Az eurót és Németországot kritizálja új könyvében a Nobel-díjas közgazdász

Európa, a felvilágosodás forrása, a modern tudományok születési helye, válságban van. Az elmúlt két évszázadban páratlan életszínvonalbeli növekedéshez vezető ipari forradalom hazája hosszú ideje stagnál. Az inflációval kiigazított egy főre jutó GDP az eurózóna országaiban alig volt magasabb 2015-ben, mint a válságot megelőzően. Számos ország pedig még mindig mély depresszióban van – írja a Nobel-díjas közgazdász, Joseph Stiglitz legújabb könyvének kivonatában, amely a The Guardian napilapban jelent meg.Stiglitz Az euró: Hogyan fenyegeti Európa jövőjét a közös valuta című könyvében arra is kitér, hogy az Egyesült Államok miért kezelte jobban a pénzügyi válságot Európánál. Mint írja, amikor a válság kitörését követően 2009 októberében 10% fölé kúszott az amerikai munkanélküliségi ráta, akkor ezt ott mindenki tarthatatlan állapotnak tekintette, társadalmi katasztrófától tartottak. Mára viszont a gazdaságserkentő intézkedések eredményeként az Egyesült Államok munkanélküliségi rátája 5% alatt van. Ezzel szemben az eurózóna tagállamaiban, akárcsak hat éve, még mindig 10% fölülire tehető az álláskeresők száma a munkaképes lakosság arányában. A fiatalok foglalkoztatásában pedig egyenesen katasztrofális maradt a helyzet, átlagosan ötből egy fiatal munkanélküli, a rosszabb helyzetben levő eurózóna-tagállamokban pedig minden második fiatal nem talál munkát. A száraz statisztikák helyett viszont sokkal inkább azt a sokmillió európai fiatalt kell látni, akiknek a jelenlegi gazdasági helyzet kettétörte az álmait. Pedig ők is ugyanolyan keményen dolgoztak és tanultak, mint a korábbi generációk – írja a közgazdászguru, aki arra a több millió családra is kitér, amelyek a munkanélküliség magas szintje illetve a gazdasági migráció következtében szakadtak ketté Európában.

Stiglitz szerint ezeknek a gazdasági tényeknek egyre több súlyos politikai szintű következménye is körvonalazódik. Ezek közül is kiemeli a radikális bal- és jobboldali politikai alakulatok megerősödését, különösen Spanyolországban és Olaszországban. De ugyanilyen következmény szerinte az is, hogy Nagy-Britannia júniusban az Európai Unióból való kilépés mellett döntött annak ellenére is, hogy a szakértők súlyos gazdasági hatásokra figyelmeztettek.Stiglitz szerint, bár számos tényező szerepet játszott Európa nehézségeinek kialakulásában, mind közül a közös európai valuta létrehozása volt a legnagyobb hiba. Pontosabban egy olyan eurózóna felépítése, amelynek hátterében nem hoztak létre olyan intézményeket, amelyek hatékonyan tudnák működtetni a közös valutát.A közgazdász szerint bár az euró támogatói gyakran élnek azzal a érvvel, hogy a közös európai pénznem sokkal több egyszerű gazdasági projektnél, vagyis sokkal inkább a politikai integráció fokozását célozta annak idején, az euró ennek ellenére sem a remélt gazdasági fellendülést, sem a politkai integráció növekedését nem eredményezte, ráadásul a válságot követően több tagországot is az államcsőd közelébe sodort. Ahelyett, hogy a béke és a harmónia egyik alappillérévé vált volna a közös valuta, sokkal inkább a régi sztereotípiák felerősödését, az országok egymásra mutogatását eredményezte: az északi országok a délieket lusta és megbízhatatlan népségnek állítják be, míg délen egyre gyakrabban emlegetik fel Németország második világháborús tetteit.Az euróövezet már a születésekor hibás elképzelés volt Stiglitz szerint. A szabályozások, az erőtlen intézmények a régió gyenge gazdasági teljesítményét és számos krízishelyzet kialakulását is eredményezték. Pedig szerinte a gazdasági diverzitás Európa erőssége is lehetne. Egyetlen valutát viszont megannyi gazdaságilag és politikailag különböző ország esetében nehéz működésre bírni – írja a Nobel-díjas közgazdász.

Válságkezelő receptek amerikai és európai módra

A közgazdász szerint emellett már rögtön az elején tévedtek az eurózóna megálmodói arról is, hogy mi szükséges a gazdasági sikerhez. Hibás elképzelés szerinte, hogy a jegybank szerepét betöltő Európai Központi Banknak csupán az infláció szintjére kell figyelnie, azt hinni ugyanis, hogy a neoliberális gondolkodás mentén elegendő kézben tartani az inflációt, és akkor a gazdaság majd magától növekedést produkál, nem más, mint illúzió – írja Stiglitz.Ezt szerinte az Egyesült Államok jegybankjaként működő Federal Reserve (Fed) példája is alátámasztja. Az intézménynek köszönhetően úgy állt talpra az amerikai gazdaság a válságot követően, hogy az infláció elleni harc mellett a Fed monetáris politikája a gazdasági növekedés, a munkanélküliség és a pénzügyi stabilitás problémájára is választ tudott nyújtani. A válságot követő intézkedéseknek köszönhetően átlagosan 1,2%-kal növekedett az amerikai gazdaság. A neoliberális gazdaságpolitikák vagy piaci fundamentalizmus elve mentén gondolkodó Németország, amely gyakran követendő példaként állítja be magát az eurózóna más tagállamai előtt is, viszont csupán 0,8%-os növekedést tudott felmutatni ugyanebben az időszakban.

Stiglitz rámutat, ennek ellenére az eurózóna vezetői mégis a gazdasági depresszióval küszködő országokat bírálják, és elutasítják azokat a nézeteket, amelyek szerint a 2008-as válság bebizonyította, hogy a neoliberalizmus hatalmas károkat okoz, és működésképtelen. A közgazdász szerint itt elég csak Afrika „elvesztegetett 25 évét”, vagy a kelet-európai országok piacgazdaságra való áttérésének kudarcát felhozni példaként.Az eurózónát igen gyakran egy rossz házassághoz hasonlítják, a helyzetet viszont némiképp bonyolítja, hogy itt kettő helyett 19 partner kapcsolatát kellene megmenteni. Stiglitz szerint ugyanakkor több kérdés is felmerül ebben az esetben, például hogy érdemes-e megmenteni ezt a házasságot. Nem fizetünk-e túl nagy árat a működése miatt, vagy nem kerülne-e túl sokba egy esetleges válás. A Nobel-díjas közgazdász szerint viszont bizonyossá vált, hogy bár nagy szerepet játszott a valutaövezet létrejöttében, az eurózónát nem lehet megmenteni a neoliberális eszmerendszer mentén.Tartsuk szem előtt, hogy az euró nem a cél, hanem csupán egy eszköz, amelyet, ha jól használunk, fokozni fogja a jólétet. Ha nem, akkor viszont alacsonyabb életszínvonalat eredményez Európa polgárai számára – írja a Stiglitz.