Accenture: be akarjuk vonni a helyi közösséget is a nálunk zajló munkába

2016. május 20. – 18:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nyílt napot tartottak Kolozsvár egyik legnagyobb technológiai vállalatánál, és elmondták, hogy egyre több helyi startuppal szeretnének közösen dolgozni.

Múlt héten nyílt napot tartottak a kolozsvári Accenture székhelyén működő Kiválósági Központban, ahol a szoftvercég több innovatív projektje mellett a vállalat képviselői arról is beszéltek, hogy hamarosan környékbeli startupokkal, technológiai vállalatokkal és oktatási intézményekkel veszik fel a kapcsolatot, többhöz el is látogatnak. A cél az, hogy első körben megismerjék őket, majd a helyi közösséget is egyre inkább bevonják a vállalat innovációs tevékenységébe. A vállalat vezetői elmondták, két évvel azt követően, hogy egy felvásárlás útján a világ egyik legnagyobb technológiai vállalatának részévé váltak, úgy vélik, hogy elérkezett az idő arra is, hogy a helyi közösségnek is visszaadjanak valamit. És ebben nagy szerepe van az alább látható kisvasútnak is, de erre még visszatérünk.

De előbb arról, hogy Égly János , az Accenture Industrial Software Solutions kolozsvári ügyvezető igazgatója a nyílt napok keretében tartott beszélgetésen elmondta, a vállalat helyi Kiválósági Központja a szoftvercégen belül működő hálózat egyik legaktívabb szervezetévé nőtte ki magát a elmúlt időszakban. A helyi közösségben való gondolkodás Égly reményei szerint olyan integrált kompetenciaközpontok létrejöttét fogja eredményezni Kolozsváron és környékén, amelyek rendkívül széles szakmai hátteret, egyre összetettebb és innovatívabb projektek felvállalását és megvalósítását teszik majd elérhetővé a helyi szereplők számára is. Arra is rámutatott, hogy a központok létrehozása nem csupán az innovációs tevékenység miatt rendkívül fontos, hiszen saját tapasztalataik is azt támasztják alá, hogy a vállalaton belüli Kiválósági Központ működtetésének az értékesítésben, illetve az ügyfélszerzésben is rendkívül fontos szerepe van.Azért szeretnének a helyi közösség felé is nyitni, mert az együttműködés mindkét fél számára előnyös lehet, a vállalat innovációs tevékenysége pedig jelentősen bővülhet a helyi szereplők bevonásával. Rámutatott, az Accenture elképesztően nagy globális vállalattá nőtte ki magát az elmúlt években, több ezer vállalati ügyféllel rendelkezik, ami az ügyfélszerzés, illetve akár a erőforrásbevonás vagy -megosztás szempontjából is kifejezetten előnyös lehet a startupok számára is, amennyiben hajlandóak az együttműködésre.

A vállalat képviselői hamarosan startupokat látogatnak meg, és elsősorban olyan vállalatokkal fogják keresni az együttműködést, amelyek hasonló területen tevékenykednek, mint az Accenture, illetve a fejlesztéseik integrálhatóak a vállalat már meglévő projektjeibe. Kőrösi Csilla , a vállalat Kiválósági Központjának vezetője bevallotta, hogy az ilyen típusú nyitásra azért is van nagy szükség, mert a helyi szereplők kifejezetten keveset tudnak egymásról, ezért első lépésben a helyi startupok és kisebb technológiai vállalatok megismerésére, kompetenciáik feltérképezésére helyezik a hangsúlyt.Kőrösi szerint a piaci szereplők annak ellenére is meglepően visszafogottak és vonakodnak az együttműködéstől, hogy a negyedik ipari forradalom küszöbén állunk, és a jelenleg eluralkodó „káoszból” a legtöbb vélemény szerint a leggyorsabban fejlesztő és a legrugalmasabb vállalatok fognak győztesen kijönni. Az Accenturenél ezért is hisznek abban, hogy közösségi együttműködéssel nem csupán a kisebb vállalatok számára nyújtanak lehetőséget az újszerű inkubációs programjuk által, hanem olyan prototípusok is létrjöhetnek a parnerségekből, amelyek az ügyfeleik számára is bizonyítani fogják, hogy a piacon fellelhető legjobb megoldással képesek előállni.

Kőrösi arra is rámutatott, hogy ez az elgondolás azt is jelenti, hogy az Accenture a jövőben a vállalaton belüli innovávációs tevékenységét részben a partnerekhez helyezné ki. A cél, hogy az Internet of Things világában a kifejezetten költséghatékonyan és kreatív ötletekkel előálló kisebb vállalatokkal kötött partnerségek a legnagyobb megrendelők számára tegyék elérhetővé a vállalat által nyújtható termékek, szolgáltatások és megoldások minél szélesebb skáláját. Rendkívül izgalmas lehet emellett az is, hogy a kiterjedt globális hálózatuk nagyban segíthetné partnereiket abban is, hogy könnyebben találjanak kapcsolódási pontokat, együttműködési lehetőségeket a világ más pontjain működő szereplőkkel.A beszélgetést követően a Kiválósági Központ néhány projektjét is bemutatták az érdeklődőknek. Az alábbi kisvasút például azért jó példa a közösségi együttműködés nyújtotta lehetőségekre, mert egy olyan nagyvállalat a megrendelő, mint a Siemens. Hasonló projektek kivitelezésére keresnek most helyi partnereket.

A játékvasúttal egyébként a vasúti közlekedésben potenciálisan előforduló eseményeket szimuláljak.

Az alábbi ház segítségével pedig egy olyan szoftvert fejlesztenek, amely a lakásban előforduló körülményekre tud reagálni. Kinyitja például az ablakot, párásítja a levegőt, vagy lehűti a hőmérsékletet.

Ez a robot pedig éppen villanykörtéket dobozol. Az eszköz egyik különlegessége, hogy teljesen ártalmatlan, ha a robot karjainak útjába például egy ember lép, akkor az teljesen elernyed, így nem fordulhatnak elő balesetek a gyártósoron.

A fehér szekrények ebben az esetben vonatok utazófülkéit helyettesítik, egy applikáció pedig az utas telefonjára telepítve személyre szabottan be tudja állítani a fülkében a hőmérsékletet, a fényt, vagy éppen az általános preferenciáink szerint választ zenét. Így ha fülkét váltunk, akkor magunkkal vihetjük a körülményeket. A fejlesztők szerint ez a kutatásuk is nagyon sok területen alkalmazható.

Az alábbi kütyük a fekete vonalakat követik. A fejlesztők szerint jó kis versenyeket lehetne velük lebopnyolítani, bár eddig még nem igazán próbálták.

Alább pedig egy 3D nyomtatót hoztak működésbe a kedvünkért, egy könyvjelző van készülőben.

Azért a munka közben jól láthatóan jut idő szórakozásra is, az alábbi kütyüt például állítólag a Csillagok háborúja ihlette.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!