Érvényben az új adótörvénykönyv. A legfontosabb változásokat foglaltuk össze

2016. január 8. – 03:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csökkent az áfa, nőttek a helyi adók, és a jövedelemmel nem rendelkezőknek is kötelező az egészségügyi hozzájárulás fizetése január 1-től.

Bár az év első napjaiban a kereskedők többségénél 3%-nál is magasabb csökkenés volt tapasztalható a nem élelmiszer alapú termékek áraiban, az új adótörvénykönyv jellemzően a magánszemélyekre, az engedélyezett magánszemélyekre (PFA) és szabadfoglalkozásúakra vet ki nagyobb adóterhet idéntől. A vállalkozásokra kivetett adók nem nőttek számottevően, annak viszont valószínűleg nem örül az üzleti szféra, hogy rengeteg cég akár húszszoros ingatlanadót lesz kénytelen kifizetni 2016-tól.

Azt ugyanakkor pozitívan fogadta, hogy 25 év után végre megjelent a jogszabályban egy olyan cikkely, amely szerint a törvénykönyvben leszögezett adók és járulékok mértéke egy éven belül nem lesz változthatható, és az új adónemek bevezetése is csak a döntést követő egy év elteltével válik lehetővé. A vállalkozók jobb tervezhetőséget és kiszámíthatóságot várnak a módosítástól.

A hat pénzügyminiszter alatt kidolgozott törvénytervezet

A januártól érvénybe lépett pénzügyi- és adótörvénykönyv kidolgozása még Daniel Chiţoiu pénzügyminiszter idején kezdődött, Eugen Teodorovici minisztersége idején ért véget, és január 1-jén Anca Dragu mandátuma alatt lépett érvénybe. Chiţoiu és Dragu közt Ioana Petrescu (2014. március – 2014. december), Darius Vâlcov (2014. december – 2015 március) és Eugen Teodorovici (2015. március – 2015. november) is vezette a pénzügyminisztériumot.

Csökkent az áfa

Az új adótörvénykönyv legfontosabb intézkedése az általános forgalmi adó (áfa) 4 százalékpontos, 24%-ról 20%-ra való csökkentése. Az általános áfakulcs csökkentésének köszönhetően januártól körülbelül 3,33%-kal lesznek olcsóbbak a nem élelmiszer alapú termékek, többek között esik a ruházati termékek ára, csökken a villany- és a telefonszámla.

Az áfakulcs 9%-ról 5%-ra csökkent a mozi- és múzeumjegyek, a könyvek, tankönyvek, újságok és magazinok esetében, de a kulturális és sportesemények belépőire kivetett eddigi 24%-os áfakulcs is 5%-ra csökkent. Októberben a kormány sürgősségi kormányrendelettel január 1-jétől 9%-ra csökkentette a vízre kivetett áruforgalmi adót is. Az élelmiszerekre, a gyógyszerekre és a vendéglátóipari szolgáltatásokra kivetett áfa mértéke 2016-tól is marad 9%.Az áfacsökkentés miatt év elején érezhetően olcsóbb lesz tankolni, még annak ellenére is, hogy az előzetes tervekkel ellentétben a kormány végül halasztotta az üzemanyagra kivetett jövedéki adó csökkentését, és csak 2017-től törli az üzemanyagra kivetett 7 centes adót is.

Több termék esetében is csökkent a jövedéki adó

Az adótörvénykönyv szerint jövedéki adóköteles termék marad a benzin, a gázolaj, az elektromos energia, a földgáz, az alkoholtartalmú termékek, a cigaretta és bizonyos ékszertípusok is. Idéntől törlik viszont a kávéra, a szőrmére és a jachtokra kivetett jövedéki adót, emellett körülbelül 30%-kal csökken az alkoholtartalmú italokra kivetett jövedéki adó szintje is.

Nőtt az ingatlanadó

Az áfacsökkentés miatt kieső adóbevételeket főként a helyi adók és illetékek növelésével pótolják. Januártól szemléletében is változott az ingatlanadó, hiszen eddig az adó mértékét a tulajdonos személye szerint (jogi vagy magánszemély) állapították meg, az új adótörvénykönyv szerint viszont ezentúl az épület rendeltetése fog számítani (lakás célú, gazdasági tevékenységre használt, vagy vegyes felhasználású ingatlan).Azon magánszemélyeknek, akiknek 2015. december 31-én nem lakáscélú, vagy vegyes felhasználású ingatlan (a lakás lakhelyül is, és valamilyen kereskedelmi tevékenység végzésére is szolgál) állt a tulajdonában, 2016. február 29-ig kötelezően nyilatkozniuk kell az ingatlanok funkciójáról. A helyi adóügynökségek a nyilatkozatokban szereplő információk szerint határozzák majd meg az ingatlanra kivetett adókulcs nagyságát.

A vegyes felhasználású ingatlanoknál a különböző célokra használt terület nagyságát veszik figyelembe. Fontos viszont, hogy lakáscélú ingatlanként kerül meghatározásra azon ingatlan is, ahol bár jogi személy került bejegyzésre, de az ingatlanban semmilyen gazdasági tevékenység nem történik.

A jogszabály az önkormányzatok számára az adókulcs meghatározásához a következő intervallumokat adja meg:

  • Lakáscélú ingatlanok adókulcsa: az adóalap 0,08% – 0,2%-a
  • Nem lakáscélú ingatlanok adókulcsa: az adóalap 0,2% – 1,3%-a

Fontos változás az is, hogy a nem lakáscélú ingatlanok esetében az adóalapot egy szakértő által elvégzett felértékelés szerint határozzák meg, ami a legtöbb esetben az ingatlanadó jelentős növekedését fogja előidézni. Ha a felértékelés nem történik meg, az adókulcs a legmagasabban kiszabható 1,3% helyett 2%-ban lesz meghatározva.

Kedvezőtlenebb helyzetbe kerültek a PFA-k

Az adótörvénykönyv érvénybe lépésével jelentősen nőnek az engedélyezett magánszemélyek (PFA) költségei, akik a havi átlagbér ötszöröséig terjedően bevételük 10,5%-át lesznek kötelesek befizetni társadalombiztosítási hozzájárulásként. Ez azért is jelentős változás az előző évhez viszonyítva, mert az engedélyezett magánszemélyek 2015 végéig, ha munkavállalói viszonyban is álltak egy vállalatnál, akkor csak munkabérük után fizettek tb-járulékot, idéntől viszont minden jövedelmükre kiróják az illetéket.

Jobban megéri mikrovállalkozást alapítani

2016-tól azok a 100 ezer eurónál kisebb forgalmat lebonyolító vállalkozások számítanak mikrovállalkozásnak, amelyeknél az üzleti forgalom 20%-át nem haladja meg tanácsadói szolgáltatásokból származó bevétel. A mikrovállalkozások az új adótörvénykönyv szerint is a bevételeik után adóznak, amennyiben a vállalkozás alkalmazott nélkül működik, az adókulcs 3%, ha egy alkalmazottat foglalkoztat, 2%, míg ha kettőnél több személynek ad munkát, akkor az üzleti forgalom 1%-át fizetik be adóként.A pénzügyminisztérium az újonnan induló mikrovállalkozásokat segítené az adótörvénykönyv azon cikkelyével, amely a mikrovállalkozásokra az első két évben kivetett adókulcsot 1%-ra mérsékli, ha a vállalat az adott időszak alatt nem függeszti fel tevékenységét, és legalább egy alkalmazottat foglalkoztat.A PFA-kal szemben a mikrovállalkozások tulajdonosait hozza kedvezőbb helyzetbe az is, hogy míg a PFA típusú vállalkozók vagyonuk teljes egészével felelnek az általuk okozott károkért, addig a mikrovállalkozások tulajdonosai korlátolt felelősség mellett működhetnek.

Kötelező az egészégügyi biztosítási járulék fizetése, még a jövedelemmel nem rendelkezők számára is

Az új adótörvénykönyv szerint januártól a jövedelemmel és valamely családtagjuknak köszönhetően viszontbiztosítással sem rendelkező személyeknek kötelező az egészségbiztosítási hozzájárulás fizetése. A módosítás mintegy 3 millió jövedelem nélküli romániai állampolgárt érinthet.

A jövedelem nélküli személyek a bruttó minimálbér 5,5%-ának megfelelő összeget, azaz havi 57 lejt kellene befizessenek a társadalombiztosítási alapba, ez az összeg a májusi minimálbér-emeléssel havi 68 lejre növekedne. Érvényben marad ugyanakkor az a sürgősségi kormányrendelet, amely szerint az egészségügyi ellátásra szoruló nem biztosított személyek az orvosi szolgáltatásért 6 hónapra visszamenőleg, valamint az adott hónapban is kifizethetik a biztosítási díjat.

Dan Suciu , a Cioloş-kormány szóvivője tegnap viszont bejelentette, hogy a kabinet vizsgálja annak a lehetőségét, hogy töröljék az új adótörvénykönyv azon előírásait, melyek szerint mindenki számára kötelező egészségbiztosítást fizetni, még akkor is, ha nincs semmilyen jövedelme. Suciu szerint a kormány a hónap végéig megvizsgálja, hogy a kötelező TB-fizetés fenntartható-e pénzügyi szempontból, illetve nem merül-e fel alkotmányossági kifogás ellene.

Csökkent az osztalékadó, nőttek a büntetések

Az üzleti szféra számára jó hír, hogy az adótörvénykönyv szerint az eddigi 16%-ról 5%-ra csökken a részvényekből, illetve a társasági tulajdonviszonyt megtestesítő egyéb értékpapírokból származó osztalékra kivetett adó is. Körülbelül ötszörösére nőttek viszont a mulasztásokért járó büntetések, így a száznál is több módosítást tartalmazó adótörvénykönyvet ajánlatos minél jobban megismerni.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!