Sikerült a rekorddöntés: székelyföldi a világ legtöbbet lebegő drónja

2015. október 30. – 05:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A 99 perc 23 másodperces rekordot 126 percre javította a székelyföldi csapat.

Sikerült a rekorddöntési kísérlet, az akkumulátorral működő rotoros drónok eddigi 99 perc 23 másodperces lebegési rekordját 126 percre javította a székelyföldi Spider Drone Security drónja.A Bustya Attila , csíkszeredai mérnök által fejlesztett drón világcsúcsdöntésétől a tulajdonosok azt remélik, hogy sikerül a figyelem középpontjába helyezni a vállalat Csíkszentsimonban gyártott drónjait.A vállalat egyik résztulajdonosa, az Igazi Csíki Sört gyártó Lénárd András még a csúcsdöntési kísérlet előtt megkeresésünkre elmondta, a Csíkszentsimonban gyártott drónok alkatrészeinek több mint fele helyben készül. A cégnek jelenleg 14 olyan újítása van a dróntechnológia területén, amelyek már szabadalmazási fázisban vannak.A vállalat 17 órával a repülés előtt kapta meg Aircraft Manufacturer bizonyítványát, valamint a külterületre szóló felszállási engedélyt. Lénárd rámutatott, ez azért fontos, mert „Romániában ezeket az eszközöket úgy kezelik, mint egy repülőgép, ezért repülőgép regisztrációra van szükség”.A rekordkísérletet azért időzítettek délelőttre, mert a reggeli órákban jellemző gyenge szélerősség mellett nagyobb esélyük volt a sikerre. A drónon még az utolsó órákban is teszteket, finomításokat hajtottak végre. Fotók: Mihály László

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!