Csak kemény feltételek árán kaphat újabb hitelt Görögország

2015. július 11. – 14:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A hétvégén eldől Görögország sorsa.

23:30 Kemény feltételeket árán kap újabb hitelt Görögország A Reuters értesülései szerint a felek nagyon távol állnak a megegyezéstől, az eurózóna pénzügyminiszterei további intézkedéseket kérnek a görög kormánytól. A hírügynökség kiemeli, az elmúlt időszakban jelentősen megfogyatkozott az Athénba vetett bizalom, ezért további lépések szükségesek egy újabb hitelhez.A BBC arról ír, hogy a tárgyaláson a hitelezők azt kértéke a kormámnytól, hogy még jövő héten termékpiaci és munkaerő-piaci reformokat biztosító törvényeket fogadjon el a görög parlament.

20:15 Felmérés: a görög lakosság nem támogatja a reformintézkedéseket A görög lakosság nagy többsége ellenzi a Ciprasz-kormány által egy újabb pénzügyi mentőcsomag fejében javasolt reformintézkedéseket – tűnt ki abból a felmérésből, amelyet szombaton délután hoztak nyilvánosságra, egy időben az Eurócsoport pénzügyminisztereinek brüsszeli válságtanácskozásával. A Bridging Europe elnevezésű nemzetközi agytröszt internetes közvélemény-kutatásának adatai szerint a görögök 79 százaléka nem támogatja a kormány reformcsomagjában javasolt intézkedéseket. A görög parlament szombatra virradó éjjel megszavazta a kormány javaslatcsomagjának a támogatását. A csomag egyebek mellett nyugdíjcsökkentést és adóemelést tartalmaz. (mti)

16:15 Optimisták az Eurócsoport tanácskozására érkezők Derűlátóan nyilatkoztak a görög adósságválságra vonatkozó megállapodás esélyét illetően az Eurócsoport szombat délutáni brüsszeli tanácskozására érkezők. Christine Lagarde , a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója úgy vélekedett a várakozó újságírók előtt, hogy az eddiginél sokkal több haladást fognak elérni az eszmecserén. Pierre Moscovici , az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa azt emelte ki érkezési nyilatkozatában: a görög kormány legutóbbi javaslata arról tanúskodik, hogy Athén „jelentős gesztusokra” kész. Megerősítette a nemzetközi hitelező intézmények előzőleg tett értékelését, miszerint az Alekszisz Ciprasz kormánya által – az újabb pénzügyi mentőprogramért cserébe vállalt – reformintézkedések terve „megfelelő tárgyalási alapnak” minősül. Jóval az Eurócsoport ülése előtt Brüsszelbe érkezett, és diplomáciai források szerint azonnal megbeszélést kezdett Michel Sapin francia pénzügyminiszterrel Wolfgang Schäuble , a német pénzügyi tárca irányítója. Németország, az euróövezeti országok közül Görögország legnagyobb hitelezője egyelőre nem alakította ki álláspontját a legújabb görög intézkedéscsomagról, vagy legalábbis ezt az álláspontot nem osztotta meg a nyilvánossággal. (mti)

16:09 Már hétfőn kifogyhatnak a pénzből a görög bankok Ha az Európai Központi Bank nem emeli meg a görög bankrendszernek folyósított sürgősségi likviditási támogatás felső határát, akkor az ország bankjai már hétfőn pénz nélkül maradhatnak – jelentette ki a görög bankszövetség elnöke, aki szerint még a tőkekorláztozások ellenére is napi szinten mintegy 100 millió euró távozik az országból.A CNBC szerint az elmúlt időszakban a görög jegybank irányításával már a jobb helyzetben levő görög bankok is likviditással próbálják ellátni a problémákkal küzdő versenytársaikat.A zárva tartó görög bankok likviditását az EKB tartja fenn, amelynek a görög kormány július 20-án 3,5 milliárd euró lejáró államkötvényt kell kifizetnie. Ha ezt nem képes megtenni, az EKB nagy valószínűséggel elvágja a bankrendszert életben tartó sürgősségi likviditási támogatást, ami azt jelenti, hogy a görög bankok egyszerűen kifogynak a pénzből. Ebben az esetben csak akkor tudnának újra kinyitni a pénzintézetek, ha a Görögország új törvényes fizetőeszközt vezet be, amivel gyakorlatilag kilépne az euróövezetből. (cnbc)

13:53 Túl nagy összeget kérnek a görögök, de még ez sem lenne elég? A Portfólió.hu arra hívja fel a figyelmet, hogy Görögország úgy kér 53,5 milliárd eurós hitelcsomagot 3 évre, hogy szakértők szerint az országnak 82 milliárd euróra lenne szüksége ahhoz, hogy teljesíteni tudja a kötelezettségeit.A Reuters szerint az euróövezeti országok, Németországgal az élen továbbra is szketpikusak maradtak, több forrás is úgy vélekedik, hogy a több mint 50 milliárd eurónyi hitelkérelem figyelmeztetőleg hatott az országok pénzügyminisztereire, mivel a kérés túl nagy összegről szól, és túl hirtelen lett megfogalmazva. (portfolio.hu, reuters)

12:35 Újabb csatát nyertek a görögök Az athéni parlament támogatásának éjszakai elnyerése után szombat kora délelőtt újabb csatát nyert Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök. A nemzetközi hitelezők közölték ugyanis, hogy a Ciprasz-kormány által vállalt, az újabb mentőprogramért cserébe meghozandó reformintézkedések tervét megfelelő tárgyalási alapnak tekintik.A hitelezők kedvező véleménynyilvánítása elengedhetetlen volt az euróövezeti pénzügyminiszterekből álló Eurócsoport szombat délutánra tervezett ülése előtt. A három hitelező – a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Központi Bank és az Európai Bizottság – a reformintézkedéseket előzetesen értékelve zöld jelzést adott a pénzügyminiszterek tanácskozásához. Mindezt az Eurócsoport egyik szóvivője is megerősítette, utalva arra, hogy a hitelezők szerint a „Ciprasz-javaslatok” elfogadható tárgyalási alapot jelentenek. Ha az euróövezeti pénzügyminiszterek szombat délután áldásukat adják a reformjavaslatokra és a görögök által kért újabb mentőprogramra, várható, hogy megbízzák a hitelező intézményeket a részletek Görögországgal történő megtárgyalásával. Az előzetes forgatókönyv szerint mindezt az eurózna, valamint az egész Európai Unió állam – és kormányfői is szentesítik vasárnap délután.Szombatra virradó éjjel a görög parlament megszavazta a kormány javaslatcsomagjának a támogatását. A csomag egyebek mellett nyugdíjcsökkentést és adóemelést tartalmaz. A görög kormány az európai partnereknek ígért, hároméves időtartamra szóló intézkedésekért cserébe egy újabb, ezúttal 53,5 milliárd eurós kölcsönt remél.

A hétvégén eldől Görögország sorsa

Alapos vizsgálatnak veti alá szombaton az összes érintett hitelező intézmény azt a javaslatcsomagot, amelyet csütörtök éjjel terjesztett elő a görög kormány az államadósság-válság kezelésére. Az Eurócsoport szombati ülésén dönthet a javaslatok életképességéről és a hiteltárgyalások esetleges megindításáról.Pénteken az Európai Központi Bank (EKB), a Nemzetközi Valutaalap (IMF) az Európai Bizottság (EB) és az euróövezeti pénzügyminisztereket tömörítő Eurócsoport vezetői egyeztettek az egyebek között privatizációt, adóemeléseket és kiadáscsökkentéseket tartalmazó javaslatokról. Az intézmények vezetőinek egyfelől arról kell véleményt alkotniuk, hogy Görögország szerdán benyújtott hitelkérelme megfelel-e az euróövezeti mentőalap, az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) feltételrendszerének. A kérelemben – amely nem tartalmazott pontos összeget az igényelt hitelre – Athén három évre szóló finanszírozási megállapodást javasolt az euróövezeti mentőalapnak, cserébe a csütörtökön benyújtott csomagban részletezett mélyreható reformokat hajtana végre. A tanácskozás másik témája a csütörtök éjjel benyújtott javaslatcsomag kiértékelése, azaz annak eldöntése, hogy az Athén által vállalt „előzetes intézkedések” és hosszabb távú gazdaságszerkezeti reformok elegendőek-e ahhoz, hogy Görögország vissza tudja fizetni tartozását hitelezőinek.A görög parlament péntek éjjel megszavazta hogy, támogatja az Alekszisz Ciprasz vezette kormányt, hogy megkösse a reformokért cserébe pénzügyi támogatást biztosító megállapodást a nemzetközi hitelezőkkel.Szombaton az Eurócsoport délután 4 órára összehívott ülése előtt, délelőtt 11 órakor ül össze a pénzügyminiszter-helyetteseket tömörítő munkacsoport, amely megvitatja az EKB, az IMF és az EB pénteki egyeztetésének eredményeit és előkészíti a döntést az Eurócsoport ülésére. Még ezen a délelőtti ülésen egyeztetnek Görögország hétvégét követő átmeneti finanszírozásáról, amely 3,4 milliárd eurót jelent különböző forrásokból. Az euróövezeti pénzügyminiszterek is áttekintik az EKB, az IMF és az EB ajánlásait, valamint megvitatják a munkacsoport konklúzióit. Az információk és értékelések fényében feltételesen felajánlhatják a hiteltárgyalások megindítását Athénnak, ha az rövid határidőn belül teljesít bizonyos „előzetes intézkedéseket”. Ha az Eurócsoport a tárgyalások elindítása mellett dönt, nem kötelező megtartani az euróövezet, valamint a teljes Európai Unió vasárnapra összehívott csúcsértekezleteit. A pénzügyminiszterek dönthetnek úgy is, hogy nincsenek meg a feltételei a tárgyalások megkezdésének. Ebben az esetben a görög kormánynak még a hét végén át kellene vinnie a parlamenten a legfontosabb reformígéreteit és adóemelésre tett javaslatait, hogy az euróövezeti tagállamok állam-, illetve kormányfőinek vasárnapra összehívott találkozóján mégis a hiteltárgyalások megindítása mellett döntsenek.A vasárnap délután 5 órára összehívott euróövezeti csúcs politikai támogatást nyújthat a görög kormányfőnek arra, hogy „eladja” Görögországban a fájdalmas reformintézkedéseket, valamint Angela Merkel német kancellárnak arra, hogy rendkívüli parlamenti ülést hívjon össze a hiteltárgyalások jóváhagyására – uniós források tájékoztatása szerint. Abban az esetben, ha az euróövezeti vezetők tanácskozásán sem lesz megállapodás, európai uniós csúcsot tartanak az összes tagállam vezetőjének részvételével délután 7 órakor. A találkozón az uniós költségvetést, valamint környező, nem euróövezeti szomszédos országokat – Bulgáriát, Romániát és Horvátországot – érintő döntéseket hozhatnak meg. Ekkor vehetik napirendre a Görögországnak nyújtandó humanitárius segítség kérdését, valamint a görög tőkekorlátozásokkal összefüggő, illetve a lehetséges migrációs és határbiztonsági intézkedéseket.Hétfőn telekonferenciát tart az EKB kormányzótanácsa, hogy döntsön a görög bankok vészhelyzeti likviditási támogatásának (ELA) folytatásáról. Ha a hét végén döntés születik a tárgyalások újraindításáról, az EKB vélhetően kisebb mértékben megemeli az ELA plafonját, hogy a bankok ne fussanak ki a készpénzből. Az EKB azonban feltehetően azt akarja majd, hogy az athéni kormány tartsa fenn a jelenleg is életben lévő tőkekorlátozásokat, megelőzendő a bankok fizetésképtelenné válását, újranyitásukat pedig feltőkésítésükhöz köti.Megállapodás hiányában az EKB kormányzótanácsa megtárgyalja az euróövezet stabilitásának megvédését szolgáló vészhelyzeti intézkedéseket. Ezek közé tartozik az például, hogy növelik az euróövezeti országok államkötvényeinek vásárlását a mennyiségi enyhítési program keretében.Megállapodás esetén a jövő héten összeül a német törvényhozás, hogy megadja a kormánynak a felhatalmazást a hiteltárgyalások megindítására Görögországgal. De több más országban, köztük Észtországban, Ausztriában, Szlovákiában, Finnországban és Hollandiában is parlamenti felhatalmazást kell ehhez kérniük a nemzeti kormányoknak. Várhatóan Franciaországban is összeül a parlament, bár törvényileg nem lenne köteles politikai jóváhagyást adni.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!