Kiegyensúlyozott és pozitív a görögök új javaslata

2015. július 9. – 07:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kiegyensúlyozottnak és pozitívnak értékelte Manuel Valls francia miniszterelnök a Görögország finanszírozásának folytatása érdekében Athén által szerdán megfogalmazott javaslatot.

Alekszisz Ciprasz görög kormányfő szerdán, az Európai Parlament plenáris ülésén jelentette be, hogy kormánya csütörtökre fogja előterjeszteni részletes és hiteles reformjavaslatait. Közölte: olyan megállapodást szeretne, amelynek révén Görögország adóssága visszafizethetővé válik. Azt is jelezte, hogy újabb hitelkérelmet nyújtottak be az Európai Stabilitási Mechanizmushoz. A mentőalap szóvivője később megerősítette, hogy ezt megkapták, és az euróövezeti pénzügyminiszter-helyettesekből álló munkacsoport áttanulmányozza. Manuel Valls francia miniszterelnök kiegyensúlyozottnak és pozitívnak értékelte a Görögország finanszírozásának folytatása érdekében Athén által szerdán megfogalmazott javaslatot. "Most itt ki akarom mondani, hogy ez a kérés, ez a levél kiegyensúlyozott, pozitív. Az előrelépés és a reformok valós szándékáról tanúskodik" – mondta a kormányfő a nemzetgyűlésben a görög helyzetről rendezett vitában. Valls szerint "ez a párbeszédet lehetővé tevő fontos lépés".Valls megismételte, hogy a francia álláspont szerint Görögországnak az eurózónában és az Európai Unióban a helye, s ez a kiemelten fontos geopolitikai és geostratégiai érdek". Utalt a Törökországgal, Oroszországgal és az ortodox világgal való viszonyra, valamint a migránsproblémára és a közel-keleti helyzetre.

A kilépéssel káosz köszönthet Görögországra

"A kilépéssel biztos, hogy összeomlanak a jövedelmek, az importárak megugranak, beleértve a nyersanyagokét is, a társadalmi és politikai és közbiztonsági következményeket közülünk senki sem tudja előre felmérni. Ezt akarjuk a görög népnek? Ezt a képet akarjuk nyújtani Európáról a világnak? Nem! Legalábbis Franciaország nem osztja ezt az álláspontot" – fogalmazott a miniszterelnök. A "teljes megállapodás" a kormányfő szerint három pilléren nyugszik: a szükséges és alapos reformokon a gazdaság modernizálására és rendbetételére, egy ténylegesen működő állam megalapozásán a görögországi növekedés finanszírozásához szükséges eszközök megteremtésére, valamint az adósságkezelés világos perspektíváján, ami nem lehet "tabutéma". A francia jegybank elnöke a görögországi káosz veszélyére figyelmeztetett. "A görög gazdaság a katasztrófa szélére jutott, mindenképpen meg kell állapodni vasárnap, ez az utolsó határidő, utána túl késő lesz, és a következmények súlyosak lesznek" – fogalmazott Christian Noyer szerdán a Europe1 francia kereskedelmi rádióban. Szerinte "zendülések lehetnek, és káosz várható az országban".

Nyolc napja nem nyitnak ki a görög bankok

Christian Noyer , aki az EKB kormányzótanácsának tagja, úgy vélte, az Európai Központi Bank nem folytathatja a végtelenségig a görög bankok támogatását. Azt mondta, nem látja, hogyan tudnának gyorsan újra kinyitni a görög pénzintézetek.Szerda már a nyolcadik munkanap volt, amikor zárva tartottak a görögországi pénzintézetek. A Reuters hírügynökség görög kormányzati forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy szerdán késő délután fog megjelenni a bankok zárva tartását meghosszabbító miniszteri rendelet. Az EKB kormányzótanácsa szerdán a görög bankoknak nyújtott vészhelyzeti likviditási támogatás (ELA) folytatása mellett döntött változatlan keretösszeg mellett. Jacob Lew amerikai pénzügyminiszter szerdán egy washingtoni beszédében a gazdasági növekedést és az adósságtörlesztést is egyaránt fenntartható pályára helyező megállapodásra szólította fel Európát Görögországgal. Európai és világgazdasági szempontból is nagy felelőtlenség lenne a görögországi válsággal kapcsolatos kockázatokba belemenni – mondta. A hitelprogram kifutása előtt "alig pár milliárd euró" választotta el Athént és hitelezőit egy megállapodástól, most pedig "több száz milliárd euró" forog kockán – mutatott rá. A küszöbön álló görög államcsőd "kemény döntésre kényszeríti Európát" – mondta Jacob Lew. Mindkét félnek engedményeket kell tennie – figyelmeztetett. Az adósság átalakításának esélye nélkül Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök nem fogja tudni elfogadtatni országában a megkövetelt reformokat – mutatott rá az amerikai pénzügyminiszter, hangsúlyozva egyúttal, hogy a hitelezőknek viszont arról kell meggyőződnie, hogy Athén keresztül is viszi az ígért takarékossági és reformintézkedéseket.

Lagarde: Görögországnak adósság-átütemezésre van szüksége

Görögország adósságát át kell ütemezni ahhoz, hogy a terhei elviselhetővé váljanak – jelentette ki szerdán Christine Lagarde , a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója. A hitelezők által megkövetelt reformok végrehajtása mellett egy esetleges új görög mentőcsomag "második pillére az adósság átütemezése, amire úgy véljük, Görögország esetében szükség van annak érdekében, hogy az ország adósságterhei fenntarthatóvá váljanak" – fogalmazott Lagarde a washingtoni Brookings Intézetben.Az IMF vezetője hangsúlyozta: Görögország "akut válságát azonnal meg kell oldani". Leszögezte egyúttal, hogy a pénzügyi szervezet továbbra is "teljességgel elkötelezett" Görögország megsegítése mellett, ugyanakkor saját szabályait nem rúghatja fel Athén miatt, és nem részesítheti különleges elbánásban az országot.Az IMF a múlt héten nyilvánosságra hozott helyzetértékelésében azt írta: Görögország adóssághelyzete fenntarthatatlan, ezért – a hitelezők által megkövetelt reformok végrehajtása mellett – 2018 végéig további 50 milliárd eurós külső finanszírozásra és fennálló hiteleinek átütemezésére, rosszabb esetben újabb jelentős adósság-elengedésre lesz szüksége pénzügyi helyzetének stabilizálásához.Lagarde erre utalva közölte: a szervezet értékelése nem változott azóta, bár az elképzelhető, hogy a jelentésben szereplő konkrét számokon változtatni kell majd, miután azóta tovább romlott Görögország gazdasági-pénzügyi helyzete.Az IMF az utóbbi hetekben megengedőbb hangnemet ütött meg Görögországgal szemben, dacára annak, hogy Athén a múlt héten nem fizette vissza esedékes tartozását a szervezetnek, ezért addig nem kaphat újabb pénzügyi segítséget az IMF-től, amíg nem rendezi az elmaradt törlesztőrészletet.Az ország európai hitelezői – elsősorban Németország – ugyanakkor egyelőre nem járultak hozzá a görög adósság egy újabb részének elengedéséhez, elsősorban arra hivatkozva, hogy a radikális baloldali Sziriza vezette athéni kormány nem mutat hajlandóságot a hitelezők által megkövetelt megszorító intézkedések végrehajtására. A görög helyzet rendezéséről legkésőbb vasárnapig kell megállapodniuk az eurózóna és az Európai Unió vezetőinek.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!