Egyre többet fordít a tisztes megélhetésre egy hazai család

2015. április 10. – 12:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy átlagos romániai család képtelen megtakarítani, jövedelmének 91%-át el is költi.

Az elmúlt évben egy átlagos romániai család jövedelmének már 67,5%-át fordította olyan tisztes megélhetést jelentő, feltétlenül szükséges kiadásokra, mint az élelem, a lakásfenntartás, a szállítás, az adók, illetve telefon-, televízió- és internet-szolgáltatás. Az arány kissé növekvő trendet mutat, 2013-ban egy család alapvető kiadásokra nettó jövedelmének 66,4%-át költötte – írja az Adevărul , az Országos Statisztikai Intézet felmérésére hivatkozva.A romániai családok költségvetéséről készített elemzés szerint 2014 utolsó negyedévében egy hazai család átlagos havi jövedelme 2 579 lejre volt tehető: a 2 179 lejes pénzbevételt átlagosan 400 lej értékben természetbeni jövedelmek és juttatások egészítették ki. (A természetbeni juttatás vagy jövedelem nem pénzbeli formában megszerzett javakat jelent, amit az aktuális piaci áron vesznek számításba. Ebbe a kategóriába tartoznak például a háztartások által előállított termékek, vagy a természetbeni szociális juttatások is.)A statisztikai intézet szerint egy hazai család havi jövedelmének több mint felét (52,2%-át) továbbra is a családtagok fizetése adja, a második legnagyobb tételt a szociális juttatások (23,1%) adják, de az előbb említett természetbeni jövedelmek (15,5%) is jelentős hányadát teszik ki a bevételeknek. Említendő, de nem túl nagy tételt jelentenek még a bevételeknél a mezőgazdasági tevékenységből származó jövedelmek aránya, valamint a független, nem mezőgazdasági tevékenységéből származó bevételek.

Családok jövedelme | Create infographics

Az elemzésből az is kiderül, hogy Romániában a lakosság szinte képtelen megtakarítani. A vizsgált időszakban egy átlagos család havi 2 357 lejes költségei a bevételeinek (2 579 lej) mintegy 91,4%-át tették ki.

A pénz nagy része élelemre és adókra megy el

A családok jövedelmük legnagyobb részét élelmiszerre költik, de havonta jelentős összeget kénytelenek fordítani adókra, járulékokra és a társadalombiztosítási alapok költségvetéséhez való hozzájárulásra. Emellett a kiadások jelentős hányada, 21,9%-a megy el a lakás fenntartásával kapcsolatos költségekre, mint a víz, elektromos energia, gáz vagy egyéb fűtőanyagok, illetve bútorok, lakásokhoz köthető egyéb berendezések megvásárlására. A romániai családok jövedelmüknek csupán 1,4%-át költik el vendéglátóipari egységekben (szállodák, kávézók, éttermek), és még ennél is kisebb összeget, a jövedelmük 0,7%-át fordítják oktatással kapcsolatos kiadásokra.A kiadások jövedelemhez viszonyított magas aránya miatt a romániai családok továbbra is képtelenek befektetésekre vagy beruházásokra költeni. A lakás- vagy ingatlanvásárlásra, a különböző berendezésekre költött összegek, de az értékpapírokba történő befektetések is nagyon alacsony hányadát, mintegy 0,7%-át jelentik az összesített kiadásoknak – írják elemzésükben a statisztikai hivatal szakértői.

Költségek | Create infographics

A statisztikai hivatal elemzéséből az is kiderül, hogy a városokban élő családok jövedelme 29%-kal magasabb, mint a vidéken élőké. A jövedelem összetevőinek esetében is jelentős az eltérés, míg a városon élő családok jövedelmének legfontosabb komponense a családtagok munkabére, a vidéken élők bevételeinek legnagyobb részét továbbra is a mezőgazdasági termékek értékesítése jelenti.A statisztikai hivatal szakértőinek számítása szerint annak ellenére, hogy egy városban élő család átlagosan 413 lejjel költ többet havonta, az élelmiszerre fordított kiadásaik csupán 31 lejjel voltak magasabbak az elmúlt év utolsó negyedévében. Ez azzal magyarázható, hogy statisztikailag nem tesznek különbséget a vásárolt és a háztartások által megtermelt javak fogyasztása között (ezeket piaci értékük alapján veszik számításba).

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!