Botrány: bűnözők, fegyverkereskedők és csempészek is ügyfelei voltak egy svájci nagybanknak

2015. február 9. – 09:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A HSBC bankárai bűnözők mellett több ismert személynek is segítettek az adóelkerülésben – derül ki több neves újságírói intézmény nyomozásából.

Óriási pénzügyi botrány tört ki, miután több neves újságírói intézmény, mint a The Guardian , a Le Monde , a BBC , valamint az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma (International Consortium of Investigative Journalists, ICIJ) vasárnap éjszaka nyilvánosságra hozta azt a tényfeltáró anyagot, amely szerint a svájci HSBC és a HSBC Private Bank ügyfelei között fegyverkereskedők, csempészek, diktátoroknak dolgozó közvetítők is voltak, emellett a nemzetközi bankóriás alkalmazottai több ismert személynek is „segítettek” az adóelkerülésben.A sajtóintézmények szerint a most nyilvánosságra hozott adatok újabb bizonyítékokat képeznek azzal kapcsolatban, hogy a „világelit” rengeteg pénzt tart a svájci bankszektorban azzal a céllal, hogy elrejtsék azt a saját országuk pénzügyi hatóságai elől. A tényfeltárás alatt a birtokukba jutott mintegy 30 ezer dokumentum segítségével a 2005-2007 közötti időszakban 120 milliárd dollár eszközértékű megtakarítási számlát fésültek át, amelyek között számtalan törvénysértésre találtak.A botrány több hazai személyt is érinthet, az adatok szerint 2007-ben 219 olyan romániai kötődésű ügyfele volt a banknak, akik a diszkréciójáról híres, a bankárokat törvényi előírással a banktitkok megtartására kötelező alpesi ország hitelintézetét választották. Az ICIJ honlapján közzétett infografikából kitűnik, hogy egyetlen Romániához köthető személy 2007-ben 829,1 millió dolláros számlával rendelkezett a banknál, az ügyfél nevét még nem hozták nyilvánosságra.

Az ügynek a rengeteg bűnöző és kétes személyiség mellett nagyon sok politikus, világsztár és ismert személyiség is érintettje, mint a jordán király, Christian Slater , John Malkovich és Joan Collins színészek, Elle McPherson modell, David Bowie rocksztár, Diego Forlán focista, vagy Fernando Alonso Formula 1-es pilóta.

Segítették az adóelkerüléstA nyilvánosságra hozott dokumentumokból többek között az is kiderül, hogy a HSBC gyakran adott ügyfeleinek arra vonatkozó tanácsot, hogyan kerülhetik el a banki megtakarításokra az Európai Unióban kivetett forrásadót. (Svájc korábban vállalta, hogy az Európai Megtakarítási Direktíva keretében alkalmazni fogja az adót a banki ügyfelek esetében.)A HSBC azonban az iratok szerint kihasználta azt a kiskaput, hogy az Európai Megtakarítási Direktíva csak magánszemélyekre vonatkozik, ezért több ügyfelét is „papíron céggé változtatta”, erre a lehetőségre pedig gyakran a bank alkalmazottai az ügyfelekhez ellátogatva, személyesen hívták fel a figyelmet.

„Megtiltjuk a bankárainknak, hogy adóelkerülésre biztassanak bárkit is”- ezt Chris Meares , a HSBC Private Bank akkori vezetője mondta 2008 júliusában egy brit parlamenti meghallgatáson. Ennek ellenére a újságírói intézmények birtokába jutott információk szerint a bank alkalmazottai több esetben is tudtak az ügyfelek adóelkerülési szándékairól, sőt sok esetben tanácsolták is azt. Egy adócsalás miatt elítélt ír üzletember esetében például – aki a saját bankárjának adott hangot azon aggodalmának, hogy az ír hatóságok tudomást szereznek a banknál vezetett, Írországban nem bejelentett számla létezéséről – az egyik bankár azt csatolta az ügyfél banknál vezetett dokumkentumaihoz, hogy „az ügyfelet megerősítettem abban, hogy ez a veszély nem fenyegeti”.A tényfeltáró cikk szerint olyan eset is előfordult, amikor egy szerb ügyfelüket kérték meg arra, hogy kevésbé éljen fényűző életet, mert a hatóságoknak feltűnhetnek a nagyobb összegű utalások. „Az ügyfél megértette az aggodalmunkat, és a jövőben kisebb összegeket fog használni” – szerepel a újságírói intézmények birtokába jutott 30 ezer dokumentum közül az egyik jelentésben.

Fegyverkereskedők is a bank ügyfelei között voltakA dokumentumokban fegyverkereskedelemhez köthető nevek is szerepelnek. Aziza Kulsum és családja azok után is a bank ügyfele maradt, hogy bizonyítottan finanszírozták a kilencvenes években a burundi polgárháborút, emellett illegális nemesfém-kereskedelemmel is foglalkoztak. Mindezek ellenére a bank adataiban Kulsum üzletasszonyként szerepel.A bank ügyfele volt Katex Mines is, aki Guinea honvédelmi minisztériuma mögé rejtőzve a saját vállalata által szállított fegyvereket a 2003-as libériai harcok során. Katex Mines 7,14 millió dolláros számlája még három évvel azután is létezett, hogy az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) nyilvánosságra hozott egy, a fegyverkereskedő tevékenységéről szóló jelentést.

Gyémántkereskedők és orosz oligarhákA hitelintézetnél 2007-ben az akkor nemzetközi körözés alatt álló Mozes Victor Konig és Kenneth Lee Akselrod gyémántkereskedők is vezettek számlát. Ügyfélként volt számon tartva a Krím-félsziget elcsatolásával összefüggésbe hozott, Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz közel álló Gennadi Timchenko orosz oligarcha is.

Beismerték: alacsonyak voltak a jogkövető magatartásra vonatkozó elvárásokA HSBC, miután tudomást szerzett az intézmények tulajdonában levő adatokról, néhány hónapja arra kérte az ICIJ-t, hogy semmisítse meg a bizalmas információkat tartalmazó dokumentumokat. Egy hónapja viszont egy újabb levélváltást követően beismerték, hogy a HSBC svájci nagybankjánál – ahogyan a teljes üzletágban is – a mainál jóval alacsonyabbak voltak a jogkövető magatartásra vonatkozó elvárások. Hozzátették, hogy a bank az elmúlt időszakban jelentős lépésekre szánta el magát, újrapozicionálta és átfogalmazta üzletpolitikáját.Több ország – köztük Argentína, Belgium, Franciaország és Görögország igazságszolgáltatása is – évek óta folytat vizsgálatot a HSBC svájci hitelintézete ellen adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt. A HSBC a világ öt legnagyobb bankjának egyike, a hitelintézetet nagy valószínűséggel súlyosan érinti a most kirobbant botrány, még úgy is, hogy a bank azóta leépítette a 2007-es ügyfélkörének legalább 70%-át.

Forrás: The Guardian, 444.hu, Ziarul Financiar, Capital

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!