A Real Madrid végzett az élen a „pénzligában” is

2015. január 24. – 11:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A legnagyobb árbevétel szerint készített ranglistán a legjobb húsz csapat között 8 brit szerepel. A BL-döntős Atlético nincs az első tízben.

A Real Madrid a Bajnokok Ligája győzelem után még egy díjat bezsebelt tavaly: a Deloitte könyvvizsgáló cég által minden évben elkészített Money League ranglista szerint a királyi gárdának volt a 2013/2014-es szezonban a legnagyobb árbevétele. A Real 550 millió eurós bevételével már sorozatban tizedszer végzett az élen a „pénzligában”, a második helyen a gyenge szezont futó, de így is 518 millió eurós bevételt elkönyvelő Manchester United végzett. A dobogó legalsó fokán megőrizte pozícióját a német rekordbajnok Bayern München, a Barcelona két helyet visszaesve 484 millió eurós árbevétellel negyedik.

A focicsapatok árbevételei az elmúlt időszakban elképesztő mértékben növekedtek: míg 2004-ben a Manchester United 259 millió eurós árbevétellel lett első a Deloitte listáján, ez a pénzügyi eredmény a jelenlegi listán csak a 12. helyre lenne elegendő.

A Money League legjobb húsz csapata között nyolc brit (Manchester United, Manchester City, Chelsea, Arsenal, Liverpool, Tottenham Hotspur, Newcastle United, Everton), négy olasz (Juventus, AC Milan, Napoli, Internazionale), három spanyol (Real Madrid, Barcelona, Atletico Madrid), három német (Bayern München, Borussia Dortmund, Schalke 04), egy francia (Paris SG) és egy török (Galatasaray) kapott helyet.

A Deloitte elemzésében a csapatok népszerűségét is vizsgálta. A klubok hivatalos Facebook- és Twitter-oldalának követői szerint felállított ranglista alapján a Barcelona és a Real Madrid a világ két legnépszerűbb csapata. Facebookon a Barca 81,4, a Real 80,7 millió like-ot szerzett, míg a két csapat Twitteren 13,8, illetve 14,4 millió követővel rendelkezik. A világ harmadik legnépszerűbb csapatának az elemzés szerint kisebb lemaradással a Manchester United (63,9 millió like, 4,2 millió követő) számít.

A csapatok népszerűségét tekintve a legnagyobb előrelépést az Atlético Madrid tudta felmutatni, a spanyol bajnok és Bajnokok Ligája döntős madridi együttes 512%-kal növelte a like-ok számát hivatalos Facebook-oldalán, míg 133%-kal Twitter-követőinek számát a fociszezon elejéhez viszonyítva. Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a katari tulajdonban levő Paris Saint-Germain csapata is, a francia bajnok a 2013/2014-es szezonban 150%-kal növelte a like-ok számát, míg 90%-kal rendelkezik több követővel.

Az elemzésből az is kiderül, hogy a csapatok bevételüknek nagy részét a közvetítési jogoknak köszönhetik: a Real 204,2 milliót, a Barcelona 182,1 milliót, a United 162,3 milliót, a Bayern pedig 107,7 millió eurót kapott ebből a forrásból. A Deloitte azt is kiemeli, hogy focicsapatok közül a Real először tudta meghaladni a média-közvetítési jogokból származó bevételeivel a 200 millió eurós álomhatárt.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!