„Nemcsak a szabadidőnket szerettük volna kitölteni a kastélyszállóval”

2015. január 9. – 04:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Azáltal, hogy nincs tömegturizmus, lehetőség nyílik más élmények megtapasztalására is – vallja Rácz Lilla, a Daniel Kastélyszálló tulajdonosa.

Rácz Lilla és férje valami különlegessel szeretett volna foglalkozni, ezért döntöttek az olaszteleki Daniel Kastély megvásárlása és kastélyszállóvá alakítása mellett. Rácz Lilla szerint a helyi értékek tematikába való csoportosítása, és ezek értékesítése jelenthet kitörési pontot a hazai turizmus számára. „A turisták sokszor megérkezésük után jönnek rá, hogy valóban van mivel eltölteni hosszabb időt is Erdővidéken és Erdélyben.”

Hogyan került az önök tulajdonába a Daniel Kastély? Miért döntöttek kastélyszálló működtetése mellett?

– Az épületet ezelőtt több mint 5 évvel vásároltuk. A megvásárlása leginkább egy romantikus történethez hasonlítható, hiszen előtte nem volt túl sok közünk Erdővidékhez, nem is jártunk még arrafelé. Különböző helyeken láttuk, hogy ez az ingatlan eladó, érdeklődtünk, és megszereztük.A történet indíttatásának része, hogy én közgazdász, marketinges végzettségű vagyok, míg a férjem közgazdász-informatikus. Bukarestben dolgoztunk, és kerestük a haza, Erdélybe vezető utunkat. Itthon nem igazán remélhettünk a szakmánknak megfelelő állást, ezért szerettünk volna valami mással foglalkozni. Itt merült fel a turizmus. Igazából nemcsak azért szerettünk volna ezzel foglalkozni, hogy kitöltsük a szabadidőnket, hanem abban is valami különlegeset szerettünk volna csinálni. A két történet itt találkozott, és így döntöttünk a kastélyszálló működtetése mellett.

Egy ilyen jellegű épület kastélyszállóvá alakításánál azért jelentős nehézségekkel is lehet találkozni. Melyek voltak ezek?

– Az épület jellegéből adódóan valóban voltak nehézségek. Egy ilyen régi épületnél nem lehetett arra számítani, hogy el tud készülni egy olyan tökéletes terv, amelyet aztán behunyt szemmel kivitelezni lehet. Folyamatosan ott kellett lenni a kivitelezésnél, az adódó helyzetekre, előbukkanó új dolgokra megoldásokat találni. Ugyanakkor maga az egész engedélyeztetési procedúra – abból adódóan is, hogy EU-s alapokból újítottuk fel az épületet – járt egy bizonyos szintű papírmunkával és bürokráciával.

Hogyan jellemezné a hazai turizmust? Kisebb turisztikai potenciállal bíró szomszédos országok nálunk jobban teljesítenek.

– Így van, tényleg azt látjuk, hogy az a szintű tömeges turizmus nincs Romániában, mint amit a szomszédos országok minőségi szinten tudnak működtetni. Másrészt ez megadja a lehetőséget a hozzánk hasonló vállalkozásoknak, hogy úgymond mi is turizmust tudunk művelni. Van hely és alkalom arra, hogy az idelátogató vendég egy-egy különös helyet vagy éppen szálláshelyet tudjon meglátogatni anélkül, hogy turisták tömegével kellene találkoznia.

A tapasztalatunk szerint – most már jó pár éve érdeklődünk, és nyitott szemmel járunk a hozzánk hasonló helyek felkutatásához – nagyon sok különleges hely van Romániában, ahol a vendégek megtapasztalhatják a falusi vendégszeretetet, a hely szellemét. Azáltal, hogy nincs tömegturizmus, lehetőség nyílik más élményeknek a megtapasztalására.

Milyenek a turisták igényei? Mi a különbség például az önökhöz érkező hazai és a külföldi turisták igényei között?

– A viszonylag rövid idő alatt szerzett tapasztalatainkból, de a más szakmabeliekkel folytatott beszélgetésekből is arra a következtetésre jutottunk, hogy a külföldi turisták a szolgáltatás magas színvonala mellett nagyra értékelik azt is, ha plusz értéket kapnak az idelátogatásuk alkalmával. Plusz érték alatt beszélhetünk kultúráról, természetről, az emberek vendégszeretetéről. A helyi vendégek esetében, bár ugyancsak nyitottak az ilyen jellegű értékek iránt, a mérleg sokkal inkább átbillen a minőségi étkezés, szállás és hasonló kritériumokra.

Milyen szokások jellemzőek a turistákra? Mennyi időt maradnak? Hova szeretnek ellátogatni?

– Nem általánosítanék, hiszen a hozzánk látogató vendégek nagyon különbözőek. Sok céges vendégünk van hétvégi eseményekre, de sok az egyéni turista is. Arra is van igény, hogy huzamosabb időt töltsenek el nálunk a vendégek, sőt, sokszor megérkezésük után jönnek rá, hogy valóban van amire eltölteni hosszabb időt is, hiszen Erdővidéken és Erdélyben is vannak változatos programajánlatok.

Milyen felületeken értékesítik a kastélyszálló szolgáltatásait?

– Nagy hangsúlyt fektetünk az online jelenlétre, elsősorban a Facebookról, hamarosan indul a weboldalunk is, de jelen vagyunk az online foglalási oldalakon is, egészen a Booking.com-ig. Azonkívül van partnerségünk utazási irodákkal, elsősorban olyan partnerekkel keressük a kapcsolatot, amelyek nem a tömeges, nagybuszos turizmussal foglalkoznak, hanem kiscsoportos vagy kiscsaládos körutakat szerveznek Erdély-szinten.

Melyek a romániai, háromszéki turizmusban rejlő kitörési pontok?

– Elsősorban minőségi szolgáltatásra lenne szükség. Nem igazán hiszek én abban, hogy Romániának a nagy turisztikai kitörési lehetősége a román tengerpartban rejlik. Azt hiszem, hogy nagyon különleges helyeink vannak, amit meg tudunk mutatni, és ami ilyen formában nem igazán van jelen más országokban. Ha Háromszékre gondolunk, akkor ilyen lehetőséget jelentenének a kastélyok, kúriák köré szervezett tematikus utak. De beszélhetnénk akár gasztronómiai tematikus rendezvényekről is. Elsősorban a helyi értékek tematikába való csoportosításában és ezek értékesítésében látom a kitörési lehetőséget. De ez kell párosuljon a minőségi szolgáltatásokkal és szakképzett személyzettel is természetesen.

Mennyire könnyű szakképzett munkaerőt találni?

– Sajnos azt tapasztaltuk, hogy nagyon nehéz szakképzett munkaerőt találni, különösen olyat, amely beszél idegen nyelveket is. Sokszor sajnos már a románt is ebbe a kategóriába kell sorolnunk. Nehéz a megfelelő szakmai tapasztalattal és hozzáállással rendelkező személyek felkutatása is. Ezért is inkább azt az utat választottuk, hogy megfelelő hozzáállással és lelkesedéssel bíró személyeket alkalmaztunk, akiket belsőleg és különböző külső szakemberek bevonásával tréningezünk.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!