A nőknek vagy a férfiaknak készített termékek a drágábbak? Teszteltük

2015. január 7. – 03:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Dezodorok, samponok és ruházati cikkek árait hasonlítottuk össze. Áruházakban és webáruházakban néztünk körül.

A nők és a férfiak számára készített termékek ára sok esetben még annak ellenére is eltér egymástól, hogy nincs jelentős különbség a gyártásnál használt alapanyagok mennyiségében vagy értékében. Számtalan összehasonlító elemzés születettt már a témában, a Huffington Post szerint például a vállalatok könyörtelenül kihasználják, hogy „míg a férfiak általában megveszik a legszükségesebb dolgokat, addig a nők vásárolnak: többször és többet”. De készült már olyan tanulmány is, amely megállapította: „vásárláskor 1 férfiak kezében levő dollár 0,77 nők kezében levő dollárnak felel meg” .

Mi is árakat teszteltünk: dezodorok, samponok és ruházati cikkek árait hasonlítottuk össze. Áruházakban és webáruházakban néztünk körül, egy előre elkészített terméklista alapján próbáltuk eldönteni, hogy a nőknek vagy a férfiaknak készített termékek kerülnek-e többe? Listánkra olyan termékek kerültek fel, amelyekre mindkét nemnek egyformán szüksége van – így nem keletkezik eltérő kereslet irántuk, ami esetleg az eltérő árakat is magyarázhatná –, valamint a gyártásnál felhasznált alapanyagok mennyisége és értéke is közel azonos lehet.

Izzadásgátló dezodor: Lady Speed Stick – Mennen Speed Stick

A Lady Speed Stick és Mennen Speed Stick izzadásgátló dezodorokat ugyanaz a vállalat gyártja, a felhasznált alapanyagok tekintetében nem tűnt fel semmilyen lényeges különbség. A férfiaknak készített dezodor kiszerelése talán kicsit többe kerül a gyártónak, de nem biztos, hogy ennek tudható be, hogy az ára egy lejjel magasabb.

Dezodor: Nivea Fresh Natural – Nivea Men Fresh Active

Nem találtunk viszont eltérést a Nivea nőknek és férfiaknak készített közel azonos dezodorainak áraiban. Mind a Nivea Fresh Natural, mind a Nivea Men Fresh Active 11,89 lejbe kerül.

Sampon: Garnier Fructis Pure Shine – Garnier Fructis Men Daily Fuel

A Garnier francia szépségipari vállalat Fructis termékcsaládjába tartozó nőknek és férfiaknak készülő samponok áraiban már nagyobb különbséget találtunk. A Fructis Pure Shine 250 milliliteres kiszerelésű, nőknek készülő sampon 10,60 lejbe, míg az ugyanakkora Fructis Men Daily Fuel 13,66 lejbe került a Carrefour webáruházában.

A legolcsóbb farmer, ing, zokniA H&M-ben ruházati termékek árait teszteltük: megkerestük a legolcsóbb Denim típusú, fekete farmereket, a legolcsóbb fehér ingeket, sőt azt is megnéztük, hogy melyik nem képviselői juthatnak hozzá a svéd ruházati cikkeket árusító áruházláncból a legolcsóbban öt pár zoknihoz. Míg a nőknek 89,90 lejt kell kifizetniük a talán kicsit kevesebb alapanyagból készülő legolcsóbb fekete Denim farmerért, addig a férfiaknak szánt ruházati cikk ára jóval magasabb, 129,90 lej. De egyébként az összes többi farmertípus esetében hasonló eltérésekkel találkoztunk.

A legolcsóbb fehér ing árában viszont nem volt eltérés: a nők és a férfiak is 59,99 lejért vásárolhatják meg az alább látható termékeket. A zoknik is ugyanannyiba kerülnek, 30 lejért lehet vásárolni öt pár zoknit mindkét nem esetében.

A legolcsóbb Nike cipő

A Deichmann egyik kolozsvári üzletében próbáltuk megtalálni a legolcsóbb férfiaknak és nőknek készített Nike márkájú sportcipőket. Ez volt az első termékkategória, amelyben azzal szembesültünk, hogy olcsóbban vásárolhatjuk a nőknek készült terméket. Igaz ugyan, hogy a ránézésre kicsit jobb minőségűnek tűnő női sportcipő ára 249 lejbe került, míg a férfiaknak készített csak 199 lejbe, szubjektív véleményünk, hogy az elemzésünkben figyelmen kívül hagyott árleszállításokkal a hölgyek számára jobban kedveskednek.

Kabátok árait is hasonlítottuk,

a Decathlonban a Quechua Forclaz 900 X-Warm, típusú nőknek és férfiaknak készült, majdnem megegyező kabátok árában is találtunk különbséget: 10 lejjel került többe a férfiaknak készített termék. Az üzletben egyébként a legolcsóbb tréningnadrágokat is próbáltuk megkeresni, ugyanattól a gyártótól találtunk 29 lejért női nadrágokat, míg 32 lejért a termékek férfiaknak készített megfelelőjét.

Összesen kilenc kategória esetében vizsgáltuk, hogy a nőknek vagy a férfiaknak készített termék kerül-e többe. Az eredmény: öt esetben a férfiaknak mélyebben a zsebükbe kellene nyúlniuk vásárláskor, nem találtunk különbséget a nőknek és férfiaknak készített termékek árai között három kategóriánál, míg csupán a cipőknél akadtunk drágább árcédulába. De az is elképzelhető, hogy egy másik terméklista esetében teljesen más eredménnyel szembesülnénk.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!