Erdei-Dolóczki: a kormány bőkezű volt az 5%-os nyugdíjemeléssel

2014. december 23. – 04:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A törvénytervezetet a szó szoros értelmében átpréselték a parlamenten – mondta el megkeresésünkre Erdei-Dolóczki István képviselő.

Elfogadta a parlament vasárnap a 2015-ös évi költségvetést, amely a bruttó hazai össztermék 1,8%-át kitevő államháztartási hiánnyal számol jövőre. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) az alkotmánybíróságnál támadta meg a költségvetési törvényt, amelyet az adócsalást bátorító, a befektetéseken takarékoskodó, gazdaságellenes, sebtében összetákolt improvizációnak nevezett.

A 2015-ös költségvetés

A parlament által megszavazott büdzsé 2,2%-os éves inflációval és 226 milliárd lejes (51,1 milliárd euró) bevétellel számol. A költségvetés kiadása 239 milliárd lej (54,1 milliárd euró) lesz, vagyis a deficitet 13 milliárd lejre (2,9 milliárd euró) tervezik.

A költségvetés-tervezetet a kormány átpréselte a parlamenten

Erdei-Dolóczki István, a Költségvetési, pénz- és bankügyi bizottság tagja, az RMDSZ Szatmár megyei parlamenti képviselője megkeresésünkre elmondta, egy költségvetési törvényt nem lehet alkotmányellenesnek nyilvánítani, mert mindig a kormánynak és a többségnek áll jogában eldönteni, hogy mire fogják költeni a forrásokat. „Kifogásolni lehet viszont a procedurális eljárást, ahogy ezt a törvénytervezetet a szó szoros értelmében átpréselték a parlamenten. A költségvetés-tervezetet pénteken tették le, hétfőig volt lehetőségünk módosító indítványt benyújtani. A költségvetés teljes egésze több mint ezer oldal, ezt három nap alatt átolvasni lehetetlen” – hívta fel a figyelmet Erdei-Dolóczki. Hozzátette, bizonyos szakminisztériumok költségvetésében úgy születtek döntések, hogy a fő hitelutalványozó, a miniszter még nem tette le az esküt. „Bizonyos szabályozásokat áthágtak, kérdés hogy az alkotmánybíróság ezt hogyan fogja értékelni. Súlyos megsértése ez a törvényeknek, vagy nem?”

Valóban az adócsalást támogatja a költségvetés?

„Egy költségvetés nem arról szól, hogy a gazdaságot kifehérítsék. Egy költségvetés arról szól, hogy jövőre milyen bevételeink lesznek, és mennyit fogunk költeni. Ez az adóhivatalnak, tehát a pénzügyminisztérium azon részének a feladata, amely azzal foglalkozik, hogy felfedezze az adócsalást és behajtsa az adót” – mondta el a PNL által a kormány irányába megfogalmazott kritikákkal kapcsolatban a képviselő. Erdei-Dolóczki szerint a jövő évi költségvetésben a beruházásokat illetően a kormány valóban visszafogott bizonyos összegeket. „Az első negyedévre vonatkozóan több minisztérium esetében is – amennyiben nem tudják elkölteni – valószínűleg átirányítják vagy átcsoportosítják a büdzséjükben levő összegeket” – mondta a képviselő, hozzátette: vannak olyan minisztériumok, amelyek 2014-es elköltési szintje alig éri el a 25-30%-ot, ezért nincs is értelme, hogy ugyanazokra a beruházásokra előirányozzanak egy összeget, amelyet úgysem fognak elkölteni.

A számok megalapozottsága valóban kérdéses lehet

Arra a kérdésre, hogy a költségvetés tudja-e fedezni a társadalombiztosítási hozzájárulás csökkentéséből származó bevétel-kiesést, a képviselő elmondta: „ha abból indulunk ki, hogy azok az adatok, amelyeket a kormány a törvény értelmében a parlament elé terjeszt igazak, akkor igen. Ha ezeket nem hisszük el, akkor lehet spekulálni. Nyilvánvaló, hogy nincs értelme vitatkozni egy törvénytervezeten, ha abból indulunk ki, hogy azok a sarokszámok, amelyeket a kormány az asztalunkra letett, hamisak. Azt, hogy ezek a számok esetleg valóban túl optimisták-e csak 2015 decemberében fogjuk tudni” – magyarázta a képviselő.A költségvetés sarokszámait több elemző és a Költségvetési Tanács is kritizálta, szerintük jövőre a jövedelemadóból származó bevétel 10%-os, a társasági adóból származó államháztartási bevétel 7%-os növekedése túl optimista várakozásnak tűnik. A képviselő szerint valóban fennálhat annak a lehetősége, hogy a szakhatóság nem tudja teljesíteni a vállalt adóbehajtást. „Ha a Pénzügyi és Adóhivatalnál (ANAF) idén is 6-7 hónapos átszervezésekre kerül sor, akkor biztosan nem fog sikerülni.”

A kormány bőkezű volt a nyugdíjemeléseknél

Erdei-Dolóczki elmondta, a kampányban a szociáldemokrata párt 5%-os nyugdíjemelést ígért, az infláció és az átlagbérek változását figyelembe véve viszont a nyugdíjtörvény alkalmazásával ez az emelés csak 4,32% kellett volna legyen. „Az infláció sem ugrott meg annyira, hogy indokolttá tegye az 5%-os emelést, de ha már ennyit ígértek, akkor egy törvénymódosítással a nyugdíjpont értékét 820,30 lejben határozták meg. Ezt bőkezűségnek kell tekinteni, valószínűleg az adta a bátorságot a kormánynak ehhez a döntéshez, hogy az infláció nem szabadult el Romániában, valamint, hogy a Román Nemzeti Bank tevékenységének köszönhetően a lej is megtartotta a viszonylagos jó arányát az európai valutával szemben” – mondta a képviselő.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!