Tíz botrányos gazdasági jóslat jövőre

2014. december 18. – 04:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy neves közgazdász meredek dolgokat jósol 2015-re, de az elmúlt években többször volt már igaza.

Steen Jakobsenés elemző csapata Botrányos prognózisok (Outrageous Predictions) címmel 2004 óta minden év végén közzéteszi a jövő évre vonatkozó gazdasági előrejelzéseit. A Saxo Bank vezető közgazdászát érdemes komolyan venni, 2014-re például mindenki megdöbbenésére azt jósolta, hogy a kőolaj hordónkénti ára 80 dollár alá zuhan. Igaza lett. Íme a 2015-re vonatkozó jóslatok:

Oroszország újra csődöt jelent

A kőolaj árának folyamatos zuhanása, a rubel mélyrepülése és az ország ellen életbe léptetett nyugati szankciók miatt az állami és a magánkézben levő orosz energetikai nagyvállalatok is fizetésképtelenséget jelenthetnek a finanszírozási források korlátozása miatt. Így Oroszország 1998 után jövőre ismét csődöt jelenthet, a Saxo Bank elemzői szerint az ország számára csak az ukrán konfliktus diplomatikus úton történő megoldása jelenthet kiutat a jelenlegi helyzetből.

Vulkánkitörés teheti tönkre a nyarunkat

Eléggé borúlátó feltételezésnek tűnik, de van esély rá. A Saxo Bank csapata szerint jövőre érdemes lesz számolni a már aktív Bardarbunga vulkán kitörésével is. A vulkánkitörés akár olyan következményekkel is járhat, mint a Laki vulkán 1783-as kitörése: hatalmas mennyiségű kéndioxid és egyéb gázok kerülhetnek a levegőbe, amelyek akár az eget is eltakarhatják Európa felett, így jelentősen befolyásolhatják az időjárást. A rossz időjárási körülmények miatt pedig a mezőgazdasági termés egy része is megsemmisülhet. Mindez még egy kisebb kitörés esetén is megvalósulhat – írják az elemzők.

Hackerek padlóra küldik az e-kereskedelmet

2015-ben a világ legnagyobb online kereskedelemmel foglalkozó vállalatait sorra érik hacker-támadások. Az egyre agresszívebb fellépések pedig kifejezetten érzékenyen érintik majd még az óriáscégeket is. Az Amazon részvényei például a Saxo Bank szerint – felülértékeltségük miatt –, egy ilyen támadás után akár 50%-ot is eshetnek, annak ellenére is, hogy az amerikai vállalat évente hatalmas összegeket költ rendszereinek biztonságossá tételére.

Drága lesz a csokoládé

A csokoládé iránti kereslet 2015-ben tovább fog növekedni: a nyugati országok lakossága egyre inkább az étcsokoládét preferálja, az ázsiai országok fogyasztása is megnő. Így globálisan jóval nagyobb lesz a kakaó iránti kereslet, mint a kínálat. A helyzetet az Ebola-vírus mellett a termelésben kulcsszerepet vállaló nyugat-afrikai országok ültetvényeibe való befektetések elmaradása is súlyosbítani fogja. A Saxo Bank jóslata: 2015-ben egy tonna kakaó ára a határidős piacon elérheti az 5000 dollárt is (jelenleg 2914 dollár).

Összeomlik az Egyesült Királyság ingatlanszektora

A Saxo Bank elemzői szerint a brit ingatlanárak már most túl magasak, ezért jövőre akármikor bekövetkezhet egy korrekció, ami különösen London környékén hatalmas árzuhanást fog eredményezni. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy 2015-ben a Bank of England nagy valószínűséggel emelni fogja a brit alapkamat szintjét, ez pedig végleg beindíthatja a lavinát: a prognózis szerint a lakásárak akár 25%-ot is zuhanhatnak jövőre.

Az Egyesült Királyság kilépése az EU-ból egyre valószínűbbé válik

Az Egyesült Királyságban tartott jövő évi választásokon 25%-ot szerez a Függetlenségi Párt (UKIP) , amely így meglepetésre a harmadik legnagyobb párt lesz a brit parlamentben. David Cameron konzervatív pártja kénytelen lesz kormány-koalíciót alakítani a függetlenségiekkel, akikkel közösen 2017-re kiírják Nagy-Britannia Európai Uniótól való leválásáról döntő referendumot.

Az infláció Japánban elérheti az 5%-ot

Japánban már évek óta küzdenek az alacsony infláció ellen, de a törekvésük fordítva is elsülhet. A Bank of Japan által szüntelenül nyomtatott japán jenben ugyanis a Saxo Bank elemzői szerint jövőre megrendülhet a bizalom, az infláció akár az 5%-os szintig is elszaladhat. Ez pedig azt jelentené, hogy a japán jegybank elveszíti a világ egyik legfontosabb fizetőeszköze feletti kontrollt.

Kína 20%-kal leértékeli a jüant

Jövőre nem csak a japán jen leértékelődésétől kell tartani. A Saxo Bank szerint Kína 2015-ben minden áron próbál majd megszabadulni a gazdaságát sújtó deflációs nyomástól (az egyre növekvő lakossági hitelezés eredménye). Ezért „sorról-sorra lemásolja” a Bank of Japan inflációs politikáját, év végére pedig 20%-kal értékeli le a jüant, így élénkíti a hazai keresletet és az inflációt.

Lemond Mario Draghi az Eur

ópai Központi Bank éléről

Annak érdekében, hogy visszaállítsa Németország Európai Központi Bankba vetett bizalmát, a Saxo Bank szerint Mario Draghi le fog mondani az intézmény elnöki székéről, és átadja helyét Jens Weidmann -nak, a Bundesbank jelenlegi elnökének. Draghi lemondása azért is valószínű, mert Olaszországban több vezető politikus is Mario Draghi személyében látja Olaszország következő elnökét.

Felére csökken a vállalati kötvények hozama, ami megrázza Európa gazdaságát

Jakobsenék szerint a befektetők jövőre nagy mennyiségű magas hozamú kötvényt próbálnak meg értékesíteni a piaci hangulat változása miatt, de az alacsony kereslet nagy csökkenést fog hozni az értékpapírok árában. Így Európát újabb sokként fogja érni a magas hozamú hitelek bedőlése, a vállalati kötvények kockázati felára pedig megduplázódik a cégek csődjének várható aránya miatt.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!