Közvitán a vállalkozóknak szóló 2014-2020-as pályázatok útmutatói

2014. november 6. – 05:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A cégek, induló vállalkozások és startupok visszajelezhetnek a kritériumokkal kapcsolatban és előkészíthetik projektjeiket.

Két új felhívás került közvitára a 2014-2020-as Versenyképesség Operatív Program keretén belül, miután múlt héten az első három útmutatót már közvitára bocsátotta a programot irányító hatóság – tájékoztatta a Pénzcsinálók at Szávics Petra. „Az útmutatók közvitára bocsátása a potenciális pályázók számára két szempontból hasznos. Egyrészt vissza tudnak jelezni a tartalommal, jogosultsági kritériumokkal kapcsolatosan, annak érdekében, hogy olyan kiírások szülessenek, amelyekre a megfelelő ötletekkel pályázni tudnak. Másrészt a dokumentumokat útmutatóként lehet használni a leendő projektek előkészítéséhez, még a végleges pályázati kiírás megjelenése előtt, azaz ezek segítségével időben fel lehet készülni a leendő felhívásokra” – mondta el az európai alapok minisztériumának államtitkára. Mind az öt egyeztetésre bocsátott felhívás a program első prioritási tengelye – Tehnológiai kutatás, fejlesztés és innováció (K+F+I) a vállalkozások és a versenyképesség támogatása céljából – alatti intézkedésekre vonatkoznak.A megjelentetett és egyeztetésre bocsátott pályázati csomagok a következő, megpályázható területekre vonatkoznak: vállalatok kutatási és fejlesztési részlegébe való beruházások, innovatív klaszterek támogatása, innovatív startupok, maximum 3 éve működő vállalkozások és spin-off-ok, K+F tevékenység eredményét hasznosító, új vállalkozások kutatásfejlesztési projektjei, új, innovatív vállalkozások támogatása, valamint külföldi kutatók/szakemberek alkalmazása leendő K+F vagy Horizont 2020-as projektek előkészítése céljából. A társadalmi egyeztetésre bocsátott útmutatók itt érhetőek el . Az egyeztetések határideje útmutatónként változó (november 14 -24. közötti időpontok).

„A közvitára bocsátott felhívások főként vállalkozásoknak szólnak, de intézkedések függvényében induló, még be nem jegyzett vállalkozásoknak és klasztereknek is. Mivel a tervezett, támogatandó tevékenységek állami támogatási szabályok alá esnek, a támogatás intenzitása is változik tevékenységek, pályázók és régiók függvényében. Fejletlen régiókban a minimum támogatási intenzitás 50%, de kis- és közepes vállalkozások esetében elérheti a 70%-ot is. Külön kategóriát alkotnak az új, innovatív vállalkozások is, melyek esetében a támogatás elérheti a 100%-ot, hasonlóan a külföldi szakemberek alkalmazásával kapcsolatos egyes intézkedésekhez” – közölte Szávics.A pályázatokat az úgynevezett „intelligens specializálódási területeken” lehet benyújtani, valamint az egészségügy területén, mely országos szempontból prioritást élvező területként került meghatározásra. Intelligens specializálódási területek például a biogazdaság, az információs és kommunikációs technológiák, az energetika, klímakutatás, az öko- és nanó technológiák stb.„Ezek az október 21-i kormányülésen elfogadott, 2014-2020-as időszakra vonatkozó Kutatási, technológiai fejlesztési és innovációs stratégiában meghatározott úgynevezett intelligens specializálódási területek. A stratégia elkészítése azon ex-ante feltételek része volt, melyeket az Európai Bizottság kért a tagállamoktól, a források hatékony felhasználása, a teljesítmény- és eredményorientáltság biztosítása céljából. A leendő pályázóknak fontos ismerni a stratégia tartalmát is, annak érdekében, hogy minél sikeresebben pályázzanak. A területek bővebb bemutatása megtalálható az egyeztetésre bocsátott útmutatók mellékletében is.”A Versenyképesség Operatív Program 2014. július 28-án került benyújtásra a Bizottság elektronikus rendszerén keresztül. A program Európai Regionális Fejlesztési Alapból biztosított finanszírozása 1,33 milliárd euró. A program két prioritási tengelye a Technológiai kutatás, fejlesztés és innováció (K+F+I) a vállalkozások és a versenyképesség támogatása céljából, illetve a Információs és kommunikációs technológiák egy versenyképes digitális gazdaság megteremtése céljából.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!