A pénzintézet számára fontos kitűzés, hogy a romániai fiatalok elsajátítsák a felelősségteljes pénzügyi magatartást. Egyetemekkel működnek együtt, országos versenyeket szerveznek diákoknak.
Az OTP Bank Románia számára fontos kitűzés, hogy a romániai fiatalok elsajátítsák a felelősségteljes pénzügyi magatartást. Ennek példája a Babeș–Bolyai Tudományegyetemmel kialakított, több éve tartó együttműködés.„Integrált pénzügyi szolgáltatóként egyik legfontosabb feladatunk, hogy a jövőbe tekintsünk és részt vegyünk a pénzügyi és gazdasági oktatásában. A fiatalokat célozzuk meg, akik a közeljövőben ügyfeleink és partnereink lesznek. A pénzügyi oktatás megerősíti a fenntartható piac alapjait és segít az egyre inkább kifinomult pénzügyi igények kielégítésében” – mondta Diósi László , a pénzintézet vezérigazgatója.Idén az OTP Bank és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem közti, már-már hagyománynak örvendő együttműködés keretében diákok, valamint egyetemi hallgatók is összemérhették tudásukat. A Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karán tartott versenyen a résztvevők a bemutatott esettanulmányok révén érdekes és hasznos bepillantást nyerhettek a bankszektorba. Az egyetemi hallgatóknak elemzést kellett készíteniük a bankszektor 2008-2013 közötti alakulásáról. A OTP Bankot Kereszturi Zsolt képviselte a zsűriben. A diákok azokra a kérdésre válaszoltak, hogy a bankszektort milyen pozitív illetve negatív változások érték, a bankszektor gazdaságra gyakorolt hatása negatív vagy pozitív volt és a következő öt évben milyen stratégiát kellene alkalmazniuk a bankoknak: konszolidációra, költségcsökkentésre vagy értékesítési csatornák fejlesztésére kellene koncentrálniuk.Ebben az időszakban újabb verseny került megszervezésre a kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem hallgatói részvételével, amelynek témája a bank mezőgazdasági termékeire összpontosít. Az OTP Bank képviselői szerint 2014-ben, a pénzügyi oktatás kapcsán kitűzött célok között országos lefedettségű, havi rendszerességgel megrendezésre kerülő iskolai képzések is szerepelnek. A projektben kormányhivatalok és Román Nemzeti Bank képviselői is részt vesznek. „Az oktatásba történő befektetés jelentős lépés a jövő irányába. Az OTP Bank Románia továbbra is a helyi közösség aktív szereplője marad és részt vállal különféle oktatási projektekben” – ígérte Diósi László.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!