Női és fiatal vállalkozók juthatnak támogatáshoz

2014. március 9. – 11:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vissza nem térítendő összegekre lehet pályázni hétfőtől, amellyel akár a kezdőtőke 90%-a is biztosítható. Pályázati szakértőt kérdeztünk a feltételekről és hogy mire kell odafigyelni.

Legtöbb tízezer euró értékű, vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak hétfőtől a 35. életévüket be nem töltött, kezdő vállalkozók. A kis- és közepes vállalkozásokat, üzleti szférát és turizmust támogató kormányzati ügynökség összesen 21 millió lejes keretköltségvetéssel rendelkezik erre a célra. A kéréseket online lehet benyújtani. A támogatásból az üzleti tervben szereplő befektetési költségek felét lehet fedezni. Pályázni addig lehet, míg el nem fogynak a források. „Azok pályázhatnak, akik először jegyeztek be KFT-t. A cég megnevezése is kell utaljon a kezdő vállalkozói titulusra: SRL helyett SRL-D (societate cu răspundere limitată – debutant) típusú vállalkozásokról van szó. Mivel a támogatás áfára nem költhető, egy 25 ezer eurós eszközbeszerzés esetén a támogatás 40%-os, 10 ezer eurós lehet” – mondta el a Pénzcsinálók érdeklődésére Görbe Beáta pályázati szakértő, a RegioConsult munkatársa. A szakértő elmondta, a támogatás eszközökre: gépek, bútorzat, építéshez szükséges telek, tevékenységhez szükséges épület vásárlására fordítható, de nem anyagi javakra is, például internetes oldalra és működési költségekre, vagy a cég indításával kapcsolatos kiadásokra is fordítható. Az üzleti terv legalább 60 pontot kell kapjon a 100-ból, és máris megkapja a vállalkozó a támogatást, ugyanis itt az elbírálási sorrend számít. „Itt fontos a gyorsaság, amit kombinálni kell egy jól átgondolt és felépített projekttel” – mondta el Görbe. Azoknak a vállalkozóknak, akik sikeresen szereznek támogatást a program keretében, lehetőségük lesz kedvezményes hitelt is igénybe venni a kereskedelmi bankoktól. Az Első Lakás programhoz hasonlóan ezekért a kölcsönökért is az országos garanciaalap „áll jót”, a garancia aránya a legtöbb 80 ezer eurós hitel legfeljebb 80%-a. A fiatal vállalkozók további kedvezményben is részesülnek, legtöbb négy, meghatározatlan időre alkalmazott munkatárs fizetése után nem kell társadalombiztosítási hozzájárulást sem fizetniük.

Női vállalkozóknak külön program van

Ugyancsak hétfőtől lehet pályázni annak a programnak a keretében is, amely a kkv-k körében a női vállalkozói kultúrát hivatott népszerűsíteni. Itt a legjobb női vállalkozók által benyújtott üzleti terveket díjazzák a beruházás legfeljebb 90%-át kitevő, vissza nem térítendő támogatással. Egy személy legtöbb 41 500 lejes összeget kaphat. A program költségvetése viszont elég szűkös, 500 ezer lejes, vagyis ha mindenki a maximálisan igényelhető összegre pályázik, csupán 12 nyertes lesz.

„Mikrovállalkozások, illetve engedéllyel rendelkező magánszemélyek (PFA-k) is pályázhatnak, akik nem több mint három éve voltak bejegyezve, és legalább az egyik tulajdonos nő, aki 50%-os, vagy nagyobb részvényes” – mondta el a szakértő, aki szerint gépekre, bútorzatra, IT eszközökre, a termékek népszerűsítésére, reklámra is fordítható az elnyert összeg. Itt is legalább 60 pontot kell elérni, egyenlő pontszám esetén pedig a teremtendő munkahelyek száma, a tevékenységi szektor (termelés, szolgáltatás vagy kereskedelem), illetve az online regisztrációs sorrend dönt.

Egy hét múlva újabb fiatal vállalkozókat támogató program indul

Március 17-én rajtol a Start program is, amely szintén fiatal vállalkozóknak jelent finanszírozási lehetőséget. A költségvetés 13 millió lejes, legalább 130 kkv támogatását tervezik megvalósítani ebből az összegből. Itt az üzleti terveket pontozzák és rangsort állítanak fel. A vissza nem térítendő támogatás a leírható költségek legtöbb 80%-a lehet, de nem több mint 100 ezer lej cégenként. A fennmaradó részt saját forrásból kell előteremteniük a fiatal vállalkozóknak.

Az „idősebb” cégvezetők is pályázhatnak

Az elkövetkező időszakban nemcsak a fiatal cégvezetők juthatnak állami forrásokhoz. Április 24-től lehet pályázni egy másik programra, amivel olyan „a termékek és szolgáltatások forgalmazásának a fejlesztését és modernizálását” támogatják. Erre a célra 18 millió lej van előirányozva, legalább 225-en részesülnek majd forrásokban. A mikrovállalkozások a befektetés 80%-át, a kisvállalkozások a 70%-át, a közepes vállalkozásokat a 60%-át finanszírozhatják a pályázati forrásból. Egy személy legtöbb 80 ezer lejes összegre pályázhat.

Megéri?

A pályázati szakértő szerint igen, érdemes belevágni ezekbe a pályázatokba. „Bár viszonylag nagy papírmunkával jár, kis odafigyeléssel gördülékenyen lemenedzselhető a projekt. Ha valaki céltudatosan tervezi meg és kivitelezi a beruházási ötletét, komolyan gondolja és becsületesen végigcsinálja, nincs vesztenivalója” – fejtette ki.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!