New Yorkban minden nagyobb. A Super Bowl is

2014. január 31. – 06:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfő hajnalban rendezik a világ egyik legnagyobb sporteseményét. Az NFL döntője minden évben bevételi és nézőcsúcsokat dönt. Mi várható idén? Utánajártunk a nagydöntőnek.

New Yorkban minden nagyobb,

még az amerikai focibajnokság nagydöntője is méretesebbnek ígérkezik. A Forbes szerint az amerikai gazdaságra gyakorolt hatás minden eddigi sporteseményt felülmúlhat az 1996-os atlantai olimpiai játékok óta. A Broncos és a Seahawks összecsapása a becslések szerint 500-600 millió dollárt jelenthet a New York/New Jersey régió számára. A 2013-as, New Orleansban rendezett döntőhöz viszonyítva ez 20 százalékos növekedést jelent. Bár a mérkőzés gazdasági hatását nagyon nehéz számszerűsíteni, a döntőre érkező turisták minden bizonnyal nemcsak az amerikai futballal kapcsolatos programokon vesznek részt, hanem számtalan egyéb kulturális vagy szórakozási lehetőség közül fognak választani és pénzt költeni. A legolcsóbb jegy a mérkőzésre 1 500 dollár, az összes belépőre számított átlagár eléri a 3 500 dollárt. A jegyüzérek viszont már ennek többszöröséért kereskednek a belépőkkel. A The New York Times szerint több mint 200 ezer turista érkezése várható az eseményre. A Staten Islanden tartott döntő miatt a helyi kisvállalkozások már jelentős bevételeket könyvelhettek el a döntőt megelőző héten tartott rendezvények hozadékaként. Az NFL-relikviáktól a legextrémebb szolgáltatásokig minden megvásárolható. A környéken található vendéglátóhelyek, de még a limuzinok bérbeadásával foglalkozó vállalatok is teljesen foglaltak voltak már a hét elején. Az egyik Staten Island-i híportál, a silive.com szerint a stadiontól 30 perces távolságra található hotelek körülbelül 150 dollárért adnak szobát egy éjszakára, az árban benne van az arénához való eljutás lehetőségét biztosító tömegközlekedési eszköz ára is.

A Forbes is kiemeli, hogy az egyik legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező amerikai sörgyártó is kiveszi a részét az eseményből. Az Anheuser-Busch InBev (AB) egy 4 ezer fő befogadására képes tengerjáróval köt ki Manhattanben, ahol a vállalat meghívottain kívül várhatóan több ezer sportrajongó is megfordul. A döntő időszakára Bud Light Hotel névre keresztelt hajón olyan neves előadók lépnek fel, mint a Foo Fighters és az Imagine Dragons.

A döntőt idén a FOX közvetíti.

A csatorna nagy valószínűséggel nem jár rosszul a közvetítési jogok megvásárlásával, hiszen a Super Bowl alatt tradicionálisan hirdető nagyvállalatok névsora kibővül azokkal a New York környéki jelentős gazdasági erőt képviselő cégekkel, amelyek kapva kapnak az alkalmon, hogy a helyi piac számára reklámozzanak a döntő alatt futtatott, immár külön kategóriát képviselő Super Bowl reklámspotokkal. Ennek is tudható be a reklámidő árának növekedése. A Fox idén 30 másodpercet 4 millió dollárért ad a reklámszakemberek kezére, tavaly ugyanennyi reklámidő 3,8 millióba került.A The Huffington Post szerint a CBS 2013-ban a döntő alatt rekordnak számító 240 millió dollárt keresett össze csak reklámokból. A Fox nak idén valószínűleg sikerül ezt is túlszárnyalnia. Már lehet szemezgetni az eddig nyilvánosságra került reklámokat is, érdekesség, hogy kevés idővel a döntő előtt a Fox letiltott egy szódareklámot, amelyben Scarlet Johansson igencsak lekezelő módon említi meg a Pepsit és a Coca Colát.

De szivárgott ki reklám már Carmen Electrá val és Melissa Riso val is.

És itt van egy igazi tearjerker reklám is, a Budweisertől:

A reklámiparban nagy viták zajlanak arról, hogy a hatalmas díjak kifizetése valóban megéri-e a vállalatok számára. Az viszont szinte biztos, hogy idén is 100 milliónál többen követik tévén keresztül az eseményt. A tavalyi döntő az amerikai televíziózás történetének harmadik legnézettebb műsora volt. Akkor a Baltimore Ravens és a San Francisco 49ers összecsapására 108 millióan voltak kíváncsiak. Az első két helyen is korábbi Super Bowlok foglalnak helyet, a rekordot a 2011-es New York Giants és a New England Patriots közti összecsapás tartja 111 milliós nézettséggel.

A döntőt közvetítő csatornáknál minden évben nagy viták zajlanak arról is, hogy melyik sorozat lesz abban a szerencsés helyzetben, hogy megörökölheti a mérkőzés végén továbbra is a készülékek előtt maradó mintegy 30-40 millió nézőt. Tavaly a Super Bowl után az Elementary (Sherlock és Watson) című sorozat következett a 2013-as döntőt közvetítő CBS nevű csatornán. Egy ilyen nézőtábor hatalmas lehetőség, hogy megkedveltessék az adott sorozatot, akkor 20 milliónál is többen maradtak megnézni a legújabb epizódot.Még szót sem ejtettünk a főszereplőkről, a

Denver Broncos – Seattle Seahawks

összecsapás a Nemzeti Sport szerint már szeptemberben, a szezon kezdetekor várható volt. A szakértők egyöntetű véleménye szerint az erősorrend két legerősebb csapata játszik egymás ellen, a játék minőségére így valószínűleg nem lesz panasz. A Denver pontrekorddal, a Seattle a legjobb védelemmel jutott a nagydöntőig, amely az amerikai futball olyan csillagait vonultatja fel, mint a két irányító: Peyton Manning (Denver) és Russel Wilson (Seattle). A 38 éves Manning 2012-ben otthagyva korábbi csapatát, az Indianapolis Colts-ot, 5 éves szerződést kötött a Denver csapatával. Manning a szerződés lejártáig összesen 96 millió dollárt keres (évi 19,2 millió), ezzel a fizetéssel ő az NFL negyedik legjobban kereső játékosa. A 25 éves Wilson csupán a második NFL szezonjában döntőig vezette csapatát. A Seattle a fiatal játékossal 2012-ben kötött 4 évre szóló szerződést 3 millió dollar értékben.

Halftime Show

A meccs szokásos félidei show-jában Bruno Mars és a Red Hot Chili Peppers lép fel egy minikoncerten. Azt nem lehet tudni előre, hogy a „csípős fiúk” Mars szokásos háttérzenekarát egészítik ki, vagy saját számaikat fogják játszani. A CNN mindenesetre arról értesült, hogy az ikonikus zenekar Mars meghívására lép fel a Super Bowl egyik csúcspontjának számító Halftime Show keretén belül.A tavalyi döntőn Beyoncekoncertezett a minden évben a legnézettebb zenei eseménynek is számító félidei show-n. Az eddigi fellépők listája is nagyon erős neveket tartalmaz, eddig olyan nagyszerű előadók léptek fel, mint a U2, Madonna, a Rolling Stones vagy a Black Eyed Peas.

A fogadóirodák is kiveszik a részük az eseményből,

a szurkolók szinte mindenre tippelhetnek. A Nemzeti Sport összegyűjtötte a legészbontóbb kérdéseket, amelyeket a fogadóirodák feltettek. A sporttal kapcsolatos fogadások mellett pénzt lehet tenni arra, hogy fog-e hibázni a himnusz éneklése közben Renée Fleming, tippelhetünk, hogy félmeztelenül fog-e színpadra menni a Red Hot Chili Peppers valamely tagja (erre a fogadóirodák elég nagy esélyt látnak), de elgondolkodhatunk azon is, hogy a mérkőzés legjobbjának választott játékos kinek mondd majd először köszönetet a döntő utáni beszédében (a fogadóirodák szerint a legnagyobb eséllyel a csapattársak vagy Isten lesz a befutó).

A lenyűgöző befogadóképességű MetLife aréna

ad otthont a rendezvénynek. Az egyébként a Jets és a Giants csapatainak otthon adó stadionban 82 ezer néző foglalhat helyet. Ennél csak az aréna építkezési költségeit böngészve leszünk még inkább libabőrösek. A 2010-ben átadott MetLife aréna 1,6 milliárd dollárból készült, összehasonlításképpen a kolozsvári, 30 ezer néző befogadására képes Cluj Arena körülbelül 30 millió euróból lett kész.A döntő helyszínén 150 dollár értékben lehet megpróbálni parkolóhelyet találni, a stadion közvetlen közelében 13 ezer parkolóhely várja a sport szerelmeseit. A szervezők a parkolási díjakból csak a döntő ideje alatt 2 millió dollárt kereshetnek.A mérkőzést hétfő hajnali 1 órás kezdéssel (a döntő 1:30-kor kezdődik) a Sport 1 élőben közvetíti.

Aki nem ismeri a sportot, annak egy kis szabályokkal kapcsolatos videó:

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!