Kilenc romániai városban zajlott az Online Marketing Academy tavaly. Most az összes előadás felvétele elérhető, és lehet jelentkezni a kurzusok következő szakaszára is.
Hogyan lehet kivitelezni egy online hirdetési kampányt? Miként alakítható „apróhirdetővé” a google.ro ? Mire jó a Google AdWords , vagy a Google Analytics ? Tavaly november-december között kilenc romániai városban több száz érdeklődő kapott választ ezekre a kérdésekre a Google által szervezett és szakemberei által tartott Online Marketing Akadémiá n. A szervezők most közzétették az öt előadást a YouTube -on.
1. előadás
2. előadás
3. előadás
4. előadás
5. előadás
Azok, akik az angol és román nyelven zajló öt előadásból legalább négyen ott voltak, automatikusan részvételi oklevelet kaptak a Google-től. Azok is szerezhetnek bizonylatot tudásukról azonban, akik csak a fenti videók segítségével vesznek részt virtuálisan az akadémián. Idén ugyanis a következő szinttel folytatódik az Online Marketing Academy, ismét kilenc városban, köztük Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Nagyváradon, Temesváron, Brassóban, Szebenben, Bukarestben is lesznek előadások. Ezen azok vehetnek részt, akik az első félév előadásain elhangzottak alapján összeállított tesztet legalább 85%-ban helyesen töltik ki. Az online vizsgához Google Partners felhasználónevet kell létrehozni , majd az Advertising Fundamentals tesztre kell kattintani. Ha sikeres a vizsga, január 30-ig itt lehet jelentkezni a Google kurzusainak második szakaszára.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!