Már átadták az első 37 szobát és 3 apartmant. A Danubius Hotels szállodalánc még 2008-ban elkészült a tervekkel, csak a válság közbeszólt. Most megvalósul a 8 millió eurós beruházás. (x)
Befejezéséhez közeledik a szovátai Hotel Bradet felújításának első üteme, egy régi, alacsonyabb minőségű szálloda kel új éltre. A technikai átadás május 31-én történt meg. A renovációs tervek már 2008-ban elkészültek, de a 2009-es válságév hatására a Danubius Hotels úgy döntött: a nagy beruházás helyett több kisebb befektetést helyez előtérbe, így a válság enyhüléséig váratott magára a munkálatok elkezdése. A 2009 utáni jó eredmények tavaly lehetővé tették a Hotel Bradet felújítási munkálatainak elkezdését, melynek során a szálloda két év alatt kétcsillagos szintről négycsillagos minőségűvé alakul.
A beruházás összértéke több mint 8 millió euróra tehető. A munkálatok kivitelezését két ütemre osztották, a 2013. június elején záruló első ütemben 37 szoba, 3 apartman, a szálloda recepció szintje illetve épületgépészete került teljes felújításra. Az idei csúcsszezonban a vendégek már ízelítőt kaphatnak a magas minőségű új szobákból és a hozzuk tartozó szolgáltatásokból, ugyanakkor a szálloda még nem felújított szobái 2*-os minősítéssel tovább üzemelnek idén októberig, a második építési szakasz elkezdéséig.Az építkezési munkálatokat egy szovátai székhelyű cég végzi, munkahelyet biztosítva több mint száz, helyi és környékbeli szakembernek, de a munkálatok befejezése után az új szállodában a korábbi állapotokhoz képest bővülni fog nem csak a szolgáltatások, hanem a munkahelyek száma is.A Danubius Hotels Group szállodaipari vállalat tizenhárom évvel ezelőtt vásárolt meg Szovátán három szállodát és ettől kezdve a cég folyamatosan végzett beruházásokat az erdélyi fürdővárosban.A cég első és legnagyobb értékű befektetése Romániában az egykori Hotel Sovata teljeskörű felújítása volt, amely során a kétcsillagos szállodából háromcsillagos, majd további szolgáltatásbővítések után négycsillagos wellness hotelt építettek, ez ma a Danubius Health Spa Resort Sovata nevet viseli.A szálloda-felújítás mellett 2000 és 2012 között megújult a Mogyorósi-tó és Medve-tó strandja, a szálloda új konferenciaközponttal és rendezvénytermekkel bővült, illetve tavaly nyáron került átadásra a kibővített wellness központ is, ahol a fürdőzni vágyók hat medencét, négy szaunát és egy légkondicionált fitness termet használhatnak. A híres Szováta szállodai gyógyközpont is több modernizációs folyamaton ment keresztül, ma már a legmodernebb technikával felszerelt kezelők várják a gyógyulni vágyókat.A fent említett munkálatok beruházási értéke lassan megközelíti a 20 millió eurót, de ez az újabb nagy volumenű befektetéssel, a Bradet szálloda felújításával tovább nő.
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás