Csak a cégek tanultak a ciprusi esetből?

2013. május 23. – 04:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hosszan tartó gyarapodás után az első negyedévben csökkenést mutatnak a banki betétek. A bő 11 milliárd lejes tőkekivonás főleg a jogi személyek lejes megtakarításainak az „eltűnése” miatt következett be.

Bő egy hónapja még arról írtunk, hogy a bankok szerint rendületlen a bizalom a romániai bankrendszerben, és nem jellemző a bankbetétek felbontása. Az Állami Garanciaalap nemrég közzétett adatai azonban arra utalnak, hogy a jogi személyek esetében tapasztalható volt egy enyhe „ijedség”, melyet a ciprusi, 100 ezer euró fölötti bankbetétek megadóztatásának híre okozott.

A hatóság adatai szerint reálértékben 2013 első negyedévében több mint 7%-kal csökkentek a banki betétek az előző év azonos időszakához képest, és 5,2%-kal a tavalyi év végéhez képest. Március 31-én 303,7 milliárd lejt tett ki az összes megtakarítás, ami 3,6%-kal kisebb 2012 utolsó negyedévéhez, és 2,2%-kal alacsonyabb a tavalyi átlagszinthez képest.

A 11,3 milliárd lejes tőkekivonás legnagyobb része, több mint 10 milliárd lejnyi bankbetét eltűnése a hazai cégek lejben lekötött betétei esetében tapasztalható. Azt a garancialap nem közölte, hogy pontosan mekkora rész tulajdonítható a csökkenésből a 100 ezer euró fölötti bankbetéteknek, de azt írják, hogy „jelentős részük”.A garanciaalap adatbázisából kiderül, hogy míg 2012. negyedik negyedévében 14 667 magánszemély rendelkezett 100 ezer euró fölötti megtakarítással a romániai pénzintézetekben, addig 2013 első három hónapjának végén 15 799 személy. Visszaesés csak a cégeknél észlelhető: 10 642-ről 10 313-ra csökkent a nagybetétes jogi személyek száma. 2013 első negyedévében egyébként 15,33 millió, magánszemély által kötött banki betétet tartott számon a garanciaalap, ez gyakorlatilag nem változott tavalyhoz képest, a cégek esetében csak 1 millió betét van, itt 12 ezerrel csökkentek a megtakarítási számlák.

Az előző negyedévvel ellentétben, amikor még főleg a valuta alapú betétek távoztak a rendszerből, 2013 első felében az „eltűnő” megtakarítások 80%-a lejben volt. Ez a lejes betétek arányának a csökkenéséhez vezetett: most már csak a megtakarítások 51,1%-a hazai pénznem alapú. Március 31-én lejben 155,2 milliárdnyi betét volt a hazai bankokban, ami 2012. december 31-hez képest 5,5%-kal kevesebb.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!