Záboji: sokat fejlődött a vállalkozói kultúra

2013. május 10. – 07:14

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A mai fiatalok többször változtatnak majd foglalkozást, mint a szüleik állást – véli az entrepreneurship hírnöke, aki arra buzdítja a fiatalokat, hogy alkalmazotti státus helyett vállalkozzanak.

A régió legsikeresebb, legígéretesebb kezdő vállalkozásai találkoztak nemrég Kolozsváron, a European Entrepreneurship Alapítvány által szerezett Startup Workout Weekend en. A rendezvényen tíz döntős csapat üzleti ötlete is megmérkőzött a vállalkozók alkotta zsűri előtt, végül Alexandru Călinoiu Omnipaste névre keresztelt, a hétvége alatt született terve győzött, ami egy olyan hatékonyságnövelő program kidolgozására irányul, ami a copy-paste funkció eszközök közti felhasználását tenné lehetővé.

„Egyedi élmény volt két év után visszatérni Kolozsvárra. Ezúttal többről volt szó, mint egy workshopról, előadásokat halhattunk arról, hogy pár lelkes vállalkozó kitartó munkája révén az új szilíciumvölgy van kialakulóban itt. Egyre több pozitív jel van, sok a lelkes kezdő-vállalkozó. Olyan eseményt rendeztünk, aminek karakterformáló szerepe van” – nyilatkozta Záboji Péter , az European Entrepreneurship Foundation (EEF) elnöke és alapítója az április 26-27 között, főleg a régióbeli technológiai kezdő-vállalkozásokra fókuszáló képzés után. Záboji Péter üzleti angyal, kockázati tőkés, a vállalkozói tehetségek felkutatójaként ismert. Nemzetközi nagyvállalatok, mint az IBM , a Siemens vagy a Bosch Telecom menedzsereként futott be karriert, de a kisvállalkozások jövőjében hisz. Sajátos filozófiájú és módszerű alapítványa, az EEF tehetséges fiatalokat segít a vállalkozási gyakorlat elsajátításában. Az általa szervezett kurzusokon eddig több százan vettek részt Budapesten, Pozsonyban, Prágában, Kolozsváron. Koruk 19 és 52 év között mozog, és sokuknak sikerült megadni a kellő kezdőlökést, hogy saját üzletbe fogjanak.Záboji a világ egyik legnevesebb gazdasági iskolája, az INSEAD professzora, legutóbb három éve nyilatkozott portálunknak. Akkor arról beszélt, fontos a hitet is visszaadni a fiataloknak, hogy érdemes küzdeni, érdemes a saját lábadon állni, hiszen a Jóisten nem alkalmazottként hozza a világra az embereket, ezt csak a környezet beszéli be nekik. „ A workshop a fiataloknak ad ötleteket, elgondolkoztatja őket, hogy tulajdonképpen hogy is tervezzék saját életútjukat. Egy végzős egyetemistának nagyon nehéz eldönteni most, hogy vállalkozó lesz-e jövőre. Vannak olyanok, mint Bill Gates, aki hat hónap után otthagyta az egyetemet, vagy Steve Jobs, aki ahelyett, hogy bejárt volna az órákra, kalligráfiát tanult, és ennek köszönhetjük, hogy mai számítógépeinkben 50 betűtípus között válogathatunk” – mesélte. Most röviden arról kérdeztük, milyen változásokat észlelt legutóbbi beszélgetésünk óta.

Legutóbbi interjúnk során arról beszélt, hogy milyen várakozásai vannak a romániai vállalkozói közeg, szellemiség irányában. Milyen pozitív és milyen negatív tapasztalatai, élményei vannak a várakozásainak tükrében?

– Amikor először beszélgettünk, nem is voltak igazán elvárásaim, hiszen tájékozódni jöttem. Az akkori üzenetem az volt az itteni fiatalokhoz, hogy készüljenek fel a XXI. század kihívására. Ez abban áll, hogy egyre inkább saját kezünkbe kell vennünk a foglalkozásunk kérdését. Életfogytiglani állások nem léteznek már. A ti generációtok többször fog foglalkozást változtatni, mint szüleitek állást változtattak!

Hogy látja, fejlődött-e valamit a romániai vállalkozói kultúra az elmúlt három évben, és ha igen, miben?- A fejlődés kézzel fogható. Egy munkás hétvégére hívtam a fiatal vállalkozó csapatokat, és tömegesen jelentkeztek. A legjobb tízet hívtuk meg Kolozsvárra. Ezek az ország minden részéből érkeztek. Az ő felkészültségük messze felülmúlja azt, amit három évvel ezelőtt tapasztaltam.

Milyen fejlődést lát saját „tanítványain”, azokon a személyeken, akik részt vettek az Ön és társai workshopjain? Miben kellene még fejlődniük?

– Csodálatos élmény volt számomra, hogy öregdiákjaimmal jöhettem ezúttal, akik innen származnak. Szabó Andris arról beszélt, hogy hogyan lett alkalmazottból sikeres vállalkozó. Szabó Csaba pedig ma már a Singularity University közép-európai nagykövete.

Hogyan értékeli, mennyire sikerült átadnia saját tudását a fiataloknak, a képzések résztvevőinek?

– Amikor 2009-ben meghirdettem az első entrepreneurship kurzust angol nyelven (a vállalkozás, vállalkozó szót nem használom szívesen) sokan kinevettek. Csak Budapesten hat „accelerator” tanfolyamot tartottam, 150 öreg diákkal, 40 venture projekttel pedig nem panaszkodhatok. Az elmúlt évben 6 csapatom kapta meg a Jeremie befektetőktől az induláshoz szükséges, pár százmillió forintos befektetést.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!