Négy modulban fejleszthetik tudásukat a középiskolások: média, marketing, alap- és emeltszintű üzleti tervezés. A hét végére egy kész tervet kell alkossanak a csoportokban dolgozó diákok.
Hogyan nézzen ki egy magánoktatási központ tőkestruktúrája? Milyen árképzési módszert ajánlatos használni egy Lada laptop marketingmixének kialakítása során? Hogyan készíthető a Csíkszeredai Városnapok rendezvénysorozatból médiatermék? Az intenzív szakmai képzésen részt vevő diákok ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre keresték a választ a hét első napjain.
A program szervezői a tavaly megrendezett képzéshez hasonló struktúrát követve a négy különböző modulra jelentkező diákokat szakirányonként – alapszintű üzleti tervezés, emelt szintű üzleti tervezés, marketing, média – 4-5 fős csoportokba osztották. Ezt követően a modulok vezetői ismertették a csapatokkal a hétre vonatkozó feladataikat: az egyes csapatoknak öt nap alatt ki kell dolgozniuk a szakiránynak megfelelően egy üzleti, média,- vagy marketingtervet. A hétfő és péntek között elkészült munkákat szakértői zsűri fogja értékelni.
A hét során a fiatalok délelőtt modulonként közös előadásokon, délutánon csoportonként műhelymunkákon kapnak segítséget a feladatuk minél sikeresebb elvégzéséhez. Az üzleti és közgazdasági fogalmak elsajátítása mellett olyan hasznos fogásokat leshetnek el a képzést tartó szakemberektől, mint például a Pomodoro időgazdálkodási technika.
A Pomodoro technika során a feladatokat rövid időintervallumokra kell lebontani, és közöttük periodikus szüneteket kell tartani. 25 perc munka, 5 perc pihenés. Minden 25 perces munkaszakaszt pomodorónak hívunk, az olasz paradicsom szó után. Francesco Cirillo , a technika kifejlesztője, egy konyhai stoppert használt, hogy ne lépje túl a 25 percet, innen az elnevezés. Miután négy pomodoróval végeztünk (100 perc munka 15 percnyi szünettel), tartani kell egy hosszabb, 15-20 perces szünetet.Minden alkalommal, amikor végeztünk egy pomodoróval, írjunk egy X-et a naptáradba az illető napra. Érdemes feljegyezni azt is, hogy egy 25 perces szakasz alatt hányszor éreztünk késztetést arra, hogy mással foglalkozzunk vagy valamit elhalasszunk. A technika támogatói szerint ez a szám idővel csökkenni fog.
A modulok egyenként önálló egységet alkotnak, a négy szakirányon belüli képzések más és más struktúrát követve zajlanak.A média modul résztvevői a hét végére megismerkednek a nyilvánosság természetével, a különböző kommunikációs infrastruktúrák működésével, valamint elsajátíthatják az újságíráshoz, a sikeres fellépéshez, vitához szükséges alapvető ismereteket.A marketing modul során a jelentkező diákoknak egy termékbevezetés marketingtervét kell kidolgozniuk. Délelőtt a marketingtervhez kapcsolódó szakmai előadások vesznek részt, majd délutánonként a tervezés egyes lépéseinek kivitelezéséhez – termék, ár, értékesítés-csatorna, kommunikáció – külön-külön kiscsoportos, vezetett műhelymunka adja meg a keretet.Az emelt, illetve alapszintű üzleti tervezés modul programjának felépítése nagyrészt megegyezik. A fő különbséget az egyes részterületek szakmaiságának és ismereteinek alaposabb kibontása szolgáltatja. Az alap szintű üzleti tervezés képzésen elsajátított ismeretekre építve egy lényegesen reálisabb és jobban kidolgozott üzleti terv elkészítésére nyílik lehetőség.
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás