Akár öt évig is nyugodtan ülhetünk adóhátralékainkon

Az állammal szemben felhalmozott tartozásainkat részletekben, előnyös kamatozás mellett törleszthetjük. Dokumentáció, feltételrendszer itt!

A héten tették közzé az állammal szemben fennálló adósságok átütemezéséről szóló sürgősségi kormányrendelet alkalmazási szabályzatát. Kállay Péter könyvelő segítségével összegeztük a legfontosabb lépéseket és feltételeket. A kedvezményt magán- vagy jogi személyek, illetve közintézmények igényelhetik. Az Országos Pénzügyi- és Adóhivatallal (ANAF) szemben fennálló fizetési kötelezettségeket – amelyek szerepelnek a cég/ személy adóügyi bizonylatában – legtöbb 5 évig lehet átütemezni, a törlesztést egy előre meghatározott ütemterv szerint kell elvégezni ez idő alatt. Emellett a periódus alatt nem zárolják az illető számláit.

Milyen tartozásokra nem kérhető az átütemezés?

– magánszemélyek esetén 500 lejnél, jogi személyek esetén pedig 1500 lejnél alacsonyabb adósságra (maximum határ nincs megszabva)- amelyek ezen jogszabály szerint átütemezésre kerültek, a periódus határideje azonban már lejárt- a kérés leadását, és az ehhez kapcsolódó adóügyi bizonylat kiadását követően keletkező tartozásokra- nem az adóhivatalhoz tartozó illetékekre- olyan fizetési kötelezettségekre, amelyek törlesztése engedélyek megszerzéséhez kötött- vámon felszámolt illetékekre és adókra- bármilyen jellegű büntetésre, amelyek az állam számára költségvetési bevételt képeznek

Milyen feltételeknek kell megfeleljen az adófizető a kedvezmény igényléséhez?

– naprakészen legyenek letéve a pénzügyi jelentései- rövidtávú pénzügyi nehézségekkel küszködjön, ezt az illetékes hivatal fogja elbírálni a leadott iratok alapján- rendelkezzen a szükséges garanciákkal- ne álljon fizetésképtelenségi eljárás, illetve felszámolás alatt- elméletileg az összes kérvényező cég megkaphatja, az értékelésnél valószínűleg alkalmaznak majd egy szűrést

Milyen garanciákat kell képezni?

– az elvi megállapodást követő 30 napon belül a közintézmények kivételével minden adófizető garanciát kell képezzen- a garanciát lehet képezni kincstárhoz letétbe helyezett pénz, banki garancialevél, saját tulajdonban, vagy harmadik fél tulajdonában lévő javak formájában. Ezeket a javakat egy független értékbecslő kell felértékelje, amortizációs „élettartamuk” nem szabad leteljen- a garanciák értékének fedeznie kell a tartozás összegét plusz annak 40%-áig terjedő részt (ezt az átütemezési periódus hossza szerint szabják meg), illetve az átütemezési periódusra számolt kamatokat. A fent említett arány átütemezési periódus szerint: o 13-24 hónap közti periódusra 10% o 25-36 hónapra 20% o 37-48 hónapra 30% o 49-60 hónapra 40%- a banki garancialevél érvényességi ideje legalább három hónappal meg kell haladja az átütemezési periódus lejáratát- az átütemezési periódus alatt lehetőség van a garanciák átváltására vagy újraalakítására, annak függvényében, hogy mekkora tartozást törlesztett az illető cég vagy magánszemély- magánszemélyek esetén 5000 lejig, jogi személyek esetén pedig 20 ezer lejig terjedő tartozásra nem szükséges garanciát képezni

Milyen iratokat kell leadni?

A kérvénynek tartalmaznia kell:- az adófizető azonosítását célzó adatokat- a kért átütemezési periódus hosszát- az összeget, amelyre a halasztást kéri- a szükséghelyzet megindoklását- egy megjegyzést, miszerint a kérés a 29/2011-es rendelet hatálya alá tartozik- aláírást és pecsétet

A kérvény mellett a következő dokumentumokat kell leadni:- saját felelősségre írt nyilatkozatot, miszerint a cég nem áll fizetésképtelenségi eljárás vagy felszámolás alatt- a fizetési gondokat igazoló iratokat- legutóbbi pénzügyi kimutatásokról készült másolatot- utolsó könyvelési mérlegről készült másolatot- az utóbbi hat hónap pénzbevételeiről és kiadásairól készült kimutatást- a pénzügyi helyzet javítására vonatkozó tervezetet, amely lehetővé teszi az állami adósságok törlesztését- a vállalkozás pénzügyi mutatóit- a szükséges dokumentumokat, táblázatokat az alkalmazási útmutató tartalmazza.

Mit kell tenni, hogy az adófizető ne veszítse el a kedvezményt?

– fizetnie kell az átütemezés után keletkezett tartozásait- az ütemtervet betartva fizetnie kell a tartozás részleteit – nem veszti érvényét, ha egy részletet a következő részletfizetési határidőig fizet be- az átütemezésre nem kérvényezett összeget a megegyezéstől számított 90 napon belül ki kell fizetnie- a napi késedelmi kamat 0,03%, amennyiben a teljes garancia banki garancialevél vagy kincstári letét, illetve- 0,04%, amennyiben a garanciában van ingóság vagy ingatlan- a kamatokat az ütemtervben foglalt részletek összegére és az kifizetés ideéig számolják, ezzel együtt kell kifizetni

Van büntetőkamat is?

Amennyiben valaki a rákövetkező részlet fizetési határidejét is elkéste, büntetést kell fizetnie, a bírság mértéke a részlet és a hozzá tartozó kamatok 10%-a.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!