1,3 milliárd forinttal több forrás jut a határon túlra, jelentősen bővülhet az oktatási-nevelési támogatás, a szórványoktatás és a csángómagyarok programjainak költségvetési tétele.
A jövő évi költségvetésben 1,3 milliárd forinttal több forrás jut majd a határon túli magyarság támogatására – mondta el Ulicsák Szilárd miniszteri biztos az MTI-nek. Mint kifejtette: a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejezeteiben tervek szerint összesen 12,4 milliárd forint jutna e területre a Szülőföld Alappal együtt. Jelentősen bővülhet az oktatási-nevelési támogatás, a szórványoktatás és a csángómagyarok programjainak költségvetési tétele, amelyre 5,5 milliárd forintot fordít a 2011. évi költségvetés.
A határon túli magyar felsőoktatásra
az eddigi 1,3 milliárddal szemben 2,2 milliárd forint jutna. Ebből legnagyobb arányban a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem részesedhet, mintegy 2 milliárd forinttal. Az intézmény nyolc év után juthat hozzá ahhoz a fejlesztési forráshoz, amely az akkreditált egyetem pozicíójának fenntartásához szükséges. Ebből a fejlesztésre szánt közel háromszáz millió forintból Kolozsváron központi épület létesítésére fordítanának egy meghatározott összeget, továbbá kollégium építését indítanák el Marosvásárhelyen, megvalósulhat a csíkszeredai kampusz modernizációja. Nagyváradon elkezdődhet a Partiumi Keresztény Egyetem infrastrukturális beruházása. A beregszászi II.Rákóczi Ferenc Főiskola kétszáz millió forintos költségvetési támogatást kapna ebből a forrásból, amely az idén ebben a fejezetben egyáltalán nem szerepelt. A biztos a felvidéki Selye János Egyetem ről azt mondta, mivel állami egyetem, kap támogatást a szlovák államtól, Magyarországról eddig is és jövőben is pályázati úton számíthat segítségre. Ulicsák Szilárd új elemként kiemelte, hogy az oktatás-nevelési támogatás 22 ezer forintos éves összegét ezentúl
a magyar óvodások is megkaphatnák majd.
Nemzetpolitikai tevékenység támogatására az eddigiekhez hasonlóan 2,2 milliárd forintot szánnak, ebbe beletartozik a kiemelt nemzeti jelentőségű intézmények támogatása, például az egyetemfenntartó intézmények, alapítványok, vagy a kárpátaljai egyházi fenntartású intézmények segítése. Új programként indulnak a
Határtalanul tanulmányi kirándulások,
amelyre összesen 1,2 milliárd forintot különítenének el a jövő évi büdzsében. Ebből háromszáz millió forint juthat a különböző pedagógiai tartalmak, segédanyagok kidolgozására az oktatási államtitkárság költségvetésében, és kilencszáz millió forint kifejezetten a határon túli magyar területekre szervezendő osztálykirándulások támogatására a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium keretei között. A miniszteri biztos úgy számol, hogy ebből az összegből mintegy 30 ezer diák utazhat jövő évben állami támogatással külhoni kirándulásra. Ennek lebonyolítása az Apáczai Közalapítvány feladata lesz. Ha a rendszer normatívvá válik, az százezer diák kiutazásának támogatását jelenti majd, aminek költsége három milliárd forint feletti.
A Szülőföld Alap
támogatási kerete 1,375 milliárd forint lesz, ez ugyan mintegy 225 millióval kevesebb, mint idén, de a különbséget a nagyobb pályázó intézmények célzott támogatásként megkapják majd – jelezte. A magyar-magyar kapcsolattartásra, a kárpátaljai vízumtámogatásra mintegy 260 millió forintot különítettek el. Ez szintén kevesebb, mint korábban, de ennek az az oka, hogy a vajdasági magyarok már nem tartoznak a vízumkötelezetti kategóriába. A biztos kiemelte: a jövő évi költségvetés már annak szellemében készül, hogy a támogatások átláthatók és feladatcentrikusak legyenek, és az eddigi párhuzamosságok megszűnjenek. forrás: MTI
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!