Elégedetten távozik a romániai IMF-küldöttség

Jeffrey Franks elmondta, a hátrálékos hiteltartozások rendezését leszámítva az összes célkitűzés teljesült.

Alapvetően elégedetten nyilatkozott Jeffrey Franks , az IMF romániai küldöttségének vezetője az utóbbi napok tárgyalásairól. A küldöttség a napokban az IMF-hitelszerződés feltételeinek teljesítését ellenőrizte; Franks a látogatás végkövetkeztetéseiről tartott ma sajtótájékoztatót a Román Nemzeti Bank (BNR) épületében. A tisztségviselő kijelentette, a tárgyalások folyamán

nem volt szükség a feltételek módosítására,

hiszen az összes célkitűzés teljesült, a hátrálékos hiteltartozások kivételével. Franks értékelte, hogy ezen a területen is van előrelépés: a helyi közigazgatások szintjén voltak ezzel kapcsolatos kezdeményezések, továbbá a pénzügyi tárca szigorúbban ellenőrzi mind a pénzkiáramlást, mind a kötelezettségek vállalását. Franks szerint azonban a hátrálékos hiteltartozás-készlet nem csökkent. Éppen ezért abban egyeztek meg a kormánnyal, hogy folyósítsanak 2 milliárd lejt a hátrálékos hiteltartozások csökkentésére, és az egészségügyi rendszerbeli hiteltartozások törlesztése lesz a prioritás. A szakértő megjegyezte még, lefele, -1,9 százalékra kellett módosítani az idei gazdasági növekedési előrejelzést, ugyanakkor

nem szükségesek további fiskális intézkedések.

Az áfanövelés hatásai 2011 második felében teljesen eltűnnek majd, és egyes mutatók szerint a második évnegyedben pozitív volt a gazdasági növekedés, a harmadik negyedévben azonban ismét csökken a gazdaság. Franks elmondta, az ipar és az export bővül, azonban a belső fogyasztás továbbra is rosszul áll: ezt a régióbeli bizonytalanság és az árvizek tovább csökkenthetik. A tisztségviselő megdicsérte a kormányt az állami alkalmazottak számának csökkentésében elért eredményekért, mondván, hogy így lehetővé válik a megmaradt alkalmazottak fizetésének a megemelése. Laurent Moulin , az Európai Bizottság küldöttségének vezetője a sajtótájékoztatón kijelentette, az ország teljesítette az újabb hitelrészlet folyósításának feltételeit. Az ország stabil, és az eddigi intézkedések elegendőek az idei és a 2011-es deficitcél teljesítéséhez. Hozzátette még, jövőre gazdasági növekedés várható. Forrás: Hotnews.ro

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!