Görög válságból uniós válság?

Az egyesült kontinens történelmi álma, amely politikusok nemzedékeit mozgatta meg, jóvátehetetlen kárt szenvedhet, az európai integráció pedig léket kaphat.

Bankcsőd, államcsőd

Sokan a Lehmann Brothers bankház 2008 szeptemberében bekövetkezett csődjéhez hasonlítják az akuttá vált görög krízist. Akkor csak nagyszabású állami mentőcsomagokkal sikerült megakadályozni a nemzetközi pénzügyi rendszer összeomlását – emlékeztetett elemzésében a Der Spiegel. Most hasonló a forgatókönyv, azzal a különbséggel, hogy nem egy bank, hanem egy állam szédítő adósságait kell befoltozni. Míg eleinte 30 milliárd eurós segélyről volt szó, újabban a végösszeg már eléri a 150 milliárdot, amelyet három év alatt kellene Athénnak juttatni. Az összeg oroszlánrészét (90 milliárdot) az eurózóna tagállamai állnának. Az irdatlan mennyiségű pénz jó befektetés volna – feltéve, ha három év leforgása alatt sikerülne szanálni Görögországot, vagyis az athéni kormány szigorú takarékossággal és eredményes gazdálkodással egyenesbe hozná az államháztartást. Ha ez nem sikerül, akkor a sok-sok milliárd – de legalábbis egy része – elúszott. Ebben az esetben bekövetkezik mindaz, amit a segélyprogram révén a többi állam meg akart akadályozni. A hitelezők búcsút mondhatnak pénzügyi követeléseiknek, a bankokat újra meg kell menteni, spekulánsok támadásai térdre kényszerítik az úgynevezett PIIGS-csoport (Portugália, Írország, Olaszország, Görögország, Spanyolország) többi gyenge államát, és az euró összeomlik.

Gyengék után az erősek

Ebben az esetben maguk a mentőövet dobó államok is veszélybe kerülnének. Még Németország, egy nemzetközi összehasonlításban stabil állam is óriási adósságtömeget halmozott fel. Amennyiben az euró-örvény Berlint is magával rántaná, az beláthatatlan következményekkel járna. Ekkor Európa legerősebb gazdasági hatalma is a leminősítés sorsára jutna, miáltal egyre magasabb kamatokat kellene fizetnie az újabb és újabb hitelekért.

Adósságspirálban

A nagy ipari államok évtizedeken át többet költöttek, mint amennyi bevételük volt. Az államháztartások hiánya még a gazdasági föllendülés éveiben is folyamatosan növekedett; mindenekelőtt az Egyesült Államok finanszírozta így saját jólétét, a lakosok olyan autókat és házakat vásároltak, amelyeket tulajdonképpen nem engedhettek meg maguknak. A bankok pedig spekulációba kezdtek a kölcsönadott pénzzel. A válság kirobbanása után a kormányok szavatolták lakosaik bankbetéteit, milliárdos konjunktúra-programokkal igyekeztek felpörgetni a gazdaság motorját. Ezáltal legalábbis átmenetileg megmentették a világot, viszont az úgy eladósodott, mint békeidőben korábban még soha. Az OECD-országok összesített államháztartási hiánya 2007-hez képest több mint a hétszeresére duzzadt, és elérte a 3,4 billió dollárt. Az államadósságok összege is drámai mértékben nőtt: ma meghaladja a 43 billió dollárt. Az euróövezetben három év leforgása alatt tizenkétszeresére nőtt az összesített államháztartási hiány, a 16 állam belső adósságának összege ma már 7,7 billió dollárra rúg.

Minden út Athénba vezet

Az első sztrájkok és tüntetések azt mutatták, hogy a görögök nem fogják szó nélkül lenyelni a kormányuk által, a hitelezők nyomására elrendelt takarékossági intézkedéseket:a 13. és 14. havi fizetés megvonását, a közalkalmazottak bérének csökkentését, a nyugdíjak befagyasztását, az áfa-kulcs emelését, a benzin, alkohol, dohányáruk adójának növelését Ha pedig a tiltakozás túllép a békés kereteken, akkor a spekulánsok újból megrohanják az eurót. Eddigi stratégiájuk az volt, hogy Görögország súlyosbodó problémáira és az euró gyengülésére játszottak. Most csak az újabb alkalomra várnak, amely a Madrid állítólagos hiteligényéről kedden felröppent horrorszám – 280 milliárd euró – alakjában máris körvonalazódik. Államok csődjére egyelőre nem vonatkozik semmiféle jogszabály vagy jogi keret. Végül a kormányoknak minden stratégiai eszközt be kell majd vetniük az adósságválság leküzdése érdekében. Az inflációt, ha nem is fogják felpörgetni, mindenesetre nem fogják minden áron megpróbálni leszorítani. A nehéz helyzetbe jutott államok (például Görögország) esetében átütemezik az adósságokat. Mindenekelőtt azonban megpróbálják nagyobb bevételek és visszafogott kiadások révén szanálni az államháztartást. Ebben az esetben mindenki áldozatot hozna: nemcsak az adófizetők, de a takarékbetétesek és a hitelezők is. Csak ebben az esetben sikerülhetne a közösség szénájának rendbetétele. Mindazonáltal ehhez hiányzik még egy döntő fontosságú elem: a gazdasági növekedés. Az állam ugyanis csak ennek beindulása nyomán tehet szert elegendő adóbevételre, hogy csökkenthesse adósságát. A művészet lényege éppen ez: takarékoskodni – és egyidejűleg növelni a GDP-t. A dilemmát azonban pontosan ez jelenti: az adósságok meg a takarékoskodás fékezik a növekedést, amely nélkül viszont nem törleszthetők az adósságok. Hogy ebből létezik-e kiút, azt hamarosan látni fogjuk Görögország példáján – írta a Der Spiegel.