Made in China: az amerikaiak is ezt (v)eszik

2006-ban 232 milliárd dollár volt a kínai többlet – illetve az amerikai hiány – a kínai-amerikai kereskedelemben, és ez az egyensúlyhiány fokozatosan a világgazdaság és a nemzetközi politika egyik meghatározó témájává válik. >> Miközben Amerika népszerűsége mélyponton, Kína csendesen nyomul >> Elviseli-e az amerikai gazdaság a Kínával szemben fennálló kereskedelmi hiány folyamatos növekedését? Elviseli-e Kína az amerikai gazdasági fejlődés lelassulását, amely még az amerikai kormányintézkedéseknél is jobban érintené exportját és így saját rendkívül gyors gazdasági növekedését – amelynek fenntartása viszont a belső stabilitás megőrzésének egyik alapvető követelménye? A párizsi Le Monde a témának szentelt összeállításában rámutatott: az amerikaiak egyre több Made in China terméket fogyasztanak, ma

ez adja az amerikai deficit 30 százalékát.

Peking a maga részéről az amerikai kincstárjegyek egyik fő vásárlója, így finanszírozva a világ legerősebb hatalmának életvitelét. Ezért az amerikai növekedést aláásó ingatlanválság negatív hatással lehet a „Középső birodalom” dinamikus fejlődésére, és súlyosbíthatja a már amúgy is igen feszült szociális helyzetet. A kínai dinamika megrendülése viszont, mint a sanghaji tőzsde február 27-i árfolyamesése által a világ tőzsdéin keltett hullámverés mutatta, akár nemzetközi recesszióhoz is vezethet.

A SANGHAJI TŐZSDEPÁNIK

Február 27-én a sanghaji tőzsde 9 százalékos hirtelen árfolyamesése világszerte „minikrachot” idézett elő, de a sanghaji tőzsde kapitalizációja ezzel együtt 1 142 milliárd dollár volt, ami 12 hónap alatt 247 százalékos emelkedést jelentett. Ezzel a feljövő ázsiai tőzsdék közül a második helyen állt, közvetlenül a hongkongi után (1692 milliárd dollár) – és meghaladta a milánói tőzsde volumenét (1032 milliárd dollár).

A nagyon spekulatív sanghaji tőzsde nagy tömegű kisrészvényest vonz a komoly nyereség ígéretével. Mindazonáltal a piac igen szorosan felügyelt és szabályozott. Bizonyos, A és B elnevezésű részvények – ezek árfolyama esett a legjobban február 27-én – birtoklása korlátozott a külföldi beruházók számára.

Paradox módon a februári sanghaji pánikot azok a hírek váltották ki, amelyek szerint a kínai hatóságok attól tartva, hogy tőzsdei buborék alakul ki, korlátozzák a külföldi tőke beáramlását. A tőzsdei pánik további magyarázata a kínai diaszpóra magatartása is lehetett. „Úgy tűnik, hogy

a külföldi kínaiak megkerülik az ellenőrző hatóságokat

és Hongkongon keresztül ruháznak be a sanghaji tőzsdén, felhasználva a nem hivatalos vagy családi kapcsolatokat, néha úgy, hogy kölcsönöznek számukra. Ezek a beruházók nyugtalankodhattak, és ezért visszavonultak Sanghajból és más részvénypiacokról is. A pénzváltás kínai állami ellenőrzése nem képes tehát felszámolni azokat a kapcsolatokat és függőségeket, amelyek a piacot bizonytalanná teszik” – hangoztatja Michel Aglietta , a Paris X-Nanterre egyetem tanára.

KÍNAI SEBEZHETŐSÉG

A sanghaji tőzsde fekete napja azért is válthatott ki világvisszhangot, mert sokakat aggaszt a rendkívül gyors kínai gazdasági növekedés ingatagsága. Stephen Roach, a Goldman Sachs vezető közgazdásza szerint Kína éppenséggel a legérzékenyebb a külső hatásokra, mivel exportja 2006-ben elérte a GDP 37 százalékát, sőt 2007 első hónapjában már a GDP 41 százalékát képviselte.

>> Ázsiai nyomulás: Kína és India tavaly 38 milliárdot fektetett be külföldön >>

Az amerikai lassulás kockázata azonban egyelőre nem volt elég ahhoz, hogy elvegye a helyi vállalkozók kedvét. A sanghaji tőzsde, amely február 27-én 9 százalékot esett, április közepéig ismét 20 százalékkal nőtt (amit 4,5 százalékos újabb csökkenés követett április 19-én). A kínai külkereskedelmi többlet egyre gyorsabban gyarapodik, februárban tízszer akkora volt, mint 2006 februárjában.

A hatalmas kínai kereskedelmi többlet elemzők szerint az állami beruházások és a kívánatosnál kevésbé ellenőrzött bankhitelek inflációjához vezetett. Jim Walker, a hongkongi CLSA befektetési alap vezető közgazdásza a nagy nyugati és japán központi bankok pénzügyi expanziójával magyarázza az utóbbi évek amerikai, majd kínai „szuper-boomját”. Véleménye szerint Kínára igen kemény sokk várna az amerikai gazdaság „kényszerleszállása” esetén, mert ezek a pénzforrások elapadnának. Ebben az esetben „meglepően sok csőd és behajthatatlan hitel” mutatkozna Kínában.

Ez a „fekete lyuk” nem új lehetőség, de az elemzők mindeddig úgy vélték, hogy a kockázat nem túl nagy, mivel a kínai gazdaság zárt rendszer, és bőségesen rendelkezik likviditással. Csakhogy az utóbbi két évben

Kína nemzetközi bankkapcsolatai teljesen átalakultak.

A kínai bankok kivétel nélkül megnyíltak a kínai piacon leginkább aktív külföldi bankok előtt. 2006 nyara óta több nagy állami tulajdonban lévő kínai bank megjelent a hongkongi és a sanghaji tőzsdén – amelyek közül különösen a sanghaji spekulatív jellegű. Az ICBC, a legnagyobb kínai bank kapitalizációja ma nagyobb a Bank of Americaénál, és közvetlenül a világon vezető Citigroup mögött következik.

„A legkisebb olyan jel, hogy a kínai gazdaságot veszély fenyegeti vagy hogy a kínai GDP növekedési üteme komolyabban csökken, aránytalanul megviselné kínai bankok részvényeit” – írta a Far Eastern Economic Review hasábjain Mickael Pettis , a Pekingi Egyetem pénzügyi fakultásának professzora, a kínai bankrészvények rendkívüli kockázatosságát elemezve.

>> Nem kell félni Kínától: ingatag óriás >>

A TÚLHEVÜLÉS VESZÉLYE

A kínai GDP 2006-ban 2.699 milliárd dollárnak felelt meg, ami 10,7 százalékos növekedést jelentett 2005-höz képest. Ez volt a negyedik egymást követő év, amelyben a kínai gyarapodás meghaladta a 10 százalékot – és egyes közgazdászok szerint még ezek a számok is alulértékeltek. A hivatalos növekedési cél 8 százalék volt.Az idei év elején a növekedés továbbra is igen dinamikus volt, január-februárban 23,4 százalékkal nőttek a befektetések. Ezért a kínai hatóságokat ma jobban aggasztja a gazdaság túlhevülése, mint a GDP növekedési ütemének esetleges túlzott csökkenése, ami szociális következményei miatt lenne aggasztó.

A túlhevülés elkerülésére a kormány korlátozott egyes ipari és ingatlanbefektetéseket. A hitelállomány csökkentése érdekében 2006 júniusa óta a kormány hatszor emelte annak a kötelező letéteknek az arányát, amelyet a bankoknak a Nemzeti Bankban kell elhelyeznie. Márciusban a Központi Bank 0,27 százalékkal emelte kamatlábát, 2006 áprilisa óta ez volt a harmadik emelés. Szakértők szerint azonban a kínai bankok komoly tartalékokkal rendelkeznek, és elég autonómiával rendelkeznek helyi szinten. Mindez fékezi a központi intézkedések eredményességét. Másrészt Kína 2005 óta fokozatosan felértékeli pénzét – évi 3-5 százalékkal –, ez azonban Washington szerint nem elég.

Washingtont egyre jobban aggasztja a kétoldalú kereskedelemben mutatkozó óriási hiány, amelyet részben a szerinte erősen alulértékelt jüannak tulajdonít. Az amerikai növekedés lassulása – a tavalyi 3,3 százalékos bővülés helyett várhatóan csak 2-3 százalék – újra előtérbe helyezi ezt a kérdést.

Az alulértékelt jüan fokozza a feszültségeket,

és a washingtoni adminisztráción belül is erősíti a Kína iránti erélyesebb fellépés igényét.

Az International Herald Tribune arról cikkezett, hogy Washington éveken át kerülte a szankciók alkalmazását Kínával szemben, és inkább a diplomácia útjain kereste a megoldást a kereskedelmi vitákra, az amerikai adminisztráció türelme azonban fogyóban van. Susan Schwab , az amerikaiak fő kereskedelmi képviselője áprilisban bejelentette, hogy Washington a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) bírósága elé terjeszti panaszát a könyvek, cd-k, videók kínai kalózkiadásaival kapcsolatban.

Februárban bizonyos kínai iparcikkek támogatását tette szóvá Washington, március 30-án az amerikai kereskedelmi minisztérium a kínai papírgyáraknak nyújtott állami szubvenciókra hivatkozva 10,9 százaléktól 20,35 százalékig terjedő „kompenzációs jogokat” jelentett be bizonyos termékekre (sokszorosító és rajzpapírok), amelyek amerikai behozatala 2006-ban 177 százalékkal ugrott meg.

Schwab hangoztatta, hogy ezek a lépések nem Kína ellen irányuló ellenséges lépések, a WTO illetékeseinél tett panasz „a kereskedelmi viták rendezésének normális módja az érett partnerek számára”. Mindazonáltal ez az új politika azzal a kockázattal jár, hogy éppen azokat hozza kényes helyzetbe, akik Pekingben hajlandók lennének lépéseket tenni a Washington által elvárt irányba. Kereskedelmi szakértők attól is tartanak, hogy Kína az amerikai import tekintetében vág vissza, vagy más nemzetközi kérdésekben lesz kevésbé együttműködő.

MENNYIRE ALULÉRTÉKELT A JÜAN?

A jüan radikális felértékelése, amelyet Washington sürget, ma még egyáltalán nem áll a kínai kormány szándékában – mutatott rá Michel Aglietta , a Paris-X-Nanterre egyetem gazdasági professzora. A kínai döntéshozók előtt az lebeg, hogy amikor Japán az 1980-as években erősen felértékelte a jent, ez pénzügyi válságot okozott. Pekingi illetékesek szem előtt tartják az 1998-as ázsiai válságot is – hangoztatja a francia szakértő, aki szerint Kína ezért is ragaszkodik a mérsékelt ütemű felértékeléshez.

Ugyanakkor Aglietta szerint az a feltételezés, hogy a jüan átlag 15 százalékkal alulértékelt partnereivel és 30 százalékkal az amerikai dollárral szemben, csak akkor lenne igaz, ha a kínai gazdaság szerkezetileg sem térne el a partnerekétől – de nem ez a helyzet. A francia elemző szerint a kínai gazdaság tényleges adottságai alapján

sokkal kisebb, 5 százalék körüli a jüan alulértékeltsége.

Nemcsak a jüannak, hanem valamennyi ázsiai valutának fel kellene értékelődnie. Ha csak a jüan értékelődne fel jelentősen, a vietnami és a bangladesi termékek kerülnének kedvezőbb helyzetbe a kínaiakhoz képest.

Mathilde Lemoine szerint Ázsia kevésbé érzékeny az amerikai konjunktúrára, mint az euróövezet, viszont ő másfajta kölcsönhatást tart lehetségesnek. A kínai fejlődés túlságos függését az exporttól a belső kereslet növelésével kellene csökkenteni, viszont ma a fő belső motor az elsősorban az infrastruktúrát bővítő beruházás, ez szívja fel az országba beáramló tőke jó részét. Az exportszektorra csak a beruházások 15 százaléka jut.

Az igazi kockázat Lemoine szerint az, hogy az amerikai fejlődés lassulása „tájfun-hatást” vált ki: ha ugyanis e lassulás következtében a fejlett országokban a kamatláb lényegesen alacsonyabbá válna, mint Kínában, a nyugati likviditások áradata indulna meg a kínai Eldorádó felé, és ez a kínai gazdaság még erőteljesebb túlhevülését idézné elő.

Úgy tűnik, ez ellen hatékonyan csak a jüan erőteljesebb felértékelésével lehetne tenni, ez azonban egy amúgy is lelassuló amerikai gazdaság esetén a kínai fejlődés exportmotorját állítaná le, az ismert szociális kockázatokkal – a tőzsdékről nem is beszélve.

Forrás: MTI, Le Monde, Far Eastern Economic Review, International Herald Tribune