Nagyszeben: mennyibe került?

2007. január 22. – 16:46

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Noha a középkori Nagypiac izgalmasabb, mint az ipari park, Szeben nem lenne az, ami a külföldi működőtőke nélkül. Kirakatváros: még az ortodox érsekség is szállodát ad bérbe.

Frissen renovált épületek, nagyvilági hangulat, német, angol és olasz párbeszédeket hallani az utcán: ez most Nagyszeben. A város számára ugyanazt jelenti a Luxemburggal megosztott Európa kulturális fővárosa cím, mint amit Athénnak jelentett az olimpia rendezési joga. Csak tavaly 90 millió eurós befektetés áramlott a városba: ezt az óváros restaurációjára, utcák és a repülőtér rendbetételére fordították. A legtöbb pénzt a reptér 90 millió euróba kerülő modernizációja viszi: noha csak 2008-ra készül el, az ígéretek szerint egy napra sem kell emiatt a légiforgalmat felfüggeszteni.

A városi tanács tavaly 33,7 millió eurót fektetett be: ebből a helyi tanácsé 21 millió, a központi költségvetésből 10,8 millió származik; támogatóktól szinte kétmillió folyt be. Így a városközpont felújításának nagyobb részét két év alatt be lehetett fejezni.

A modernizáció motorja

az a körülbelül 2300 külföldi befektető, aki Szebenben vagy a közvetlen környéken kezdett vállalkozásba – azaz 100 cégvezető közül 14 külföldi. A cégbíróság adatai szerint a külföldiek összesen 175 millió eurónyi tőkét fektettek be a városban – Romániában a külföldi működőtőke 16 milliárd euróra rúg.

Klaus Johannis polgármester elhatározása szerint a kulturális évad egyik hozadéka újabb befektetők odacsalogatása kell legyen. A szász városvezető minden évben egy hónapot tölt potenciális befektetők felkutatásával Németországban.

>> helyszíni riportunk:Nagyszeben-teszt – a restaurált kulturális főváros >>

Egyrészt a város hírnevére, másrészt sűrű programkínálatra alapozva reménykednek a szervezők abban, hogy a város 220 ezer fős lakosságát duplán meghaladó létszámban fogják a turisták felkeresni Nagyszebent az idén. Egy átlagos évben a városban amúgy is 200 ezer látogató fordul meg.

Összehasonlításként: Románia többi jelentős turistacélpontján, a Fekete-tenger partján, a Prahova völgyében és Bukovinában mintegy 15 ezer volt a külföldi látogatók száma tavaly, a szakminisztérium becslése szerint.

Ahol a befektetõket megfõzik

A szebeni városháza nagypiaci épülete az egyik legfrissebben restaurált, (101 éves) épület. A felújítás hárommillió euróba került. Az épület födéme kézzel megmunkált rézlemezekbõl készült. Az egyik legdrágább mûszaki fejlesztés a 45 ezer euróba kerülõ üveglift. A városháza fényének emelésére Klaus Johannis hivatala egy évre kikérte az átellemben levõ Brukenthal múzeumból Franz Neuhauser az 1800-as évek elején készült, Nagyszeben 1808-ban címû festményét. Ez a városházán található legértékesebb tárgy: ára mintegy 200 ezer euró.

Logikus következményként a szebeni vállalkozók egyre-másra húzzák fel a moteleket, korszerűsítik a szállodákat. A szálláshelyek száma a becslések szerint idén megduplázódik. Az utóbbi két évben a városháza hat új hotelre bocsátott ki építkezési engedélyt, így az idén 31 szállodában, motelben és panzióban a szálláshelyek száma meghaladja a kétezret.

A legfontosabb befektetők:

Ilie Carabulea , az Atlassib szállítási vállalat és a Carpatica Bank tulajdonosa és Dumitru Ghişe , az Ana Oil kőolajipari vállalat vezérigazgatója. Ghişe nagyralátó tervei szerint 12 emeletes szállodája tetején panoráma-vendéglő fog működni. A volt labdarúgó, Aurel Munteanu az Împăratul Romanilor -A római császárhozcímzett szálloda tulajdonosa Szebenben.

Az újonnan épülő szállodák három- és négycsillagosak. Az Apollo Hermanstadt szállodába tulajdonosa, Simion Banea saját bevallása szerint 1,5 millió eurót fektetett be. A Parc szállót még 1985-ben a szocialista üdültető-nagyvállalat, a BTT építette. A mostani felújítás során csak az épület tartószerkezete maradt a régi: a teljes rekonstrukció 2,5 millió euróba került.

A legérdekesebb ingatlanbefektető az ortodox egyház helyi érseki hivatala, mely a Bulevard szálló épületét bocsátotta koncessziós alapon a Continental szállodalánc rendelkezésére, mely ezen az ügyleten felül további 3,5 millió eurót fektetett be a vállalkozásba.

A grandiózusnak tűnő terveknek a kereslet az alapja. Johannis szerint az ötcsillagos szálló az, ami igazán hiányzik – a Scooter például azért nem vállalt fellépést a mostani szilveszteri ünnepségen, mert nem talált az igényeinek megfelelő hotelt.

Ami az árakat illeti,

ellátástól és színvonaltól függően egy szebeni éjszaka ára húsztól kétszáz euró ig terjed. A szobáikat a turisták rendelkezésére bocsátó magánszemélyek 10-75 euró közötti áron adnak ki egy-egy helyiséget.

Ami a további befektetéseket illeti, a város nyugati határában 2004 elején nyílt meg az az ipari park, melyet hét hónap alatt fejlesztett fel a város. Az úthálózat, a víz- és csatornarendszer, az ipari áram és a gáz bevezetése 11,4 millió euróba került, a parkban jelenleg 26 cég körülbelül 2500 embernek ad munkát.

A városháza adatai szerint a park 150 millió eurónyi tőkét vonzott eddig. 30 millió euróval a legnagyobb befektető a japán Takata , mely légzsákokat gyárt. 20 millióval a német autóalkatrész-beszállító, a Continental következik, mely kutatási-fejlesztési részleget is szándékszik indítani. A cég szebeni igazgatója, Roberto Wagner elmondása szerint 15 romániai helyszín elemzése után döntöttek Szeben mellett – szempont volt az is, hogy a város határában halad majd el a dél-erdélyi autópálya.

Az első befektető a francia SNR Roulments volt, mely 2003 tavaszától gyárt a város határában Renault-khoz, Fiatokhoz és Volkswagenekhez sebességváltó-alkatrészeket; de itt működik a Bramac cserépgyártó cég egyik leányvállalata is. A legjelentősebb hazai befektető dr. Ilie Vonică , az egyik legnagyobb romániai patikalánc és egy magánklinika tulajdonosa, aki gyógyszergyárat készül indítani Szebenben.

A kulturális évad kiemelt eseményei

Február – a milániói Scala zenekarának koncertja a Thalia teremben || Március – a virtuális Szeben az internetes kortárs mûvészeti projekt, a Binarium keretében || Április – különleges, a kreativitást fejlesztõ játszóteret nyit az Astra Múzeum, Etno Parc néven || Május – nemzetközi színházi, illetve dzsesszfesztivál (ez utóbbi a legrégebbi hasonló romániai esemény) || Június – Animotion Európai Filmfesztivál; a kolozsvári TIFF nemzetközi filmfesztivál szebeni helyszínen is fut majd || Július – Európai Foklórgála; az esemény az Unesco védnöksége alatt zajlik || Augusztus – Cinema Paradiso némafilm-fesztivál || Szeptember – George Enescu klasszikus zenei fesztivál || Október – konferencia Az elsõ szám elsõ személy az európai irodalomban címmel; Astra antropológiai filmfesztivál || November – az Ecumest és a luxemburgi KulturFabrik konferenciái || December – Szebeni Filharmónia: Kelet-nyugati karácsonyi oratórium

A város aduja a kedvező földrajzi fekvés és a szász múlt.

Noha a befektetők Ausztriától Japánig 55 országból érkeztek, a külföldi cégvezetők kétharmada német állampolgár. Az arányokat az is jelzi, hogy az összesen 55 millió euróra rúgó német tőke 1158 cégben meghatározó. A természetesen adódó magyarázat az, hogy a kivándorló szászok egy része vállalkozóként tér vissza. A nagyvállalatokat viszont a német nyelvtudás vonzza: a befektető hat-nyolc hónapot spórol azzal, hogy nem kell alapfokú német vagy angol nyelviskolákat indítania munkavállalói betanítása érdekében.

A következmény: az országos 6%-os átlaggal szemben Szebenben 5%-os a munkanélküliség, sőt az utóbbi időben Fehér és Vâlcea megyéből, illetve a moldvai régióból, sőt a Pruton túlról toborozzák a munkaerőt. Máris érezhető a szakképzett munkaerő hiánya: aki most végez mérnöki szakokon, jó eséllyel helyezkedhet el itt – a Continental például a helybeli, illetve a temesvári Műszaki Egyetemmel működik együtt a frissen végzettek becserkészése érdekében.

A városban az átlagkereset 844 lej, ami 20 lejjel magasabb az országos átlagnál (tavaly októberi adat). Ezzel együtt Bukarest, Temesvár és Kolozsvár után Szeben az ország negyedik legdrágább városa.

Az ipari termelés mellett a kereskedelem is fellendült: a várostól négy km távolságra 13 hektáron épült fel a Retail Selimbar Park , ahol a Bricostore barkácsbolt, a Real hipermarket, a Media Galaxy elektronika- és számítástechnikai és a Furniture bútoráruház működik. A befektető a belga Bel Rom, mely egy hónappal az avatás után továbbpasszolta a létesítményt a brit North Real Estate befektetési alapnak, 83 millió euróért. A park közelében működik az XXL Megadiscount nevű nagyáruház, és épül a Kaufland hipermarket-lánc itteni áruháza is.

Forrás: Business Magazin

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!