Beakasztani a karácsonyiparnak

2006. december 20. – 11:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Megpróbálhat kevesebbet vásárolni, és többet élni. Nyugodtan felszabadulhat: karácsonykor – és máskor is – tehet az ünnepi kényszerekre, ha saját ünnepe van. [vita + letölthető reklámcucc!]

Önben is felmerült már, hogy gyerekkori szánkós karácsonyok idealizált emlékeihez, illetve a coca-colás teherautók által bejárt karácsonyi reklám-tájképhez képest túlságosan is gyarló és nem-igazi a saját karácsonyi készülődése, amit munkahelyi túlórák, hitelfelvétel, decemberi 17 fok, izzadt torlódás és veszekedés a boltokban, valamint iszonyatos időhiány jellemez, ami miatt csak néhány ingerült szót ér rá váltani szeretteivel, akikről elvileg az egész ünnep szól?

Szégyen, hogy az Ön karácsonya nem igazi. Pedig bármely plakáton láthatja,

hogyan kell ezt könnyedén és boldogan csinálni.

Arról nem is beszélve, hogy a reklámcsalád karácsony után is boldog marad, míg az Ön gyerekei másnapra már összetörik a vadiúj kínai műanyagjátékokat, és újakat követelnek.

Emellett a reklámban meg az emlékekben tél van, az Ön globálisan melegedő világában pedig csak a még több energiafogyasztással még több felmelegedést termelő karácsonyi hangulatfények és egyéb kellékhegyek próbálják pótolni az igazit.

Igen, az Ön gyerekének szánt ajándékot más gyerekek készítik a világ túlsó felén, napi tizenkét órás munkamenettel.

Az Ön gyermekének, mire az ajándék egyenlő szeretet mátrixban kényszeres fogyasztóvá cseperedik, többek közt az Ön túlfogyasztása által táplált globális szennyezés és környezetpusztulás keseríti majd meg az életét. A saját, nem a családjával töltött napjai mellett nem is oly nagy túlzással mondva a gyerekei jövőjét ajándékozza épp el.

Ön nem tehet mást,

mint hogy belátja, mekkora távolság választja el az igazi karácsonytól, s ezért még többet dolgozik, még nagyobb összegű hitelt vesz fel, még többet lohol ajándékok után, és még hideglelősebben számolgatja, vajon az az ajándékhegy, amivel a szerettei idén elhalmozták, mekkora adag szeretetet jelöl – hiszen lassan olyan ritkán és olyan kevés időre találkoznak, hogy máshonnan ez nem tud kiderülni.

Igen, be kell vallania, hogy sok más sorstársához képest már évek óta nem volt egy igazi karácsonya, annyira félt attól, hogy az Önök ünnepe nem lesz az igazi. Ön jellegzetesen összeszorult gyomorral várja a karácsonyt és a szilvesztert, vagyis az arról szóló év végi vizsgákat, hogy vajon tényleg sokan szeretik-e Önt, és Ön meg tud-e majd felelni – anyagilag – ezeknek a kihívásoknak.

Az Ön szorongását a karácsonyipar idealizált képeivel felerősíti, majd karácsonyi akcióival készségesen segít levezetni.

Ön már rég elfelejtette, hogy a béke meg a szeretet és hasonló dolgok ingyenesek, és az együtt töltött értelmes időből táplálkoznak.

Fontos hivatali és pénzügyi gondjai mellett Ön egy ideje nem ér rá a családi vagy baráti semmittevésre. A közös semmittevés boldosága bűn: csak az legitimálhatja, ha – mint ajándékért, szilveszteri alpesi túráért vagy görög nyaralásért – kemény munkaórákkal fizetett meg érte. Így a „pihenés” épp elég lesz arra, hogy kimerültségéből magához térve újult erővel térhessen vissza munkájához, és ne bűnként, hanem jó befektetésként könyvelhesse el az ünnepi semmittevést.

Tehet egy próbát.

Körbenézve észreveheti a többieken, hogy az Önéhez egészen hasonló malmokban őrlődnek. Meghallgathatja, mit mormolnak közben:

>> Antikarácsony antifilm >>

Karácsonyi gyönyör helyett karácsonyi csömör. A december végi vizuális orgiától megundorodott sajátmagam agya kezd szétfesleni, és a már látott képek szabad asszociációs módon ömleszti ide.

>> A megvalósult alternatíva >>

„A nyugati világ egyszerűen működik, dolgozol, dolgozol, dolgozol, harcolsz, mint a gép, egyenként megküzdesz mindenkivel, majd elmész vásárolni, és a pénzedért kapsz szeretetet. Örömmel jelentem, hogy hazánk a világban elsőként megvalósította a globális kapitalizmus működő alternatíváját. Olcsó és jó, dolgozol, dolgozol, harcolsz, mint a gép, egyenként megküzdesz mindenkivel, majd elmész vásárolni és a pénzedért szétalázzák az arcodat. ”

>> Jóakaratú mozgalmaink >>

„Lomtalanítunk, méregtelenítünk, ünneptelenítünk. A legnagyobb sajnos, hogy már októberben, a borozások, és szelídgesztenyék idején tudtam a karácsonyról. Szemtelenül itt volt, és én mostanra, amikor ideje van, én már veszélyben vagyok”

Ön megpróbálhat újra a kályhától kiindulni:

a békés, boldog együttlét eleve adott, ha nem rúgja fel fontosabb ügyekért, amelyekből később félre tud tenni egy keveset arra, hogy a kivételes, békés, boldog családi együttlét kiegészítőit megvásárolhassa belőle.

Megpróbálhat kevesebbet vásárolni, és többet élni. Nyugodtan felszabadulhat: karácsonykor – és máskor is – tehet az ünnepi kényszerekre, ha saját ünnepe van.

És ha Ön kimondottan dühös, a független ünneplés mellett más módokon is megpróbálhat beakasztani a karácsonyiparnak:

>> A módszerek: Buy Nothing Christmas.org >> >> További módszerek: Tudatos vásárló.hu >>

EGY KIS AKCIÓZÁS

Töltse le az alábbi anyagokat, nyomtassa ki, és terjessze bátran!

>>Antikarácsony öntapadós matrica >>Nyomtassa ki papírboltokban kapható öntapadós papírra, és indulhat a ragasztgatás! Egy A4-es oldalra nyolc kis matrica fér rá (.pdf, 400 Kb)

>>Antikarácsony szórólap >>Bármilyen nyomtatóval bármilyen A4-es papírra kinyomható. Vágja négybe az oldalt, a szórólapok levelezőlap méretűek (.pdf, 212 Kb)

>>Antikarácsony plakát >>Bármilyen nyomtatóval tetszés szerint választott papírra kinyomható A4-es plakát (.pdf, 78 Kb)

>>Antikarácsony stencil alapanyag >>Nyomtassa ki az A4-es méretű oldalakat, majd helyezze egy vastagabb, keményebb műanyaglapra (vagy alá, ha átlátszó) majd a mintát követve vágja ki a betűket és az ábrát. Ezután fogja az így elkészített sablont, és festékszóróval fújja rá az üzenetet egy szimpatikus falfelületre. Arra kérjük, kerülje a műemlék jellegű épületeket, és vigyázzon a kabátjára. (.pdf, 38 Kb)

A szóróanyagok magyar, román és angol nyelvűek.

KARÁCSONYI NAGYVÁSÁR, KOLOZSVÁR


A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!