Egy ambiciózus kormány most és az ipari forradalom régen. A leggazdagabb spanyol tartomány saját kormányt és parlamentet, és főleg saját adóhivatalt harcolt ki magának.
Egyre több szakértő emlegeti Spanyolország egyik legfejlettebb régióját, Katalóniát úgy, hogy a 6,9 milliós népességű, területi szempontból Belgium vagy Hollandia méretű tartomány gyakorlatilag „állam az államban”.
Két poén az autonómiáról
A hetvenes évek végén, mikor több spanyol tartomány is autonómiát kapott, a központi kormány két különbözõ alkotmányos módszert biztosított az önkormányzatiság elérésére. Hogyan nézett ki ez a rendszer? Errõl szól két korabeli poén:
Az elsõ a „café para todos” , azaz kávét mindenkinek, egy régi vicc alapján, ahol öten öt különbözõ kávét kérnek: egyik cukorral, másik anélkül, a harmadik sok hideg tejjel, a negyedik kevéssel, az ötödik meleg tejjel; a pincér pedig csak úgy továbbítja a rendelést, hogy „öt kávé lesz”. A másik a „tabla de quesos” , a sajtostál. A hasonlat arra utal, hogy a sajtok egymástól ugyan különböznek, de mindegyik végül is ugyanaz – vagyis az autonóm közösségek is különbözõek, de alapvetõen egyformák.
Valóban, Katalónia saját törvényhozó testülettel, erős, autonóm kormánnyal és saját elnökkel bír. E három intézmény alkotja a katalán autonóm kormányzatot, 14. századi hagyományos nevén a Generalitat ot. A tartományi öntudat kialakulásában jelentős szerepe van a regionális nyelvnek, az újlatin katalánnak, melynek saját irodalma van, tehát nemcsak a folklór szintjén élt az utóbbi három évszázadban.
Fontos szempont, hogy a középkori önállósággal példálózó, a madridi udvarral és burzsoáziával szembenálló katalán nemzeti mozgalom már az 1833 és 1850 közötti időszakban jelentkezett, első körben irodalmi irányzatként, majd fokozatosan politikai mozgalommá alakult az erőteljesen polgárosodó barcelonai elit támogatásával.
A pragmatizmus, a nyitottság, az integrálóképesség és a rendkívül előnyös földrajzi helyzet – Spanyolország mediterrán partján, Franciaország szomszédságában fekszik – miatt Katalóniát mostanság sokszor emlegetik
„a Dél Hollandiája”-ként.
Katalónia 2005-ös GDP-je 181 milliárd euró , egy főre számítva ez 25.879 euró, derül ki a tartományi statisztikai hivatal, az Idescat adataiból. Spanyolország egy főre eső GDP-je 26.320 euró. A spanyol mérőszámokkal összevetve kiderül, hogy Katalónia Spanyolország területének 6,4%-a, népességének 15,56%-a, GDP-jének viszont csaknem 20%-át adja.
A tartomány az egész állam külkereskedelméből ennél is nagyobb mértékben részesül: az export 27%-a, míg az import 29,4%-a származik Katalóniából. További jelentős előny, hogy ide irányul a Spanyolországba áramló közvetlen külföldi tőkebefektetések több mint egynegyede – erre a tartomány fejlettségi színvonala, az ipari szerkezet érettsége és diverzifikáltsága, és a jól kiépített intézményi háttér a magyarázat.
Hogyan jöhetett ez létre? A középkorban a régió a barcelonai grófság és az aragóniai királyság fennhatósága alatt befolyásos tengeri kereskedelmet folytató tartománnyá vált, Barcelona, Genua és Valencia az olasz kikötő-városállamok erős konkurenciája volt, ez a hagyomány is hozzájárult
a későbbi gazdagság megalapozásához.
A már említett nemzeti mozgalom a közös, helyi érdekeket – például a helyi ipar védelme – felismerve már a 19. század első harmadában folyamatosan erősítette a helyi szolidaritást.
A korabeli Spanyolországot általában a hagyományos életmód, a felhalmozástól és a befektetéstől való idegenkedés, továbbá a hidalgók és a hadsereg világa határozta meg (Éltető-Hercsuth 2003) , ezzel ellentétben a katalán jómódú középréteg a munkaszeretetre, a takarékosságra és az egyéni erőfeszítés becsületére volt büszke – akárcsak a németalföldi polgárok.
Akárcsak az ipari forradalom idején Angliában, a katalán iparosodásban a textilipar játszott hatalmas szerepet (nem hagyható figyelmen kívül az a lényeges különbség, hogy Nagy-Britanniával ellentétben Katalónia nem rendelkezett számottevő mértékben kibányászható nyersanyagkészletekkel).
A század végére az erőteljes fejlődést generáló textilipar a spanyol piacon kifutotta magát, és erős vámokkal védve külföldön versenyképtelen volt; a mezőgazdaság jelentős bevételi forrását képező borászatot ekkor sújtotta a filoxéra-járvány. Ámde az egy főre jutó jövedelem ekkor a spanyol átlag 153%-a – az arány a 20. század 30-as éveire eléri a 187%-ot, megelőzve ezzel az összes többi régiót, beleértve Madridot is (Giró-Szász 2005).
A szép ívű folyamatban a Franco-diktatúra
okozott erős törést a nemzetiségek el nem ismerésével, a katalán nyelv a közéletben történő betiltásával, befele forduló, autark gazdaságpolitikájával. A súlyos gondok miatt a diktatúra kénytelen volt 1959-ben egy gazdasági stabilizációs tervet bevezetni. A ’60-as, ’70-es években az egész spanyol gazdaságra erőteljes konjunktúra volt a jellemző, amelyből ipari hagyományainak köszönhetően Katalónia arányosan többet profitált, mint más spanyol régiók.
Az egész országban számottevően csökkent a mezőgazdaság súlya, és nőtt az iparé, illetve a szolgáltatási szektoré – de ezek az arányok Katalónia esetében még kedvezőbben alakultak. Az országos átlaghoz képest a foglalkoztatás ágazatok szerinti megoszlásában az ipar részesedése jelentősebb, a mezőgazdaságé jóval kisebb, a turizmushoz kapcsolódva a szolgáltató szektor egyre fontosabb a katalán gazdaságban -az évente Spanyolországba érkező turisták mintegy 17%-a fordul meg Katalóniában, nem utolsó sorban a világhírű nagyváros, Barcelona vonzerejének köszönhetően (ÉltetőHercsuth 2003) .
A szakértők az erőteljes fejlődést a munkaerő-termelékenység javításával, a jelentős technikai-technológiai fejlődéssel, a más spanyol tartományokból és a volt spanyol gyarmatokról érkező bevándorlók sikeres integrációjával magyarázzák.
Pau Puig i Scotoni
A katalán nacionalizmus igazi kérdése nem az, hogy mi Katalónia, hanem hogy mi Spanyolország.
Mindezt nehéz lett volna elérni,
ha Franco bukása után a királyság visszaállításával nem szervezik át az egész spanyol közigazgatást, és Katalónia a minden számottevő helyi politikai erő összefogásával kialakított lobbi nyomására nem kap sajátos státust. Az 1979-ben elfogadott katalán autonómiát egyenesen a spanyol alkotmány garantálja, így a barcelonai kormánynak a központi állam felségterületének számító külügyön, hadügyön és országos érvényű igazságügyön kívül mindenbe beleszólása van. Ezt a katalán kormány struktúrája is mutatja. Ez 13 tárcából áll: elnökség, ipari és kereskedelmi, gazdasági és pénzügyi, mezőgazdasági, népjóléti, kulturális, oktatási, belügyi, igazságügyi, a környezetvédelmi, a területfejlesztési és közmunkaügyi, az egészségügyi és társadalombiztosítási és végül a munkaügyi minisztériumból. A régió fejlődésében jelentős szerepet játszanak a spanyol és európai piacra törekvő multinacionális vállalatok, melyek az előnyös földrajzi fekvés és a fejlett infrastruktúra miatt előszeretettel települnek ide. Ebben jelentős szerepet játszanak a Generalitat különféle intézményei. Az 1985-ben alapított CIDEM ( Centre d’Informacio i Assessorament Empresarial ) fő feladata a külföldi működőtőke vonzása. 1987-ben alakult meg a kereskedelmet támogató COPCA (( Consorci de Promoció Comercial de Catalunya( ). A cél az export növelése, a nemzetközi piacokon való jelenlét emelése. A szervezetnek 1998-ban 33 irodája volt a világ nagyobb városaiban (( Giró-Szász 2000( ). A barcelonai kormány erőteljes külföldi lobbitevékenysége időről-időre Madrid „rosszallását” vonja maga után.
A katalán Generalitat kizárólagos jogai
Az autonómia intézményeinek megszervezése, katalán polgári jog, adminisztratív normák, kultúra, történelmi, képzõmûvészeti értékek és mûemlékek, irattárak, könyvtárak, múzeumok és zenei konzervatóriumok, kutatás, helyi szabályozás, terület- és városszervezés, erdõk és természetvédelmi területek, higiénia, turizmus, kizárólag Katalóniát érintõ közmunkák, a Katalóniában lévõ úthálózat, szállítás, halászat, ipar, gyógyszerészeti rendelkezések, kereskedelmi, ipari és hajózási kamarák, alapítványok és egyesületek, fiatalság, nõk helyzetének javítása, kiskorúak védelme, sport, reklám és elõadások, kaszinók, statisztikák. Az autonóm rendõrség 1983-tól mûködik
Általában véve elmondható,
hogy a magasabb technikai színvonalat, nagyobb keresletet képviselő iparágakba nagyobb mértékben áramlott a külföldi tőke, mint a többi spanyol régióban. Ezen kívül azok az iparágak, ahol nagyobb mértékben van jelen a külföldi tőke, exportintenzívebbek, mint a többi iparág. Katalóniában is, csakúgy, mint az ország egészében, az ipar mellett a szolgáltatási-pénzügyi szektorba áramlott a legtöbb külföldi tőke (( Éltető-Hercsuth 2003( ). A legnagyobb számban német és japán cégek telepedtek meg itt.
A spanyol állam nemcsak jogköröket adott át a katalán autonómiának, hanem a tartomány jelentős pénz- és adóügyi önállóságot is kivívott magának. A régiók pénzügyeit az 1980-as Autonóm Régiók Finanszírozásáról szóló törvény szabályozza. Az autonómia a magára vállalt szolgáltatások fedezésére részesedik az állami bevételekből és rendelkezik a Madrid által átengedett adókkal – ez a legfontosabb forrás.
A régi szabályozás szerint adóbehajtásra a regionális kormány
csak bizonyos tevékenységek után és csak korlátozott területeken jogosult. Ilyen például a szerencsejáték vagy az adásvételi és örökségi illetékek. Ezek köre fokozatosan bővült. Második körben – ezek a speciális források - Katalónia pótdíjakat vethet ki az állami adókra, kölcsönöket vehet fel, szolgáltatások díját és különféle bírságokat inkasszál. A harmadik csoportba a Területközi Kompenzációs Alap (TKA) juttatásai tartoznak.
Jordi Pujol. a katalán kormány, a Generalitat hatszor visszaválasztott elnöke
Katalóniát három kötõdés: az európai, a spanyol, a mediterrán, és az integrálóképesség határozza meg.
A TKA-t a területi egyenlőtlenségek korrigálására hozta létre a központi költségvetés, mely a lakosságszám, a terület nagysága, a munkanélküliek aránya, a népsűrűség és a migráció eltérései alapján végzi az elosztást. Eleinte a regionális kormány nem kapott feladatainak bővülésével elegendő költségvetési forrást, így a tartomány költségvetési deficitje és adósságállománya jelentősen megugrott. Ezt 1993-ban és 1996-ban korrigálták.
Addig az összes adót át kellett utalni az államkasszának, amely aztán végrehajtotta a redisztribúciót. A reform nyomán 1993-tól az adók 15%-át, 1996-tól 30%-át már önállóan adminisztrálhatta Katalónia – amely azért is gyakorol nyomást a minél nagyobb pénzügyi önállóságért, mert nettó befizetője a spanyol büdzsének.
A 2002-ben elfogadott költségvetési szabályozás szerint a helyi személyi jövedelmi adók 36, az áfa-bevételek 35, a dohány-, alkohol- és kőolajszármazékok utáni adóbevételek 40 százalékát közvetlenül használhatják fel (Sipos 2005).
Megosztott kompetenciák a központi állam és Katalónia között
Gazdaság, a jog, az oktatás, a telekommunikáció az egészségügy területe; büntetés-végrehajtás, munkaügy, szellemi és ipari tulajdon védelme, kereskedelmi csatornák kijelölése, súly- és egyéb mértékek, nemzetközi vásárok, állami múzeumok, archívumok és könyvtárak, kikötõk és repülõterek, közbiztonságot érintõ jogkörök
A katalán kormány további önállóságért harcolt: ez tükröződik
a több mint kétéves politikai vita során előbb a barcelonai, majd a madridi parlamentben megszavazott, az 1978-as statútumot felváltó új autonómia-alaptörvényben. A szöveg alkotmánysértés vádja miatt menet közben is módosult – a kifogás úgy szólt, hogy Katalónia az adózás magához vonásával, illetve önálló igazságügyi szerveivel nagymértékben gyengítené a központi államot.
Barcelona azzal érvelt, hogy – nem utolsó sorban az ETA lecsendesítésének szándékával – a másik autonóm tartomány, Baszkföld megkapta az adóbeszedés jogát. Hogy a pénzből mennyi jut Madridba, az a központi kormányzattal kötött megállapodással dől el. A katalán politikusok azzal érveltek, hogy a diszkrimináció tiltása az EU egyik alapvelve: vagyis nem járja, hogy az egyik autonóm tartomány előnyösebben adózik, mint a másik (Budapest Analyses 2006) .
Katalónia végül az idén szeptemberben, népszavazáson elfogadott statútummal sem kapja meg a baszk adójogosítványokat, de a Generalitat hatásköre ezen a téren jelentősen bővült. A tartományi politikai elit követelése a következő volt:
*
saját adóhivatal, koordinálva vagy konzorciumban az állammal. Minden adót és jövedelmet ez a szerv szedjen be, osszon el, irányítson és ellenőrizzen;
*
a Generalitat bírjon minden adónem felett normatív hatáskörrel, csakúgy, mint a helyi önkormányzatok pénzügyeit illetően;
*
maximum 50%-os állami részesedés az eddig osztott adókból: jövedelemadó, áfa, jövedéki adók (benzin, dohány, égetett szesz), társasági adó.
Források:
Budapest Analyses: Katalán népszavazás az autonómia-statútumról (2006 szeptember 28.) Giró-Szász András: A katalán politikai és közigazgatási autonómia (Széchenyi István Egyetem jog- és gazdaságtudományi kara, 2005) Éltető Andrea – Hercsuth Andrea: Katalónia modernizációja (Magyar Tudomány, 2003/6) Pau Puig i Scotoni: A nemzeti megmaradás, a nyelvpolitika és a belső összetartozás katalán modellje (Pro Minoritate 1996/07) Sipos Katalin: Az autonómiához való jog a spanyol alkotmányban (Studia Caroliensia 2005/4) Vonatkozó Wikipedia-szócikkek
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!