Mi kellett a dél-tiroli autonómiához? Végigtárgyalt évtizedek és az adók 90%-a

1946-tól 1992-ig tartó intenzív lobbizás, aláírásgyűjtések, tömegtüntetések, de főleg végeláthatatlannak tűnő tárgyalási fordulók után jutott el Olaszország Trentino Alto Adige/Südtirol tartománya, hogy ma adóbevételeinek 90 százalékát önállóan kezelheti (a kétnyelvű név Dél-Tirol hivatalos, alkotmányban rögzített neve).

EXTRAGYORS GAZDASÁGI FEJLŐDÉS

Az autonóm régió mára az ország egyik leggazdagabb tartománya, az Itália motorjának számító Észak-Olaszország Ausztriával szomszédos vidékeként. A 7400 négyzetkilométeres autonóm tartományban 459 ezer ember közül 229 ezernek van kereső foglalkozása. A munkanélküliség alig 2 százalékos; a társrégió Trentinó ban 4,5, Tirol ausztriai részében 2,8 százalék.
SOROZATUNK KORÁBBI RÉSZEI: 1 Mi kell a székelyföldi autonómiához? Pénz, pénz, pénz >> 2Mi nem árt a székelyföldi autonómiához? Külföldi tőke és know-how >> 3Szegényesek a területi autonómiás gazdasági elképzelések >>

A tartomány egy főre eső összterméke (a helyi GDP, a „prodotto regionale lordo” )26 ezer 400 euró, aszékelyföldi 3935-hözképest. (Ausztria egy főre eső összterméke 26200, Olaszországé 22 400 euró).

Dél-Tirolban lépten-nyomon láthatók a jólét jelei a turisták beszámolója szerint. A tartomány az 1972 januárjában életbe lépett második autonómia-statutum nyomán rendkívül gyors gazdasági fejlődésen ment keresztül, többek között a kiváló földrajzi adottságok kihasználásával, a tartományi önállóság erős hagyományaira alapozva ( az adatsorokat lásd itt ).

Ennek a hagyománynak a gyökerei erősen középkoriasak. A „ terra in montibus ”-t, a „hegyek közti tartományt” meglehetősen önálló egyházi birtokként kormányozták a Brixen-Bressanone-i és a trentói püspökség fennhatósága alatt, melyek speciális és törvényi szempontból meglehetősen bonyolult kapcsolatban álltak a tiroli grófokkal.

ÉVSZÁZADOS KAPITALIZMUS

„A régiót hosszú ideje – és jelenleg is – az anyaföldhöz való erős ragaszkodás és az önkormányzás vágya jellemzi” - ezzel a veretes mondattal jellemzi a térség történelmét a Tirol-Dél-Tirol/Alto Adige-Trentino eurorégió honlapja . Ez nem is tűnik olyan különösnek, hiszen Olaszország köztudottan a korai kapitalizmus motorjaként működő, kereskedő városállamok, az apró grófságok és hercegségek világa volt (lásd a történelmi összefoglalót összeállításunk végén).

A fejlődéshez nagyban járultak hozzá azok a dél-tiroli osztrákok, akik az 50-es és a 60-as években robbanásszerűen fejlődő német gazdaság kivándorlásra késztetett; de akik később tőkét, kapcsolatrendszert és

tudást importáltak vissza a tartományba, miután visszatelepedtek.

A dolgozók többsége a mezőgazdaságban, az iparban, a kereskedelemben dolgozik, vagy szabadfoglalkozású. Különösen fontos szerepet játszik a szolgáltató szektor: a turizmus fejlettségét jól jellemzi, hogy Olaszország szállásadásból és hotelekből származó bevételeinek 8%-a Dél-Tirolból származik. A kézműves ipart leginkább a bútorgyártás, az építkezési, festő-burkoló, vezetékszerelési szolgáltatások, a húsfeldolgozás és a kis pékségek jellemzik.

A mezőgazdaság és az élelmiszer-feldolgozás kiemelt szerepét jelzi, hogy Dél-Tirol exportjának kicsivel több mint 25%-át az élőállat- és az élelmiszer-kivitel teszi ki. Legdinamikusabban a vegyipari termékek, majd az élelmiszer kivitele bővült 1998 és 2003 között, 145, illetve 136%-kal (lásd az Eurorégió letölthető jelentését ). A munkanélküliségi ráta a tartományban szinte 5%-kal alacsonyabb az olasz 6,8 és 4-gyel az osztrák 6%-os értékhez képest.

POLITIKAI HÁTTÉR

Az autonómia politikai értelemben arra alapszik, hogy a dél-tiroli polgároknak nyilatkozniuk kell arról, melyik etnikai csoporthoz tartoznak. A 2001-es népszámlálás szerint a lakosság több mint kétharmada (68%-a) németül , 28%-a olaszul beszél, míg 4% anyanyelve a rétoromán eredetű ladin.

A közhivatalokat nemzetiségi kvóták szerint osztják, további feltétel, hogy a pályázónak németül, olaszul egyaránt beszélnie kell. Az iskolarendszer fejlett kétnyelvűségét a különösen jó finanszírozás biztosítja; a kölcsönös nyelvismeretre alapozva nem nehéz biztosítani, hogy a hivatalokban minden dokumentumot olaszul és németül is előállítsanak.

Közigazgatásilag Dél-Tirol 116 törvényhatóság ra (municipality ; önkormányzat ) oszlik, mindenik egy körzet része a hét közül – a kivétel Bozen/Bolzano , mely külön körzetet alkot. Mindenik önkormányzatot belső szabályzata szerint a polgármester vezeti, a politikai-adminisztratív és ellenőrző szerv a helyi tanács. Az adminisztratív feladatokat a polgármester vezetésével az önkormányzati bizottság látja el. A 3000-esnél kisebb lélekszámú önkormányzatnak maximum 15, a százezresnek legtöbb 50 tanácsosa lehet.

A helyi önkormányzat tartja fent és működteti az úthálózatot, biztosítja az energia- és vízellátást, a közvilágítást és helyi érdekű befektetési tervek révén promoválja saját hatáskörében a gazdaságot. A vendéglátóipari szabályozást is az önkormányzatok látják el; iparűzési és ingatlanadót szednek, de az önkormányzatok többségének költségvetése inkább a tartományi támogatásból áll össze.

RÉSZLETES AUTONÓMIA-TÖRTÉNET

Dél-Tirol stratégiai fontossága – hídfőállást képez az Itáliai-félszigetre – tíz évszázaddal ezelőtt is nyilvánvaló volt a frank birodalom , majd a német-római császárság urai számára. A tartomány nagyobb része a trentói, illetve a Brixen-Bressanone-i püspökségek birtoka volt a 14. század elejéig (a középkorban a püspöki címet gyakran kapták meg szolgálataikért világi méltóságok; mivel a lényeg a birtok bevétele volt, a püspök gyakran nem is élt birtoka területén).

Ezután a tiroli gróf és 1343-tól a bajor herceg tulajdona lett. A tartományt a Wittelsbach hercegi család adományozta a Habsburgoknak. Dél-Tirol 1918-ig Habsburg fennhatóság alatt állt, az Osztrák-Magyar Monarchia egyik tartományaként lett az 1. világháború egyik hadszíntere (az 1915-ös, különösen kemény télben elhunyt katonák tetemei még most is előbukkannak a hórétegek alól).

Dél-Tirolban 1922-től az erősödő fasiszta mozgalom hatására életbe léptek az olaszosító intézkedések: minden helység olasz nevet kapott, a neveket is lefordították, vagy olasz megfelelőt találtak ki. A folyamat felgyorsítása és az olaszok betelepítése a 30-as években Mussolini nevéhez fűződik. 1939-ben Hitler és Mussolini abban egyezett meg, hogy a dél-tiroli német lakosság választhat:

vagy kivándorol a Német Birodalom területére, vagy el kell fogadnia az olaszosítást.

A maradást választókat ( „Dableiber” ) a távozók tartották árulónak; a távozókat ( „Optanten” ) a maradók nácizták le. A két diktátor megegyezését teljesen nem hajtották végre. 1945-ben a Dél-Tiroli Néppárt ot (SVP) szinte teljes egészében a Dableiber-ek alapították.

Miután a szövetségesek 1945 őszén a dél-tiroli autonómia-követelést elutasították, csak a két ország közötti közvetlen tárgyalások útján lehetett kialkudni a megegyezést, melyet a párizsi béketárgyalások keretében írt alá 1946 szeptemberében De Gasperi olasz kormányfő és Gruber osztrák külügyminiszter, az olasz békeszerződés részeként.

Az első autonómia-statutumot

1948-ban fogadták el, de úgy, hogy Dél-Tirol a nagyobb Trentino régió részeként kapott önállóságot, így az egész tartományt nézve olasz lett a többség. A németek körében egyre nőtt az elégedetlenség. Az első bombamerényletet 1957-ben követték el. A dél-tiroli kérdést 1959-ben vitte az ENSZ elé Bruno Kreisky osztrák külügyminiszter. 1961-ben újabb bombamerénylet-sorozat következett.

A 137 intézkedésből álló törvénycsomag, azaz a második statutum kialakítása kilenc évig tartó olasz-osztrák tárgyalássorozat eredménye, melyet 1969-ben fogadott el az SVP, majd 1972 januárjában lépett életbe. További húsz évnyi tárgyalás után az olasz kormány 1992 áprilisában jelentette be az osztrák félnek, hogy a második statutumot teljesen gyakorlatba ültették. Az osztrák szövetségi kabinet 1992 június 11-én közölte hivatalosan az ENSZ-szel, hogy a konfliktus lezártnak tekinthető.

A „dinamikus autonómia” elképzelés jegyében, 2001 februárjában, illetve novemberében két újabb reformcsomag lépett életbe. Lényeges elemek: az autóm régió két egyenrangú tartományból, Trentinóból és Dél-Tirolból áll; a régiónak joga van az olasz kormányzat jóváhagyása nélkül saját választási rendszerén változtatni; a helyi törvényeket Róma csak az alkotmánybíróságon támadhatja meg stb. ( további részletek itt ).

Ami gazdaságpolitikai szempontból

figyelemre méltó: a tartomány olyan kompetenciákat kapott a kereskedelmi és ipari szabályozás terén, melyek túlhaladják a statutum hatáskörét, a régió vezetősége az eddiginél több területen vezethet be gazdasági és szociális reformokat.

Mindez abban a kontextusban értelmezendő, ahogy az olasz állam 1995-től fokozatosan egyre több jogkört delegál úgy általában a régiók szintjére. Noha még pár jellemzőt teljesítenie kell, míg Olaszországot szövetségi államnak lehetne nevezni, de a decentralizáció így is meglehetősen előrehaladott állapotban van.

Ami a közeljövőt illeti, további szempont, hogy mivel a dél-tiroli társadalom legfőbb jellemzője az etnicitás, így más jellemzők, mint például a társadalmi osztály, az iskolai végzettség, a politikai nézetek vagy az anyagi helyzet mind ennek rendelődnek alá. A német (és a ladin nyelvet beszélő), illetve az olasz csoportok párthuzamos társadalmi struktúrákat építettek ki az óvodáktól, iskoláktól kezdve a politikai pártokon, kereskedelmi kamarákon keresztül a közkönyvtárakig, ifjúsági és sportklubokig és médiaintézményekig. Az egyházak is monoetnikus jellegűek.

Az etnikailag megosztott kormányzás

fenntartása mindkét fél politikai érdeke, így a történelmi megbékélés még mindig nyitott kérdés. Az etnikumok közti együttműködés vezetne el a béke második szintjére – jegyzi meg Dél-Tirol esete című, angol nyelvű tanulmányában Jens Woelk , a trentói egyetem összehasonlító alkotmánytan kutatója.