Tévé, hűtő kerül, a fürdőszoba még luxus

2006. május 11. – 19:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vidéken a házak 12,5%-ában van angol vécé , míg országos viszonylatban csupán a falvak 4%-ában van csatornázás.

A romániai életkörülményeket vette górcső alá tavaly készített felmérésében az Országos Statisztikai Hivatal . A tegnap közzétett közvélemény-kutatási adatok szomorúnak minősíthető tényeket hoznak a felszínre: miközben tévé vagy hűtőszekrény szinte valamennyi romániai háztartásban megtalálható, az angol vécé

még mindig sok helyen luxuscikknek számít.

Általános felfogás szerint a háztartások tulajdonában levő ingó javak és ingatlanok mutatják meg leginkább az illető háztartások jólétét. A statisztikai hivatal kimutatása szerint legtöbb romániai polgár saját tulajdonában levő lakásban lakik, ám egy második lakás vagy hétvégi ház már luxus, és csupán a lakosság 3%-a engedheti ezt meg magának.Országos szinten vizsgálva a háztartások közel fele van csatornahálózatra kapcsolva. Ám ha külön választjuk a falvakat és a városokat, akkor derül ki: miközben a városi lakások 85%-a van csatornázva, addig falvakon ez az arány alig 4%-os.

A vidék nem áll jobban az angolvécék arányát tekintve sem. A városi lakások 84,9%-ában van fürdőszoba, míg a falvakon még a háztartások 87,5%-ában favécék állnak az udvar végében.

A városi lakások 20%-ában volt tavaly saját hőközpont, míg 48%-uk távhő-rendszerre volt csatlakozva. Továbbá a háztartások 12,9%-ában fűtöttek gázzal, ám csempekályhák használatával, míg 16,4%-ban városon is fával vagy szénnel oldották meg a lakások kimelegítését. Ezzel szemben falvakon a házak 89,3%-ában a fa vagy a szén jelenti az egyetlen fűtési megoldást,

A kutatás módszertana

Az Országos Statisztikai Hivatal (INS) tavaly június 6-15. között, közvetlen, face to face interjúk során végezte a felmérést Bukarestben és az ország összes megyéjében, a megkérdezettek lakásán.

csak a lakások 7,6%-át melegítik gázzal.

Tartós fogyasztási cikkek terén viszont határozottan jól állnak a háztartások falvakon és városon egyaránt: a lakások 96%-ában van fekete-fehér vagy színes televízió, 94%-ban gázkályha, 90,5%-ban hűtőszekrény és 63%-ban mosógép. Lényegi különbséget a falusi és városi életmód között a tartós háztartási cikkek terén a mosógéphasználat esetében lehet megfigyelni míg a városiak 80,9%-a mos géppel, addig falun ez az arány csak 39,7%-os.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!