Napok alatt szétkapkodták a Daciákat

2005. április 29. – 21:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Dúl a roncs-becserélési program: egy hét alatt elköltve az erre szánt pénz 30%-a.

Csak egy példa a projekt iránti érdeklődésre: Brassóban néhány nap alatt kiürültek a dealerek. 1000 ember szerette volna megvásárolni az előirányzott, mindösze 113 darab Logant. Amint a Háromszék napilap tudósít, már az akció első napján, hétfőn délelőtt elfogytak Hargita megyéből a 30 milliós támogatással megvásárolható Daciák. A Környezetvédelmi Minisztérium programja a jelenlegi, elöregedett – 13,5 éves átlagéletkorú – gépkocsipark felújítására szolgál. A 12 évnél idősebb, működőképes autóját ócskavasnak leadó tulajdonos 30 millió lejes állami támogatásban részesül, ha új autót vásárol. Az akcióból

kimaradtak számára a jó hír az,

hogy bármely megyében, az állandó lakhelytől függtelenül be lehet cserélni az autót, és Neamt megyében például lanyha az érdeklődés a program iránt: mindössze hatan jelentkeztek.Bár a roncsautó-tulajdonosok különleges luxusmárkákat – akár Maseratit is – vásárolhattak, a legnagyobb érdeklődés a Dacia iránt volt. Háromszéknek azonban a Dacia csupán 35 autót szánt a minisztérium által engedélyezett 8091 darabos keretből.

Ha egy átlagszámítást elvégzünk, akkor kiderül: elvileg minden megyére 189 autó jutna. Daniel Toti , a környezetvédelmi alapot igazgató hatóság (AFM) igazgatója lapunk kérdésére közölte: az Automobile Dacia Rt. dönti el, egyes megyék hány Daciát kapnak. A Környezetvédelmi Minisztérium

a legtöbb autócserét

éppen a francia gyártónak engedélyezte: 8091 új gépkocsit adhatnak el 30 milliós támogatással. A Renault Nissan Romania (Renault, Nissan) 3000, a Skoda, Seat, Audi és Volkswagen gépkocsikat forgalmazó Porsche Romania 1079, a Daewoo Automobile Romania (Cielo, Matiz, Nubira) 809, a Peugeot 539 autót cserélhet be.

459-en cserélhetik tragacsukat új Fiatra, Maseratira vagy Alfa Romeora. A roncsautót a legtöbb helyen (nyolc forgalmazónál is) Opelre vagy Chevroletre lehet „beváltani”, összesen 394 darabot. A kormányzati projekt révén a Citroen 400, a Kia 86, a Suzuki 81, a Ford és a Mazda 54, a Mitsubishi 8 gépkocsiját lehet megvenni.

A 72/2005-ös törvénnyel januárban módosított 99/2004-es kormányrendelet szerint a roncs-cserére lehetőséget adó akció 450 milliárd lejes büdzsével rendelkezik. Ez pontosan 15 000 személygépkocsi lecserélésére elegendő.

Országszerte – nem hivatalos becslések szerint – 1,5 millió, 12 évesnél idősebb kocsi járja az utakat. A november 31-ig tartó program megismétlésére vagy folytatására egy újabb, parlament által megszavazott jogszabály szükséges – válaszolta kérdésünkre Toti.

A programban résztvevõ cégek listája:

Autoitalia, Daewoo Automobile Romania, Auto Brescia, Automobile Dacia, Autoglobus 2000, Di-bas Auto, Autohaus Huber, M Car Trading, Rucom, Business Development Team, Renault Nissan Romania, Trust Motors, Victoria Total, B&S Motors, Union Motors, German Top Trading, Porsche Romania, MIT Motors International, Expocar, Automotive Trading Services.

Fotók:www.galeriafoto.com

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!