A hazai piacon hamarosan új mobilszolgáltató jelentkezik a két 3G licenc egyikéért. A tortán osztozó négy cég közül most csak a Mobifon és az Orange igazi konkurense egymásnak. Mennyire élesedik valóban a verseny?
Új befektetőre számít az állam
Hamarosan kiírja a Távközlési és Informatikai Minisztérium (MCTI) a két megmaradt 3G-licencre is a versenytárgyalásokat. A hatóságok óriási érdeklődésre számítanak, ugyanis az utoljára maradt két szolgáltatási engedély odaítélése váratlan fordulatot hozhat a romániai mobilpiacon. A Connex és az Orange már szerzett 3G-sávot, a Zapp/Telemobil pedig sohasem fejezte ki hivatalosan érdeklődését az újgenerációs mobilszolgáltatás iránt, és nem is vett részt az első árverésen. A Cosmorom jövője egyelőre bizonytalan – ilyen körülmények között a szakértőknek az a kérdése: vajon akad-e gazdája az utolsó két engedélynek. Az egyiket elképzelhető, hogy a Cosmorom új tulajdonosa fogja megszerezni. Meg vagyok győződve, hogy mindkét megmaradt licencre lesz jelentkező, különösen, hogy népszerősíteni fogjuk a kezdeményezést - nyilatkozta Nagy Zsolt távközlési és informatikai miniszter.
Alig 46%-os a lefedettség
A romániai piac vonzó terület a multicégként működő mobilszolgáltatók számára. A Vodafone által felvásárolt Connex esete is ezt bizonyítja. Sőt, nemrég a Mobifon újabb egymillió telefonszámot kapott a Távközlési Főfelügyelettől (ANRC) , és több társaság jelezte szándékát a Cosmorom átvételére. A hatóságok szerint a romániai mobilpiacon még rengeteg lehetőség rejlik, ugyanis az eddigi lefedettség alig 46%-os, ez körülbelül tíz millió ügyfelet jelent. Ez az arány Csehországban elérte a 102%-ot. Komoly és jótékony hatású versenyre számíthatunk - véli a távközlési miniszter.
Előnyt élveznek a nagyvárosok
Romániában ettől az évtől kezdve lesznek elérhetőek a 3G szolgáltatások. A Mobifon máris bejelentette, hogy májusban fogják kiterjeszteni a többek közt szélessávú adatátvitelt jelentő technológiát. A Connex nyolc városban – Bukarestben, Kolozsváron, Temesváron, Brassóban, Konstancán, Ploiesti-ben, Krajován és Iasi-ban – teszi elérhetővé 3G szolgáltatásait - nyilatkozta Ken Campbell , a Connex marketing-igazgatója. Az Orange is be szeretné indítani 3G típusú szolgáltatásait, de még nem tud pontos dátumot mondani. A francia kézben levő vállalat is először a nagyobb városokat szeretné lefedni. Ami az új szolgáltatás fogadtatását illeti, a mobilpiac szereplői optimisták. Látványos fejlődésre számíthatunk - állítja Nagy Zsolt, aki szerint a 3G Romániában óriási siker lesz. Év végére kiderül, szavai mennyiben bizonyulnak kincstári optimizmusnak.
Gyors adatátvitel és élő tévéközvetítések
Sokan vélik azt, hogy a hazai piacon hatalmas a kereslet a 3G iránt, és a szakértők szerint leginkább az üzletemberek körében lesz igazi siker. A 3G telefonokat ugyanis kvázi kéziszámítógépként lehet működtetni, például e-mail-jeit egyenesen a mobiljára kapja az előfizető.Valószínűleg a mobiltelefon-megszállottak is érdeklődni fognak a 3G iránt. Az új szolgáltatások: videótelefon, gyors adat- és képátvitel. Meg vagyok győződve, hogy hamarosan élő tévéközvetítések is beindulnak - teszi hozzá a miniszter.
Nagy Zsolt reméli, hogy a 3G nagy előrelépést jelent a tartalomszolgáltató cégeknek, hiszen a mobilcégek valószínűleg megbízásos alapon szerzőnek a program- és játékfejlesztőkkel, illetve az információszolgáltatókkal.
Európában az elsők közt
Románia az első országok közt van Európában, ahol bevezetik az UMTS technológiát. Noha Lengyelország és Szlovénia már 2000-ben kiosztotta az engedélyeket, az első 3G-szolgáltatást csak 2005 folyamán indítják be.
Románia és Magyarország a tavaly két, illetve három 3G licencet hagyott jóvá, de a szolgáltatások bevezetésére csak 2005 végén, illetve 2006 folyamán kerül sor. Bulgáriában ebben a hónapban hirdettek meg három licencet, míg Moldvában és Ukrajnában erre még nem került sor.
A hatóságok ugyanakkor remélik, minél hamarabb vevőt találnak a Cosmorom-ra. Biztos vagyok benne, hogy még a Vodafone megjelenése előtt, vagyis júniusig sikerül megoldást találnunk a Cosmorom helyzetére - magyarázza Nagy Zsolt.
Eddig négy-öt szolgáltató érdeklődött a Cosmorom átvétele után – tette hozzá. Néhány héttel korábban a Romtelecom is azt nyilatkozta, reméli, az év közepéig rendeződik a Cosmorom helyzete.
Forrás: Cotidianul
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!