Nyártól minden romániai halandó bevallja vagyonát?

2005. január 13. – 17:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A terv szerint június 1-jétől év végéig, társadalmi státustól függetlenül, minden román állampolgárnak be kell számolnia arról, milyen ingatlanokkal, értékes ingóságokkal, értékpapírokkal, megtakarítássokkal rendelkezik.

A cél: hogy a pénzügy nyomon tudja követni, mindenki jövedelme és vagyona szerint adózik-e. A kezdeményezés Adrian Videanu alelnöké, aki az Adevărulnak elmondta, a kormány 2-3 hét múlva kapja meg előterjesztését, de már egyeztetett Tăriceanu miniszterelnökkel, aki támogatásáról biztosította. Az intézkedésnek vannak nemzetközi előzményei is. Videanu terve szerint a törvényt egy népszerűsítő kampány követné, miután júniustól év végéig mindenkinek le kellene tennie a pénzügyhöz vagyonbevallását, amelyek értelemszerűen nem kerülnének nyilvánosságra. Az ellenőrzést a pénzügy szúrópróbaszerűen végezné.


„Itt most nem az érdekel bennünket, hogy az utóbbi 15 évben ki hogyan szerzett vagyont. A nyilatkozat azért fontos, hogy a pénzügy képet kaphasson egy vagyon adott pillanatban mutatkozó helyzetéről, összehasonlítva egy későbbi, mondjuk egy 5 évvel későbbi helyzettel.

A pénzügy tehát a jelenlegi vagyon helyzetével foglalkozik. Amennyibe xy az idén egy bizonyos vagyonhelyzetet jelentett be, ő már nem vásárolhat például a sógornője nevére egy házat, mert a sógornőnek a vagyonhelyzetéről is képünk lesz” – mondta Videanu.

Ezen túl, a vagyonnyilatkozat leadásának elmulasztása

gazdasági bűncselekménynek

fog számítani. Ami a vagyonnyilatkozatok tartalmát illeti, az elöljárók vagyonnyilatkozatai alapján készített típusnyomtatványok mintájára kell majd kitölteni. A lakások és telkek, autók és bankszámlák bevallásán kívül az ékszerek, műalkotások stb. is kartotékolva lesznek.

Videanu az intézkedéstől az adócsalások 80 százalékának blokkolását várja. A terv szerint a beterjesztését követő három hónapban megszületik a vagyonnyilatkozatokról szóló törvény is. Véleménye szerint a várható szkepszist fel fogja oldani, „ha felmutatjuk az első vámosokat, sofőröket vagy limuzinnal járkáló perecárusokat”.

forrás: Adevărul, BBC

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!