Tízezer eurót taksál egy romániai fejvadászat

2004. november 22. – 22:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A romániai üzletemberek lassacskán rájönnek: úgy érhetnek el nagyobb profitot, ha a megfelelő állásokra a megfelelő embert állítják. De a rokoni kapcsolatok mellett a borsos árak tartják távol őket a fejvadász cégektől.


Egy nap valaki belép az irodádba, felajánl 15 ezer eurós fizetést, egy autót saját sofőrrel és egy óriásválallat igazgatói székét: épp most ismerkedtél meg egy fejvadásszal, vagy ahogy mindenhol ismerik, egy headhunter rel. A romániai üzletemberek lassacskán rájönnek: úgy érhetnek el nagyobb profitot, ha a megfelelő állásokra a megfelelő embert állítják. De amikor profikról van szó, a legnagyobb nehézség megtalálni őket. Nem a munkaközvetítő irodákban kell őket keresni, apróhirdetésekre sem jelentkeznek, mert ők csak igen ritkán munkanélküliek. A legkézenfekvőbb megoldás, ha szétnézünk a konkurenciánál, beazonosítjuk a legjobbakat és megpróbáljuk átcsábítani a saját cégünkhöz. Ez egyáltalán nem könnyű feladat. Viszont vannak felkészült szakemberek, aki elvégzik helyettünk ezt a bonyolult feladatot. Őket nevezik headhunter-eknek. Az a dolguk, hogy megkeressék és levadásszák minden területen a legjobb szakembereket. Romániában egyelőre csak két ilyen fejvadász-cég működik – másrészt létezik jó néhány humán erőforrás-társaság, melyek nagyrészt munkaközvetítő irodaként müködnek, de a fejvadászat felé is kacsintgatnak.

Romániában nagyon gyenge a piaca a fejvadászatnak,

két ok miatt: előszöris a head-hunter cégek óriási tarifákkal dolgoznak. Egy megbízás 10 ezer eurónál kezdődik és az 50 ezer eurót is elérheti, ha egy óriáscég magasrangú vezetőjéről van szó.Másrészt, ezekért a szolgáltatásokért a munkáltatók szívesebben fordulnak a ismert humán erőforrás-vállalatokhoz, amelyek régóta jelen vannak a piacon, és nagy tapasztalattal rendelkeznek.

Ha egy frissen alapított céggel szeretnél belépni a fejvadász-piacra, előfordulhat, hogy nem lesz egy kliensed sem - nyilatkozta a Cotidianul napilapnak George Butunoiu , az Alexander Hughes cég menedzser-társa. Az Alexander Hughes egyike azon két romániai vállalatnak, amely kizárólag head-huntinggal foglalkozik.

Noha a munkáltatók többsége elsőrangú szakembereket keres, mégis csak nagyon kevesen engedtetik meg maguknak, hogy eurók tízezreit fizessék ki egy fejvadásznak, aki megtalálja, és a rivális cégtől elcsábítja számukra az ideális munkaerőt.

Klienseink 99%-át a multinacionális vállalatok teszik ki,

akik számára már bevett szokás ez az eljárás. A fennmaradó 1%-ot a román cégek képviselik, azon kevesek, amelyek megengedhetik maguknak egy fejvadász szolgáltatásait – magyarázza Butunoiu.

A fejvadász arzenálja személyenként változik, és minden egyes vadhoz más fegyvert használ. Az adott helyzet és az ügyfél preferenciáinak függvényében, a jelöltet először a nagyobb fizetés ígéretével próbálja megkísérteni, vagy egy előkelőbb pozicíóval a ranglétrán (annak minden előnyével együtt), esetleg vonzóbb munkakörülményeket, vagy mindezeket együttesen kínálja.

A kiszemelt szakember kiértékelése összetett folyamat: nem csak a hozzáértését mérik fel, hanem a stresszel szembeni ellenállóképességét, az új munkakörülményekhez való alkalmazkodását, valamint hogy milyen kapcsolatot képes kialakítani munkatársaival.

Az egész folyamat titokban zajlik,

mert a vad nem szeretné, hogy a jelenlegi pozíciója sérüljön, amíg nem biztos benne, hogy elfogadja az ajánlatot. A fejvadászat nem egy gyors munkaerő-beszervezési módszer: a folyamat legkevesebb egy hónapig tart, de akár egy egész évre is kiterjedhet, mert a kiszemelt egyének vezető pozíciókat töltenek be, amelyeket nem hagyhatnak ott egyik napról a másikra. Egyes helyeken a felmondási idő akár hat hónap is lehet, tehát minden a munkáltató türelmétől függ.

Az utóbbi időben egyre több human erőforrás társaság, függetlenül attól, hogy milyen helyet foglal el a piacon, fejvadászattal is bővítette a szolgáltatásai körét. Egy volt repülőgép-mérnök, a brassói Zorin Ivan 1999-ben alapította cégét, amelynek egyenesen Head-Hunting nak nevezett el.

1990-ben úgy gondoltam, hogy mással is szeretnék foglalkozni, mint repülőkkel és helikopterekkel. Nulláról szerettem volna indulni, és ez volt az egyik ötlet – meséli az ex-mérnök. A munkaerő-piac minden egyes formáival foglalkozunk, többek közt a fejvadászattal is. Már 50 embert sikerült elhelyeznünk – tette hozzá Ivan.

Ivan szerint nem csak a pénz hiány akadályozza meg a román cégeket, hogy kihasználják ezt a szolgáltatást, hanem a román cégvezetői mentalitás, miszerint

a rokonok és ismerősök előnyt élveznek.

Még nem értették meg azt, amit a multinacionális cégek rég tudnak, hogy a különleges emberek, akiket fejvadászok szerveznek be, sokkal nagyobb profitot, jövedelmet jelenthetnek a vállalkozásnak - állítja a Head-Hunting Ltd. menedzsere.

A nyugati közintézmények már tisztában vannak a fejvadászat előnyeivel, és nem hagyják figyelmen kívül ezt a módszert, amikor a hatékonyság növeléséről van szó. Romániában a helyzet pontosan a fordítottja. Bizonyos megszorító szabályozások folytán a fejvadászat nem alkalmazható a közszférában.

Nálunk minden egyes szabad munkahelyre kötelező versenyvizsgát kiírni. Ez a módszer látszólag igazságos, mivel általa úgymond a legjobb győz, mégsem használható a legmagasabb, csúcsvezetői szinteken. Bármely szakterületen

az igazi profik dúskálnak az ajánlatokban,

elfoglalt emberek, akik rengeteget keresnek. És nem érdeklik őket olyan megmérettetések, amelyeket náluk alacsonyabb képzettségűek állítanak össze. Nemrég az állami szektortól is kaptunk egy megbízatást: egy kormányzati ügynökségnek szakemberekre volt szüksége, de sehol nem talált rájuk. Muszáj volt eltérniük a szabályozástól, mert hiába hirdették hat hónapon keresztül a különböző lapokban, senki sem jelentkezett az állásra.

Kellemes meglepetés volt ez a felkérés, mert a közintézményekben mindenki a rokonságát igyekszik benyomni - magyarázta George Butunoiu, az Alexander Hughes képviselője. Véleménye szerint az erre vonatkozó törvénykezés némi változtatásra szorul, hogy a közintézmények fontosabb állásaira másfajta munkaerő-toborzás is érvényes legyen.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!