Tavaly fellendült a romániai csokipiac, és az igények is egyre finomodnak: a gyümölcs-ízeket például felváltotta a tiramisu. A gyártók fáradozása megtérül: a Supreme Chocolat eladásai 120%-al növekedtek tavalyhoz képest.
Idén megtérülni látszanak a csoki-gyártók befektetései: az első fél évben az eladások 30%-al nőttek – derül ki az ACNielsen Romania piackutatásából. A szigorúan gazdasági tényezők – a jövedelmek növekedése, a kiskereskedelmi hálózatok kiépülése és a promóciók mellett az időjárás is segítségükre volt a csoki-gyártóknak. Az idei, esős és hűvös nyár is hozzájárult a szezonalitás csökkenéséhez. A tét nagy: Romániában
a csoki-piac évi 100 milliós nagyságrendű
és bár a piac 2001-2002 folyamán csökkent, tavaly újból növekedni kezdett. Az egy főre eső csokifogyasztás azonban továbbra is alacsony – 0,7 kg, szemben például Svájccal, ahol ez a szám 12 kg körül alakul. Piacvezetők Romániában a Kraft és az Excelent Kandia (körülbelül 30-30%-os piaci részesedéssel), harmadik a Supreme Chocolat. A főbb gyártók szerint most már rafináltabb igényeket kell kielégíteniük: egyre jobban fogynak a cappuccino-, dió-, alkohol-, méz- és tiramisu-ízesítésű csokoládék. Ezzel szemben a gyümölcs-ízű csokik kevésbé fogynak. Ami a marketinget illeti, egyre divatosabbak a limitált kiadások, és hosszútávon már látni lehet a piac konszolidálódását. A román piacon, úgy tűnik,
az újdonság kulcsfontosságú:
a gyártók mindent megtesznek a vásárló érdeklődésének felkeltésére – változtatják az ízeket, a csomagolást vagy a kiszerelést: a 7%-os piaci részesedéssel bíró Heidi Suisse például az eddig megszokott 200 grammos kiszerelés helyett 100 grammos csokikat árul. A nyári holtszezon fellendítésére limitált kiadásokat vetnek be – ezt a Kandia például a Nők Napja alkalmából is megtette. Ami a gyártók pénzügyi eredményeit illeti, a Primola és Novatini csokikat gyártó Supreme Chocolat eladásai 120%-al nőttek az első félévben, tavalyi év hasonló periódusához képest. A 700 alkalmazottal rendelkező Supreme Chocolat éves forgalma 40 millió dollár évente, tulajdonosai libanoni üzletemberek: a cég tavaly körülbelül 5 milliárd eurót költött terjeszkedésre, az idén ez a büdzsé ugyanennyi lesz. A Kraft Foods Romania nem tette nyilvánossá az első félévi pénzügyi adatait. A 30%-os piaci részesedéssel rendelkező cég az Africana, Poiana és Suchardine csokikkal, illetve az importált Smash-el, Milkával és Tobleroneval nyomul a piacon. A Kraft Foods 10 éve jelent meg Romániában, amikor megvásárolta a brassói Poiana Produse Zaharoase gyárat. Az idei év első félévére az Excelent
14,2 millió eurós üzleti forgalmat jelentett be
– ez 18%-al nagyobb a tavalyi év hasonló időszakához képest. A Heidi Chocolate Suisse eladásai 40%-al nőttek tavalyhoz képest. Időközben a Nestlé érdeklődését is felkeltette a romániai piac: ők azonban egyelőre nem lépnek be a csoki-piacra, mivel ott szerintük túl nagy egyelőre a konkurencia, és megelégednek azzal, hogy Joe márkájukkal piac-vezetők a nápolyi-szegmensben. Idén egyébként bejelentették, hogy még 3,5 millió eurót fektetnek be a Joe nápolyi brandjükbe. Bár eddig a pralinékat és a tábla-kiszerelésű csokikat reklámozták, a gyártók részéről érezhető a szándék, hogy jövőtől más szegmensekbe fektetnék reklám-büdzséjüket: ilyenek például a drazsék vagy a csokirudak. A Kandia egyike azoknak a gyártóknak, melyek a legtöbbet költenek reklámra: a márka piacra való újra-bevezetése 2,5 milliójába került a cégnek.
Csoki-cipõket gyárt
az Objects of Desire nevû cég: a vállalkozás másfél éve indult, amikor az amerikai Ken Rubinstein észrevette, hogy a csokiból készült tárgyakat forgalmazó üzletében kiválóan fogynak a csoki-cipõk.
A kizárólag csoki-cipõkre szakosodott új cég aztán gyorsan sikeres lett: a Selfridges üzletlánc külön kirakatot szentelt nekik, a Harrods exkluzív sorozatot rendelt, így már elsõ évben 6000 pár cipõt adtak el.
Az Objects of Desire kínálata ötven modellbõl áll: eredetileg valós méretben tervezték a cipõket a piacra dobni, de kiderült, hogy úgy az árak az egekig szöktek volna. Így megelégedtek a 14 cm hosszú, egységes mérettel. Ezek azonban annyira pontosan vannak kidolgozva, hogy egyes kliensek nem akarják megenni õket. A couture-változatokat gyémántokkal díszített csatokkal kínálják, melyeket a cipõ elfogyasztása után hordani lehet.
Forrás:Ziarul Financiar
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!