A romániaiak addig dolgoznának, míg meg nem halnának?

2004. szeptember 9. – 18:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

2014-ben férfiak számára 65, nők számára pedig 60 év lenne a nyugdíjkorhatár, miközben Romániában a várható élettartam 68 év. A kormány nemzetközi szervezetek nyomására döntött, lévén, hogy jelenleg 4,8 millió dolgozó tart el 6,2 millió nyugdíjast.

A nyugdíjrendszer középtávú stabilitása érdekében megemelkedik a nyugdíjkorhatár, 2005 július 1-től pedig megkezdődik a férfi- és női nyugdíjkorhatár kiegyenlítődése. Ezt a kormány a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött szerződésben vállalta. Bukarest ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy a nyugdíjak a jelenleg már betervezett növekedés után csak az IMF és a Világbank beleegyezésével nőhetnek majd.

Romániában jelenleg 6,2 millió nyugdíjas él,

a nyugdíjalaphoz viszont csak 4,8 millióan járulnak hozzá. Az érvényben levő előírások szerint a nők 57 évesen, a férfiak pedig 62 évesen mehetnek nyugdíjba. A nyugdíjtörvény előírja, hogy a nyugdíjkorhatárt 2001-től fokozatosan, 13 év alatt kell növelni. Így 2014-ben férfiak számára 65 év, nők számára pedig 60 év lenne a nyugdíjkorhatár.A tegnapi Adevarul szerint azonban az országos nyugdíjpénztár igazgatója tagadja, hogy 2005 júliusától változnának a nyugdíjazási feltételek, az ügyről a munkaügyi minisztériumban nem tudnak. A pénzügyminisztériumban igazolták a hír valós voltát. A szakszervezetek szerint az intézkedés

a kormány kétségbeesett próbálkozása

a nyugdíjrendszer kiegyensúlyozására. A Romániai Nyugdíjasok Szövetség ének elnöke, Liviu Damian szerint a hatóságok európai modelleket alkalmaznak anélkül, hogy figyelembe vennék az országban uralkodó állapotokat.

Azok, akik most a nyugdíjkorhatár közelében vannak, több évtizedet dolgoztak nem megfelelő munka- és életkörülmények közt. Ahhoz, hogy egy ember 60 évesen teljesíteni tudjon munkahelyén, megfelelő táplálkozás és pihenés, valamint EU-szintű fizetés szükséges – tartja Damian, aki szerint a 60, illetve 65 éves korhatár opcionális kellene legyen.

A nyugdíjasok annál is inkább ellenzik a tervet, mivel eszerint mire nyugdíjba mennének, meg is halnak: Romániában a várható élettartam jelenleg 68 év. Amennyiben az intézkedés érvénybe lép, egy nyugdíjas csupán átlag 3-4 évnyi nyugdíjat élvezhet. A BBC szerint a korhatár növelése a nemzetközi szervezetek nyomására történik.

A világ lakosságának a 2000-es adatok szerinti átlagos várható élettartama 63 év körül alakul. A legalacsonyabb várható élettartam a www.geography.about.com portál szerint Zambiában van (37,2), ezt követi Mozambik (37,5) és Malawi (37,6). Legtovább az andorraiak (83,5), san marinóiak (81,1) és japánok (80,7) élnek.
Romániában a várható élettartam a BBC adatánál nagyobb, 69,9 év, a Magyarországon ehhez képest 71,4, Bulgáriában pedig 70,9 év az átlagos élettartam.

Forrás: BBC

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!