Bukarestben már két évvel ezelőtt megjelentek, de Kolozsváron csak év eleje óta működnek olyan valutaváltó irodák, amelyek kezelési költséget számítanak fel minden tranzakció esetében. Ezt a körülményt az irodák kötelessége jól látható helyen és módon a fogyasztók tudtára adni – ennek ellenére sok ügyfél könnyen átrázható, mert már kialakult a megszokás, az extra költségeket nem szokás felszámolni.
A szóban forgó irodák alkalmanként kicsit attraktívabb árfolyamokkal dolgoznak. De a felszámított 8-10%-os kezelési költség nagyobb összeg váltása esetén jelentős veszteség még így is.
A gyakori balhékra rákészülve
a valutaváltók biztonsági őröket alkalmaznak, hogy a felháborodott ügyfeleket kordában tartsák. Az is a stratégia része, hogy az irodák szűk helyiségekben működnek, így a valutát váltó eleve pszichológiai hátrányban van az irodavezetővel és az őrrel szemben – arról nem is beszélve, hogy a bent átvert ügyfelek legalább nem ijesztik el a kint várakozókat.
A pluszköltségekre figyelmeztető feliratot emellett egyes helyeken a sarkig kinyitott ajtószárny takarja el félig-meddig – hogy az ügyfél ne reklamálhasson a hiánya miatt, de azért ne is kerülje el messziről az üzlethelyiséget.
A jelenségről a Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) kolozsvári kirendeltségén érdeklődtünk, ahol az ügyeletes ellenőr előbb azt közölte, szerinte az irodák tíz-tizenkét centis, vörös vagy kék betűs figyelmeztető feliratai igenis feltűnőek. Érdeklődésünkre továbbá azt közölte, mintegy tucatnyi ügyfél reklamált az irodák miatt, de további részleteket csak írott kérvény ellenében lett volna hajlandó elárulni.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!