Készül a romániai adósok nagykönyve

2003. október 24. – 19:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Adósnévsor összeállítására készül egy romániai cég, amelyhez -- egy bizonyos összeg fejében -- a potenciális hitelezők is hozzáférhetnek. Egy kifizetetlen telefonszámla miatt egész életünkre megbélyegezhetnek?

Titkos feketelista?

Ha egy román állampolgár elfelejti kifizetni a telefon-, avagy villanyszámláját, ha a kábeltévés gyakran megfenyegette, hogy beszünteti a szolgáltatást, elmaradásai vannak a közköltségben vagy a bankjánál, azt kockáztatja, hogy teljesen elveszti a hitelképességét. Minden egyes vissza nem fizetett, vagy egyszerűen elfelejtett tartozás egy fekete pontot jelent azon egyének számára, akiknek a neve bekerült az adósok nagykönyvébe.A késedelemmel fizetők megfigyelését egy teljes egészében hazai tőkéjű cég, az CreditInfo végzi, amely már több mint három éve gyarapítja a magán- és jogi személyből álló adóslistát. Adatbankúnkban az összes romániai, közel 8000 cég adatai szerepelnek. Ebből jelen pillanatban 6000 működőképes, és kérésre bármikor kiállíthatunk a nevükre hitelképességi bizonyítványt. Emellett rendelkezünk számos olyan magánszemély adataival, akik különböző üzleti tevékenységeket folytatnak, ugyanakkor birtokunkban van egy ún. feketelista is, amely a közintézmények adósait tartja számon - nyilatkozta az Adevarul napilapnak Elena Mirea , a CreditInfo vezérigazgatója.

Nincs több bankkölcsön?

A magánszemélyek adatai hivatalos forrásokból származnak, de főleg azon társaságoktól, amelyekkel a CreditInfo együttműködési szerződést írt alá. Ez a szerződés arra szolgál, hogy számon tarthassák az adósokat és, hogy behajthassák tőlük az elmaradt pénzösszegeket. Miután birtokunkba vannak a személyes adatok, felvesszük a kapcsolatot az illetővel, és leellenőrizzük az információk helyességét. Magánszemélyek adataihoz nem férhet bárki hozzá, csak azok az intézmények, amelyek az elkövetkezőkben potenciális ügyfelekként szóba jöhetnek: hitelszerződést köthetnek vagy szolgáltatást nyújthatnak az adósok valamelyikének - tette hozzá Mirea.

Egy viszont biztos: ha valaki valamilyen okból kifolyólag már rákerült az adósok listájára, jelentősen csökken az esélye arra, hogy a jövőben bárhonnan is hitelhez jusson. Sőt, ami még rosszabb, az egykori adósokat még a visszafizetés után is megfigyelés alatt tartják, hogy biztosítsák: a közeljövőben nem fog megismétlődni hasonló incidens. A CreditInfo igazgatója bejelentette, szándékukban áll megállapodást kötni a nagyobb üzletláncolatokkal is, hogy a feledékeny állampolgárok ezekben az egységekben se tudjanak részletfizetéssel vásárolni. Jelen pillanatban a megfigyelt magánszemélyek száma 10 ezer főre rúg.

Hitelképességi bizonyítvány cégeknek

Ami a társaságokat illeti, a dolgok itt egy kicsit másképp állnak. Mivel a jogi személyek névsorában az összes hazai cég nyilván van tartva, így bármelyik kérvényező -- egy bizonyos tarifa fejében – hozzájuthat az illető cég nevére kiállított hitelképességi igazolványhoz. Ez a bizonyítvány az összes lényeges információt tartalmazza az adott cégről, beleértve annak történetét, a részvényesek adatait, üzleti kapcsolatait, és tartozásait az állam, illetve az üzleti partnerek felé.

A bizonyítvány kiállításának költsége a kért információ függvénye. Például egy teljes fizetőképesség-igazolás 40 euróba kerül, valamint egy havi korlátlan hozzáférésért a CreditInfo honlapján tárolt információkhoz, 400 eurót kell lepengetni. Naponta újabb adatokat teszünk fel az oldalunkra, illetve olyan ütemben frissítjük, ahogy azt a kliens megkívánja. Vannak olyan esetek, amikor azt kérik tőlünk, hogy hosszabb ideig figyeljük egy adott cég tevékenységét, ami a tartozások megadását és az üzleti kapcsolatainak menetét illeti - pontosított az igazgató.

A CreditInfo képviselői ugyanakkor bejelentették hogy a továbbiakban a hangsúlyt a késedelemmel, illetve az egyáltalán nem fizető magánszemélyek feltérképezésére helyezik. Céljuk, egy olyan rendszer létrehozása, amely minden egyes romániai állampolgárról tartalmaz pénzügyi információt.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!