Hány céget vezetnek a kormánytagok?

2002. május 31. – 16:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kérdés: miféle tevékenységek vonják el minisztereink figyelmét a kormányzástól, hiszen az nyilvánvaló, hogy nem az államügyekkel való foglalkozás köti le leginkább az idejüket. Íme néhány, a kormányszóvivő által bőszen cáfolt ötlet.

Az Evenimentul Zilei szemügyre vette, hogy Nastase miniszterelnök „alattvalói” miféle üzleteket folytatnak másod-, harmad- vagy akár negyedállásban, és miből engedhetik meg maguknak az Armani-zakókat. A bukaresti napilap munkatársai a Kereskedelmi- és Iparkamara adataira hivatkozva azt állítják, hogy a kabinet 26 tagjából 13 részvényese, vagy éppen igazgatója különböző cégeknek. Meghökkentő, hogy egyes miniszterek miféle hírhedt figurákkal társulnak a profit utáni hajszában. Íme az információk, amelyeket Claudiu Lucaci kormányszóvivő ma hivatalosan cáfolt.

Hildegard Carola Puwak

európai integrációs miniszter, a Iosif Mihai Puwak tulajdonában levő bukaresti építkezési cég, a Geroconstruct Kft. igazgatója.

Ion Mircea Pascu

honvédelmi miniszter, a replika-törvénytervezet bölcs kezdeményezője -- bármennyire is furcsa, de a Radio 21 egyik igazgatója.

Ioan Rus

belügyminiszter három kereskedelmi vállalat részvényese: az Elixir Medco Kft-nek, a kolozsvári Autosincron Kft-nek, amely elektromos és háztartási cikkekkel kereskedik, valamint az ugyancsak kolozsvári IT Transilvania Invest Rt-nek (amelynek Ion Tiriac teniszezőből lett üzletember és családtagjai is részvényesei). Talán az egyik legszerényebb

Marian Sarbu

munkaügyi miniszter -- ő a Maved Servicii Kft. társtulajdonosa, a cégben a törvényi határidő lejárta után sem emeltek alaptőkét.

Dan Ioan Popescu

ipari miniszter a bukaresti Textila Unirea Rt. igazgatója. A vállalatnak 337 részvényese van, és a miniszter mellett például. Constantin Bostina (kommunista-időkbeli kereskedelmi miniszter, manapság pedig kétes hírű üzletember) valamint a híres Ion Iconaru (a Nagy-Románia párt egyi alapembere) alkotják az igazgatótanácsot.

Ilie Sarbu

mezőgazdasági miniszter feltűnően jó társaságba jár. Két cég részvényese: a Georgiana Trading Kft-nek Aurel Ghitaval, Christian Strohlen Popescu német állampolgárral, és a hírhedt Viorel Sorin Tacheval, az egykori katonai hírszerző parancsnokkal együtt. A másik cég, ahol Sarbu részvényes, a Hetola Imperial Kft., amely név egy diszkót fed Temesvár belvárosában.

Dan Matei Agathon

turisztikai miniszter két kereskedelmi társaság részvényese: az első a bákói Barter Grup Rt. (üzemanyag-kereskedelem), a második pedig a bukaresti Bumag Rt. A bákói cég az érdekesebb, mivel oda Agathon Agaton néven van bejegyezve a túlzottan kíváncsi újságírókat megtévesztendő, és amely a Bákó megyei PSD családi vállalkozásának bizonyult: megtalálhatjuk benne Viorel Hrebenciuc Bákó megyei PSD-elnököt, valamint Agathon két alelnökét, Constantin Apostolt és Dumitru Bontast.

Georgiu Gingaras

, az ifjúsági- és sportminiszter a pitesti Arges General Construct Rt. nevű építőcégben társtulajdonos.

Vasile Dancu

tájékoztatási miniszter a kolozsvári Bonda Impex Kft. részvényese (a vállalat kenyérrel, italokkal, dohánnyal kereskedi, valamint vendég-látóipari egységei vannak).

Azonban a kormány rekordere cégek dolgában

Petru Lificiu

környezetvédelmi miniszter: nem kevesebb, mint nyolc cég részvényese, amelyek közül háromnak igazgatója is (ezen cégek tevékenységét azonban felfüggesztette). A cégek: a konstancai RIM SL Kft., mely madárhús-feldolgozásra specializálódott, a suceavai ROM BMB Kft., mely húsfélék gyártásával foglalkozik, LPV Bucovina, a fafeldolgozó-üzem, LPV Proiect Consult Kft., LPV Consult Kft., Romitalica Nova Kft. (munkaközvetítés), valamint a FALCIROM Kft.. Így nem csoda, hogy a miniszternek nem maradt ideje olyan égető környezetvédelmi problémák megoldására, mint a verespataki aranykitermelés.

A kormány másik nagyágyúja

Petru Serban Mihailescu

kormányfőtitkár, aki egy cégnek részvényese, viszont kettőnek igazgatója. A legnagyobb a bukaresti FINECO Befektetési és Menedzselési Rt., melynek részvényesei Sorin Gheorghe, Dan Panaitescu, Constantin Dumitru, Teodor Gavrila, Liviu Paraschiv, Petru Crisan, Gheorghe Oana (a Pénzügyiminisztérium államtitkára). Van néhány jogi személy-részvényese is a cégnek, a legérdekesebb közülük a BID Rt., azaz Sorin Ovidiu Vantu bankja.

A tizenhárom cégtulajdonos kormánytagnak összesítve 24 cégben vannak különféle érdekeltségei.

Dancu még csak nem is hallott róla...

Claudiu Lucaci kormányszóvivõ ma hivatalosan cáfolt a miniszterek cégeivel kapcsolatos, az Evenimentul Zileiben megjelent állításokat. Ennek megfelelõen Hildegard Puwak soha nem volt egyetlen magáncég részvényese sem. Ioan Mircea Pascu bár valóban annak a XXI Alapítványnak az elnöke, amely a Radió 21 részvényeinek 51%-át birtokolja, anélkül azonban, hogy ez a funkció bármilyen tiszteletdíjjal járna. Dan Matei Agathon sem részvényese a Bumag Bucuresti-nek, csak a bákói Barter Group-nak, ahol a 926 milliárdos alaptõke 19%-a az övé. Lucaci szerint azonban a cégnek nincs semmilyen profitja. Ilie Sirbu már 2000-ben visszalépett a Hetola Imperial élérõl, a másik említett cége, a Georgiana Trading Bucuresti pedig már 1995-ben megszûnt. Georgiu Gingaras már szintén nem az Arges General Construct elnöke. Továbbá sem Constantin Valeca, sem Dan Ioan Popescu, sem Ioan Rus, sem Serban Mihailescu, sem Marian Sirbu és sem Petru Lificiu nem részvényesei egyetlen magánvállalatnak sem. „Ami Vasile Dincu tájékoztatási minisztert illeti, õ még csak nem is tud annak a cégnek a létezésérõl, amelynek állítólag a részvényese” -- emelte ki a kormányszóvivõ.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!