Egy szenátor kétmilliárdba kerül

2002. március 29. – 13:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A legtöbbet autókra, közköltségre és utazásokra költötték 2001-ben a szenátorok -- derül ki abból a pénzügyi zárójelentésből, melyet ma szavaztak meg a honatyák. Tavaly a felsőház fenntartása nem kevesebb, mint 345,5 milliárd lejbe került.

A zárójelentést 98 szenátor 3 szavazat ellenében szavazta meg. A pénzügyi adatokból kiderül, a tavalyi költségvetés 98%-át használták fel. A folyó költségek fejezetbol derül ki, hogy a legnagyobb összegeket személyi költségekre, szolgáltatásokra (az autópark fenntartására) és az informatikai rendszer üzemeltetésére és karbantartására költötték.

A szenátorok elégedettek saját gazdálkodásukkal

A szenátusi apparátusban dolgozók fizetése a szenátorok tiszteletdíjával és költségtérítésével együtt több, mint 160 milliárd lejre rúgnak. A kül- és belföldi utazások 60 milliárd lejbe kerültek tavaly -- jelenti a Mediafax hírügynökség.A szenátus fenntartási költségei 2001-ben 41 milliárd lejre emelkedtek. Ebből az összegből fizették a villany-, víz-, telefon- és fűtésszámlákat, cserealkatrészeket vásároltak. Leltári tárgyak javítására, könyvekre és szolgáltatásokra 14,5 milliárd lejt költött a felsőház. A szenátus villáinak és vendégházainak fenntartása, a külföldi vendégek fogadása majdnem 19 milliárd lejbe kerültek.

A tavaly a szenátus többször is vett fel hitelt, ezekből az összegekből vásároltak 166 autót a szenátori irodák számára, és ebből a pénzből alakították ki a bukaresti autóparkot is. A felsőház szintén hitelből vásárolt nyomtatókat, fénymásolókat, szkennereket és televíziókat. A megszavazott jelentésben a következő megállapítás szerepel: „az összes kifizetés szigorúan nyomós okkal történt, nem történtek célszerűtlen és gazdaságtalan lépések.”

A szenátus elvileg teljes költségvetését arra költi, hogy a szenátorok megfelelo környezetben és színvonalon tudják végezni törvényalkotói és -hozói tevékenységüket. Ezt figyelembe véve, ha a 345,5 milliárd lejes tavalyi költségvetést elosztjuk a felsoházi tagok számával (140), megtudjuk, mennyibe kerül az állami költségvetésnek egy szenátor és összes munkatársa egy teljes évi hivatali tevékenységének biztosítása. Ez pontosan

2 milliárd 467 millió 857 142 lej

, azaz 75000 dollár.

Adjuk össze, adjuk ki TGM kolozsvári esszéit!

2 millió forintot, vagy ennek megfelelő 26 000 lejt / 5330 eurót szeretnénk összegyűjteni, hogy kiadhassuk Tamás Gáspár Miklós Kolozsvári esszék című kötetét. Azoknak a támogatóknak, akik ehhez külön hozzájárulnak, a neve a könyvben is megjelenik majd támogatóként.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!