50 millió dollárért adják el a galaci acélművet

2001. július 20. – 16:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Usinor francia acélipari konszern nyomást gyakorol a Sidex magánosításának elhalasztásért, hogy versenyezhessen az LNM-Ispat csoporttal.

A Sidex magánosítási szerződését július 20-án írják alá. A vásárló az indiai-brit acélipari konzorcium, az LNM-Ispat. A szerződés aláírása előtt néhány nappal az Usinor bejelentette, „a valószínűleg vonzó vállalat jövőjének szavatolásáért” új ajánlatot jelent be a Sidex-re -- írja a Ziarul Financiar üzleti napilap. Piaci hírforrások szerint a vonzó elem az lehet, hogy az állam részben eltörölné a Sidex adósságát. Így a galaci acélmű vonzóbb lehet. Az Usinor néhány hónappal ezelőtt bejelentette, csak a cég két évi teljes menedzselése után volna hajlandó megvenni a 900 millió dolláros adósságot felhalmozó Sidex-et.

Az utóbbi időben az Usinor politikusi körökben nyomást gyakorolt azért, hogy a Sidex magánosítását a hatóságok halasszák el. Jelenleg az Ispat cégcsoport az egyetlen vállalat, mellyel a román hatóságok tárgyalnak, és megfelel a magánosítási tenderen kiírt összes elvárásnak. Az Ispat 47 millió dolláros banki garanciát tudott felmutatni a vásárláshoz. A két acélipari konszern a világ acéltermelésének első és második helyéért harcol. A Sidex megvásárlásával az Ispat a második helyre lépne, és veszélyeztetné az Usinor pozícióit az acéltermékek piacán.

Törvény szerint a török Erdemirrel és a német Slagitterrel szövetkezett Usinor nem tud már résztvenni a liciten, ehhez a kormány el kéne halassza a magánosítást. Egy névtelen forrás szerint a francia cég a kormányhoz intézett levelében azt írja, a Sidex 25%-át, valamint a részvények további 26%-nak használati jogát venné meg. Teljes vételi ajánlatot két év múlva tenne az Usinor. A cég képviselői a Crans-Montana gazdasági fórumon résztvevő román küldöttséggel (melyet Ion Iliescu vezetett) is megbeszélést folytattak. Július végén az Usinor csoport elnökével Romániába látogat Lionel Jospin franci kormányfő. Az Usinor szakértői úgy látjákó, nincs föltétlenül szükség a Sidex technológiai korszerűsítésére, inkább rugalmasabb termékpolitikát kéne bevezetni.

A Privatizációs Hatóság (APAPS) a Sidex 75%-át birtokolja. A testület múlthét végén jelentette be, néhány nap múlva aláírják a magánosítási szerződést az LNM-mel. Az APAPS ez ügyben a csütörtöki kormányülésen memorandumot nyújt be. Ha az LNM megveszi a galaci vállalatot, 27 millió tonna éves termeléssel és 8 milliárd dolláros forgalommal a második számú acélkonszernné válik. Az Usinor jelenleg két másik európai acélgyártóval tárgyal egy lehetséges egyesülésről. A luxemburgi Arbed és a spanyol Aceralia és az Usinor egyesüléséből évi 46 millió tonnás termelést és 25 milliárd dollárnyi eladást produkáló világcég válna.

Az Usinor, az Erdemir és a Slagitter érdekei a Sidex megvételére egybeesnek. A franciák azért érdekeltek a románia befektetésben, mert így acéllemezt szállíthatnának a Dacia számára. A gyárat egyik legfontosabb otthoni ügyfelük, a Renault birtokolja. A Sidex-Ispat szövetség Törökországban a helyi Erdemir piacát veszélyeztetheti. Az Ispat jelentős mennyiségben szállít acéltermékeket törökországba kazahsztáni gyárából. Emellett a Sidexnek erős forgalmazási képviselete van Isztambulban.

Hírek szerint az APAPS 50 millió dollárért adná el részesedését, de a végső összeget 120 nap múlva, a cég tüzetes átvizsgálása után állapítják meg a felek. Az LNM a Sidexnak 100 millió dollár forgótőkét biztosítana, és a következő öt évben 350 millió dollár értékben feketetne be a galaci vállalatba.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!