A kolozsvári Adorjáni Panna kapta a Margó-díj különdíját
Adorjáni Panna nyerte el a Margó x Erste Higgy magadban különdíjat a Körbe című első regényével, írja a Litera. A kolozsvári szerző csütörtökön vehette át az elismerést Budapesten, az Őszi Margó Irodalmi Fesztivál nyitónapján.
A félmillió forinttal járó különdíj nyertesét a Margó-díj tízes listájáról választja ki az Erste a szerző története, témaválasztása vagy írói útja alapján. Murányi Linda, a bank PR- és belső kommunikációs vezetője az indoklásban azt emelte ki, hogy a Körbe a kilátástalannak tűnő helyzetekben is megmutatja a talpra állás lehetőségét.
A Jelenkornál idén megjelent regény egy kolozsvári céges bulival indítja a történetet, majd a harminc körüli Mirjam és környezete életén keresztül beszél a fiatal felnőttek magányáról. A szereplők keresik egymás közelségét, mégis rendre elakadnak a kapcsolataikban. A Telex kritikájában Járvás Péter azt emeli ki, hogy a Mirinek becézett főszereplő vágyik a kötődésre, de folyton elbizonytalanodik benne, a regény így a szereplők gondolatain és visszatérő vívódásain keresztül vonja be az olvasót ebbe a világba.
Adorjáni Panna a Könyves Magazinnak adott interjúban arról beszélt, hogy személyes élményekből indult ki, és szókimondóan akart írni a neveltetéséből hozott tabukról, a szégyenteljesnek tartott témákról.
A szerelmi és szexuális kapcsolatokon keresztül vizsgálta a visszaélések határait és az erőszak működését, ehhez több szereplő nézőpontjából is körüljárta ugyanazokat a helyzeteket. Az írás egyik legnagyobb nehézségét számára az jelentette, hogy megadja magának a szabadságot ezeknek a történeteknek az elmesélésére.
Az év legjobb első prózakötetének járó Margó-díjat Fehér Renátó kapta A merénylők fénykora című könyvéért. A regény egy merényletre készülő férfi monológján keresztül foglalkozik a férfiszerepekkel, az online világ hatásával és a megszégyenítés kultúrájával. A három döntős közé jutott Horváth Adél Sok ördögök című kötete és Mohácsi Balázs Újabb narancsok gurulnak el című regénye is.
Fehér Renátó egymillió forintot kap az elismeréssel, a Bookline pedig 15 millió forint értékű kereskedelmi és médiatámogatással segíti a könyv népszerűsítését. A díjhoz egyéves tárcasorozat is kapcsolódik a Könyves Magazinban, és a szerző részt vehet egy marokkói írói rezidenciaprogramban. Az idén tizenkettedik alkalommal átadott Margó-díjjal az első prózakötetes szerzőkre irányítják a figyelmet, a korábbi nyertesek között szerepel Visky András és Kemény Lili is.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom