A Șufniban közösségépítéssel válaszolnak a fiatal alkotók bizonytalanságára

A kulturális szféra szereplőinek állandó megélhetési és érvényesülési kihívásaira keres megoldást a kolozsvári Șufni Egyesület. Olyan interdiszciplináris, multikulturális alkotói közösséget hozna létre, ami áthidalja a román és magyar alkotók közötti szakadékot és lehetőséget teremt a különböző művészeti ágazatok közötti átjárások megteremtésére is.

A Șufni elsősorban összművészeti eseményekkel szeretné építeni a közösséget, de hosszabb távon egyéni és közös alkotói projektek megvalósítását is támogatná, akár pályázati lehetőségeken keresztül. Nyitott közösséget szeretnének kialakítani, nemcsak az ismert alkotókat vonnák be, hanem folyamatosan keresnek új embereket, és más városok felé is nyitnak. A működésüket több lábon képzelik el, az adományok mellett pályázati, állami, városi és uniós forrásokból is szeretnének finanszírozást szerezni. Bár az egyesület kolozsvári székhelyű, céljuk nem kizárólag a helyi közeg megszólítása, hanem egy szélesebb, több várost és alkotói közösséget összekapcsoló hálózat kialakítása.

Július végi egész napos, interaktív bemutatkozó programsorozatukon az érdeklődők verseket fedezhettek fel a Szamos-parton, fotó- és festménykiállításokat nézhettek meg, beülhettek filmvetítésre, bábelőadásra, művészetterápiás workshopra, mindezt esetenként helyszíni előadók zenei aláfestésével. Az esemény és maga a Șufni sajátossága, hogy a bemutatott művek mind helyi fiatal alkotók munkái. Ilyen módon hozza össze és formálja a kulturális közeget a Șufni, lépésről lépésre, városról városra, emberről emberre.

Az egyesületet Uivaroși Daniel, Orbán Orsolya és Polacsek Zsófia alapította. Orsolya és Zsófia filmművészeti egyetemen végezték tanulmányaikat, Daniel színművészeti és kulturális menedzsmentet tanult, de mindhármukban közös, hogy tenni akartak a helyi alkotói közeg megreformálásáért. Velük beszélgettünk vízióról, tervekről és alkotásról.

Az egyesület létrehozásának gondolata 2024-re vezethető vissza, amikor is felfedeztük, mindnyájan külön-külön érdeklődünk egy közeg létrehozása iránt, azért, hogy az egyetemi évek után is lehessen egy háttér, amely ugródeszkaként vagy hosszabb távon is támaszként szolgál fiatal, pályakezdő alkotók számára. Tulajdonképpen abból a biztonság iránti vágyból indult az egyesület létrehozásának gondolata, hogy nem kapaszkodhatunk a hátunk mögött álló intézményekbe mindörökre, magunknak szeretnénk megteremteni a stabilitást.

Egyszerre lehetünk alternatívák és kiegészítők az intézményesített struktúrákra, és nem is. Mivel fő céljaink egyike a közösségformálás, nehezen behatárolható intézményi szempontból a tervezett szerepünk. Nem is szeretnénk magunkat ezen a skálán elhelyezni, mert mindig az embereken múlik, hogy éppen milyen igényüknek tudunk eleget tenni. Célunk elsősorban nem tehetségnevelés, hanem tehetséggondozás és foglalkoztatás.

Orsolya: Itt találtam meg az embereimet, itt érzem magam otthon, Kolozsváron, Erdélyben. Eleinte, egyetemista éveim alatt, csak szívtam magamba az új emberek adta izgalmat, és az új projektek iránti érdeklődésem is folyton erős volt. Mostanra viszont, fiatal felnőttként, kialakult bennem a vágy és az akarat egy stabilabb jövő és életmód kialakítására is. Egyre fontosabbá vált számomra, hogy olyan munkát és életformát alakítsak ki, amelyben az alkotás és a számomra fontos emberekkel való közös munka hosszú távon is helyet kaphat. Az egyesület létrehozásával ezért azt is szeretném kipróbálni, hogyan tudunk olyan forrásokat találni és olyan alapokat építeni, amelyek hosszabb távon is biztosabb lehetőségeket teremtenek a munkára és a megélhetésre.

Emellett sose vágytam igazán arra, hogy külföldön keressek folyamatosan megélhetési lehetőséget, és azt sem szerettem volna, hogy az alkotás, a filmkészítés lehetőségei mindig máshol legyenek elérhetők számomra. Szerettem volna, hogy itt, a saját közegemben, a saját közösségemmel tudjak dolgozni.

Szerintem van egy kincsünk itthon, ami csak a miénk, mi értjük a legjobban, és ezért mi is tudjuk a legjobban megfogalmazni, ki-ki a saját művészetén keresztül.

A közegem az évek során sokat változott, hol bővült, hol szűkült. Mély szakadékot kezdtem észlelni a Kolozsváron munkálkodó román nyelvű művészek és köztünk, nem ismertük egymást eléggé. Hogy miért nem kollaboráltunk soha? Részemről a nyelvi akadályok gátoltak hosszú időn keresztül, aztán persze egyikünk sem érdeklődött intenzíven közös munkálkodás iránt. Rivalizálást viszont nem tapasztaltam. Az utóbbi években azonban lehetőség nyílt arra, hogy román és magyar stábtagokkal együtt készítsünk filmet. A nyitottság meglepett, és szépen lassan elkezdett elmosódni bennem a nyelvi akadályokkal kapcsolatos feszültség. Hiszen a közös munka során más problémákkal kell szembenézni, és ilyenkor az ember a közös célra koncentrál. Közösségi szinten és személyesen is arra jutottunk, hogy a jövőben is szükség van arra, hogy keressük egymást, nyissunk egymás felé, és tanuljunk egymástól, hogy itt, helyben, közösen alakítsunk ki vegyes nyelvű alkotói közösségeket.

Összességében az itthon maradás, egy stabilabb jövőkép kialakítása és a számomra fontos, jelenleg is élő alkotói közeg megtartásának vágyából vágtam bele az egyesület létrehozásába.

Daniel: Több ok is van, ami erre az útra terelt. Már egyetem alatt kiderült számomra, hogy az alkotói szerepem mellett nagyon szívesen foglalkozom az alkotói munkákhoz kapcsolódó szervezési teendőkkel is. Emiatt már akkor szépen lassan olyan szerepekbe kerültem, amik megkívánták egy ismeretlen helyszínen zajló, többnapos program megszervezését például, ezért nem volt idegen számomra ezzel foglalkozni.

Tudtam, hogy Kolozsváron szeretnék élni diplomázás után is, ezért szerettem volna valami olyannal is foglalkozni, ami számomra fontos és valamit nyújtani tud annak a közösségnek, amelynek én is része vagyok.

Végül pedig egy meghatározó adottsága van a családomnak, ami az, hogy kétnyelvű. Számomra mindig is egyértelmű volt, hogy olyan közösséget akarok, amelyben mindenki jól érzi magát nyelvtől, nemzetiségtől függetlenül.

Ez az a három fő irány, ami végül is arra vezetett, hogy egy egyesületet szeretnék, ahol fiatal alkotók otthon érezhetik magukat, új munkatársakra, tapasztalatokra tehetnek szert, ahol ötleteket tudnak megvitatni és megvalósítani.

Zsófi: A fent említett biztonságvágyon kívül számomra az volt az indítórugó, hogy hosszú távon Kolozsváron, Erdélyben szeretnék élni és alkotni. Egyetemi tanulmányaimat elvégezve azzal szembesültem, hogy egyre kisebb az erre alkalmas közeg, és egyre kevesebb az alkotótárs itthon – én pedig nem szeretnék egyedül maradni.

Az alkotóközösségnek ebből az igényéből indult számomra a Șufni, valamint abból a felismerésből, hogy a magamhoz hasonló embereket nem csak a magyar közösségben lehet keresni.

Az elmúlt két évemet Kolozsvár és Bukarest között megosztva töltöttem. Utóbbiban végeztem a filmrendezői mesterképzést, ahol elsősorban abban a pozitív tapasztalatban volt részem, hogy a nyelvi- és kulturális különbségekkel egészen könnyen meg lehet birkózni, mikor mindkét oldalról megvan az akarat és közös cél vezényel.

Volt szerencsém vegyes román-magyar stábbal forgatni magyar nyelvű filmet, valamint részt vettem már olyan stábban is, ahol túlnyomóan magyar csapat forgatott román nyelvű filmet, és úgy vettem észre, hogy ezek sikeres és most már szükséges kollaborációk. Mindkét félen hiány van a jó szakemberekből – akkor miért ne tekintsünk egymás felé segítségért és közösségért? Ezek után arra a következtetésre jutottam, hogy valószínűleg ez más művészeti területeken is így van. Ezért lett számomra fontos, hogy a Șufni már a kezdetektől egy multikulturális közeg létrehozását szorgalmazza.

Befogadó, nyitott, közvetlen. Barátaink, ismerőseink jelenlétére, kimondhatjuk, számítottunk, viszont nagyobb reményeink is teljesültek azzal, hogy sok olyan érdeklődő látogatta meg az eseményt, akikkel nincs közvetlen személyes kapcsolatunk, social mediaról, plakátokról értesültek a programról. Egy-egy beszélgetés során megtudhattuk, hogy ők is szabadon be tudtak csatlakozni a különböző interaktív programokba, és hát mi volt a célunk, ha nem ez? De azért feltevődött bennünk a kérdés, hogy megérte? Megéri a jövőben is? Néhányan csak szórakozni jöttek, lógni a barátokkal, csendesen végigjárni a teret, de néhányan – fiatalok, és tapasztaltabb művészek egyaránt – meglepetésünkre felkerestek bennünket különböző izgalmas együttműködési javaslatokkal. Így tehát, az a célkitűzésünk, hogy mások, mármint egyének, alkotók, de más egyesületek és szervezetek is belelássanak abba, hogy mi foglalkoztat minket, sikerrel járt.

Ehhez hasonló visszajelzések alapján arra jutottunk, hogy a jövőben szeretnénk ezt az eseményt megismételni, lehetőség szerint talán nagyobb, nyitottabb formában.

Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a labdát nem csak feldobni kell, hanem elkapni is, ezért igyekszünk a továbbiakban nem elkényelmesedni a pozitív visszajelzések ölelésében, hanem fenntartani a láthatóságunkat, megmutatni a projektek iránt való elkötelezettségünket.

A Șufni bemutatkozó eseményén elsősorban szerettük volna megmutatni és összehozni azt a közösséget, amelyet ismerünk, magunkénak tartunk úgy, hogy ne zárkózzunk el újabb kreatív alkotóktól sem. A 33 alkotó közül, akiknek munkája bemutatásra került, volt pár olyan személy is, akiknek munkásságára az esemény szervezésének folyamatában találtunk rá, és így hívtuk meg őket, nem ismeretség-alapon.

Első lépésként különálló művészeti területeket sorakoztattunk fel, ezeknek a betöltésére kerestünk alkotókat, akik szabadon dolgozhatták fel az esemény témáját, a treasure-t. Fotográfia, fotó alapú mixed-media meg képzőművészeti kiállítások, filmvetítések, audiovizuális installáció, versséta, lambe-lambe bábelőadás, különböző workshopok és alternatív jam várta az érdeklődőket az eseményen.

Nem titok, hogy még túl frissek és újak vagyunk ahhoz, hogy azt mondhassunk, kialakult bennünk egy kézzel fogható közös esztétikai nevező. Mi meghatároztuk az esemény hogyanját és milyenségét, a lazán meghatározott keretek között az alkotók ötletelhettek és dolgozhattak. Kérésünk feléjük az volt, öleljék fel a témát úgy, ahogy ők maguk értelmezni tudják és szeretnék azt; lehetőség szerint a kiállítások és egyéb programok interaktív jellegét kértük vagy támogattuk. Szerettük volna, hogy ne csak szűk rétegnek szóljon egy-egy foglalkozás, akárki, akármikor be tudjon csatlakozni a flow-ba. Céltudatosan nyitottunk az alkotók sokfélesége felé, a közös tényező, melyet kerestünk bennük, valójában az alkotni akarás volt.

Az egyesület elsődleges célja teret, közösséget és lehetőségeket teremteni Romániában alkotó művészek számára, de nem zárkózunk el tágabb térségben munkálkodó művészekkel való együttműködésektől sem.

Hogy hasonló, összművészeti programokon keresztül képzeljük-e láthatóságunkat a jövőben? Igen is, meg nem is.

Igen, olyan szempontból, hogy igyekszünk megtartani tervezendő eseményeink összművészeti jellegét, akár hasonló szétágazó módon, mint ahogy a bemutatkozónkon is tettük, de annak különböző kisebb variációiban is.

És nem csak, mert megfelelő erőforrások mellett szeretnénk a jövőben figyelmet szentelni a velünk közreműködő alkotók egyéni vagy közös projektjei számára is, például pályázati lehetőségek szintjén.

Az első eseményünknek teret adott a kolozsvári Cotton Club, nyitottságuk és érdeklődésük nagyban hozzáadott az eredményhez, és természetesen a kapcsolatot fenn akarjuk tartani velük, hogy kollaborálhassunk a jövőben is. Általánosan nem vagyunk konkrét helyhez kötve, és kolozsvári székhelyű egyesületként szeretnénk a város különböző közösségi tereiben is eseményeket szervezni. Nem utolsó sorban azért, hogy új ismeretségekre és kapcsolatokra tudjunk szert tenni, több csomópontot tudjunk kialakítani magunknak. Bízunk abban, hogy hosszú távon fenntartható együttműködéseket tudunk megalapozni.

Szerintünk kifejezetten igen. Online kommunikációnkban tudatos döntés volt az angol nyelv használata, hiszen az nemzetközi. A beszélt nyelvtől és nyelvi tudástól függetlenül szeretnénk megszólítani a művészközeget, nem akarunk kizárólag a kolozsvári magyar kisebbség mellett elköteleződni.

Személyes tapasztalatunk alapján, bár eleinte nehézségekkel és akadályokkal jár a többnyelvű munka, nemcsak a nyelvi, de a kulturális háttér és a tanulmányok szintjén is, nyitottság és érdeklődés van mindkét félben, a cél érdekében pedig kézzel-lábbal, akárhogy, működik a kommunikáció, létre tud jönni a produktív munkafolyamat. Rengeteget tudunk tanulni egymástól, és szükségünk van egymásra. A kolozsvári magyar művészek közössége, a pályakezdőké is, kicsi és korlátozott. A román alkotói közeggel való társulás hiányát már régóta érezzük. Reményt fűzünk ahhoz, és munkát fektetnénk abba, hogy a gát fel tudjon szakadni, egymást támogatva, és egymástól tanulva folytassuk utunk.

Célunk megpróbálni ezt megelőzni. Valóban zárt közeg a kolozsvári, ezt mi is érezzük és tudjuk. Ennek a folyamatos tudatosítása által igyekszünk nagyon odafigyelni, hogy esetünkben ne történjen meg, ami persze nehéz, hiszen mi is egy szűk közösségből indulunk. És tulajdonképpen miből kezdődik a közösség, ha nem abból, amiben vagy? Figyelemmel és nyitottsággal igyekszünk majd megelőzni az exkluzívvá válást.

Már most lehetőségünk nyílik arra, hogy különböző városokban bemutathassuk a Șufnit, ezzel is kitágítva a kolozsvári kört, teret engedve másoknak is a csatlakozásra. Továbbá pedig, igyekszünk minél aktívabb és interaktívabb online jelenlétet képviselni, hogy bárki bárhonnan ránk találhasson.

Projektjeinkben is fokozott figyelmet fordítunk arra, hogy folyamatosan keressünk, ismerjünk meg, mutassunk be más és más alkotókat. Természetesen létezik egy alapcsapat, akik a barátaink, de folyamatosan igyekszünk ezt a kört bővíteni, minél több érdeklődő személyt bevonni.

Kezdenénk egy picit távolabbról. Mi azt tapasztaljuk, hogy Romániában kis szigetszerűen működnek alkotóközösségek, de gyakoriak azok a helyzetek is, amikor alkotók teljesen elszigetelődnek. Ehhez sok esetben magány és reménytelenség érzete is társul, ami sok művészt kényszerít arra, hogy az országon kívül keressen magának lehetőséget, vagy feladja teljesen az alkotást.

Szerintünk Kolozsváron ez a leggyakoribb: ha alkotni akarunk, akkor mellette minimum egy másik, sokszor a szakmánktól teljesen eltérő munkahellyel kell azt fenntartanunk. Természetesen ez nem csak itt történik így, de nem is egy ideális helyzet, főleg ha arra vezet, hogy a megélhetés érdekében háttérbe szorul az alkotás. Az éhezőművész életmód pedig hiába romantikus, manapság már egyáltalán nem reális.

Mi szeretnénk, ha egy olyan közösségé válhatnánk, amely minél sokszínűbb, amiben mindenféle művészeti ágból jelen vagyunk, és a változatosság az, ami megteremti a biztonságérzetet bennünk, hiszen együtt könnyebben tudunk érvényesülni.

Romániában szerintünk nem csak a kulturális kezdeményezéseket nehéz működtetni, hanem bármilyen kezdeményezést. Persze, számunkra is nehéz, hiszen az elején vagyunk, nemrég kezdtük, hosszú út áll még előttünk minden szempontból. Ami a finanszírozási forrásokat illeti, szinte lehetetlennek látjuk a hosszú távú fennmaradást az EU-s, állami vagy városi források nélkül. Nagyon kevés alkotóközegnek sikerült eddig Romániában teljesen függetlennek maradni, minden szempontból. A jelenleg fennálló helyzet inkább félfüggetlennek nevezhető, hiszen sokunk anyagilag függ a fentebb említett támogatásoktól. Ezek a rendszerek távol vannak az ideálistól. Egyre többen és többen vagyunk a független szférában, ami egyrészt ijesztő, mert a támogatások mértéke és mennyisége nem változott, másrészt bátorító jel, mert erősödni látszik az igény arra, hogy szabadabb kínálat legyen és kiszakadjunk az intézményesített kemény hierarchiákból a kulturális szcénában.

Nem kizárólagosan. Szeretnénk minél több lábon állni, hogy biztosabbá tudjuk tenni működésünket. Minden egyesület forrásainak egy fontos részét teszik ki az adományok, de ezek a legtöbb esetben sajnos nem elegendőek a működéshez. Szeretnénk már a közeljövőben is akár pályázni kisebb projektekkel különböző forrásokért, de nem akarjuk elsietni sem, ezeknek a folyamatoknak van egy organikus tempója.