Lemondta nyári fellépéseit Kovács Ákos, a Kolozsvári Magyar Napok színpadán sem koncertezik majd

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Kovács Ákosnál, az 58 éves dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át, derül ki az előadó Facebook-oldalán közzétett bejegyzésből. A posztból kiderül továbbá, hogy Ákos állapota már stabil, de 2026 nyarára tervezett fellépéseit lemondja, hogy a gyógyulásra koncentrálhasson és a december 12-i Aréna-koncertjén színpadra állhasson majd.

A Kolozsvári Magyar Napok szervezői csapata még márciusban bejelentette, hogy a nagyszínpad egyik kiemelt fellépője Ákos lesz majd, aki szombat este lépett volna színpadra a főtéren. Közleményében az előadó közli, nehéz döntést kellett meghozni és elnézést kér mind a magyarországi, mind az erdélyi hallgatóitól, akik számítottak a vele való találkozásra ezen a nyáron, de egészségügyi okokra hivatkozva visszalép a vállalt koncertjeitől.

A hírre reagálva a KMN szervezői is közleményben jelezték, hogy a 17. Kolozsvári Magyar Napok nagyszínpadán rendezvénysorozatuk visszatérő meghívottja idén nem lép fel. Sajnálatukat és megértésüket fejezték ki, mihamarabbi és teljes felépülést kívántak az előadónak, illetve arról is biztosították, hogy várják vissza Kolozsvár Főterére. Arról pedig, hogy ez a hír hogyan befolyásolja majd a rendezvény programját, a közeljövőben adnak részletes tájékoztatást.

Ákosnál pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak, ami miatt egy műtéten túlesett már, komplikációk nélkül. Elmondta, reméli az év végi budapesti Aréna-koncerten – amit ilyen körülmények között már kétszeresen vár – újult erővel állhat majd színpadra.

Kovács Ákos tavaly több erdélyi városban is turnézott az Ember maradj – Az Ákos sztori. Eddig. című önéletrajzi filmjével, többek között Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában is.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!