Nemzeti kisebbségek a szocialista Romániában: a romániai magyarság 1965-től 1989-ig

Bevezetés

Az előző részben láthattuk a romániai magyar kisebbség helyzetét a Gheorghiu-Dej-korban, most a nemzeti kommunizmus időszaka, Ceaușescu negyedszázados diktatúrája következik.

A romániai államszocializmus Ceaușescu nevével jelzett második szakasza azért is nemzeti kommunizmus, mert ez áll a Moszkvától való távolodás hátterében, amit még Gheorghiu-Dej kezdeményezett. Ekkor választják a szocializmus sajátos „román útját”. Ceaușescu kora attól is nemzeti kommunizmus, hogy a diktatúra és a diktátor legitimálására évszázadokra, sőt évezredekre nyúlnak vissza a történelembe. A túlhajszolt nacionalizmus eszközéhez nyúlnak, amely épül a latens, de búvópatakként időnként felbukkanó idegenellenességre. Ebben az ellenségképben a magyar kisebbség az ideális és szükséges ellenség.

Ceaușescu lendületben

1965 márciusában meghalt Gheorghiu-Dej, és helyette a párt élére Nicolae Ceaușescu került. A viszonylag fiatal Ceaușescu lendületesen munkához látott: még abban az évben pártkongresszust hívott össze. Ott megváltoztatták a párt nevét Román Kommunista Pártra. Egy lendületből lett új alkotmány, és az országnak új neve: Románia Szocialista Köztársaság. Mivel az új seprű jól seper, fiatalítás történt a vezetésben, eltávolították a korábbi idősebb elvtársakat. Azt is beismerték, hogy az előző vezetés idején túlkapások és hibák történtek, s személyi kultusz is létezett.

Ceaușescu igyekezett távolodni Moszkvától, ezért az 1968-as csehszlovákiai beavatkozásban Románia nem vett részt, inkább Nyugat felé nyitott. A nyugatbarátság leple mögött azonban már épült egy, az előző korszaknál hangsúlyosabb nemzeti kommunizmus. Még az 1968-as megyerendszer bevezetése is ezt szolgálta: a tartományok helyett 39 kisebb megyét hoztak létre. Egyúttal megszüntették a Maros Magyar Autonóm Tartományt. A székelyek lakta területet feldarabolták két és fél megyére: Hargita, Kovászna és Maros megyére. Hogy Maros megyében se legyen magyar többség, ide csatolták Segesvár környékét. Ez az egységes megyerendszer is része volt a homogenizációs politikának, amely egyszínűvé akarta tenni Romániát, egyetlen nemzettel, a románnal.

Az addig elmaradottabb térségeket, köztük Székelyföldet is, rohamosan iparosítani kezdték. A kisebb városokba is románokat telepítettek be, közelebbről vagy távolabbról érkezve, az újonnan felépített gyárakba, például Kézdivásárhelyre vagy Székelykeresztúrra.

Ceaușescu kisebbségpolitikája. A Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa

Az első években Ceaușescu még szövetségeseket keres, és húzd meg – ereszd meg politikát folytat a kisebbségekkel, ezen belül a magyarokkal is. A megbízható, „jó magyarok” bekerülnek az országos vezetésbe, a kormányba és a pártba, valamint a helyi és megyei intézményekbe.

Kezdetben engedményekre is hajlandó, lehet vele tárgyalni. A megyésítés során például enged az eredeti elképzelésekből. 1968 júniusában ő kezdeményezi azt a találkozót, amikor Bukarestbe hívja a romániai magyar értelmiségiek egy jelentős csoportját, ahol a magyarok felsorolhatják sérelmeiket és kéréseiket.

A találkozó végén Ceaușescu beszédet mond. Közli, hogy nem ért egyet azzal, hogy a nemzetiségek anyanyelvén legyenek szakiskolák, mert „a munkásosztály egységes”, és „akármilyen az anyanyelvünk, a fontos, hogy mindenki a munka közös nyelvét beszélje”. Itt mondja ki először nyilvánosan, hogy aki Romániában él, az mind román, még ha a származása vagy eredete különböző is.

Ha pedig ez nem lett volna világos, még ugyanazon a napon, 1968. június 28-án, a Tanítók Napján rendezett ünnepségen is elmondta, hogy aki Romániában lakik, az román:

„Meg vagyunk győződve, hogy a román nép, és ezen mindazokat értjük, akik Romániában laknak, a románokat, a magyarokat, a németeket is és a más nemzetiségűeket is, akik egységes egészet alkotnak, és akiknek egységes egészként kell tevékenykedniük a haza felvirágoztatásáért, a szocializmus felépítéséért hazánkban. Biztosítani fogják ebben a szoros közösségben és egységben a párt programjának megvalósítását, a szocializmus győzelmét és az áttérést a kommunista társadalom építésére.”

1968 forró augusztusában, alig öt nappal a Csehszlovákia lerohanása elleni beszéde után, egy nap alatt villámlátogatást tett Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen. Mindhárom városban népgyűlésen beszélt, és magyar szavakkal búcsúzott el a helyiektől.

Az igen mozgalmas 1968-as év októberében, az RKP KB plenáris ülésén Ceaușescu ismét foglalkozott a kisebbségi kérdéssel, amelyet szerinte a marxizmus–leninizmus szellemében véglegesen megoldottak. A plenáris ülés elhatározta a Szocialista Egységfront megalakítását és a „nemzetiségi dolgozók” tanácsainak létrehozását.

Így jött létre a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa is. Az MNDT felállítását felülről rendelték el, és a vezetőit, valamint tagságát is a pártvezetés nevezte ki. Meghatározták a nemzetiségi tanácsok feladatait és hatáskörét is: „…amelyek aktívan hozzájárulnak majd a párt politikájának megvalósításához, a szocialista társadalom fejlesztési programjának kidolgozásához és valóra váltásához.”

Novemberben megalakultak az MNDT országos és megyei szervezetei is.

Hosszabb távon az 1968-as évnek nemcsak az MNDT lett a hozadéka, hanem néhány engedmény is a magyarok felé: új magyar nyelvű lap jelent meg, A Hét, elindult a Kriterion nemzetiségi könyvkiadó, és a televízióban is lett magyar nyelvű adás.

AZ MNDT mint kirakatszervezet

Jól hangzó nevű, de a politikai érdekérvényesítés szempontjából keveset érő kirakatszervezet volt az MNDT. 1968 októberében a párt Központi Bizottsága eldönti, hogy „meg kell alakítani az együttélő nemzetiségek reprezentatív jellegű szervezeteit”. Ezeket a nemzetiségi tanácsokat az ugyancsak ekkor létrehozott országos Szocialista Egységfront keretébe építették be. Három hét múlva, november 15-én Bukarestben megalakul az MNDT, akárcsak a németek és szerbek nemzetiségi tanácsai.

A kimondott cél így hangzott: „A tanácsok biztosítani fogják a magyar dolgozók még aktívabb részvételét az egész néppel együtt a párt és az állam politikájának kidolgozásában és megvalósításában.” Az országos büró tagjait a kormány nevezi ki, a megyei vezetést a megyei pártbizottság hagyja jóvá.

Az első években a vezetőségben hiteles erdélyi magyar értelmiségiek is szerepeltek: Sütő András, Domokos Géza, Takács Lajos, a Bolyai Egyetem utolsó rektora. Később azonban a testület irányítását pártaktivisták vették át. Bár magyarok voltak, valójában a párttól kapott parancsok buzgó végrehajtóiként működtek. A kormány egyetlen kérdésben sem kérte ki a tanács véleményét, az ott elhangzó javaslatokat és panaszokat pedig igyekeztek lesöpörni az asztalról.

Az első évek országos tanácskozásain még felvetődtek a magyarságot érintő problémák: magyar iskolák, lapok és intézmények helyzete. Az 1974-es áprilisi tanácskozáson azonban személyesen Nicolae Ceaușescu mondta meg, mi a nemzetiségi tanácsok feladata. Ez azután történt, hogy Takács Lajos jogos sérelmeket említett: sok helyen a települések nevét csak románul használják, a rendőrségnél és az igazságszolgáltatásban alig vannak magyar alkalmazottak.

Ceaușescu válasza egyértelmű volt: „Szükségesnek tartom, hogy a magyar és a német nemzetiségű dolgozók tanácsa intenzívebben tevékenykedjék, fogja össze a dolgozók erőfeszítéseit, hogy még aktívabban részt vállaljanak a párt nagyszerű országépítő programjának teljesítéséből.”

Vagyis pártfeladatokat kellett teljesíteni, nem sérelmekkel foglalkozni. Kicsivel később az elvárt beolvadásra is utalt: „Olyan kereteket kell teremteni, hogy idővel fel se merüljön, hogy valaki román, magyar vagy német.”

Az egyre inkább „díszmagyarokból”, inkább gyászmagyarokból, és „kirakatnémetekből” álló testület ezt is megtapsolta.

A következő években az MNDT egyre inkább a diktatúra bábjává vált. Valahányszor külföld felé igazolni kellett, hogy Romániában példás a kisebbségpolitika, és a nemzeti kisebbségek teljesen azonosulnak a párt irányvonalával, azonnal összehívták a testületet. Tagjai a hatalom elvárásának megfelelően ismételték a szájukba adott állításokat.

1968 és 1989 között mintegy tizenötször hívták össze az MNDT-t. 1988-tól a testület Magyar Nemzetiségű Román Dolgozók Tanácsának nevezte magát. Ez tulajdonképpen fából vaskarika, de megfelelt annak az elvnek, amelyet Ceaușescu már 1968-ban kimondott: aki ebben az országban él, az román.

Az 1988-as év más szempontból is fordulat volt. Április 3-tól betiltották a magyar településnevek használatát: az újságokban, könyvekben és tankönyvekben csak román formában jelenhettek meg.

Az MNDT működésének első éveiben a tanácskozásokon még magyarul is fel lehetett szólalni. Később kizárólag románul, sőt a felszólalásokat előre megírták, és azokat csak fel kellett olvasni. Ritkán előfordult, hogy valaki megtagadta a szája elé tett szöveg felolvasását. Ennek azonban következményei lehettek.

1978-ban például Albert Sándor, a Brassói Lapok főszerkesztője és a Brassó megyei MNDT-szervezet elnöke a Securitate figyelmébe került. Egy szerkesztő kollégájának panaszkodott, hogy elege van abból, hogy az üléseken előre megírt szövegeket kell felolvasnia. Az ügy fontosságát jelzi, hogy a „szigorúan titkos” jelentést a brassói belügyi kirendeltség tábornoki rangú parancsnoka személyesen vitte el a megyei pártbizottság első titkárának.

Volt ennél súlyosabb eset is. 1987-ben a szászrégeni Bálint Ferenc – miután visszautasította, hogy az előre megírt szöveget február 25-én felolvassa – gyanús körülmények között meghalt. A hivatalos verzió szerint öngyilkosság történt.

A hetvenes évek második felétől a romániai külpolitika, majd a belpolitika is egyre nyíltabban magyarellenes irányt vett. Ez az MNDT szerepének leértékelődésében is megmutatkozott. Szemelvény az 1977-es áprilisi MNDT-határozatból: „Kategorikusan visszautasítjuk az ultrareakciós, neofasiszta körök által az emigrálás kérdésében keltett diverziót…”

A dokumentum szerint Románia területi épségét is veszélyeztetik „egyes nyugati országok revizionista és irredenta elemei”. Ezek a jelzők és szófordulatok a nyolcvanas években egyre gyakoribbak és durvábbak lettek. Előbb a nyugati magyar emigrációt támadták, majd Magyarországot is, bár hivatalosan „szomszédos és baráti ország” volt. Végül az erdélyi magyarokra hárult a vádak súlya.

Amikor 1986-ban megjelent a háromkötetes Erdély története, a román propagandagépezet ismét az MNDT-t használta pajzsként. 1987 februárjában Bukarestbe hívták a magyar és a német nemzetiségi tanácsok tagjait.

A közös plénum záróülésén Nicolae Ceaușescu is megjelent, és hosszú beszédet mondott, amelyet a közönség több mint húsz alkalommal tapsolt meg. A beszédben elítélte az Erdély története című munkát: „Nehéz megérteni horthysta, fasiszta, soviniszta, rasszista tételek felelevenítését. Hogyan lehetséges, hogy egy tudományos akadémia jóváhagy más népeket sértő írások és munkák megjelentetését? Milyen tudomány ez?”

A plénum jelentést és határozatot is elfogadott. A jelentésből két rövid részlet:

• „Érthetetlen és elítélendő az a tény, hogy az utóbbi időben a Magyar Népköztársaságban politikai és kulturális személyiségek, különböző sajtószervek célzatos, rágalmazó kijelentéseket tesznek a romániai helyzettel, Románia bel- és külpolitikájával kapcsolatban.”
• „A Magyar Népköztársaság könyvkiadóinál megjelenő történelemtudományi munkák a történelmi igazság durva meghamisítását tartalmazzák.”

A felszólalások külön zajlottak a magyar és a német tanácskozáson, majd a közös plenáris ülésen. Egyetlen személytől két rövid idézet:

• „Az egész világon ismert igazsággá vált, hogy forradalmi pártunk, a Román Kommunista Párt helyesen oldotta meg hazánkban a nemzetiségi kérdést, a dialektikus és történelmi materializmus, a tudományos szocializmus szellemében. Ennek eredményeként a szocialista Románia szerető édesanyja lett mindannyiunknak, amely ugyanazzal a nem méricskélt szeretettel szereti minden fiát, és biztosítja valamennyi dolgozó jogegyenlőségét. Ennek a hazának sem kiváltságosai, sem mostohafiai nincsenek.”
• „Vajon nekünk kell emlékeztetnünk ezeket a szakembereket arra, hogy azokban az időkben, amikor a finnugor vándornépesség letelepedett a kárpáti térségben, ott már ősi kultúra és civilizáció volt, több mint ezeréves állami berendezkedéssel, amely képes volt keményen ellenállni az árpádi hadak behatolásának?”

Ezt még egy román politikusból lett botcsinálta történész sem fogalmazhatta volna meg szívhez szólóbban. A beszélőt a forrás így mutatja be: Hajdu Győző, a Tîrgu Mureș-i Igaz Szó folyóirat főszerkesztője, a Maros Megyei Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsának elnöke.

Homogenizáció, egységes szocialista nemzet

A Ceaușescu nevével fémjelzett nemzeti kommunizmus időszakában, különösen a korszak vége felé egyre nyíltabban és durvábban tematizálódott az etnikailag homogén nemzetállam eszméje. Bár az alkotmány és egyes törvények jogegyenlőségről beszéltek, a valóságban és hallgatólagosan a többségi nacionalizmus szándéka és akarata szent és sérthetetlen volt.

Nemcsak a jelenből igyekeztek eltüntetni a kisebbségeket azáltal, hogy nem beszéltek róluk, vagy átkeresztelték őket: a magyarból magyar származású vagy magyar nemzetiségű román, illetve egyszerűen román lett. Igyekeztek eltüntetni a feliratokat és a műemlékeket is, ha nem is mindet lerombolni, de legalább új épületek mögé rejteni. A régi dokumentumokat és tárgyakat pedig levéltárak és múzeumok raktárainak mélyére süllyesztették.

A homogenizációs nyomás sok mindenben érződött. A keresztneveket véletlenül vagy tudatosan elírták, lefordították: nemcsak Jánosból lett Ioan, hanem még Bélából is Adalbert, Csillából pedig Stela. „Melegen” ajánlották a magyar szülőknek, hogy saját érdekükben, mert így „jobban fognak érvényesülni”, a gyerekeik román tagozatra járjanak. Ha valaki rosszul beszélte a román nyelvet, még ha idős is volt, a szemébe mondták, hogy román kenyeret eszik, Romániában él, tehát beszéljen románul.

Ha nyilvános helyen, mondjuk autóbuszon magyarok magyarul beszélgettek, akár a saját szülővárosukban is, gyakran rájuk szóltak ezt a jelszót ismételgetve. Néha egyenesen megfenyegették, olykor fizikailag is bántalmazták a magyarul beszélőket. Hasonló esetek iskolákban és egyetemeken is előfordultak.

A katonaságnál a magyar kiskatonákkal gyakran durván, olykor kegyetlenül bántak. Itt is előfordultak tisztázatlan hátterű halálesetek, amelyekről hivatalosan azt állapították meg, hogy „baleset” vagy „öngyilkosság” történt.

Gyakoriak voltak a sértegetések és a magyarellenes gúnyolódások is. Barbároknak neveztek bennünket, akik nyereg alatt puhítják a húst, mint őseik. Finomabban vagy durvábban visszaküldöztek Ázsiába, vagy közelebbre, Magyarországra. Közben a többségi román közbeszéd, a sajtó és a propaganda saját nemzetét magasztalta mint vendégszerető és toleráns népet, miközben a magyarokat gőgösnek, hálátlannak, rosszindulatúnak állította be, akik mindenáron Erdélyt akarják.

Munkahelyeken és előléptetésnél hátrány lehetett a magyar származás. A nehezebb vagy rosszabb munkát ilyen alapon osztották be, és hasonlóan jártak el a jutalmak esetében is. A vegyes tagozatú iskolákban nem ritkán a magyar osztályok kapták a kisebb vagy rosszabb tantermeket. Ugyanitt „elkoptak” a magyar feliratok. Vegyes iskolában alig akadt példa arra, hogy ne többségi legyen az igazgató, és ne a román legyen a vegyes tantestület nyelve. Konkrét példa, hogy Hargita megyében 1986-ban a 26 magyar középiskolai igazgató többségét leváltották, és 17 líceum élére román igazgatót neveztek ki.

Szintén a homogenizáció szolgálatába állították a munkaerő-kihelyezés rendszerét. Az egyetemi, főiskolai, sőt még a szakiskolai végzősöket is úgy állították munkába, hogy lakhelyüktől minél messzebb kapjanak állást. Így a nemzetiségieket a Kárpátokon túli területekre küldték, míg a magyarok, németek, esetleg szerbek és szlovákok lakta vidékekre lehetőleg románokat helyeztek. Akiket így „száműztek” a szülőföldjükről, azok számára szinte lehetetlenné tették a visszatérést. A Kolozsváron végzett magyar főszakos diplomásokat például idegennyelv-mellékszakjukkal lehetőleg az Ókirályság területére helyezték.

Konkrét példák Hargita és Kovászna megyéből az 1980-as évekből: Hargita megyében, ahol a magyar lakosság aránya 85 százalék körül volt, 1985-ben minisztériumi kihelyezéssel 223 frissen végzett tanár kapott állást. Közülük csak 8 volt magyar nemzetiségű. Vagyis román tanárokat helyeztek magyar tagozatra. Hasonlóan Kovászna megyében 1985-ben 132, 1986-ban pedig 150 magyarul nem beszélő tanárt helyeztek magyar tagozatra. Ez a tendencia 1989-ig folytatódott.

1984-ig az egyetemet végzett tanárjelöltek országos listáról választhattak iskolát tanulmányi eredményük függvényében. Az iskolák esetében fel volt tüntetve a tanítás nyelve is, és kisebbségi tannyelvű iskolát csak kisebbségiek választhattak. 1985-től azonban megszűnt az országos kihelyezés, helyette „regionális” rendszer lépett életbe, és a két székely megye iskoláit bukaresti vagy jászvásári végzősöknek adták.

Történelem és propaganda. Bűnbak és ötödik hadoszlop

A román történelem alfája és ómegája Erdély: az itteni dáko-román folytonosság, vagyis kontinuitás kérdése, Vitéz Mihály 1600-as egyesítése, valamint a románok évezredes erdélyi elnyomása és kisemmizése a magyarok részéről. Ez a szemléletmód nemcsak az iskolai történelemkönyvekben volt jelen, olykor ma is ott van, hanem bekerült a sajtóba, a propagandába, onnan pedig a lelkekbe is. Az elvakult, elferdült történelemszemlélet befolyásolta, és részben ma is befolyásolja a többségi közgondolkodást. Ennek hatására múltbeli, vélt vagy valós sérelmeket kértek számon a magyarokon.

Az ilyen megnyilvánulásokat lenyelni annyit jelentett, hogy a hallgatás beleegyezésnek számít, tehát a kötekedőknek és sértegetőknek igazuk van. Szembeszállni, vitatkozni viszont nem volt ajánlott, ahogyan egy elvakult fanatikust sem könnyű meggyőzni arról, hogy a másiknak is lehet igaza. A vita miatt az illetőnek munkahelyi vagy iskolai kellemetlenségei támadhattak, rosszabb esetben pedig a Securitatéval gyűlhetett meg a baja.

Ötödik hadoszlop: valamely idegen állam érdekeit szolgáló, ellenséges célú, felforgató tevékenységet kifejtő belső erők. Ez egy általános történelmi fogalom.

Ceaușescu a nyolcvanas években a sokasodó nehézségekért viselt felelősség leplezésére, valamint az indulatok levezetésére bűnbakkeresésre törekedett. Mivel az „örökös bűnbak”, a zsidóság addigra jórészt eltűnt az országból, mert kivándorolt, magától értetődő volt, hogy helyét a magyarság veszi át a soviniszta propagandában. Ez annál is könnyebb volt, mert a románok többsége a hosszú ideje zajló nacionalista agymosás után meg volt győződve a magyarság hitványságáról és „történelmi bűnösségéről”.

Ezt táplálták az egyre gyakrabban megjelenő, mind terjedelmesebb és durvább hangnemű, történelminek látszó, valójában inkább propagandacélokat szolgáló írások és kiadványok, amelyek a magyarságot kifejezetten negatívan mutatták be. Az egyik első ilyen jellegű mű Ion Lăcrănjan 1928 és 1991 között élt szerző első esszékötete, a Cuvânt despre Transilvania [Egy szóban Erdélyről]. A román szerző kötetére magyar részről két replika született, Száraz György és Köteles Pál tollából. Nem sokat várattak magukra Lăcrănjan viszontválaszai sem. Az 1980-as évek közepén egymás után jelent meg számos könyv Romániában, amelyek a rendszer nyilvánvaló megrendelésére, esetleg kifejezett utasítására születtek.

A mind egyoldalúbb polémia ugyanazokat az érveket és ugyanazt a szókincset ismételte, amelyek Ceaușescu beszédeiben és a pártdokumentumokban is jelen voltak. A rendszert jól jellemzi, hogy egy idő után már a csapból is ez folyt, és még a magyar nyelvű lapok is kénytelenek voltak átvenni a román sajtóból a gyakran szélsőséges, néha szinte fasisztoid írásokat.

Közben azt is elvárták, hogy a romániai magyarok egyénileg és kollektíven is minden lehetséges alkalommal buzgón bizonyítsák a „hazával szembeni hűségüket”, és elítéljék a „magyarországi nacionalizmust”. A majdnem másodrangú állampolgárnak tekintett magyar ember szavahihetőségét bármikor kétségbe vonták. A demokrácia, az élelem és a szabadság hiányát sikeresen pótolták magyarellenességgel.

Romániában a nyolcvanas évekre a kisebbségi kérdés, ezen belül kiemelt fontossággal a magyar kérdés, már nem csupán jogi és politikai vonatkozásokkal bírt, hanem nemzetbiztonsági üggyé vált. Ennek persze sokkal régebbi gyökerei voltak.

Az állambiztonsági hivatal, a Securitate, nagyon sokszor bolhából elefántot csinált. Ha nem volt ügy, kreáltak egyet, csakhogy megfeleljenek az elvárásoknak, és igazolják az állami intézményrendszeren belüli fontosságukat, valamint a társadalmon belüli kiemelt helyzetüket. Ha pedig voltak nacionalisták és irredenták, akkor hivatalon belül létrehozták a magyar „nacionalistákra és irredentákra” szakosodott ügyosztályt is.

A Securitate igyekezett megfelelni az idők szavának és a hatalom elvárásainak, legyen szó irodalmi körökről, iskolákról vagy szerkesztőségekről. Olyan gazdag anyagot gyűjtött össze, hogy azon ma is csodálkozhatunk. Ebben jelentős helyet foglalnak el a magyarokra vonatkozó anyagok.

A Securitate Szilágy megyei felügyelőségének 1978 júniusi jelentéséből, a művészet, kultúra, sajtó, igazságszolgáltatás és egészségügy területére vonatkozó fejezetből kiderül, hogy a zilahi Kiss Károly irodalmi kör és a magyar nyelvű Művelődési-Tudományos Szabadegyetem tevékenységét is nyomon követték. A jelentés szerint:

„Ady Endre magyar költő születése 100. évfordulójának megünneplése alkalmat szolgáltatott a magyar nacionalizmus megnyilvánulására. Megélénkültek a nacionalista kommentárok a magyar irodalmi körön...

Az említett irodalmi körön és a helyi magyar nyelvű Művelődési-Tudományos Szabadegyetemen érezhető a szándék, hogy kivonják tevékenységüket az illetékes ellenőrző és irányító szervek felügyelete alól. Egyes tagok, miként Grieg, a Professzor, Simu, nacionalista módon kommentálták az eseményeket... Egyes tevékenységekre más megyékből hívtak olyan előadókat, akik nacionalista és irredenta témákkal foglalkoznak...”

A jelzett nevek a Securitate által megfigyelt személyeknek adott konspiratív megnevezések.

1984 szeptemberében a Kolozs megyei Securitate jelentést küldött Bukarestbe azokról a tanárokról, akik a megyében társadalomtudományi tárgyakat, így történelmet is tanítottak. A jelentés általános megállapításokat és konkrét személyekre vonatkozó adatokat egyaránt tartalmazott:

• „Egyes magyar nemzetiségű személyeknek nacionalista-irredenta megnyilvánulásaik vannak, elutasítják a román történetírás nézőpontját, vagy félreértelmezik azt.”
• „Olyan művek írásával foglalkoznak, amelyek tartalma félreérthető.”
• „Pártunk és államunk politikájának rágalmazása és külföldi személyekkel való kapcsolattartás, különösen Helgából valókkal...”

Helga a Securitate kódolt nyelvén Magyarországot jelölte.

A jelentés egyik példája:

„...Palko Attila [Palkó], Kolozsvár-Napokán a 3-as számú matematika-fizika líceum történelemtanára, az RKP tagja, ismerősei társaságában tendenciózusan kommentálta a román történetírás egyes téziseit, mint a román nép kialakulása és a dák-római elemek folytonossága... Minden évben régészeti tábort szervez Létán..., ennek rejtett célja, hogy bebizonyítsa: a magyarok évszázadok óta élnek ezen a területen...”

És még egy „negatív példa”:

„Csetri Alexa [Elek], a Kolozsvár-Napokai Egyetem egyetemes történelem tanszékének adjunktusa, RKP-tag, akiről jelezték, hogy nacionalista megnyilvánulásai vannak, és tévesen értelmezi pártunk és államunk politikáját különböző területeken, főleg a nemzetiségi politikában. Számos alkalommal rámutatott, hogy Romániában nincs biztosítva a történelem objektív kutatásának lehetősége, főleg Erdély történetére vonatkozóan, s az eseményeket és tényeket meghamisítják...”

Az is a homogenizációs politika része volt, hogy a nyolcvanas évektől a hivatalos iratokban nem használták a BBTE nevét, hanem Kolozsvári, s még inkább Kolozsvár-Napokai Egyetemként emlegették.

Egy másik, a Securitate irattárából származó érdekes dokumentum 1988. szeptember 19-i keltezésű, munkacíme pedig: Jegyzék, szintézis a román–magyar kapcsolatok alakulásáról 1978–1988 között.

A jegyzék szerint magyar oldalról 1978 óta szórványosan jelentek meg Románia elleni sajtótámadások újságcikkek formájában, majd ezek egyre szaporodtak, és mindegyik a magyarországi hatóságok támogatását élvezte. A dokumentum logikája szerint a korábbi támadások készítették elő a talajt az Erdély története megjelenéséhez.

A szöveg egy meglepő információt is tartalmaz: „Bár akkoriban ezt a könyvet bemutatták az apparátusnak, mi ismét szintézist készítettünk belőle.” Ez arra utal, hogy két évvel korábban, amikor az Erdély története megjelent, a Securitate kádereinek is bemutatták a művet, hogy tudják, miről szól, és képben legyenek a történelem körüli vitákban. Ez az Erdély története című munkát összefoglaló „szintézis” körülbelül két és fél gépelt oldal terjedelmű, ebből idézhető néhány rövid részlet:

• „Az állítólag tudományos jellegű mű revizionista álláspontból íródott...”
• „Minden statisztikai és demográfiai adatot meghamisítottak, hogy azt az erőltetett következtetést kényszerítsék ki, miszerint a románok kisebbségben voltak és vannak Erdélyben.”
• „A munka teljes tartalma nyílt támadást jelent Románia területi integritása ellen, hivatalosan is a jelenlegi román állam politikai feldarabolásának tézisét hirdetve.”

Azon pedig már meg sem lepődhetünk, hogy a Securitate dokumentuma kire hivatkozik: „Egyébként ismert országunk álláspontja, melyet az RKP főtitkára, N. Ceaușescu elvtárs fogalmazott meg a Magyar és Német Nemzetiségű Dolgozók Tanácsainak közös ülésén 1987. február 27-én, amikor határozottan elítélte Magyarországot, amiért megengedte ilyen tudományosnak mondott művek kiadását, amely újra forgalomba hoz olyan mérgezett elméleteket, amelyeket már régen a történelem szemétládájába dobtak...”

Még egy beszédes cím a Securitate irattárából. Ez is mutatja, hogy az egykori állambiztonságiak nemcsak történelemből kaptak „továbbképzést”: „Útmutató azon intézkedések vonatkozásában, amelyeket az országunkban élő magyar etnikum soraiból származó ellenséges elemek nacionalista-irredenta tevékenységének határozott semlegesítése érdekében kell megtenni, amit a magyarországi politikai és társadalmi-gazdasági helyzet, valamint a nyugati és a szomszédos országok reakciós köreinek románellenes cselekedetei indítottak el.”

Ennek a dokumentumnak is vannak olyan kijelentései, amelyek fokozzák a magyarellenes hangulatot: „A tavalyi év ősze óta nem csupán nacionalista-irredenta megnyilvánulásokkal szembesülünk a magyar római katolikus és református papság körében, hanem anarchikus-tiltakozó esetekkel is... A magyar nacionalista-irredenta szellem a fiatalok körében is megerősödött, különösen az iskolákban, elsősorban az ilyen megnyilvánulásaikról ismert tanároktól kapott tanítások következtében, de a Magyarországról érkező turistákkal és látogatókkal való kapcsolat, illetve a szomszédos ország rádió- és televízióadásának hatása miatt is...”

Éppen 1988-ban járunk.

Majd 1989. június 16-án Nagy Imre magyar miniszterelnök és társai újratemetése is készültségbe hozta a Securitatét és a román belügyi hatóságokat. Olyannyira, hogy aznap még a harangozást is megtiltották.

Konklúzió

A Ceaușescu nevével fémjelzett nemzeti kommunizmus időszakában, különösen a korszak végén, egyre hangsúlyosabban jelent meg az etnikailag homogén nemzetállam eszméje. Bár az alkotmány és egyes törvények jogegyenlőségről beszéltek, a gyakorlatban a többségi nacionalizmus szempontjai meghatározó szerepet játszottak az állam politikájában. A rendszer ideológiailag baloldalinak vallotta magát, ugyanakkor a társadalmi mobilizáció és az állami legitimáció eszközeként erőteljesen támaszkodott a nacionalista retorikára.

A Magyar Tudományos Akadémia által 1986-ban kiadott háromkötetes Erdély története jelentős visszhangot váltott ki Romániában. A kötet megjelenése után a két ország közötti vita előbb a sajtóban és a történeti publikációkban jelent meg, majd a politikai és diplomáciai kommunikáció szintjén is érezhetővé vált. Mindez hozzájárult a Románia és Magyarország közötti kapcsolatok feszültebbé válásához az 1980-as évek második felében.

Ebben a helyzetben a romániai magyar kisebbség sajátos helyzetbe került, mivel a két állam közötti viták gyakran a kisebbségi kérdés körül összpontosultak. A sajtó és a történelemtankönyvek hangnemének változása is erősítette a feszültségeket, amelyek hatása részben a rendszerváltás után is érzékelhető maradt.

A romániai magyar közösség potenciálisan fontos szerepet tölthetett volna be a két ország közötti kapcsolatokban. A román politikai diskurzusban azonban gyakran biztonságpolitikai szempontból kezelték, és időnként „ötödik hadoszlopként” értelmezték jelenlétét.

Az alábbi tényezők magyarázzák, hogy a romániai magyar kisebbség miért került gyakran a hatóságok figyelmének középpontjába:

1. A magyar kisebbség létszáma jelentős volt, ugyanakkor Románia teljes lakosságának tíz százalékánál kisebb részét alkotta.
2. A közösség kulturális és nyelvi szempontból jól elkülöníthető volt, miközben a nyilvános megszólalás lehetőségeit a cenzúra korlátozta.
3. Az 1918 utáni kisebbségi lét tapasztalatai, különösen az 1950-es évek politikai nyomása, hozzájárultak ahhoz, hogy a közösség nyilvános fellépése általában visszafogott volt.
4. A kisebbségi intézmények fokozatos korlátozása és átalakítása lehetővé tette a politikai kontroll fokozatos erősítését.
5. A hatalmi struktúrák működésében a kisebbségi közösségekből származó személyek is részt vettek, ami a rendszer működésének egyik jellemzője volt.
6. Magyarország külpolitikája az 1960-as és 1970-es években viszonylag visszafogottan kezelte a határon túli magyarok kérdését.
7. A magyar kisebbség képviselete a biztonsági szervekben, a hadseregben és az állami adminisztrációban korlátozott volt.
8. A romániai magyarok kivándorlása jóval kisebb mértékű volt, mint a német vagy a zsidó kisebbség esetében.
9. A nacionalista retorika fontos szerepet játszott a Ceaușescu-rendszer politikai legitimációjában.
10. A biztonsági szervek és az állami propaganda gyakran hangsúlyozták a magyar nacionalizmus és irredentizmus veszélyét, ami a társadalmi diskurzusban is visszatérő elemként jelent meg.
11. A biztonsági apparátus működésének sajátossága volt, hogy folyamatosan igazolnia kellett saját szerepét és fontosságát a politikai vezetés felé. Ennek következtében a hatóságok gyakran kiemelt figyelmet fordítottak azokra a jelenségekre, amelyeket potenciális biztonsági kockázatként értelmeztek.

Forrásszövegek

1.Levél a miniszterelnökhöz

„5. A tanügyi törvény vitája kapcsán elég élénken kommentálták – főleg az írók és tanügyi káderek körében -az anyanyelv-használat kérdését a szakiskolákban és technikumokban, abban az értelemben, hogy e téren megszegik az alkotmány előírásait. Elmeséltek néhány esetet, főleg a székelységből valókat – ahol például a traktorista iskolákban, melyek gépvezetőket képeznek ki a környező községek számára, vagy a szakiskolákban, melyek ácsokat, kőműveseket, asztalosokat képeznek – annak ellenére, hogy a tanárok magyar nemzetiségűek, akárcsak a tanulók, az oktatás románul zajlik. Elmeséltek továbbá olyan példákat is, mikor néhány magyar fiatal nem jutott be a marosvásárhelyi sofőriskolába, mert nem tették le a román nyelv és irodalom vizsgát. Ezért sok magyar értelmiségi azt javasolja, hogy legalább a kompakt magyar lakosú helységekben biztosítsák az anyanyelvű szakoktatást is…

7. Az 1968. áprilisi plenáris ülés dokumentumainak feldolgozása alkalmával több értelmiségi felvetette Kurkó Gyárfás (az MNSz volt elnöke, aki 15 évet ült börtönben) politikai rehabilitációjának szükségességét, valamint olyan személyiségekét is, mint Balogh Edgár, Csőgör Lajos, Méliusz József és mások, Továbbá azzal a kéréssel fordul Ceaușescu elvtárshoz több értelmiségi, hogy ne ismétlődhessen meg a Drăghici idejében gyakorolt módszer (melyet a plenáris ülés elítélt), mikor is a magyar írók és a kultúra képviselői állandó megfigyelés alatt álltak, a bizonytalanság lett úrrá közöttük és sokan szenvedtek miatta. Így járt például Páskándi Géza, a tehetséges költő, aki 7 évet ült börtönben, vagy az író és történész Bözödi György, akit hamis vallomások alapján tartóztattak lem és ezek alapján vizsgáltak az ügyét.”

(Fazekas János levele Ioan Gheorghe Maurer miniszterelnökhöz a magyar írókat, értelmiségieket és tudósokat foglalkoztató kérdésekről, Bukarest, 1968. júniusában, részletek.)

2. Döcögő együttműködés…

„Néhány helyi párt- és állami szerv csak ritkán kéri ki a tanács véleményét bizonyos sajátos nemzetiségi kérdés megoldásában. Például a marosvásárhelyi Állami Színház negyed évszázados fennállásának az évfordulója alkalmából nem kérdezték meg és nem vonták be a szervezésbe a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Megyei Tanácsát. Hasonlóképpen jártak el a Szilágysági kultúra hónapja, az Aradi tavasz stb. szervezésében is. Brassó. Hunyad, Temes, Maros és más megyékben a tanácsok büróit ritkán kérdezték meg a nemzetiségi káderek előléptetéséről, illetve képviseletükről a közösségi tevékenységek és az állami közigazgatás különféle területein. Hiányosságok mutatkoztak egyes kulturális-nevelő jellegű rendezvények szervezésében, a múlt haladó jellegű örökségének és a kulturális-művészeti hagyományok értékesítésében. Hunyad megyében a magyar nyelvű konferenciákon keresztül kifejtett propaganda nem elégséges. Beszterce-Naszód, Temes, Szeben, Brassó és más megyékben még nem találták meg a cselekvés és nevelés hatásos formáit és módszereit, amivel megfékeznék a német nemzetiségű lakosság kivándorlási tendenciáját. Egyes hagyományok és szokások értékesítésében nem mindig adják tanújelét megfelelő ítélőképességnek, nem biztosítanak ezeknek laikus jelleget. Máramaros, Suceava, Maros, Szeben és más megyékben az elégtelen számú ateista-tudományos jellegű kulturális tevékenység miatt megállapítható a vallásos rendezvények fokozódása, elsősorban a szektáké.”

(Tájékoztató a megyei pártbizottságok munkájáról, amellyel az együttélő nemzetiségi dolgozók tanácsainak tevékenységét vezetik és irányítják, Bukarest, 1972. június 17., részlet)

3. Burebista és Ceaușescu

„A Ceauşescu-korszak jellemzője volt a hangsúlyok eltolódása a jelenkorról, a kezdetekhez. Onnan kellett elsődlegesen legitimitást és egységet meríteni. A nevetségesség szédítő magaslatokat ért el amikorra a Pártötrténeti Intézet, mely munkásmozgalmi témákra és a munkásosztály hőseiről szóló monográfiákra szakosodott, ezúttal az ókorba kapaszkodik, különösen a dákok eredetének szentelve sok energiát! Az ókor története ezzel még átpolitizáltabb lesz, mint a jelenkor története. A nagy esemény 1980-ban megy végbe, amikor összefércelik a nagy évforduló darabjait: Burebista dák állama megalakulásának 2050. (?) évfordulójára, mely ‚egységes és központosított’ volt. Burebista nyújtotta Ceauşescu számára a legfőbb legitimációt, az ő állama sok szempontból előrevetítette (egységes, központosított, tekintélyelvű, ’mások’ által tisztelt), saját Romániáját, ahogy azt a diktátor elképzelte.” (Lucian Boia, Történelem és mítosz a román köztudatban, 2002)

4. A Securitate jelentése a megyei pártbizottságnak

Jelentjük, hogy a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa Plenárisának munkálatait így kommentálták az illető szervezet képviselői:

Albert Alexandru [Sándor], a Brassoy Lapok [Brassói] főszerkesztője a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa Brassó megyei szervezetének elnöke, ezeket mondta: ‘…rájöttem, hogy ez a Romániai Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa, csak egy formaság. Elegem van abból, hogy e téren tevékenykedjek. Beszédemet, amelyet el kell mondanom már meg van írva Bukarestben, és abban állást kell foglalnom Király Károly ellen. Nem fogom ezt az előre megírt szöveget felolvasni. Inkább nem szólok egy szót sem…

(A Belügyminisztérium Brassó Megyei Felügyelőségének jelentése az RKP Brassó Megyei Bizottságának, 1978 március 16, részlet)

5. Karácsonyi kihallgatás

„Az év vége ”abszolút premiert„ hozott. Behívtak a Securitatéra. Egy bukaresti tiszt és a helyi parancsnok (Rațiu és Ioniță) fogadott. Az első rögtön szemrehányásokkal, vádakkal kezdte, hogy rossz társaságba keveredtem (Cs. Gyimesi Éva és Balázs Sándor, de főként Molnár Gusztáv) és olyan tevékenységet folytatok, ami nacionalista és irredenta jellegű akciókkal érintkezik. Hogyan juthattam ide, aki régi párttag és aktivista vagyok? Visszautasítottam a vádakat és inszinuálásokat, hangsúlyoztam, hogy a román-magyar együttélést szolgálom, ez életem értelme...

Rendkívül aggasztó volt, ahogy a magyarországi politikát minősítették és az itteni nemzetiségi kérdést kezelték. Semmilyen párbeszédre nincs lehetőség. Radikális fordulatnak kellene ehhez beállnia. Rațiu bedobta, hogy feleségem befolyása alá kerültem, a parancsnok pedig értetlenségét fejezte ki, hogy zsidó származásom ellenére ”magyarkodok„. Igyekeztem a magam elvi álláspontját fenntartani, az érintetteket, főként Balázs Sándort védeni. A beszélgetés, a vádak, a burkolt vagy nyílt fenyegetések végig valamiféle illékony, nem teljesen konkrétizált lebegtetett formában hangzottak el...” (Gáll Ernő naplójából, 1988, december 25, részlet.)

6. A Román Televízió magyar nyelvű műsora (1978)

• Tévé-szemle • Egyenlő esélyek, egyenlő kötelességek. (A néptanácsok elnökeinek országos konferenciája) • A hát belpolitikai eseményei • A figyelem közeppontjában • Ipari kronika • Mezőgazdasagi szemle. Szerkeszti Máthé Éva
• Tiz perc sport
• Körkép. Irodalmi, képzőművészeti, közművelődési szemle. A tartalomból: A Horthy-fasizmus évei. Szemelvények irodalmi művekből. Hazai eredeti magyar nyelvű és románból magyarra fordított kiadványokról. Szerkesztő: Huszár Irma
• Emlékezés — táncköltemény a kommunisták harcáról. Előadja a nagyváradi szakszervezeti művelődési ház moderntáncegyüttese. Zenéjét szerezte: Oláh Tibor. Szövegkönyvíró: Lucia Bogdan. Koreográfus: Molnár Gusztáv
• Dobpergető. Pionírhíradó. A tartalomból • Rajzfilm. • Román és magyar népdalok Hargita megyei gyermekegyüttesek előadásában. Műsoron: Bárdos Lajos, Kozma Mátyás, Dumitru Stancu művei. Váli József és Öllerer József riportja
• A nők társadalmi tekintélye. Józsa Erika Bihar megyei riportja román, magyar és más nemzetiségű lányokról, aszonyokró.l
• Az együttélés — és az együttélő nemzetiségek történelmére vonatkozó kutatásokról, interjú Dr. Demény Lajossal, a Nicolae Iorga Történeti Intézet tudományos kutatójával
• Dálnokról jelentem, Aradits László és Dr. Papp István riportsorozatának kilencedik része.
• Zenei mozaik • Lemezelőzetes: Józsa Erika és Horváth Károly készülő hanglemezéből. Interjú György Zsolttal. Próbafelvétel: UM-TA-TA együttes, Szatmár. Bemutatja Csutak István.
• Dávid Edit, „Folk Grup 5 és Fall Judit énekel. Szerkesztő-rendező: Boros Zoltán és Dan Grigore Popa.

(A Román Televízió magyar nyelvű műsora 1978. április 3-án, 16,05-19,00 között)

7. Ceaușescu és a történelem

”A történészek és egyes írók sokat tettek a Ceaușescu-féle román nemzettudat kiformálásért. Az 1977-1978-as években sorra születtek a függetlenségről és 1918 decemberéről emlékező művek...

A Ceausescu-éra nacionalizmusa egy neme volt a győzedelmes háborúnak, amelyek nem vagy csak félig voltak annak nevezhetők. Ceaușescu és csapata rehabilitálta a hazát: a dicső tények forradalmiak és harcosak. Magyarázatukat csakis a román népnek és őseiknek kiemelkedő tulajdonságai adhatják meg. A múlthoz való viszony, merev, de a múlt újrakomponálása az aktuális felhasználás céljaira folyamatos: minden szellemi alkotó erőfeszítés a propaganda igényeit szolgáló tudós exegézisben [szövegmagyarázat]merül ki... Ez az igyekezet, hogy a történelmet a pillanat követelményeihez igazítsák, ama be nem vallott kudarc tudatáról tanúskodik, amelyet sokan hajlamosak az idegenek összeesküvésének tulajdonítani. Legfőképpen azok gyanúsak, akik az ország határain belül találhatók, mégpedig a nemzeti kisebbségek, ezek közül elsősorban a legnagyobb lélekszámú, a magyar.„ (Catherine Durandin, A román nép története, részlet)

8. Hajdu Győző, a feljelentő

”A Nicolae Ceausescu elvtársnak előkészített ismertető anyagból kitűnik, hogy sok teendőnk van még elsősorban itthon, nálunk, a folyóiratok szerkesztőségeiben és általában az írószövetségen belül a negatív jelenségek kiküszöbölése végett… Azok, akik ellenzéki magatartást tanúsítanak, és hosszabb ideje szemben állnak a párt politikájával, államunkkal és főleg pártunk nemzeti forradalmi politikájával, nem tölthetnek be politikai jelentőségű funkciókat szerkesztőségek és kiadók vezetőségében…

Ugyanígy nagyon lényegesnek gondolom, hogy az illetékes fórumok részesítsék megkülönböztetett figyelemben azokat a romániai magyar értelmiségieket (írókat, művészeket stb.), akik jobbára formális házasság révén települnek át Magyarországra. Ezúttal is alkalmam volt megfigyelni Budapesten, hogy milyen negatív tevékenységet fejtenek ki ezek az elemek hazánk ellen… Igen tisztelt Ungur elvtárs, higgye el, nem túlozzuk el a valóságot. Ezek a szomorú esetek megmérgezik az egész életünket. (Ioan Ungurnak, Román Kommunista Párt Maros Megyei Bizottsága első titkárának, 1985. nov. 28.)

9. Nagy Imre újratemetése elleni tiltakozások

„Vasárnap számos megyében és București municípiumban a dolgozók impozáns gyűléseire került sor ipari és mezőgazdasági egységekben, ahol munkások, mérnökök, mesterek, technikusok, szövetkezeti parasztok, mezőgépészek ítélték el egyöntetűen és határozottan a június 16-án Budapesten egyes volt magyar politikusok újrahantolása alkalmával lezajlott súlyos szocialistaellenes, revizionista és románellenes megnyilatkozásokat…

…A Biharia községi (Bihor megye) dolgozók gyűlésén részt vett szövetkezeti parasztok, mezőgépészek és szakemberek erőteljesen elítélték a Magyarország fővárosában a napokban lezajlott szocialistaellenes és revizionista megnyilatkozásokat…

…A carei-i, Satu Mare megye Mezőgazdasági Termelőszövetkezetben tartott gyűlésen számos szövetkezeti tag, mezőgépész és szakember szólalt fel. Szabó András, a pártbizottság titkára, Nistor Pop, a mezőgazdasági termelőszövetkezet elnöke, Fak Béla Farmvezető rámutatnak arra a különlegesen súlyos tényre, hogy a szomszédos szocialista országban, Magyarországon a magyar reakciós körök nem szalasztják el az alkalmat, hogy nyílt, antiszocialista, románellenes megnyilvánulást szervezzenek olyan, az idő által meghaladott elemek részvételével, akik menedéket találtak Magyarországon…

…A Maramureș megyei Șomcuta Mare-i Mezőgazdasági Termelőszövetkezetben megtartott gyűlésen számos szövetkezeti paraszt, mezőgazdasági szakember, tanügyi káder és a község más dolgozói vettek részt. A felszólalól rámutattak, hogy a magyar reakciós körök által, deklasszált elemek támogatásával és részvételével kezdeményezett nacionalista-sovén akciók mélységes káros kihatással vannak a két szomszédos nép érdekeire, az európai béke és biztonság érdekeire nézve...”

(Előre, 1989 június 20, részletek a Nagy Imre és társai újratemetése elleni tiltakozó gyűlésekről)

Romániai magyar sajtó, irodalom és művelődés

A 16 erdélyi megye többségében volt napi- vagy hetilap magyar nyelven, és egy országos napilap az Előre, amelyet Bukarestben jelent meg. (A lapokat a megyei párt- és állami szervek adták ki). Az 1980-as évektől gyakorivá vált, hogy a román lapokból átvett cikkekkel voltak tele a magyar lapok. A hírlapok mellett jelentős szerepe volt a réteglapoknak: a gyerek-, női- és ifjúsági, tudományos- és irodalmi folyóiratoknak.

1968 után a televízióban és a rádióban nemzetiségi adások indultak, de ezek többségét 1985-ben minden indoklás nélkül felszámolták.

Több kiadó adott ki magyar nyelvű könyveket, közülük a hatvanas évek végén létrehozott Kriterion játszott kiemelkedő szerepet, bár a diktatúra utolsó éveiben a kiadott címek száma s példányszáma is apadt, s nőtt a románról fordított vagy propaganda jellegű kiadvány. Ismert sorozatok voltak a Forrás, Téka, kézikönyvek, világirodalom stb.

A színészek, drámaírók, még a más korszakokban játszódó darabok esetén is a ma emberéhez próbáltak szólni. A prózairodalom és drámaírás terén közkedvelt volt Sütő András (Anyám könnyű álmot ígér című önéletrajzi regény és történelmi drámák szerzője). Az erdélyi költők közül Kányádi Sándor volt a legjelentősebb és legismertebb.

Erdélyben nagy hagyománya volt a színjátszásnak is, de diktatúra fokozódásával, a hatalom a színházakat is fokozottan ellenőrzése alá vonta. A legtöbb erdélyi magyar színházat összevonták az illető település román színházával. Még olyan városokban is hoztak létre román színházakat, ahol a románok száma csekély volt, például Sepsiszentgyörgyön.

Magyarország és az erdélyi magyarság kulturális kapcsolatai igyekeztek egyrészt ellenőrizni, később pedig gyakorlatilag betiltani.

Tanári melléklet – kérdések és feladatok

Beszélgetés és vita

Beszéljétek meg és vitassátok meg:
Milyen szerepet szánt a kommunista diktatúra a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsának?
Érveljetek a véleményetek mellett, és használjatok példákat a szövegből.

Helyzetgyakorlat

Képzeld magad a következő helyzetek egyikébe, és mondd el, mit tennél.

A hetvenes évek Romániájában élsz, és megkérdezésed nélkül kijelölnek a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsának tagjává. Sőt, egy ülésen hozzá is kell szólnod. Mit tennél ebben a helyzetben?

Képzeld magad Gáll Érnő, ismert erdélyi magyar értelmiségi helyébe, akit a Securitate kihallgatásra idéz. Hogyan viselkednél ebben a helyzetben?
(5. szöveg)

Forráselemzés

Elemezzétek a 9. szövegben szereplő beszámolókat. Mennyire hasonlítanak egymásra a különböző helyszínekről származó beszámolók? A szövegek stílusa is hasonló? Mi lehet ennek az oka?

Vitafeladat

Rendezzetek vitát arról, hogy Ceaușescu milyen célokra használta a történelmet. Használjátok a 3. és a 7. szövegben szereplő példákat.

Értelmezési és értékelési feladatok

A televízió magyar nyelvű adásában mi szolgálhatta

• a szórakoztatást,
• a tájékoztatást,
• a propagandát?

A Securitate „ötödik hadoszlop” elmélete mennyiben tekinthető összeesküvés-elméletnek?
Indokoljátok válaszotokat.

Kreatív feladat

Egyénileg vagy 2–3 fős csoportokban készítsetek „fantomképet” a következő személyiségtípusokról. Használjátok a szövegekben szereplő információkat, valamint egyéb forrásokat és korábbi ismereteiteket.

a) „Janicsár” típusú romániai magyar értelmiségi
b) romániai magyar pártaktivista vagy Securitate-tiszt
c) tisztességes magyar értelmiségi
d) óvatos, rendszerkritikát kerülő, de nem kollaboráló romániai magyar értelmiségi
e) radikális, a rendszert nyíltan kritizáló romániai magyar értelmiségi

Szóbeli történelem

• Kérdezzétek meg idősebb ismerőseiteket vagy rokonaikat, hogy emlékeznek-e Nagy Imre és társai 1989-es újratemetésére.
• Mit hallottak vagy tapasztaltak akkor?
• Hogyan fogadták az eseményt Romániában?
• Jegyezzétek fel a válaszokat, majd számoljatok be róluk az osztálynak.

Oknyomozás – kutatófeladat

• Nézzetek utána a korabeli újságokban (pl. digiteka.ro), hogy volt-e együttműködés a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsának szervezete és a párt között a saját megyétekben.
  (2. szöveg)
• Próbáljátok kideríteni, kik voltak a megyétekben az MNDT egykori tagjai. Ha még élnek és vállalják, készítsetek velük interjút.