A romániai német, zsidó és roma közösségek története a diktatúra alatt: a deportálásoktól az emigrációig

Bevezetés

A kisebbségi lét megélése sehol sem könnyű, még a legdemokratikusabb államokban sem. Kissé sematikusan fogalmazva egy nemzeti kisebbséghez tartozó egyén, illetve egy kisebbségi közösség normális körülmények között lényegében három lehetőség közül választhat:

• Kivándorol más országba (ha van anyaországa, vagy őseinek származási hazája).
• Asszimilálódik, beolvad a többségi nemzetbe (feladva nyelvét, identitását stb.).
• Megpróbálja megőrizni anyanyelvét és műveltségét, és megmaradni annak az etnikai közösségnek a tagjaként, amelybe beleszületett, anélkül hogy kivándorolna.

Mindhárom lehetőségnek ára van, csak nem egyforma.

A kommunizmus éveiben Románia kétarcú nemzetiségi (kisebbségi) politikát folytatott. (A kommunizmusra különösen jellemző ez a kettősség: egyet mondani, és mást gondolni, akarni, sőt tenni.)

Igaz ugyan, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek is részt vettek (részt vehettek) a kommunista rendszerben: a pártban, az állami intézményekben, akár még a Securitate vagy egyes minisztériumok vezetésében is. Ezt azonban nem úgy tették, mint az adott kisebbség megbízottjai vagy kormányzati képviselői, hanem saját elkötelezettségük, kommunista meggyőződésük, illetve a rendszerrel vagy a vezetővel szembeni hűségük juttatta őket tisztségbe. Közöttük voltak magyarok, zsidók, ukránok, németek is (ritkábban, de előfordult). Fontos: az egyéneket, köztük az egykori politikusokat (ma már történelmi szereplőket) nem származásuk alapján kell megítélni, hanem tetteik, érdemeik vagy bűneik szerint.

Az is igaz, hogy az új korszak kezdetén a kisebbségekhez tartozó átlagemberek közül viszonylag sokan lettek kommunisták, abban bízva, hogy az új rendszer méltányosabb nemzetiségi politikát folytat majd, mint a korábbi. Ismert, hogy kezdetben a nemzetiségek számarányuk fölött voltak jelen a párttagok között. Később viszont már a hatalomnak kellett erőltetnie, hogy a kommunizmusból kiábrándult nem románok is lépjenek be a pártba, hogy legyen „arányos képviseletük”.

A kisebbségek helyzetét és hangulatát rontja a velük szemben megnyilvánuló ellenszenv, gyanakvás, előítéletek, beidegződések, fenyegetések, asszimilációs törekvések, diszkrimináció stb. Ilyesmikkel a térségünkben is lehetett találkozni.

A romániai kisebbségek helyzetére utal valamelyest az elnevezésük változása is. Kezdetben „nemzeti kisebbségeknek” nevezték őket, Ceaușescu idején viszont „együttélő nemzetiségeknek”, majd a rendszer utolsó évtizedében megjelentek az olyan megfogalmazások is, mint például „német származású románok” stb.

A romániai kisebbségek létszámáról

A mindenkori Románia területén mindig éltek nemzeti kisebbségek. Erről tanúskodnak a különféle források, és amióta léteznek népszámlálások, azok adatai is. A kommunizmus évtizedeiben négy népszámlálást tartottak: 1948, 1956, 1966, 1977. Mivel a nyolcvanas években nem volt összeírás, ezért a kommunizmus végéhez viszonylag közeli 1992-es cenzus adatait is figyelembe vehetjük. Viszonyításként a korszakot megelőző 1930-as népszámlálás adatait is közöljük.

Romániai népszámlálások 1930-1992 közötti adatsoraiból

Természetesen a táblázatban szereplőkön kívül más nemzeti kisebbségek is éltek és élnek Romániában. Az 1977-es adatok szerint például: törökök (18 ezer) és tatárok (22 ezer) Dobrudzsában, ukránok (54 ezer) Máramarosban és Bukovinában, szlovákok (22 ezer) főként a Partiumban, oroszok (39 ezer) a Deltában, szerbek–horvátok és szlovénok (44 ezer) a Bánságban, bolgárok (11 ezer) a Bánságban és az ország déli részén, örmények (3,5 ezer) Erdélyben és Moldvában stb.

A számokból érdemes kiemelni, hogy a többségi lakosság, vagyis a románok lélekszáma folyamatosan gyarapodik, és a százalékos arányuk is nő. A kisebbségeknél ezzel szemben inkább az ellenkező tendencia figyelhető meg.

A német, zsidó és roma kisebbségekről röviden

Minden nemzeti kisebbségnek megvan a maga történelme, sorsa és szerepe. Terjedelmi okokból itt csak a német, zsidó és roma közösségről lesz szó. Ezeknek az etnikai csoportoknak jelentősebb szerepük volt és van Romániában, illetve Erdélyben is. Jellemző, hogy Ceaușescu beszédeit gyakran így kezdte: „Kedves elvtársak, románok, magyarok, németek és más nemzetiségűek!” Nem sorolta fel mindegyiket, de a sorrend sokatmondó volt.

A romániai németek

A romániai németeknek két nagyobb csoportja van.

Az egyik a szászok, akiket a XII–XIII. században telepítettek be a Szászváros–Nagyszeben–Brassó–Beszterce által határolt terület belsejébe. A reformáció után többségük lutheránus lett.

A másik csoport a svábok, akik katolikusok, és a XVIII. században telepítették őket főként a Bánságba és Szatmár környékére.

Léteztek kisebb német közösségek is: a máramarosi cipszerek, a bukovinai és dobrudzsai németek stb.

A romániai zsidók

A zsidók egy része már a középkorban megtelepedett a térségben, nagyobb részük azonban a XVIII–XIX. század folyamán érkezett, főként lengyel és orosz területekről, az ottani üldöztetések elől.

A zsidó lakosság jellemzően városokban élt. Sokáig törvények és hatósági korlátozások akadályozták, hogy falun telepedjenek le vagy földműveléssel foglalkozzanak.

A romák

A romák a XIV. század óta élnek a mai Románia területén. Havasalföldön és Moldvában jelentős részük rabszolgasorban élt, a jobbágyokénál is rosszabb körülmények között. A rabszolgaságból csak az 1848-as forradalmat követő évtizedben szabadultak fel.

Közöttük voltak nomád életmódot folytató csoportok is. A romák gyakorlatilag az egész ország területén szétszórtan éltek, korábban inkább falun, mint városon.

A nemzeti kisebbségek jogállása a kommunizmusban

A kommunizmus elvileg internacionalista ideológiára épül, legalábbis a jelszavak és nyilatkozatok szintjén. Elég a jól ismert mondatra gondolni: „Világ proletárjai, egyesüljetek!” A román állam és a politikai vezetés ugyanakkor többnyire nacionalista álláspontot képviselt. A gyakorlatban a kettőt nem volt könnyű összeegyeztetni. Elméletben jól hangzott a jogegyenlőség, a mindennapokban azonban egészen másképp működtek a dolgok.

A teljesség igénye nélkül néhány fontosabb jogszabály és rendelkezés, amely a kisebbségekre is vonatkozott:

1. A Nemzetiségi Statútum (1945)

Az 1945. február 7-én elfogadott 86/1945-ös törvény, az úgynevezett Nemzetiségi Statútum részletesen szabályozta a kisebbségek jogait. Augusztusban módosították, és garanciákat is kidolgoztak hozzá.

A törvény:

• kimondta a jogegyenlőséget,
• tiltotta a diszkriminációt,
• szabályozta a nyelvhasználatot, beleértve a közigazgatást és a bíróságokat is,
• azon településeken, ahol egy kisebbség aránya elérte a 30 százalékot, széles körű nyelvi jogokat biztosított.

A jogszabály büntette a nemzetiségi jogok korlátozását és a nemzetiségek közötti ellentétek szítását, ugyanakkor a nemzeti elkülönülést sem támogatta.

2. Az 1948-as alkotmány

Az első kommunista alkotmány már kevésbé részletes, de tartalmazott a kisebbségek számára kedvező előírásokat.

A 16. cikk kimondta az állampolgári jogegyenlőséget.
A 17. cikk tiltotta és büntette a nemzetiségi vagy faji gyűlölködést.
A 24. cikk lehetővé tette a kisebbségi nyelv használatát az oktatásban és a hivatalos ügyintézésben.

3. Az 1952-es alkotmány

Az 1952-es alkotmány preambuluma megerősítette a román nép és a nemzeti kisebbségek közötti jogegyenlőséget. A 81. és 82. cikkek tiltották a megkülönböztetést és a gyűlöletkeltést, valamint biztosították a nyelvhasználati és oktatási jogokat.

4. Az 1965-ös alkotmány

Az 1965-ös alkotmány 17. és 22. cikke szintén tartalmazott a kisebbségek számára kedvező előírásokat. Ekkor változott meg hivatalosan az elnevezés: a „nemzeti kisebbségek” helyett az „együttélő nemzetiségek” kifejezést használták.

Politikai nyilatkozatok és propaganda

A nemzetiségi kérdés a párt és az állami vezetés számára legalább kommunikációs szinten fontos volt. Magas rangú vezetők többször foglalkoztak vele, különösen akkor, amikor olyan vidékekre látogattak, ahol kisebbségek éltek. Ezek a megszólalások gyakran kampányszerűek voltak.

Cserébe lojalitást, hűségnyilatkozatokat és nyilvános köszönetet vártak a kisebbségek képviselőitől, amelyeket rendszerint meg is kaptak.

Néhány példa:

• 1946 júliusában a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának plenáris ülésén Gheorghiu-Dej kijelentette, hogy a nemzetiségi kérdés megoldása „az ország adott feltételei között a teljes jogegyenlőség”. A plenáris ülés ezt határozatban is rögzítette.
• 1948 decemberében a Román Munkáspárt Központi Vezetőségének Politikai Irodája határozatot fogadott el a nemzeti kérdésről.
• 1968 októberében a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának plenáris ülésén Nicolae Ceaușescu bejelentette a nemzetiségi dolgozók tanácsainak megalakítását.

Mindez értelmezhető propagandaeszközként is, egyfajta kirakatpolitikaként. A valóságban az alkotmány és a törvények annyit értek, amennyit betartottak belőlük. Ha volt politikai akarat, működhetett a jogszabályok alkalmazása. Ha nem, akkor a gyakorlat eltért az elmélettől.

A nemzeti kisebbségek helyzete a II. világháború utáni Romániában

A németek deportálása a Szovjetunióba

A háború sújtotta ország kisebbségei a többségi lakossággal együtt várták a felszabadítást. Rövid időn belül azonban kiderült, hogy ennek ára van, és hogy a szovjetek miként kényszerítik rá Romániára a kommunista rendszert.

A felsorolt kisebbségek közül – németek, zsidók, romák – elsőként a németek szenvedték meg az új korszak kezdetét.

1944. augusztus 23. után a németek ellenségnek számítottak, beleértve a romániai német polgári lakosságot is. A kollektív bűnösség elvét alkalmazták velük szemben, abból az egyszerűsítő feltételezésből kiindulva, hogy minden német náci és hitlerista.

Voltak próbálkozások arra, hogy a romániai németek elhatárolódjanak a náci múlttól. 1944 végén a Bánságban, majd 1945 elején Brassóban Német Hitlerellenes Szövetséget próbáltak létrehozni. A helyzetük azonban nehéz volt. Egyrészt a kommunista kezdeményezésre megindított tisztogatások miatt, amelyek a „fasisztáktól és náciktól” akarták megtisztítani a hadsereget, a rendőrséget és az állami intézményeket. Másrészt a román hatóságok is törekedtek arra, hogy az országot „megtisztítsák az idegenektől”.

A szovjetek háborús jóvátétel címén azt kérték a román kormánytól, hogy a 16–45 év közötti német férfiakat és a 18–30 év közötti német nőket adják át számukra újjáépítési munkára.

A hatóságok elrendelték, hogy a vasút a kijelölt időpontban és állomásokon állatok szállítására alkalmas tehervagonokat készítsen elő. A csendőrségnek a listák alapján össze kellett gyűjtenie az érintetteket, és a gyűjtőhelyekre kísérni őket.

A szatmári svábok

Elsőként a szatmári svábokat hurcolták el 1945 első napjaiban. Több mint 5000 embert zsúfoltak marhavagonokba, és szállítottak a Szovjetunióba. A legtöbbjüket 1948–1949-ig tartották ott. Közülük minden ötödik meghalt.

Hazatérésük után volt, aki megfogadta, hogy többé nem beszél németül, inkább magyarul, mert német volta miatt hurcolták meg.

A szászok

A szászok összegyűjtése 1945 január elején kezdődött, az előre összeállított listák alapján. Ha egy településen nem találták meg a szükséges számú személyt az adott korosztályból, másokkal egészítették ki a létszámot. A szökések megelőzésére egyes falvakat a csendőrség körbezárt.

Az elszállítás január 11-én indult. Néhány nap alatt több mint 30 000 embert vagoníroztak be. Az út több mint két hétig tartott, fűtetlen, zsúfolt marhavagonokban. Egy-egy vagonba akár 70 embert is bezsúfoltak. A vagon egyszerre volt lakótér, börtön és illemhely.

A legtöbb deportáltat az ukrajnai bányavidékre vitték, ahol lágerekbe osztották be őket. Sokan bányákban dolgoztak, másokat építkezéseken vagy mezőgazdasági munkákra osztottak be. Februárig még kisebb csoportokat is elszállítottak.

A lágerekben az éhezés, a nehéz fizikai munka és a betegségek miatt sokan legyengültek és meghaltak. A szökési kísérleteket keményen büntették, előfordult kivégzés is. A deportált szászok közül több mint 3000-en haltak meg.

A bánsági svábok

A bánsági svábok összegyűjtése is gyorsan zajlott. Január közepére Temesváron 33 000 embert gyűjtöttek össze. A városokban román–szovjet katonai járőrök vitték el az érintetteket otthonaikból. Falun az iskolákban gyűjtötték össze őket, majd Temesvárra szállították, onnan pedig a Szovjetunióba.

Ott heti hét napot, napi tizenkét órát dolgoztatták őket, főként bányákban. A fogva tartás körülményei embertelenek voltak, az élelmezés elégtelen. A bánsági deportáltak közül legalább 5000-en haltak meg.

A kollektív felelősség következményei

Ha az összeírt személyek elrejtőztek, családtagjaikat vitték el helyettük. Ha nem volt elég német az adott korosztályból, fiatalabb vagy idősebb személyeket hurcoltak el. A legfiatalabb deportált 13, a legidősebb 55 éves volt. Vegyes lakosságú területeken, ha nem találtak elegendő németet, magyarokat is elvittek.

Az egy évnél fiatalabb gyermeket nevelő anyák mentesültek, más családokra azonban nem voltak tekintettel. Sok gyermeket nagyszülők vagy szomszédok neveltek tovább.

Az evangélikus egyház és német politikusok tiltakoztak Bukarestben, de a kormány a szovjetekre hárította a felelősséget.

A deportáltak csak ritkán, legfeljebb 25 szóból álló, sablonos leveleket küldhettek. Idővel a betegeket és munkaképteleneket kezdték elengedni, de sokukat nem Romániába, hanem a szovjet megszállási övezetbe irányított Németországba küldték. 1949 őszéig a túlélők többsége hazatérhetett.

Összesen több mint 75 000 romániai németet hurcoltak el 1945 elején. Közülük több mint 10 000-en haltak meg. A deportáltak közül tízből négy férfi, hat nő volt. A nők halálozási aránya magasabb volt, mivel őket is nehéz fizikai munkára kényszerítették.

A történteket hitelesen mutatja be Herta Müller bánsági születésű, Nobel-díjas német írónő Lélegzethinta című regénye.

További következmények

• 1945 júliusában a megmaradt romániai németeket megfosztották politikai jogaiktól. A Nemzetiségi Statútum nem vonatkozott rájuk, és az 1946-os választásokon sem vehettek részt. 1948–1950 között fokozatosan visszakapták jogaikat, beleértve a szavazati jogot is.
• A deportáltak házait és földjeit elkobozták. A házakat 1954-ben visszaadták, a földeket nem.
• 1951-ben a bánsági svábok egy részét – más nemzetiségű határsávban élőkkel együtt – a Bărăganba telepítették ki. Csak 1956-ban térhettek haza, addigra azonban házaikba mások költöztek.
• A német közösség érdekvédelmét a Romániai Német Antifasiszta Bizottság próbálta ellátni, de ezt 1953-ban megszüntették.
• 1969-ben Ceaușescu kezdeményezésére létrehozták a Német Nemzetiségű Dolgozók Tanácsát. Ez inkább kirakatszervezet volt, amely azt volt hivatott bizonyítani, hogy a nemzetiségi kérdés „példásan megoldódott”.
• A német közösség tagjai ellen politikai perek is indultak. A legismertebb az 1959-es brassói íróper, amely koncepciós eljárás volt szász írók ellen. A vádlottakat a társadalmi rend elleni agitációval vádolták. Több fővádlott 20–25 év börtönt kapott teljes vagyonelkobzással.
• Az értelmiségiek elleni perek célja a közösség megfélemlítése és az esetleges szervezett tiltakozások megelőzése volt. Ha az elit kivándorol, a vezetők nélküli közösség könnyebben irányítható.
• A hetvenes és nyolcvanas években a Securitate fokozottan figyelte a német értelmiséget. A fiatal bánsági német írókból álló Akciócsoport tagjai közül többen kivándoroltak, köztük William Totok, Richard Wagner és Herta Müller.

A zsidó kisebbség a második világháború után

A háború végére a romániai zsidóság létszáma a korábbi több mint 700 000 főről körülbelül a felére, 350–400 000-re csökkent. Erdélyben a háború előtti 190–200 000 fős közösség mintegy 80 000 főre apadt.

A túlélők hazatérésük után azzal szembesültek, hogy az antiszemitizmus nem tűnt el. Az elkobzott javakat nehezen vagy egyáltalán nem kapták vissza. A bizonytalanság és a csalódottság sokakat arra késztetett, hogy új politikai és közösségi kereteket keressenek.

Viszonylag sokan beléptek a kommunista pártba, részben azért, mert a rendszer hivatalosan elutasította az antiszemitizmust, és jogegyenlőséget ígért. Emellett zsidó szervezetek is működtek. Voltak cionista irányultságú szervezetek, például a Cionista Szövetség, valamint baloldali beállítottságúak, mint a Demokrata Zsidó Népközösség (DZSN). Ez utóbbi Erdélyben képviselte a zsidóság politikai érdekeit, majd 1945-ben beolvadt az országos, kommunista befolyás alatt álló Demokrata Zsidó Komitéba (DZSK).

Sokan a kivándorlás mellett döntöttek. Előbb Palesztinába, majd 1948 után az újonnan megalakult Izrael államba távoztak, mások Nyugat-Európába vagy Amerikába emigráltak.

A DZSK 1953-ig működött. Ekkor a Román Munkáspárt vezetése úgy határozott, hogy a kisebbségi szervezeteket – a német, magyar és zsidó szervezeteket is – fel kell számolni. Ettől kezdve a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének Föderációja maradt az egyetlen hivatalos képviseleti szerv, a mindenkori főrabbi vezetésével.

Politikai perek és anticionista kampány

A szocializmus éveiben a zsidó közösséget sem kerülték el a politikai perek. Az 1940-es évek végén és az 1950-es évek elején a Szovjetunióban anticionista perek zajlottak, és ez a hullám átterjedt a szocialista tábor országaira is.

Gheorghiu-Dej Romániája sem maradt ki ebből. Több perben zsidó értelmiségieket ítéltek el azzal a váddal, hogy Izrael és az „imperializmus” ügynökei. A vádak rendszerint politikai indíttatásúak voltak, a cél a megfélemlítés és a teljes lojalitás kikényszerítése.

Kivándorlás és „kiárusítás”

A zsidó lakosság száma a szocializmus évtizedeiben folyamatosan csökkent. 1952-ig több mint 100 000 romániai zsidó vándorolt ki Izraelbe. 1950 volt a csúcsév, amikor mintegy 47 000-en hagyták el az országot.

Nicolae Ceaușescu hatalomra kerülése után az ország súlyos valutaínséggel küzdött. A rendszer a kivándorlást részben gazdasági eszközként használta. A hetvenes–nyolcvanas években Izrael pénzt fizetett a kivándorló romániai zsidókért. A fizetség összege végzettségtől függött: egy szakmunkásért körülbelül 2500 dollárt, egy egyetemi diplomásért 5000 dollárt, esetenként még többet is.

Ennek következtében a romániai zsidóság létszáma a kilencvenes évek elejére 10 000 fő alá csökkent.

A roma kisebbség a szocializmus idején

A második világháború után a romák – akkor még többnyire cigány néven említve – szerepeltek a népszámlálásokban, de a politika érdemben nem foglalkozott velük. Ők maguk sem voltak jelen a politikai életben.

Igaz, hogy az 1946-os választások előtt a kommunisták vezette Országos Demokratikus Arcvonal kiáltványban megszólította a romákat is, de a „cigánykérdéssel” külön nem foglalkozott. Még az 1948-as, kisebbségi kérdéssel foglalkozó párthatározat sem tett említést róluk.

A romák gyakorlatilag nem rendelkeztek érdekképviselettel. A korábban működő Romániai Romák Általános Szövetségét 1948-ban felszámolták. Nem voltak érdemben jelen sem a pártban, sem az állami intézményekben. A romaügy a szocializmus idején többnyire láthatatlan maradt.

Közben azonban a társadalmi problémák – analfabetizmus, alacsony iskolázottság, szegénység, kisebb bűncselekmények, fertőző betegségek – arányaiban erősebben érintették a roma lakosságot.

Letelepedési és integrációs kísérletek

Az 1958 és 1965 közötti időszakban a hatóságok megpróbálták az addig nomád életmódot folytató roma csoportokat állandó lakhelyhez kötni. Ez csak részben sikerült. Sokan szezonálisan továbbra is vándoroltak.

A családokat kötelezték, hogy gyermekeiket iskolába járassák, de ez is csak részben valósult meg. Az oktatási rendszer nem kínált anyanyelvi képzést, és nem alakult ki külön roma intézményrendszer.

1977-ben indult egy roma társadalmi integrációs program, amely 1983-ig tartott. A gazdasági válság miatt a programot később visszafogták. Egy 1977-es jelentés szerint a roma lakosság egyharmada nem dolgozott, a nőknek pedig mintegy fele.

Foglalkozások és társadalmi helyzet

A hagyományos roma mesterségek fokozatosan háttérbe szorultak. Falun sokan a mezőgazdaságban dolgoztak, mások vándorkereskedelemmel foglalkoztak. A városokban egy részük szakmát tanult és szakmunkásként helyezkedett el, mások a köztisztasági vállalatoknál vagy az újrahasznosítási ágazatban találtak munkát. Leépítések idején azonban gyakran ők voltak az elsők, akiket elbocsátottak.

A roma lakosság egy része igyekezett asszimilálódni a többségi környezethez, ami a népszámlálási adatok ingadozásában is tükröződik. Ehhez hozzájárult az is, hogy a számlálóbiztosok sokszor a helyi többséghez sorolták őket.

Társadalmi előítéletek és hallgatás

A roma holokausztért, illetve az Antonescu-rendszer idején történt deportálásokért nem kértek hivatalosan bocsánatot. Diszkriminációs esetek előfordultak, de ezekkel sem a sajtó, sem a politika nem foglalkozott érdemben. A romaügyet inkább rendőrségi problémaként kezelték, nem társadalmi kérdésként.

A roma közösség tagjainak jelentős része a társadalom peremén élt, kevés értelmiségivel és szervezett érdekképviselettel. Saját oktatási intézmények nem működtek, a roma nyelvet nem lehetett anyanyelvként tanulni az iskolákban.

Ebben a helyzetben nehéz volt a felemelkedés. A roma diplomások aránya alacsony maradt. A művészetek közül a zenében azonban kiemelkedő tehetségek születtek. Például Johnny Răducanu a jazz terén, valamint Ruha István és Ion Voicu hegedűművészként váltak ismertté.

A zsidók és németek kivándorlása (kiárusítása)

A népszámlálási adatokból jól látható, hogy a két világháború közötti időszakhoz képest a zsidó és a német lakosság száma a szocializmus évtizedeiben drasztikusan csökkent. Ez nem tekinthető természetes demográfiai folyamatnak. A csökkenés mögött tömeges kivándorlás állt.

A romániai zsidók jelentős része – több mint 100 000 fő – 1952-ig kivándorolt Izraelbe. 1950 volt a csúcsév, amikor mintegy 47 000-en hagyták el az országot. 1952 után a kivándorlást megnehezítették, de teljesen nem állították le.

Nicolae Ceaușescu hatalomra kerülése után az ország súlyos valutaínséggel küzdött. A rendszer részben gazdasági eszközként használta a kivándorlást. Egy, Ion Mihai Pacepa által Ceaușescunak tulajdonított mondás szerint: „Három fő exportcikkünk van, amivel nyugati valutához juthatunk: a kőolaj, a zsidók és a németek.”

A németek kivándorlása

A romániai németek kiengedéséért a hetvenes évektől a Német Szövetségi Köztársaság fizetett. Az 1980-as években az éves kvóta átlagosan 10 000–15 000 fő volt.

A „fejpénz” összege kategóriánként változott:

• egy gyermekért 4000 márka,
• egy nyugdíjasért 6000 márka,
• egy aktív korú személyért 10 000 márka.

A rendszer így jutott kemény valutához. Ennek következtében a német közösség létszáma a kilencvenes évek elejére alig 100 000 főre csökkent.

A zsidók kivándorlása

Hasonló gyakorlat alakult ki Izraellel is. A kivándorló romániai zsidók után Izrael fizetett: egy szakmunkásért körülbelül 2500 dollárt, egy egyetemi diplomásért 5000 dollárt, esetenként ennél is többet.

A kivándorlás folyamatos volt, így a romániai zsidóság létszáma a kilencvenes évek elejére 10 000 fő alá csökkent.

Következmények

A kivándorlás nemcsak demográfiai, hanem kulturális és gazdasági veszteséget is jelentett az országnak. A távozók között sok volt az értelmiségi, szakember, vállalkozó, művész.

A rendszer hivatalosan tagadta, hogy „eladná” állampolgárait, de a gyakorlat azt mutatja, hogy a kivándorlás engedélyezése gyakran pénzügyi megállapodásokhoz kötődött.

Kisebbségek oktatási rendszere, irodalmi-művészetti élete

A németek fejlett és kiterjedt iskolahálózattal rendelkeztek, de az 1948-as oktatási reform alkalmával végrehajtott államosítás a felekezeti iskolákból állami intézményeket csinált. S a német iskolák esetében is alkalmazták a módszert, hogy az önálló kisebbségi iskolákat vegyes tannyelvű iskolákká alakítsák. Egy 1981-es kiadvány szerint az 1980-1981-es tanévben Romániában működő 29 422 nappali oktatási intézményből, 3278 oktatási intézményben tanítottak kisebbségi nyelveken is, ebből 679-ben volt német nyelvű tanítás (is).

Az erdélyi és bánsági németeknek régi sajtóhagyományaik vannak, amit megtört ugyan az 1945-ös jogfosztásuk, de 1949-ben immár új időkben új lapokat engedélyeztek számukra, melyek közül legismertebb a Neuer Weg napilap. (Voltak egyéb regionális vagy réteglapok: Volk und Kultur, Banater Schrifttum, Neue Literatur). Számos jeles német író és költő is született és élt Romániában, mint például Franz Hodjak, Arnold Hauser, Paul Schuster és sokan mások. Hasonlóan a romániai németek többségéhez, az írók-költők többsége is, mikor érezte, hogy a cenzúra és a diktatúra ellehetetleníti őket, akkor kivándoroltak. Főleg a Kriterion Könyvkiadó adott ki könyveket a nemzetiségek számára, de a jobb időkben más kiadók is.

A német nyelvű színjátszásnak is évszázados hagyományai vannak Erdélyben, a második világháború utáni közel évtizedes szünetet az 1953-ban Temesváron létrehozott német színház (színházi tagozat) törte meg, mely ma is működik. Nagyszebenben 1956-ban a román színház mellett alakítottak német tagozatot. Külön bábszínház is működik Nagyszebenben.

Az iskolák államosítása során a zsidó közösségek iskoláit is átvette az állam: csak Bukarestben 30 körül volt a zsidó közösségektől elvett oktatási intézmények száma. Az állami beavatkozás és a zsidók megfogyatkozása miatt ezek az intézmények elsorvadtak, illetve átalakultak román nyelvű iskolákká.

Volt a két világháború között a romániai zsidóságnak virágzó sajtója: anyanyelvű, magyar- és román nyelvű, esetenként többnyelvű. A világháború után is indult néhány lapjuk, amelyekből egyedül a román nyelvű folyóirat maradt meg. (Revista Cultului Mozaic).

Számos jeles romániai író, művész, tudós tartozott vagy tartozik a zsidó etnikumhoz (valláshoz), akik közül sokan román-, és viszonylag jelentős számban magyar anyanyelvűek.

1948-tól két zsidó színház is működött az országban: Bukarestben s Iași-ban. (Ez utóbbi 1968-ban megszűnt.)

Mivel a hazai roma közösség tagjainak jó része a társadalom peremén élt (és él), s nem rendelkezett sem nagyszámú értelmiségivel, sem valamiféle érdekképviselettel, ezért saját oktatási intézményeik sem voltak. Illetve a roma nyelvet sem tanulhatták iskolában anyanyelvként.

Ebből a környezetből nehéz volt kitörni, s létszámarányosan a roma értelmiségiek, diplomások aránya igen alacsony volt. A művészeti ágak közül a zenében remekeltek, s a teljesség igénye nélkül három név: Johnny Răducanu a jazz terén, Ruha István és Ion Voicu pedig hegedűművészként voltak kiválóak...

Rövid konklúzió

Konklúzióban megismétlem, azt amivel kezdtem, hogy, kisebbségi léthelyzet megélése sehol sem könnyű, még a legdemokratikusabb államokban sem. Diktatúrában meg pláné, hogy nem.

S minél jobban dühöngött a nemzeti kommunizmus, annál többet hajtogatta a propaganda hogy milyen példásan és véglegesen megoldották a nemzetiségi kérdést hazánkban...

S parafrazálva a római mondást: „Hajózni szükséges, élni nem muszáj!” (Pompeius)

Kommunikálni szükséges – a többséggel és egymás között – volt ez sokkal rosszabb, s azt is kibírtuk. S olyanok is voltak, akik a lábukkal szavaztak.

Forrásszövegek:

1.Újsághír a németek deportálásáról:

“Román hivatalos közlés a német eredetű lakosság elszállításáról

A bukaresti Rador jelentése szerint a németfaji eredetű lakosság elszállításáról a román minisztertanács a következőket közli: Minthogy különböző alapalan hirek szállonganak tájékoztatásul a németfaji eredetű lakosság tudomására hozzuk az alábbiakat:

A legfelsőbb szovjet parancsnokság rendelete folytán a következő német eredetű állampolgárokat szállítják el. akiket olyan munkahelyre továbbítanak, ahol szükségét érzik a munkáskéznek. 16-tól 45 éves korig a férfiakat.18-tól 30 éves korig a nőket, azok kivételével, akiknek egy éven aluli gyermekeik vannak.

Miután az illetők rendeltetési helyükre jutottak, értesíthetik erről családjukat és felhatalmazzák arra, hogy írhatnak nekik és csomagot is küldhetnek számukra. Az elszállítás különben ideiglenes jellegű, amennyiben csak a háborús szükségletekkel kapcsolatos munkáról van szó.” (Erdély, szociáldemokrata lap, 1945.I.29.)

2. Regény a németek deportálásáról

(A vonaton)“A vonat 12 vagy 14 napig ment, számtalan órán át, megállás nélkül. Azután számtalan órát állt, mozgás nélkül. Hogy hol vagyunk éppen, nem tudtuk. Hacsak valaki a felső priccsekről a bukóablak résén keresztül le nem tudta olvasni az állomásépület táblájáról a helységnevet: BUZAU. Dübögött a dobkályha a vagon közepén. Körbejártak a pálinkásüvegek. Mindenki pityókás volt, valaki a pálinkától, mások a bizonytalanságtól. Vagy mindkettőtől…”

“A vagonajtót kívülről leplombálták. Négyszer nyitották ki, görgős tolóajtaja volt. Még román területen jártunk, kétszer dobtak be egy-egy fél, hosszában elfűrészelt, megnyúzott kecskét a vagonba. Keményre volt fagyva, döngött tőle a padló. Az első kecskéről azt hittük, tűzifa. Darabjaira törtük, és eltüzeltük. Annyira sovány volt, hogy nem is bűzlött, jól égett. Amikor a második kecske jött, futótűzként terjedt a PASTRAMA szó, levegőn szárított ehető hús. A második kecskénket is eltüzeltük, és nevettünk. Ugyanolyan merev és kék volt, mint az első, rémisztő csontváz. Korán nevettünk, voltunk ennyire önteltek és elutasítók istápjainkkal, a két román kecskével szemben.

Még nem sejtettük, hogyan veti ránk magát hamarosan a vad éhség. Hányszor hasonlítottunk a következő öt évben, amikor lesújtott ránk az éhségangyal, ezekre a kékre fagyott kecskékre. És hányszor sírtuk vissza őket…”

“Ez már az orosz éjszaka volt, Romániát magunk mögött hagytuk. Egy órákig tartó veszteglés közben erős lökéseket éreztünk. A vagon tengelyein átállították a kerekeket a szélesebb orosz nyomtávra, a sztyeppei méretekre. A rengeteg hó megvilágította a kinti éjszakát. Azon az éjszakán, ott a nyílt pályán volt a harmadik megállás. Az orosz őrök azt kiabálták, UBORNAJA. Az összes vagon összes ajtaját kinyitották. Egymás után bukdácsoltunk a mélyen fekvő havas tájba, és térdhajlatig süppedtünk belé…”

(A lágerben az éhség az úr)“A nap első döntése: Van-e ma bennem annyi akaraterő, hogy nem eszem meg az egész adagot a reggeli káposztaleveshez. Képes vagyok-e éhesen eltenni egy darabkát estére. Az ebéd elmaradt, dolgoztunk, így nem volt miről döntenünk. Este, munka után – már ha állhatatos maradtam a reggelinél – jött a második döntés: Van-e ma bennem annyi akaraterő, hogy most csak ellenőrzésképpen nyúlok be a párnám alá, ott van-e még a kenyértartalékom.

Tudok-e várni, amíg véget ér az esti appell, és csak a kantinban eszem-e meg. Ami lehetett két órával később is. Ha elhúzódott az appell, még később. Ha reggel nem volt bennem elég akaraterő, estére nem maradt se kenyerem, se döntenivalóm…” (Herta Müller, Lélegzethinta, részletek)

3. Börtönévek a német katonák rejtegetéséért

“Öt brassói szász nő kézről-kézre adta a bújkáló német katonákat

A minap számoltunk be a német katonákat rejtegető szászok egy csoportjának elítéléséről.

Tegnap újabb csoport felett ítélkezett a bíróság. Tizennégyen ültek a vádlottak padján. Egy férfi kivételével mind szászok. Öt középkorú nő, a többi fiatal leány. Többnyire üzleti elárusítónők. Van közöttük olyan, aki nem tud románul…

Rusu Zeno dr. védőügyvéd majdnem kétórás beszédébben jobb ügyhöz méltó igyekezettel próbálta bizonyítani ártatlanságukat. A jogi érveknek és ékesszólásának roppant tömegét pazarolta a vádlottakra.

A bíróság az ügyben a következő ítéleteket hozta: Reiner Anna, Homm Ágnes és Butas Petru 5-5 évi kényszermunkát, Ullrich Lotte, Tittes Marta, Tittes Ecaterina és Korodi Elisabeth 3 évi börtönt, míg Roth Elisabeth, Herceg Rosa és Tittes Sara 6-6 hónapi börtönt kaptak.” (Népi Egység, 1945 január, 13.)

4. Szervezkedő antifasizta németek Brassóban, 1945 januárjában

„A Német Hitlerellenes Szervezet brassói szervező gyűlése

A német hitlerellenes szervezet vasárnap tartotta brassói szervező gyűlését az ipartestület gyűléstermében.

Theiss Michael megnyítójában ismertette a romániai hitlerellenes szervezet célkitűzéseit. Tény – mondotta – hogy a romániai németség egy részét akarata ellenére sorozták be a hitlerista szervezetekbe, de ennek hangoztatása nem lehet jogcím arra, hogy most minden német tömegesen lépjen be a hitlerellenes szervezetbe. A hitlerellenes szervezet nem lehet a hitlerista bűnösök bűvóhelye. Minden egyes jelentkező tag múltját alaposan megvizsgálják mielőtt a szervezetbe felvennék. A demokratikus érzelmeket nem hangoztatni kell, hanem bizonyítani. Ez pedig a romániai németségre fokozottabban vonatkozik, mert az idevaló németség a parancsuralom idején a legegységesebben támogatta a hitleri eszmét.

Andreas Mann, a hitlerellenes szervezet bánsági kiküldötte beszédében visszapillant a bánsági és brassói hitlerellenes mozgalom múltjára és működésére. Hitler látaszatdicsőségének tetőfokán is kitartottunk demokratikus álláspontunk mellett, – mondotta – mert igazságunk tudatában voltunk. Íme az idő az igazságunkat igazolta. Meggyőző szavakkal hívta a brassói demokrata németeket a hitlerellenes szervezetben való részvételbe.

Zeidner Rudolf dr., Marzell Hans és Gutt Hans hozzászólásai után zárszavában Theiss kihangsúlyozta hogy egy igazán demokratikus német népi szervezet számíthat mind a magyar, mind a román demokratikus szervezetek támogatására.

Végül Theiss a határozati javaslat felolvasása után a gyűlést bezárta.” (Népi Egység, 1945 jan. 9.)

5. A kolozsvári zsidók egyetlen szervezetbe tömörülnek

“Kik képviselik Kolozsvár zsidóságát?

Folyó év november havában a Demokrata Zsidó Népközösség átalakult Demokrata Zsidó bizottsággá és megválasztotta új vezetőségét, mely hű tükörképét adja Kolozsvár összes zsidó szervezeteinek és kisebb csoportjainak.

Kolozsvár zsidósága eleget tett a demokrácia hívó szavának és megvalósította egységét, hogy ezáltal közösen vegyék ki részüket a demokrácia megerősítéséért folyó harcból és egységesen oldják meg az összes problémáikat.

A Demokrata Zsidó Bizottság megválasztása egységlista alapján történt. A választmányt úgy állították össze, hogy abban a zsidóság minden rétege és szervezete képviselve legyen és igy eleve kizárják annak lehetőségét, hogy a jövőben egyesek különutakon járjanak.

A különböző szervezetek taglétszámuknak megfelelően vesznek részt a Demokrata Zsidó Bizottság munkájában, mely így a kolozsvári zsidóság egyedüli jogos és törvényes szerve.

A Demokrata Zsidó Bizottság előkészítőbizottsága által folyó év októberében rendezett zsidó nagygyűlésen megjelentek Románia összes pártjainak kiküldöttei és biztosították támogatásukról a Demokrata Zsidó Bizottságot, mint a zsidóság egyedüli jogos és elismert szervét.

Az elmondottakból természetesen következik hogy Kolozsvár zsidóságának életében nem történhet semmi a Demokrata Zsidó Bizottság megkérdezése, illetve jóváhagvása nélkül. A Demokrata Zsidó Bizottságra hárul tehát a jövőben az a nagy feladat, hogy Kolozsvár zsidóságát képviselje és vezesse a demokrácia útján.

Azokat az elemeket, kik egységét megbontanák, Kolozsvár zsidósága ki fogja zárni soraiból

Kolozsvári Demokrata Zsidó Bizottság” (Igazság 1945, december 7.)

6. Ami jár a diktátornak, az jár…

6.1. A főrabbi táviratban tolmácsolja a Romániai Zsidóközösségek Szövetsége kongresszusának hódolatát Nicolae Ceaușescunak

Dr. Mose Rosen főrabbi, a Romániai Zsidóközösségek Szövetségének elnöke a szövetség április 26 és 28 között megtartott kongresszusa nevében táviratban fejezte ki, tiszteletteljes hódolatát Nicolae Ceaușescunak, Románia Szocialista Köztársaság elnökének. (Előre, 1976. május 1.)

6.2. “A fejlődés és a civilizáció újabb csúcsai felé

Az ország politikai élete erőteljesen pezseg ebben a Román Kommunista Párt XIII. Kongresszusát követő időszakban:

Folyó év december 10-én Nicolae Ceaușescu elnök vezetésével ülésezett a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága és a Legfelsőbb Gazdasági és Társadalmi Fejlesztési Tanács közös plenáris ülése, amely egyhangúlag elfogadta Románia Szocialista Köztársaság Egységes Gazdasági-társadalmi fejlesztési tervét az 1985-ös évre, a Mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlesztési tervét az 1985-ös évre, az Állami Költségvetést az 1985-ös évre, valamint a lakosság mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekkel és ipari fogyasztási javakkal való jó ellátásának programját az 1984. október 1. – 1985. szeptember 30. közti időszakban...

A Nicolae Ceaușescu elnök beszédeiben adott útmutatásai, azok fegyelmezett betartása minden dolgozó ember és az egész nép által, a biztosítéka annak, hogy megvalósuljanak a párt XIII. Kongresszusának történelmi határozatait, s hogy valamennyi tevékenységi területen újabb és nagyobb sikereket érjünk el, szocialista Romániát a fejlődés és a civilizáció újabb csúcsaira emeljük.”(Revista Cultului Mozaic-A Mózeshitűek Felekezetének lapja, 1984. december 15.)

6.3. ROMÁNIA SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁG NÉMET NEMZETISÉGŰ DOLGOZÓI TANÁCSÁNAK PLÉNUMA. 1987 február 26.

“A legmélyebb hazafias büszkeség érzéseivel hangsúlyozták a plenum részvevői Nicolae Ceaușescu elvtárs meghatározó szerepét a párt és az állam bel- és külpolitikájának kidolgozásában és valóra váltásában, döntő hozzájárulását a román társadalom, az egész társadalmi élet szervezésének és vezetésének szüntelen tökéletesítéséhez, forradalmi munkásdemokráciánk elmélyítéséhez...

A német nemzetiségű dolgozók nevében felszólalók kifejezték forró hálájukat a párt iránt, a pártfőtitkár Nicolae Ceaușescu elvtárs iránt, hogy példásan, demokratikus és humanista módon nyert megoldást Romániában a nemzeti kérdés...

A felszólalók határozottan és felháborodással visszautasították egyes reakciós erők, egyes külföldi körök mesterkedéseit, hogy befeketítsék azt a módot, ahogyan Romániában megoldást nyert a nemzeti kérdés, népünknek a szocialista építőmunkában elért kimagasló megvalósításait, a célzatos nyilatkozatokat és anyagokat a nacionalista-soviniszta, revansista tézisekre és eszmékre alapozott koholmányokként jellemezték, amelyek nyilvánvaló beavatkozást képeznek a román állam belügyeibe...” (szemelvények) (Románia Szocialista Köztársaság magyar és német nemzetiségű dolgozói tanácsainak plénumai, 1987. február 26–27.)

Korabeli vicc

“Vörös tinta

Kohn Romániából a Szovjetunióba vándorol ki. Megígéri barátjának Grünnek, hogy rendszeresen fog írni. S hogy a levélcenzúrát kicselezze, a levelet vagy fekete, vagy piros tintával írja majd. A fekete azt jelenti, hogy amit ír az úgy van, s a piros, hogy a fordítotja az igaz.

Kohn elutazik, majd két hónap múlva megjön az első levele fekete tintával írva:
“Kedves Grün barátom! Szerencsésen megérkeztünk Leningrádba. Azonnal kaptunk egy csodálatos lakást a Nyevszkij Proszpekt sugárúton. A háromszobás lakás mindennel fel van szerelve, kényelmes, a szomszédok barátságosak. Mindjárt igazgatóhelyettesi állást kaptam egy kutatóintézetben, hatalmas fizetéssel. A feleségem is felvették, s a Lomonoszov Egyetem orvosi karán tanít. A gyerekek kiváló iskolába járnak, sok új barátjuk van. Az élet, a hangulat és az időjárás is nagyszerű. Hamarosan újból írok. Szeretettel ölel, régi barátod, Kohn. U.i. Sajnos nem találtam sehol piros tintát.”

Tanári melléklet – kérdések, feladatok

Beszéljétek-vitassátok meg: Elfogadható a kolektív bűnösség elve? (Hogy egy közösség minden tagja vétkes, miként a németeket tekintették a II. világháború után.)

Képzeld magad a következő helyzetek egyikébe:

• 1945-ben éltek és a szomszédotok szász vagy sváb, akit deportálni fognak, mert öszeírták. Az édesanyja bejön hozzátok és sírva kér titeket, hogy rejtsétek el a veled egykorú fiát vagy lányát. Mit fogtok tenni, tudva azt, hogy a rejtegetőket is büntetik. (mint a 3-as szövegben)
• Tanúja vagy annak, hogy egy üzletben (vagy buszon) meggyanúsítnak egy roma fiatalt, hogy lopott. Te láttad, hogy nem csinált semmit. Védelmére kelsz? (Vagy hallgatsz?)
• Képzeljük el, hogy a 4-es szövegben és az 5-ös szövegben bemutatott események egymás mellett történnek. (Egyik teremben a brassói németek és a másikban ugyancsak a helybeli zsidók szervezkednek.) Hogyan lehet elejét venni egy konfliktusnak a két csoport között?

Forráselemzés: Magyarázzátok a közmondásokat. (7-es szöveg).

Vitassátok meg: A kisebbségi létnek bevezetésben felvázolt három alternatíváját.

Értelmezési-értékelési kísérlet:

1. Vajon egy főpapnak, mint a 6.1.-es szövegben a főrabbi teszi, muszáj hajbókolni Ceaușescu előtt?
2. Hasonlítsátok össze a 6.2. és 6.3. szövegeket. (Keressetek kegalább 2-2 hasonlóságot és minél több különbséget.)

Kreativitás: Írjátok át a 3-as szöveget, hogy az ne elítélő szöveg legyen, hanem együttérző, megható.

Szóbeli történelem:

Kérdezzétek meg ismerőseiteket ismernek a más nemzetekre vonatkozó sztereotípiákat?

Oknyomozás-rejtélyfejtés:

1. Nézzetek utána, hogy minek köszönhető a roma lakosság számának ingadozása?
2. Tényleg kirakatnak volt a nemzetiségi dolgozók tanácsa? (6.3. szöveg)
3. A 6.2-es szövegben miként lehetséges, hogy december 10-én fogadnak el egy október 1-től érvényes ellátási programot?