Jegyrendszer, fejadag és nélkülözés a Ceaușescu-korszakban: a hiánygazdaság mindennapi valósága

Bevezetés: a gazdasági helyzet, életszínvonal és ellátás a kommunizmus kezdeti időszakában

Az 1945 utáni években még jó ideig érezhető volt a háborús pusztítások, a szovjet megszállás és az 1946-os szárazság együttes hatása. Egy ilyen közegben a kommunista propaganda által meghirdetett jó világ a “majdani bőség országáról”, akár vonzó is lehetett volna, ha az elméletet megerősíti a mindennapok gyakorlata. De a központosított tervutasításos szocialista gazdaságszervezőknek majd gazdaságirányítóknak csak hiánygazdaságot sikerült létrehozni és működtetni.

A kommunista gazdaságirányítás az iparosítást helyezte előtérbe, a beruházások a villamosításra, a nehézipar (acélipar, gépgyártás) majd vegyiipar fejlesztésére irányultak, elhanyagolva a lakosság ellátásához szükséges fogyasztási javakat termelő ágazatok fejlesztését. Mindeközben kommunista propaganda harsogta a szocialista gazdaság által nyújtott előnyöket: a modernizáció, a társadalmi egyenlőség és az életszínvonal emelkedése körül. Pedig az életszínvonal nem emelkedett, vagy csak időnként és egy keveset. Az 1947-es és 1952-es pénzügyi reformok (pénzbeváltások), a kötelező beszolgáltatások és a kollektivizálás is szegényebbé tette a lakosság nagyobb részét, különösen a falusiakat. Az államosítások pedig másokat tettek tönkre.

Mivel élelmiszerből és az alapvető fogyasztási cikkekből hiány volt, a „fogyasztás racionalizálása” céljából a háború után elég sokáig alkalmazták a szükségből bevezetett élelmiszer-, ruha, szövet-, szappan-, fa-, petróleum- stb. jegyeket (kartellákat). A kartellákat a Román Munkáspárt Központi Bizottságának 1953 augusztusi plenáris ülése után eltörölték, de az intézkedés nem javította jelentősen a lakosság gazdasági helyzetét, életszínvonalát és ellátását. Ezek javulása az 1960-as években és az 1970-es évek első felében volt érezhető.

Románia eladósodása és a gazdasági válság első jelei

Ceușescu elhibázott gazdaságpolitikája és nem megfelelő külkereskedelme miatt az ország fokozatosan eladósodik és a gazdasági válság első jelei már a hetvenes években megmutatkoznak. 1971-ben Románia külföldi adóssága 1,2 milliárd dollár, ami 1982-re eléri a 13 milliárdot. A belső gazdasági gondokat tetézi a két árrobbanás -az 1973-as és 1979-es – a kőolaj világpiacán.

Míg a hatvanas évek végén s a hetvenes években más kelet-európai országokban gazdasági reformokat igyekeztek bevezetni (például Magyarországon és Csehszlovákiában is volt egy gazdasági-politikai jellegű nyitás), Románia szigorúan központosított tervgazdaság maradt. Mert az ország külpolitikájának két stratégiai célja volt. Egyrészt a Szovjetuniótól kívánta magát függetleníteni a megromlott román–orosz kapcsolatok következtében, mivel Románia nem fogadta el a KGST-ben neki szánt agrárország és nyersanyagtermelői szerepet. Másrészt épp a különutassága miatt a nyugat-európai országoktól várt fejlesztési beruházásokat, amelyek ezzel a keleti tömböt próbálták bomlasztani.

Románia 1971-ben csatlakozott a Kereskedelmi Világszervezet elődjéhez, az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezményhez (GATT), 1972-ben pedig a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank tagja lett. Ezáltal könnyebben juthatott az ország devizahitelekhez.

De a tervgazdasági rendszer, a központosított gazdaságszervezés és vállalatirányítás miatt mégsem indult meg a tervezett gazdasági növekedés. Ezt még fokozta a kőolajválság, amely tovább rontotta a román külkereskedelem pozícióit. Ugyanakkor a világgazdasági válság és az infláció növekedése miatt kamatemelés következett be, és ez megnehezítette az adósságtörlesztést. Ehhez társult még a Románia iránti bizalomvesztés 1978-ban, Pacepa tábornoknak, a Securitate egyik vezetőjének disszidálásával, majd a lengyelországi katonai hatalomátvétel miatt a nyugat-európai országok beszüntették a hitelek folyósítását a Varsói Szerződés tagállamainak. Ezért Románia 1981-ben fizetési nehézségek miatt adósság-átütemezést kért, és a Nemzetközi Valuta Alaphoz (NVA) fordult a válságkezelés érdekében.

Ceaușescu 1982-ben NVA világszerte alkalmazott megszorító politikájához alkalmazkodva úgy döntött, hogy 8 éves határidőt szabva, 1990-ig az országnak vissza kell fizetnie a teljes adósságát. A döntés hátterében az állt, hogy a fizetésképtelenség az addigi gazdaságpolitika kudarcát nyilvánossá teheti, és a vezetés elveszti a bizalmi tőkéjét. Ceaușescu úgy gondolta, hogy a fizetésképtelenség, az adósság megfékezésének sikertelensége az egész addig követett gazdaságpolitika kudarcaként jelenhet meg, aminek esetleg politikai következménye lehetett volna. Ezzel ugyanis az ország lakossága számára nyilvánvaló lett volna, hogy a diktatúra teljesen hibás alapokon, fenntarthatatlan módon működött, vagyis az ország vezetése maradék politikai bizalmi tőkéjét is elvesztett volna.

Szembesülni kellett azzal is, hogy a szovjet függőséget egy másik, világpiaci kiszolgáltatottság váltotta fel, valamint hogy a gorbacsovi reformok és a kelet-európai változások miatt már a KGST-be se hátrálhatott vissza. Ezért vállalta Ceaușescu az ország erejét meghaladó gazdasági stratégiát. Ennek érdekében népszavazáson fogadtatta el, hogy nem szabad külföldi hitelt felvenni, így arra lehetett hivatkozni, hogy közös társadalmi erőfeszítésről van szó. Az adósságot az import szigorú korlátozásával, bármilyen eladható termék exportjával próbálták csökkenteni. Különösen az élelmiszerkivitel nőtt meg, ami belső ellátási gondokhoz vezet.

Az államadósság csökkentésére a lakosság jövedelmét csapolják meg: az alkalmazottakat kötelezik, hogy úgynevezett társadalmi részesedést fizessenek, vagyis saját vállalatuk egy részét megvásárolják, de anélkül, hogy különösebb beleszólási joguk lenne a cég vezetésébe. (Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az alkalmazottaktól havi fix összeget levonnak éveken keresztül, amí ki össze nem gyűl az előírt részesedés. S nem csupán a termelő vállalatok dolgozóira alkalmazzák, hanem még az egészségügyi vagy tanügyi stb. alkalmazottaktól is levonják.)

Az 1982/3-as törvénnyel vezetik be az állami gazdasági egységek dolgozóinak szociális részesedését, amellyel a gazdasági fejlesztési alaphoz járulnak hozzá. A törvény 3-ik cikke alapján A szociális rész nagysága minden dolgozó számára legalább 10 000 lej és legtöbb 100 000 lej, az illető aktív évei alatt, melyet 5 év alatt kell havi részletekben befizetni.

Az államadósság csökkentésére még a Román Nemzeti Bank aranytartalékának egy részét is eladják, illetve inflációval, nyílt vagy burkolt áremelésekkel is igyekeznek a terheket a lakosságra áthárítani, amelynek az életszínvonala romlik a nyolcvanas években.

A hiánygazdaság jellemzői: Fejadag, jegyrendszer, nélkülözés, ellátási gondok. Bevezetik a „tudományos és észszerű” táplálkozást

Az ideálisnak nevezett kommunista társadalomban a lehető legnagyobb bőséggel számoltak, de a gyakorlatban a szocialista (kommunista) államokban – így Romániában is – csak a hiánygazdaságot sikerült létrehozni, mert ez a rendszer belső sajátossága, velejárója. Az egyének hiányt szenvedtek a mindennapi javakban (élelmiszer, ruha, lábbeli), szolgáltatásokban (víz, villany, fűtés), egészségügyi ellátás terén (gyógyszerek, segédeszközök) stb. Ezt a rendszer lényegéből, az iparfejlesztés túlsúlyából fakadó hiányt még fokozták a központi tervezés, rossz vezetés és gazdálkodás, emberi mulasztások, hanyagság, lopás stb. következményei.

Nemcsak az élelem és benzin vált hiánycikké, hanem olyan elemi cikkek, mint vécépapír, szappan, vatta, mosószer stb. Gyakoriak és kiszámíthatatlanok voltak az áramszünetek, akadozott a vízellátás, fűtés. De az áramellátásból nem a nagyipari fogyasztókat kapcsolták ki, hanem az országos fogyasztás 9%-át felhasználó lakosságot. A nélkülözést még fokozta az indokolatlan takarékosság, amelyet a lakosság rovására műveltek: árammal (gyertyával világítottak), fűtéssel (fagyoskodtak vagy rögtönzött megoldásokat kerestek), meleg vízzel (nyaranta nem szolgáltattak a lakosság számára meleg vizet), az üzemanyaggal (arra biztatták a falusiakat, hogy lóval-szekérrel szállítsanak, ne autóval).

A háború után közel negyven évvel sikerült Ceaușescu Romániájában ismételten visszatérni a jegyrendszerhez megszabott és egyre kisebb fejadagokkal. 1981–1982-től vezettek be fejadagot, amit a népnyelv nevezett porciónak vagy kölcsönszóval rációnak. S az emberek megtanultak egy másik nevet, ez volt a kartella. Egy igazolványféle volt, ami igazolta, hogy a személy vagy a család milyen fejadagra jogosult. De ez a mennyiség csak papíron létezett, a valóságban ennél sokkal kevesebb jutott egyéni fogyasztásra. Magát a kartellát, a családfő vehette ki, igazolva a családtagok számát hivatalos iratokkal. Egy nagyobb település (város) lakossága be volt osztva körzetenként a legközelebbi élelmiszerüzlethez, ahonnan a különféle kartellákkal kivehették a fejadagot: kenyeret naponta, cukrot, olajat, húst, vajat stb. havonta, vagy amikor volt éppen az üzletben. (Akár félnapos sorba állás után jutottak az őket megillető fejadaghoz, ha az éppen el nem fogyott az orruk előtt.) A szigorú jegyrendszer mellett sokan nélkülöztek. A kenyér kartellája (kenyérjegy) általában három hónapra szólt, s ha közben elveszítette valaki, vagy megsemmisült, elopták stb. akkor nem kaptak újat a három hónap leteltéig.

A rendszer cinizmusát mutatja az a tény is, hogy miközben a politikai, a gazdasági élet szervezése és vezetése központosított, a lakosság ellátásának gondját a megyékre hárítja át a következő hangzatos címmel: A Nagy Nemzetgyűlés jóváhagyja a megyék élelmiszer-önellátásáról rendelkező programot (1981. november 27–28). Románia megyéi között jelentős különbségek voltak a mezőgazdasági és élelemtermelési körülmények és lehetőségek között, voltak gazdagabb és szegényebb megyék.

A fejadagok nagysága a helyi adottságok miatt némileg eltérő volt megyénként vagy vidékenként. De hasonlóan kicsik voltak: kenyérből 300-400 gramm naponta, és az azelőtti napi adagot nem adták ki sohasem utólag. Tejből előbb a 3 év alatti gyerekeknek járt heti 2-3 liter, később csak az 1 év alattiaknak. A többi fejadagok egy hónapra szólnak: cukor 1 kg, olaj 1 l, disznó- vagy marhahús 0,5 kg, (olykor külföldi húskonzerv járt helyette), csirkehús 1 kg, fehérliszt 1 kg, kukoricaliszt 1 kg, vaj 100 g, felvágott 400-500 g, tojás 8-12 db. (Falun kisebb fejadagok voltak: olajból és cukorból fele, és volt termék amiből nem járt nekik. Illetve előfordult, hogy a fejadagok kiadását feltételekhez kötötték. Hogy a falusi megkapja a cukrot-olajat, cserében tojást kellett beadjon.)

Ugyancsak a fejadagok bevezetésekor elrendelték a „termékhalmozás” büntetését: Ha valakinél találtak odahaza összegyűjtve 10-12 kg cukrot, amely egy személy egyéves adagja lett volna, akkor ezért 3 évig tartó börtönbüntetésre ítélhették, mint áruhalmozót, aki „spekulációs” célokkal szerezte a „hatalmas” mennyiséget. Ugyanekkor felszólították azokat a személyeket, családokat, akik nagyobb készletekkel rendelkeznek, mint a havi adag, hogy adják be a körzetükhöz tartozó élelmiszerüzletbe, ahol állami áron kifizették nekik a mennyiséget. (Amit viszont feketén szerzett be, és jóval drágábban.) Mert ha esetleges házkutatáson több „felhalmozott élelmiszert” találtak náluk, akkor ezért már börtön járt.

Az egészséges, „tudományos” táplálkozás. Mivel a fejadagos rendszer önmagában nem bizonyult elegendőnek, a hatalom központi államtanácsi rendelettel meghirdette a lakosság úgynevezett „tudományos táplálkozási programját” 1982. július 14-én. A program célja az emberek racionális táplálkozásának meghatározása volt, kalória- és fehérjeszükségletre lebontva.

Ceaușescu szakemberekkel számíttatta ki az egy főre jutó napi kalóriaszükségletet. A javasolt 3300 kalóriát azonban túl magasnak és „egészségtelennek” minősítette, ezért a férfiak számára átlagosan 2700, a nők számára pedig 2000 kalóriát írt elő. A központi tervezés logikáját követve ehhez meghatározták az egy főre jutó éves élelmiszer-termelést és fogyasztást is. Eszerint egy személy számára évente 60–70 kilogramm hús, 8–10 kilogramm hal, 210–230 liter tej, 260–280 tojás, 16 kilogramm zsír és olaj, 70–90 kilogramm burgonya, 65–95 kilogramm gyümölcs, valamint 22–26 kilogramm cukor lett volna biztosítandó. Mivel ezeket a mennyiségeket sem sikerült előállítani, az előírt adagokat később tovább csökkentették.

Az „egészséges” és „tudományos” táplálkozás propagandája a sertés- és marhahús fogyasztásának visszaszorítását is szolgálta, mivel ezek a termékek jól exportálhatók voltak. Helyettük a hal fogyasztását ösztönözték. A román halászflotta jelentős kapacitással rendelkezett, ezért a nyolcvanas évek közepéig sózott, fagyasztott vagy konzerv formában viszonylag rendszeresen lehetett halat kapni az üzletekben. A propaganda mindenütt ugyanazt a jelszót hirdette: „Egyetlen étkezés se legyen hal nélkül!” A korszak végére azonban már a hal is eltűnt a boltok polcairól.

A propaganda szerint az állampolgárokról gondoskodó kommunista állam, fokozatosan feladta a szociális feladatok ellátását, mivel a szociális kiadásokat az 1980-as években lefaragták. Például az állam 1980 és 1985 között a lakáscélú kiadásokat 37%-kal, az egészségügyi kiadásokat 17%-kal, az oktatásra, kultúrára és tudományra fordított kiadásokat 53%-kal csökkentette.

A lakosság helyzetét és életkörülményeit egyéb intézkedések is rontották:

Főleg az 1979-es kőolajdrágulás miatt energiatakarékossági kampányba kezdtek, ami azzal járt, hogy gyakran elvették a villanyt, a távfűtést gyakran lekapcsolták, csökkentették a lakosság által családonként elfogyasztható villanyáram vagy földgáz mennyiségét. (Itt is volt fogyasztási kvóta.) Egy 1985 januári rendelet 14 fokra korlátozta a tömbházlakások hőmérsékletét.Korlátozták a melegvízszolgáltatást: lakásban melegvíz csak egyszer volt hetente, vagy nyaranta hónapokig nem volt melegvíz. A közvilágítást minimálisra csökkentették és gyakran kikapcsolták, illetve falun teljesen szüneteltették. 1985-ben ellátási nehézségekre hivatkozva az energiatermelést katonai ellenőrzés alá helyezték.

A kommunista propaganda folyton azt ismételgette, hogy a szocializmusban az árak stabilak és nincs infláció. Erre a Ceaușescu utolsó évtizede rendesen rácáfolt, mert voltak áremelések és volt infláció:

Először (1978-ban) az élelmiszerek, szolgáltatások, tömegközlekedés, ruházati cikkek, fa és fából készült termékek ára emelkedett. 1979-ben az üzemanyagok, földgáz és villamos energia drágult. 1982-ben újabb áremelés volt; az eredeti terv szerint egyetlen nagy áremelés lett volna, de végül minden termék fokozatos drágítása mellett döntöttek. Az 1982-es áremelés mértéke elérte a 35%-ot. Korlátozták az energiafelhasználást, és drágult is a villamos energia 30%-kal, a földgáz még jobban.

Benzinbon (benzinjegy), téli autóhasználati tilalom, páros, páratlan rendszám, sárga rendszámtábla

Románia az 1980-as évekig jelentős kőolajtartalékokkal rendelkezett, emellett komoly finomítókapacitással is. Az 1980-as évek elejére a készletek kezdtek elapadni, illetve a feldolgozott kőolaj (így a benzin) döntő részét nyugatra exportálták – a hazai szükségleteket pedig figyelmen kívül hagyták. Ezért az országban egyre komolyabb benzinhiány lépett fel, ezt a benzin drágítása nélkül úgy próbáltak áthidalni, hogy az 1980-as évek elejétől havi kvótát (fejadagot) vezettek be. A benzinjegy az a nyomtatvány, amelyre az autótulajdonos kivehette a havi benzinadagját, amely 30 liter volt. (Ennyit kellett beosztani havonta. S kétszer kellett érte sorba állni: először a hivatalban a benzinjegyért, majd, amikor volt benzin, akkor a benzinkútnál.)

1984 körül betiltották télen a magántulajdonú személyautók nem közlekedhettek, csak az állam- és pártautók. A téli hónapokra nem járt benzinjegy. A téli autóforgalom betiltását azzal indokolták, hogy a csúszós utakon az autósok saját biztonságuk érdekében ne járjanak. (Akár volt hó és jég, akár nem.) Az állami gépkocsik rendszáma különbözött: sárga alapon volt rajtuk a fekete felirat, a magánkocsikon fehér alapon fekete. A vasárnapi közlekedést is korlátozták, páros vasárnapokon páros rendszámú autók közlekedhettek, páratlan vasárnapokon a páratlanok. (S ha tiltott vasárnap rajtakapott valakit autóval közlekedni a rendőrség, az illető súlyos pénzbírságot kellett fizessen.

Ha egy család nyáron el akart utazni a tengerpartra, ami Erdélyből oda-vissza legalább 900–1000 km, akkor 2-3 havi benzinadagját meg kellett spórolnia arra az egy útra.

1984 novemberében Bukarest környékén az első hó hófúvást okozott, de Erdélyben nyoma sem volt télnek. A bukaresti pártlap egyik erdélyi tudósítója beszámolójában arról írt, hogy a hófúvástól sem a Felek, sem a Meszes nem járható. (Magyarán hazudott.) A tudósítás is hozzájárult ahhoz, hogy országosan leállítsák a személygépkocsi-forgalmat.

A hiánygazdaság velejárói: feketekereskedelem, csempészet és korrupció

Mivel az emberek jobban szerettek volna élni, igyekeztek különféle megoldásokat találni nemcsak az ellátási problémákra, hanem a mindennapi élet más nehézségeire is.

A nagyobb városokban, különösen a nyugati határ közelében, sok mindenhez hozzá lehetett jutni feketén. Ezek a termékek többnyire luxuscikknek számítottak, státuszszimbólumként funkcionáltak, vagy a pénzt helyettesítő csereeszközzé váltak. Ilyen volt a farmernadrág, a kávé, a külföldi cigaretta – ezek közül is a Kent számított a legkeresettebbnek –, valamint a márkás kozmetikumok, például a Fa dezodor vagy szappan. A feketekereskedelemben fontos szerepet játszottak a kamionsofőrök, pilóták, külföldre utazó sportolók, illetve a határ menti térségekben élők, akik a kishatárforgalom keretében időnként átmehettek Magyarországra vagy Jugoszláviába.

Jelentős szerep jutott a Romániában tanuló külföldi egyetemistáknak is. Ők jogosultak voltak külföldre utazni, onnan keresett árukat behozni, valamint nyugati valutát birtokolni. Ennek köszönhetően valutás üzletekben, az úgynevezett shopokban vásárolhattak, amelyek főként nagyobb szállodák mellett működtek. Ezekben az üzletekben farmernadrágot, külföldi italokat, cigarettát, kozmetikumokat és elektronikai cikkeket, például kazettás magnót is lehetett kapni. A külföldi diákok gyakran továbbadták ezeket a termékeket, legalább dupla áron, részben a hatóságok hallgatólagos tudtával, akiket meg lehetett vesztegetni. A külföldiek egyfajta sérthetetlenséget is élveztek.

A „kiutalás” olyan gyakorlatot jelentett, amelynek során egy különösen keresett terméket, például színes televíziót, csak akkor lehetett megvásárolni, ha egy városi vagy megyei hatóság, pártszerv, szakszervezet vagy vállalatvezetés azt személyesen jóváhagyta. A vevő névre szóló kiutalással jelentkezett, és kifizette a terméket. A kiutalás azonban sokszor nem érdem, hanem ismeretség, közvetítés vagy megvesztegetés alapján dőlt el.

A pult alól történő árusítást szintén a hiánygazdaság alakította ki. Az átlagos vásárló gyakran azt a választ kapta, hogy az adott termék nincs. Az áru nem is volt szem előtt. Ha azonban megjelent egy ismerős vagy protekciós személy, az eladó elővette a terméket a pult alól, gyorsan becsomagolta, hogy mások ne lássák. Ez a gyakorlat sem tisztességes, sem törvényes nem volt, mégis a rendszer működésének része lett. Boltvezetőnek lenni kifejezetten előnyös pozíciónak számított.

Az árukapcsolás is a hiánygazdaság következménye volt. Ennek során egy keresett termékhez kötelezően hozzácsaptak egy olyat, amelyre senkinek sem volt szüksége. Ha valaki sört akart venni, kapott mellé egy halfasírtot, amely gyakran a macska tápláléka lett. Egy jó könyv mellé odaadták Ceaușescu valamelyik művét, hogy az is fogyjon. Hasonló volt, amikor a primőr paradicsomhoz vagy uborkához fonnyadt szál szegfűt adtak, keresett élelmiszerhez romlott halat vagy hazai zöldségkonzervet, köznyelven gumitokányt. Külföldi ital mellé ócska kekszet vagy édességet, keresett kozmetikum mellé silány hazai terméket kellett megvásárolni. Ezek feleslegesek és rossz minőségűek voltak, de az árukat ki kellett fizetni.

Az 1968-as úgynevezett „törvénytelen vagyonosodási rendelet” megpróbálta korlátozni a feketegazdaságot, valamint az állami tulajdon kárára történő sikkasztásokat. Az ügyekkel a gazdasági milícia és a Securitate is foglalkozott, de ritkán sikerült valóban nagy halat kifogni.

Voltak ugyanis olyanok, akik a feketegazdaságból milliós vagyonra tettek szert, miközben az átlagfizetés 2000–3000 lej között mozgott. Egyes gyárigazgatók, állami mezőgazdasági vállalatok vezetői vagy helyi kiskirályok hosszú ideig a törvények felett álltak. Néha ugyan lebuktak, mások viszont időben átmentették a vagyonukat. Ismert esetek mindenhol voltak, országosan kevesebb. Ilyen volt például a foksányi borvidék „konyak királya”, a „húsok ura”, vagy egy bukaresti borlerakat ügyvezetője, Ștefănescu, aki borhamisítással foglalkozott. Lebukott, az államnak okozott kár miatt halálra ítélték, és 1981-ben kivégezték. Történetéről film is készült Bacchus titka címmel.

Mások viszont szegények voltak, számukra nagy eseménynek számított, ha időnként hozzájutottak egy jobb minőségű külföldi termékhez, legyen az kávé, cigaretta vagy ital. Ezeket gyakran évekig megőrizték, és a szobában, a vitrinben, jól látható helyen tartották az üres italos üvegeket, cigarettás- vagy csokoládésdobozokat.

A hiánygazdaságban mindennapossá vált a sorban állás. Eleinte főként az élelmiszerüzletek előtt, később azonban bármilyen bolt előtt sorok alakultak ki, mert nem lehetett tudni, mit lehet majd kapni, ahogy mondták, mit „osztanak”. A rutinos sorban állók gyakran már hajnali két-három órakor kimentek, évszaktól és időjárástól függetlenül, abban a reményben, hogy reggel az elsők között lesznek, és nekik is jut valami.

A nélkülözés és az állandó hiány miatt a sorban állók között gyakoriak voltak a viták, szóváltások, olykor verekedések is. Az emberek egymást versenytársnak vagy bűnbaknak tekintették, akiket hibáztattak azért, hogy nem jutottak hozzá a szükséges árukhoz.

1989-ben Románia visszafizette külföldi adósságait

1989 áprilisában, a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának plenáris ülésén Nicolae Ceaușescu bejelentette, hogy Románia teljes egészében visszafizette külföldi adósságait. A győzelmi bejelentést azzal is megtoldotta, hogy szerinte az ország képes lenne atombomba gyártására is.

A hitelek visszafizetésének árát azonban a lakosság fizette meg, szó szerint és átvitt értelemben egyaránt. Az emberek éheztek, fáztak és nélkülöztek. Nincs pontos adat arra, hogy valaki éhen halt volna, de egyes becslések szerint 1982 és 1989 között évente átlagosan mintegy 15 000 ember halt meg az alultápláltság, a legyengültség és a gyógyszerhiány következtében. Előfordult az is, hogy váratlan áramszünetek miatt betegek haltak meg műtőasztalon, vagy csecsemők inkubátorban.

Mindeközben a nómenklatúra, vagyis a párt- és állami elit tagjai kivételes ellátásban részesültek. Nem álltak sorban az üzletek előtt, és jóval magasabb életszínvonalon éltek. Maga Ceaușescu sem állította le az épülő elnöki palota munkálatait.

A nyolcvanas évektől a Securitate rendszeresen lakossági hangulatjelentéseket készített a felső vezetés számára. Ezek eleinte évente, később félévente, majd egyre gyakrabban készültek, és jól mutatták a társadalmi elégedetlenség fokozódását.

Forrásszövegek:

1. A Securitate által lemásolt levelekből:

• Egy aggódó (fontoskodó?) kolozsvári írja egy fővárosi intézménynek, 1981 februárjában:

„…Kolozsvár városában 1980 ősze óta a lakosság ellátása nem megfelelően, sőt nevetségesen történik, olyan módszerekkel, amelyek veszélyeztetik szocialista rendünket, a párt és az állam tekintélyét és presztízsét.

Végtelen sorok vannak, és amikor azt hisszük, hogy sikerül valamit vásárolni, közlik velünk, hogy aznapra elfogyott az áru. Ez a helyzet állandósult, és nem tehetünk mást, mint üres szatyorral, csalódottan, dühösen és felháborodottan hazamegyünk. S közben az emberek szitkolóznak, sértegetik a pártunkat és az államunkat, s az elégedetlenség általános. Ezen akut problémák megoldásával egy hozzáértő személynek kellene foglalkozni vagy ilyen személy nincs. A lakosság élelmiszerrel való ellátását jegyrendszerrel kellene megoldani, bár ez politikai szempontból nem lenne tanácsos.” (Liviu Ţăranu, A románok az “aranykorszakban”. A nyolcvanas évek leveleiből.)

• Nagybányáról száll a panasz a tengeren túlra:

"… Napról-napra egyre jobban aggódunk a megélhetésünk biztosítása miatt. Reggel óta különböző sorokban állunk, vagy arra várunk, hogy megtudjuk, hol és mi kapható, hogy aztán loholjunk, hogy csak, csak kapjunk valamit.

Az elmúlt napokban nem tudtam jóformán semmit se enni a kilométeres sorok miatt. Egyszerűen lebénultam a gondolattól, hogy nincs mit ennem. Szerencsések vagyunk, hogy vannak exportból visszautasított termékek, és örülünk, hogy másoknak nincs rá szükségük...". (Liviu Ţăranu)

• Egy aradi 1984-ben panaszolja Németországba emigrált barátjának:

„… Az élet itt már nem olyan, mint régen volt. Húst csak havonta körülbelül háromszor lehet kapni, és nem lehet hozzájutni a nyugdíjasok miatt, akik hajnali 3-kor kelnek és sorban állnak. Elfelejtettem a bor ízét, a tejet, a sajtot is. Egy csirke a piacon 200 lejbe kerül…”. (Liviu Ţăranu)

• Háborgó bukaresti reklamál:

„… Nem értem, milyen nagy katasztrófák sújtották országunkat, hogy a főváros ellátása a legszükségesebb élelmiszerekkel teljesen megakadt. Nincs tojás, hús, hal, sajt, túró és tej. Ahhoz, hogy egy liter tejet vásároljunk, reggel 5 órakor ott kell lenni az eladási helyeken, mert 6:30 után már nincs mit vennünk. A húshiányt tojás vásárlásával pótoljuk, de az is teljesen hiányzik. Hónapok óta nem láttam Telemea sajtot. Három gyermekem van, és adósságaim vannak a lakásért, és már nem tudom megfizetni az élelmiszerköltségeket. Napról napra várjuk, hogy ez a kritikus helyzet megoldódjon…” (Liviu Ţăranu)

• Bukarestben is megromlott az ellátás:

“Ha korábban egyszerű volt bármikor venni egy kiló cukrot vagy sajtot, ma meg kell találni, hol van, és órákat kell eltölteni, hogy az előírt mennyiséghez hozzájussunk… Ha valakinek diétázni kell, az problémát jelent. Tehéntúrót olykor-olykor lehet kapni; a tejért már reggel 4-kor kezdődik a sorállás. Ha bort hoznak, akkor rögtön sor lesz,ha találunk ásványvizet azt szerencsésnek mondhatjuk; Mivel kínálat, (felhozatal) nem rendszeres az a helyzet áll elő, hogy akkor kell venni és azt amikor találunk, mert nem tudjuk, mikor lesz rá újra lehetőségünk. Zöldségek esetében a termelők a piacon lenyúzzák a bőrünket... Amikor valami megjelenik az üzletekben, azért van, mert exportból visszautasították!…” (Liviu Ţăranu)

• A nagyváradi ellátásról:

„… Itt olyan életünk van, amit csak életnek nem lehet nevezni. Egész nap bolondok módjára járkálunk élelmet keresve. Se vajat, se tejet, se cukrot nem találunk. A piacon 1 kg krumpli 8 lejbe kerül, a zöldségek drágák, a hagyma kilója 8-10 lej, hús nincs. Napokig állunk sorban, és gyakran semmit sem veszünk!

Minden energiánkat elpazaroljuk, mert hol a gyufáért, hol a tejért állunk a sorban, de nem akármilyen sorban, hanem egy 300-500 fősben. Már el sem tudom képzelni, hogy van olyan bolt, ahol mindent megtalálhatnék, amire szükségem van…”.(Liviu Ţăranu)

2. Páros és páratlan rendszámú gépkocsik hétvégi közlekedéséről

“A jelenleg mind szélesebb körben alkalmazott nemzetközi eljárások szellemében és a tüzelőanyag-fogyasztás mérséklése érdekében intézkedéseket szabtak meg a személyi tulajdonban levő gépjárművek forgalmának csökkentésére.

Eszerint szombaton és vasárnap csak a fele fog közlekedni a személyi tulajdonban levő gépkocsiknak: egyik héten a páros számúak. A következő héten pedig a páratlan számúak.

A Politikai Végrehajtó Bizottság ugyanakkor felszólítja a személyi gépkocsival rendelkező lakosságot, hogy nagyobb utak megtételére használja a tömegközlekedési eszközöket, elsősorban a vonatot, hogy az igazi szocialista felelősségérzet szellemében ezzel is hozzájáruljanak a rendelkezésünkre álló benzintartalékok minél észszerűbb felhasználásához.” (Megyei Tükör, 1979 július 1.)

3. A Nagy Nemzetgyűlés támogatja a “tudományos” táplálkozást:

A felszólalók nyomatékosan hangsúlyozták, hogy a lakosság tudományos táplálkozásáról szóló program, amelyet Nicolae Ceausescu elvtárs kezdeményezésére és irányításával dolgoztak ki, tükrözi pártunk és államunk következetes gondoskodását társadalmunk összes tagjai életszínvonalának, életminőségének szüntelen emeléséről – mindennemű pazarlás elkerülése mellett. A vita résztvevői rámutattak, hogy a lakosság tudományos táplálkozásáról szóló program azokra a nagyszerű vívmányokra épül, amelyeket az ipar, a mezőgazdaság és a többi nemzetgazdasági ág dolgozói értek el a szocialista építés éveiben, továbbá a párt XII. Kongresszusa és az Országos Konferenciája határozatainak következetes valóra váltásával.

A vita befejezése után Nicolae Giosan elvtárs, a Nagy Nemzetgyűlés elnöke szavazás alá bocsátotta a határozat-tervezetet a lakosság tudományos táplálkozási programjáról, amelyet előzőleg nyilvános vitára bocsátottak és a dolgozók javaslatai alapján megjavítottak. A Nagy Nemzetgyűlés egyöntetűen elfogadta a lakosság tudományos táplálkozási programjának jóváhagyásáról szóló határozatot”. (Előre, 1984. július 1.)

4. Korrupció az egyetemen:

"...És a vizsgák kulisszái mögött nagy üzlet folyik. Szörnyű dolgokat hallottam. Van, aki csak úgy szórja a pénzt, mert ő nagy lábon él, te pedig, egy átlagos halandó, addig remegsz a vizsgaterem ajtajánál, amíg rosszul nem leszel...". (Liviu Ţăranu)

5. Hogy mik voltak!

“Ha nem láttam volna, nem hinném, hogy a Mureș megyei Acățari-on egy szakaszos legelőn május végén derékig érő füveket vágtak a kaszások. Ekkora és ilyen dús füvet még kaszálón sem láttam, nemhogy legelőn... Ez igen! Így kell gyepgazdálkodni, így kell takarmányt termeszteni. Abban, hogy itt igazi takarménytermesztés folyik, meggyőztek aztán a község másik határában látottak is. Itt, a Waczman-tetői részén a zabosbükköny sűrű rendjeit rakták szekerekre s szállították a tárolókba a fogatosok...” (Falvak Dolgozó Népe, 1989.VI.10.)

6. Ceauşescu pedig szónokol

„Népünk évezredes létében az 1944. augusztus 23-i antifasiszta és antiimperialista, társadalmi és nemzeti felszabadító forradalom mondhatnánk a legfontosabb eseményt képviseli: első ízben tárva fel az igazi szabadság és függetlenség útját, annak az útját, hogy a nép a kezébe vegye a hatalmat, ami biztosította az egész nemzet törekvéseinek megvalósulását a Román Kommunista Párt vezetésével, a legigazibb társadalmi rend — a szocialista társadalmi rend — megteremtéséért hazánk földjén“ — hangsúlyozta Nicolae Ceauşescu elvtárs. Bármennyi nehézség is jelentkeznék, végső soron a lényeg a forradalmi erők határozott cselekvése, a tudományos szocializmus alapelveinek következetes és alkotó érvényesítése, a munkástömegek törekvéseinek, a forradalmi eszmék megvalósításának biztosítása. A hazai forradalmi folyamat, a szocialista építés egyik legnagyobb tanulsága a realista gazdaságpolitika, amely biztosítja az ország gyorsütemű előrehaladását. (Dolgozó Nő, 1989 július, részlet a vezércikkből)

7. A Szabad Európa Rádió román nyelvű adásának vezető híre 1989 március 31-én:

“A legfontosabb esemény a Végrehajtó Bizottság ülése, amelyen Nicolae Ceaușescu bejelenti, hogy Románia külföldi adósságát teljes mértékben visszafizették. Ez 11 milliárd dollár lett volna, amelyből az elmúlt tizennégy évben 21 milliárdot fizettek ki. Ugyanakkor Ceaușescu utalt a 2,5 milliárd dolláros adósságra is, amelyet Romániának be kell hajtania.”

Korabeli vicc

Az egyik termelőszövetkezetben van egy koca (anyadisznó), s a tervben előírják számára, hogy 8 malacot kell fialnia. De a terv és a várakozások ellenére csak 2 malaca lesz. Ekkor a helyiek a megyének 4-et jelentenek le. (Úgy számolnak, ha ellenőrzés lesz, és csak 2 malacot találnak, a másik kettő elpusztult, vagy a koca felfalta, stb.) A megye Bukarestbe a minisztériumnak jelenti, 6 kismalac született. A minisztérium közli Ceaușescuval, hogy megvan a terv, mind a 8 malac. Ő pedig így dönt: 2-t exportálunk, 6 marad hazai fogyasztásra.

Tanári melléklet – kérdések, feladatok

Beszéljétek-vitassátok meg: Az 1.1. szöveg kolozsvári szerzője rendszerhű kommunista vagy a rendszer kritikusa. Szerintetek politikailag miért jelent gondot a jegyrendszer bevezetése?

Képzeld magad a következő helyzetek egyikébe:

1.Bolti eladó vagy és az utolsó darab halkonzervet kéri egy terhes nő és egy nyugdíjas anyóka? Kinek adod el?

2.Vidéki újságíró vagy a kommunizmus idején és utasítást kapsz, hogy tudósítást írj arról, milyen nagy hóvihar van a környéketeken, miközben ott éppen süt a nap és plusz 10 fok van, nem mínusz 10 ahogy te kell írjad. Megírod vagy sem? (Ha nem, lehet elbocsátanak.)

Forráselemzés: Hasonlítsátok össze az 1.2., 1.3. és 1.5 szövegeket. Keressetek 2-2 hasonlóságot, 1-1 különbséget, értékeljétek a stílust szóhasználatot.

Vitassátok meg:

Etikus dolognak tartjátok, hogy a Nagy Nemzetgyűlés tagjai (3-as szöveg) és a központi pártvezetés tagjai (2-es szöveg) megszavazzák a lakosságot érintő korlátozásokat, de ők maguk nem nélkülöznek, nem élnek rosszul, mert kiváltságaik vannak.

Értelmezési-értékelési kísérlet:

Igaza van a háborgó bukarestinek? (1.4. szöveg)? (8-10 sorban érvekkel erősítsd vagy cáfold a véleményt).

Kreativitás:

1. Alkossatok három fős csapatokat és a pult alól történő árusításra találjatok ki saját példákat és mutassátok be az osztálynak.
2. Alkossatok három fős csapatokat és az árukapcsolással történő eladásra találjatok ki 5-5 saját példát.

Szóbeli történelem:

1. Kérdezzétek meg idősebb ismerőseiteket, hogy a szocializmus idejéből vannak-e sorállási élményeik? A kutatások eredményét próbáljátok összefoglalni az osztályban.
2. Láttatok-e olyan eseteket, ahol valakinél a szobában a vitrinben márkás italok üres üvegei vagy cigarettás dobozok voltak? Ha találtok ilyet, kérdezzetek rá a háziakra, hogy miért gyűjtik és kérjetek engedélyt, hogy lefényképezhessétek.

Oknyomozás-rejtélyfejtés:

1. Nézzetek utána, hogy miért éppen a kamionsofőrök, pilóták, külföldre kiutazó sportolók foglalkoztak feketekereskedelemmel és csempészettel?
2. Vajon az 1.4.-es szöveg szerzőjének igaza van abban, hogy húst a nyugdíjasok miatt nem lehet kapni.
3. Az 1.5.-ös szövegben miért van úgy írva, hogy a Mureș megye (Maros helyett) és Acățari (Ákosfalva), illetve létezik olyan, hogy május végén a fű derékig ér, s minek a szekérfogat 1989-ben?

Végül egy találós kérdés: Melyik a legokosabb állat a kommunista Romániában?

(Válasz: A disznó! Igen, mert fej és láb nélkül is elhagyja Romániát.)