Engedelmesség és csendes dac között: hogyan éltek az emberek a diktatúrában

A kommunista diktatúra kényszerítő ereje

A demokratikus rendszerekben az állam fő szerepe a polgárok jogainak és szabadságainak védelme. Ezzel szemben a kommunista diktatúrák az állami intézményeket a jogok és szabadságok korlátozására használták, és brutális kényszerítő eszközökkel követelték meg a feltétlen engedelmességet.

Az erőszakos kisebbségnek, vagyis a kommunistáknak a szovjet fegyverek árnyékában sikerült megragadni a hatalmat, majd rákényszeríteni akaratukat a háború utáni román társadalomra. A kommunista ideológia alapján gyorsan átalakították a politikai, gazdasági és társadalmi rendszert. A folyamatot lassította, hogy egy hagyományosan falusi, konzervatív világról volt szó, amely eleve bizalmatlan volt az állammal szemben. Másfelől viszont a behódoláshoz és engedelmességhez szokott mentalitás megkönnyítette a hatalom konszolidációját: sokak szerint „lehajtott fejet nem vág a kard”.

A totalitárius rendszer nem csupán a politikai hatalom monopóliumát jelenti, hanem a társadalmi pluralizmus felszámolását is. Célja az élet minden területének – gazdaság, kultúra, társadalom, tudomány – politikai ellenőrzés alá vonása. Abszolút uralomra törekszik, és az egyén teljes életét kontrollálni akarja. (Körösényi András)

Az állam főbb intézményei, az erőszakszervezetek – szekuritáté és milícia –, az igazságszolgáltatás és a közigazgatás a párt utasításai szerint működtek, és minden ellenszegülést igyekeztek letörni. Egész csoportokat deportáltak, telepítettek ki vagy vittek kényszermunkára: németeket, a régi politikai és kulturális elitet, lelkészeket, kulákokat, a beszolgáltatást megtagadó parasztokat. Szovjet mintára kényszermunkatáborokat hoztak létre a Bărăgani-síkságon, a Duna mentén, a Deltában és másutt. A börtönök megteltek politikai foglyokkal. Az 1950-es években a büntető törvénykönyv hírhedt 209-es cikke – „államrend elleni összeesküvés” – alapján több mint 180 000 embert ítéltek néhány évtől 25 évig terjedő szabadságvesztésre. Sokan közülük csak 1964-ben szabadultak, amikor a politikai foglyok többségét elengedték.

Jönnek az amerikaiak?

A világháború alatt és még utána is egy évtizedig sokan az amerikaiak érkezésében reménykedtek, de helyettük a szovjetek jöttek. A lakosság egy része azt várta, hogy Nagy-Britannia és az Egyesült Államok beavatkozik a szovjet befolyás ellenében. Ez a remény táplálta az antikommunista fegyveres ellenállást is. Amikor azonban a nyugati hatalmak 1956-ban nem avatkoztak be a magyarországi forradalom megsegítésére, sokan végleg csalódtak bennük.

Lemondás és alkalmazkodás

Fokozatosan a legtöbb román állampolgár lemondott az ellenállásról, és inkább beletörődött a helyzetbe. A túlélés érdekében kisebb-nagyobb kompromisszumokat kötöttek. A kommunizmus évtizedei alatt mindig akadtak olyanok, akik illegálisan próbálták elhagyni az országot, de a szigorúan őrzött határok miatt ez rendkívül veszélyes volt. A határőrök sokakat lelőttek, másokat elfogtak, megvertek vagy börtönbe zártak. Valójában csak Jugoszlávia felé volt érdemes próbálkozni, ahonnan némi szerencsével el lehetett jutni Nyugatra.

Az évtizedek múlásával olyan generációk nőttek fel, amelyek soha nem ismertek más politikai rendszert, és a kommunizmust tekintették természetesnek vagy elkerülhetetlennek.

Mindig voltak karrieristák és opportunisták is. Ők felismerték, hogy a kommunizmus jelentős társadalmi mobilitást kínál azoknak, akik csatlakoznak. Sokan azért lettek KISZ vagy párttagok, hogy jobb munkahelyhez, kedvezőbb beosztáshoz, lakáshoz, külföldi útlevélhez vagy nyaralási lehetőséghez jussanak. Részt vettek az „önkéntes munkákban”, a hivatalos ünnepségeken és igyekeztek előnyöket, esetleg kiváltságokat szerezni. Ha elég törtetőek voltak, a kommunista elit, a nómenklatúra részévé válhattak. Volt, aki puszta konformizmusból csatlakozott a párthoz, mások viszont meggyőződésből, és igyekeztek erre másokat is rávenni.

Voltak passzív ellenállók és mintapolgárok is

A rendszerhez való alkalmazkodás nem zárta ki a diszkrét ellenállást. Sokan nem tapsoltak lelkesen, csak tessék-lássék módon ünnepeltek, vagy amikor lehetett, kerülték a kötelező rendezvényeket. Otthon sokan nyugati rádióállomásokat – Szabad Európa, Amerika Hangja – hallgattak. Mások vicceket meséltek vagy rendszerkritikus esetekről beszéltek, bár ez kockázatos volt.

A mintapolgár az volt, aki paktumot kötött a kommunista rezsimmel, elfogadta a párt irányelveit és támogatta a kommunista élet és tevékenység normáit. Akik nyíltan ellenezték a rendszert, azokat elnyomták, bebörtönözték. Másokat, akik nem voltak hajlandók betartani az ideológiai előírásokat vagy a hivatalos utasításokat, egyszerűen kiszorították vagy háttérbe tolták.

A kényszerítés különféle formái, módszerei és eszközei

Az 1948 és 1989 közötti politikai rendszer teljes társadalmi ellenőrzésre épült. A kommunista állam a kényszerítés különböző eszközeit alkalmazta ideológiájának ráerőltetésére. A polgárok válasza vagy passzív ellenállás, vagy – jóval gyakrabban – alkalmazkodás volt.

A lakosság ellenőrzésére és megfélemlítésére használt kényszerítő eszközök között folyamatos volt a politikai nyomásgyakorlás, az agymosás és a propaganda. Az oktatás, a társadalom egyik legfontosabb területe, szigorú ideológiai felügyelet alatt állt. Az iskolai tankönyvek a marxista–leninista ideológiát hirdették, és a történelmi eseményeket gyakran eltorzították. Az iskola az osztályharc kiemelt terepe volt, és ennek résztvevői – tanulók és pedagógusok – sokszor a harc katonáivá vagy éppen áldozataivá váltak. Az ötvenes–hatvanas években számos pedagógust távolítottak el származásuk vagy politikai okok miatt, és diákokat is kizártak családi hátterük alapján. Gyerekes ügyekből néha politikai pereket kreáltak, súlyos ítéletekkel. Baráti társaságokat is nyilvánítottak államellenes, felforgató, soviniszta vagy irredenta csoportokká.

Irredentizmus: olyan nacionalista mozgalom, amely egyes területeknek jogi, történeti, földrajzi vagy néprajzi érvek alapján valamely államhoz való csatolását követeli.
Sovinizmus: szélsőséges nacionalizmus, amely egy nemzet vagy nemzetiség felsőbbrendűségét hirdeti, más népeket megvet, jogaikat semmibe veszi, gyűlöletet szít ellenük.

Az ideológiai ellenőrzés és cenzúra néha a legapróbb részletekig elment. Még a hagyományos kicsengetési kártyákat is megcenzúrázták, eltávolítva a nem megfelelő neveket, vagy kicserélve a végzősök választott mottóit pártos idézetekkel, gyakran a pártfőtitkártól származó intelmekkel.

A „pártvonaltól” való bármilyen eltérést szigorúan büntették, különösen a sztálinista időszakban. A sajtót, a rádiót, majd a televíziót az állam teljesen ellenőrizte, a cenzúra pedig lehetetlenné tette a kritikus vélemények megjelenését.

A kommunista ideológia ateista, ezért hatalomra kerülve tiltásokkal és korlátozásokkal igyekeztek visszaszorítani az egyházak és a vallás szerepét. A vallásüldözés sem volt ritka.

Az ötvenes években a karhatalom részéről végig jelen volt a durva erőszak: verések, kínzások, sőt gyilkosságok. A bíróságok gyakran hoztak halálos ítéleteket és hosszú szabadságvesztéseket. Romániában is sorra zajlottak a megrendezett koncepciós perek.

Koncepciós per: hamis bizonyítékok és koholt vádak alapján, előre megírt forgatókönyv szerint lefolytatott politikai büntetőper, amely rendszerint súlyos vagy halálos ítélettel végződött. A moszkvai perek mintájára a kelet-európai országokban a kommunista hatalomátvétel után egymást követték az ilyen perek.

Fontos szerepe volt a gazdasági kényszernek is: a vagyonelkobzások, a kötelező beszolgáltatások, a büntető adók és pénzbírságok mind ezt szolgálták. A terménykvóták, a pénzbeváltás, a jegyrendszer, a kötelező önkéntes munkák, az ifjúsági munkatáborok egyaránt a gazdasági nyomás eszközei voltak.

A gazdasági kényszer végig fennmaradt, legyen szó földek és ingatlanok kisajátításáról – beleértve a város- és falurombolást –, vagy a vagyonosodási ellenőrzésről. Bár 1945-ben felszámolták a nagy földbirtokokat, és az 1948. június 11-i államosítással a gyárakat és bányákat is „össznépi tulajdonba” vették, magántulajdonban még mindig maradtak ingatlanok. Ezeket az állam később minisztertanácsi rendeletekkel sajátította ki. Közülük az 1953/308-as határozat járt a legsúlyosabb következményekkel: minden olyan földtulajdonos család, amely valamilyen okból nem művelte vagy másokkal műveltette a birtokát, „felajánlhatta” azt az államnak. A hatóságok ezt sokszor zsarolásra használták: akik nem ajánlották fel földjüket, azokat elbocsátották az állami munkahelyekről. A kulákokat különösen érintette ez a rendelkezés. 1954-ben rendelet tette lehetővé, hogy a földet az államnak „ajándékozzák”.

A zsarolást ezekben az esetekben is alkalmazták, de a helyi hatóságok igyekeztek úgy beállítani, mintha valóban önkéntes ajándékozás történt volna. Egy korondi kisajátítás kapcsán a néptanács a következő jelentést küldte a tartománynak: a telektulajdonosok „közokiratba foglalt ajándékozási ajánlatukban, az állam javára történő ajándékozásokról szóló 478/1954. törvényerejű rendelet alapján, a korondi néptanácsnak ajándékozzák üres belsőségüket. Szívesen ajánlották fel az ingatlant, és megtették az ajándékozási ajánlatot. Kérjük a néptanács javára történő ajándékozás elfogadását.” (Idézi: Oláh Sándor, Rendeleti tulajdon-kisajátítás a Magyar Autonóm Tartományban, 1952–1960.)

Történelem alulnézetből

A gazdasági nehézségeket és a hiányt az emberek alternatív beszerzési forrásokkal próbálták enyhíteni. Ha bizonyos termékeket – élelmiszert, húst és más árukat – nem lehetett kapni, akkor feketén szerezték be. Ha a munkahelyükön olyan terméket állítottak elő, amelynek hasznát vehették, abból kiloptak valamennyit, majd elcserélték olyan árura, amire éppen szükségük volt. A kommunizmusban az volt az uralkodó mentalitás, hogy az államot meglopni nem bűn, csak veszélyes, ha valakit tetten érnek. Jogi szempontból is súlyosabban büntették az állam megkárosítását, mint a magántulajdon sérelmét. Sokan azzal igazolták magukat, hogy a kis fizetést lopással egészítik ki, és a „különbözetet” így szerzik vissza. Bűnnek azt tekintették, ha valaki embertársaitól lopott. Az állami vállalatokban és a kollektív gazdaságokban igyekeztek meggátolni a lopást, de az emberek találékonyak voltak. Összejátszottak a kapusokkal, vagy kijátszották őket.

Találékony molnárok. Egy nagy állami malom molnárai például télen-nyáron nagykabátban jártak. Ha valaki rákérdezett, a hidegre és a huzatra hivatkoztak. A nagykabát bélése azonban minden nap egy bizonyos mennyiségű gabonát rejtett, amit otthon kipakoltak. Ezt évtizedeken keresztül így csinálták, és sem a vezetőség, sem a milícia nem jött rá.

Tallózás szokása. Tallózásnak azt a régi szokást nevezték, amikor a betakarítás után a szegényebb emberek a határban összegyűjtötték a földeken maradt terményt – krumplit vagy kukoricát. Ez elfogadott volt, és senki nem szólt ellene, hiszen a termés már a gazdánál volt. A kollektív gazdaság idején a falusiak ezt a szokást újraértelmezték: amikor a kollektív földeken szedték a termést, szándékosan hagytak ott valamennyit, majd később „tallózni” mentek, és persze bőségesen találtak is.

Újsághír mint perdöntő bizonyíték. A kollektív időszakban egy falusit azzal vádoltak, hogy megdézsmálta a kollektív kukoricaföldjét. Az sem volt ritka akkoriban, hogy valakit hat cső kukorica ellopásáért hat hónapra ítéltek. Az illető azonban nem került börtönbe, mert ügyvédje a bíróság előtt a helyi pártlap egy példányával igazolta, hogy a községben két héttel korábban már befejeződött a betakarítás, tehát a vádlott nem lophatott. A bíró elfogadta a bizonyítékot, az embert felmentették.

A szükség kreatívvá tette az embereket. A nyolcvanas évek élelmiszerhiánya és fejadagrendszere sokakat találékonnyá tett. Amikor a kenyeret is fejadagra adták, és liszt sem volt az üzletekben, a háziasszonyok rájöttek, hogy a gyenge minőségű makarónit, ha beáztatják, kenyérként lehet sütni. Ez egy ideig működött, de az élelmiszerüzleteknek feltűnt a makarónifogyasztás növekedése. Ekkor paradicsomos és spenótos makarónit kezdtek árusítani, ami már alkalmatlan volt kenyérsütésre. Spenótzöld vagy paradicsomvörös kenyérről pedig senki nem akart hallani. Egy időre a gríz is alternatív kenyérlisztforrássá vált: az emberek felvásárolták, megőrölték, és jó minőségű lisztként használták.

Feketevágások mint a húsellátás forrásai. A húsellátás végig problémás volt a kommunizmus alatt. A falusiakat kötelezték, hogy „önként” szerződjenek vágóállatok – disznó, szarvasmarha – beszállítására az állami vágóhidaknak, amelyek félár alatt fizettek. A gazdák, ha tehették, feketén vágták le a borjút, és a húst eladták. A hatóságok nyilvántartották, kinek hány háziállata van, és megtiltották az otthoni marhavágást. Csak a vágóhídon volt engedélyezett. Az emberek erre azt találták ki, hogy az állat „balesetet szenvedett”, ezért kényszerből kellett levágni. Így lett a feketevágásból „kényszervágás”.

Tisztálkodás fűtővízből. A városi tömbházakban a melegvízszolgáltatás ritka volt. Nyáron a hőközpontok éves ellenőrzésére hivatkoztak, télen pedig a fűtőanyaghiányra. Találékony lakók kitalálták, hogyan használják a fűtővízként keringő forró vizet fürdésre: csapokat szereltek a vezetékre a fürdőszobában. Ez persze a fűtés rovására ment, és a rendszerekből lecsapolt vizet pótolni kellett.

Utazási korlátozások. Nemcsak az elítéltek vagy deportáltak szabadságát korlátozták, hanem a szabadon lévőkét is. Utazási korlátozások, a lakóhely szabad megválasztásának tiltása, kötelező kihelyezések és úgynevezett zárt városok nehezítették a mozgást. Külföldre utazni szinte lehetetlen volt, de belföldön is akadtak akadályok: benzinhiány, a magánkocsik téli közlekedésének tilalma. A nyolcvanas években alig működött megyeközi buszjárat.

A szabadságjogokat szűkítve alkalmazták. Nem azt volt szabad, amit a törvény nem tiltott, hanem csak azt, amit a törvény kifejezetten megengedett. Néha még azt sem. Sok magánrendezvényt, például házibulit megzavartak vagy betiltottak, és ugyanez történt sok közösségi eseménnyel is, amelyeknek semmi közük nem volt politikához.

Jólét helyett akadozó ellátás. A hatvanas évek elején az ellátás még akadozott. A kenyér ugyan már nem volt jegyre, de továbbra is sorba kellett állni érte. A hús hiánycikk maradt. 1961 első negyedévében a termelt mennyiség 32 százalékát Bukarestbe, 13 százalékát külföldre – Olaszországba és Portugáliába – szállították. A nagyobb munkásközpontok és a konzervgyárak is kaptak, a helyi fogyasztásra mindössze 34 százalék, körülbelül 320 tonna maradt.

Ideológiai és propagandacélokból, a tartalékokkal takarékoskodva csak ünnepekkor teremtették meg rövid időre az élelmiszerbőség látszatát. Ilyenkor importárukat is árultak. 1961 május 1-jén és a kommunista párt megalakulásának 40. évfordulóján például 500 doboz Nescafé, 10 000 kilogramm citrom, 3 000 női relon zokni, 500 relon férfi ing, 100 import mosógép és 50 import magnetofon került az üzletekbe.
(Gagyi József: A szocialista modernizáció kezdetei Románia egy elmaradott régiójában. Hatalom, szakértelem, átalakulás)

Összefoglalás helyett

Ez a hatalmi rendszer nem tűrte az önállóságot és az autonómia kis szigeteit. A döntések központosítottak voltak, felülről lefelé irányultak. Ez a beállítódás markánsan megjelent az ötvenes évek társadalompolitikájában is. A kollektivizálás időszakában természetes volt a politikai hatalmat birtoklók és a parasztság konfliktusa, hiszen a hagyományra, vallásosságra és földtulajdonra épülő paraszti kultúra ütközött a rendszer céljaival. A parasztok hagyományosan bizalmatlanok voltak az állammal szemben, és nem lehetett őket könnyen meggyőzni a gazdasági elnyomás ígért „jótéteményeiről”. (Peer Ronnas)

Míg az ötvenes években gyakoriak voltak a politikai perek és elítélések, Ceaușescu idején már nem voltak látványos politikai perek. A politikai ügyeket inkább köztörvényes ügyekké alakították. A rendszer kegyetlenségét azonban a véres lezárás egyértelműen bizonyította.

Demeter János (1908–1988) Jogász és jogi szakíró, újságíró, egyetemi oktató, politikus. A két világháború között újságíróként (Ellenzék, Falvak Népe) és ügyvédként dolgozott. 1945-ben Kolozsvár alpolgármestere és a Magyar Népi Szövetség egyik vezetője. Később jogot tanított a Bolyai Egyetemen, majd a BBTE-n. 1952-ben más MNSZ-vezetőkkel együtt hazaárulás vádjával elítélték. Három év múlva kiengedték, majd az újratárgyalás során felmentették és rehabilitálták, ezután újra taníthatott. Élete utolsó évtizedében Magyarországon élt és ott halt meg.

Forrásszövegek

1. Le kell leplezni a földosztás ravasz ellenségeit

A földművelésügyi minisztérium arra hívja fel a falusi lakosság figyelmét, hogy a földmívesek ellenségei ravasz módon igyekeznek a földosztás kiteljesítését akadályozni. Egyrészt arra izgatnak fel felelőtlen elemeket, hogy birtokháborításokat kövessenek el a földosztásban részesült új birtokosok ellen, másrészt újabb földosztásra bujtogatnak olyan területek ellen, amelyek a törvény értelmében nem kerülhetnek kiosztásra. Mindkét fajta izgatás célja az, hogy zavart keltsen a földreform körül s veszélyeztesse annak sikerét. A községi és járási földosztó bizottságoknak kötelességük leleplezni ezeket a mesterkedéseket, még pedig a falu színe előtt. Az izgatók ellen pedig könyörtelenül meg kell indítani a törvényes eljárást!
(Falvak Népe 1945 XI.18.)

2. Munkaéremmel kitüntetett ifjú élmunkások

Lache Ioan, 16 éves ifjú, az UCB üzemek szakmai kiképző iskolájának másodéves tanulója. Az öntődében elkészít naponta négy csavar támaszt. Hasonló alkatrészeket csak a szakképzettebbek tudnak készíteni. Jól dolgozik Balaban Ioan elvtárs. Fiatal, de igyekvő és tehetséges. Többi elvtársai a „Vasile Roaitából” tudják, hogy megérdemelte a Munka Éremmel való kitüntetést. De Balaban Ioan ifjúmunkás ezentúl még nagyobb lelkesedéssel fog dolgozni, még fényesebben fog ragyogni a szeme az örömtől, minden egyes normatúllépés után. Simionescu Mircea ifjúmunkás „Vulcan-i” öntő, aki számtalanszor kitűnt munkateljesítményéért, május elseje tiszteletére 180 százalékkal lépte túl előirányzott normáját. Lelkes munkájával és szakmai tudásának állandó továbbfejlesztésével Dumitrescu Irina az „Industria Bumbacului” ifjúmunkásnője kiérdemelte a Munka Éremmel való kitüntetést. A jövőben még fokozottabb akaraterővel fog dolgozni, hogy bebizonyítsa azt, hogy méltó a megtiszteltetésre, amiben részesült.
(Ifjúmunkás, 1949.V.14.)

3. Kultúrotthonok, osztályharc és kultúrharc 1949-ben

A kultúrotthonok megszervezését maga a dolgozó nép vette a kezébe. Nem törődik a nagygazdák gáncsoskodásával, akik megtagadják a hozzájárulásukat a kultúrház közmunkával való felépítéséhez, vagy pedig, mint ahogy nemrégiben az egyik faluban történt, egy-két lejjel szúrják ki a szemét a kultúrotthon javára gyűjtőknek, míg a szegény földművesek száz lejeket adtak és munkával is hozzájárultak.
(Falvak Népe, 1949 II.6.)

4. A vetési csatát meg kell nyerni

Ezért kell tehát szervezeteinknek résen lenniök és a falu dolgozóit a vetési hadjáratra mozgósítaniok. A tömegszervezeteknek ügyelniök kell arra is, hogy a helyi hatóságok, a vetési bizottságok, a jegyző, a mezőgazdasági megbizottak miként teljesítik feladataikat. Számon kell tartaniok a késedelmeskedőket. Meg kell vizsgálni ki miért marad el a szántási-vetési munkával? Nehézségei vannak-e vagy pedig szándékosan rossz indulatból halogatja a munkát? A tavaszi munkálatok során a falunak olyanná kell válnia, mint egy méhkasnak. Mindenkinek munkába kell lendülnie. A tétovázókat serkenteni kell, a szabotálókra pedig le kell sújtani. A dolgozó nép Tervét nem akadályozhatják sem restek, sem gonosz szabotálók. Szervezeteink fő feladata tehát: minden erőt mozgósítani a vetési hadjárat sikeréért.
(Falvak Népe, 1949 március)

5. Mi a terved az érettségi után (Pályaválasztás egykor…)

Még egy pár hét és a XI-es diákok eltávoznak a középiskolákból. Bizonyára legtöbbjük eldöntötte már, hogy hova megy érettségi után. A választás nehéz volt, annál is inkább, mert minden öntudatos diáknak szeme előtt kell lebegnie népünk fő célja: a szocializmus építése országunkban és ehhez Jól képzett szakkáderekre van szükség. Hallgassunk meg néhány marosvásárhelyi diákot, mit mondanak a jövőjükre vonatkozólag.

K. Zs., a 2. számú leány gimnázium tanulója:
„A közegészségtan munkakörben szeretnék dolgozni, hogy a betegségek megelőzésére vonatkozó orvosi tevékenységet fejtsek ki… Így kettős vágyam teljesülne: orvos lehetnék, de ugyanakkor a munkások, a dolgozók között élhetnék, szorosabb kapcsolatba kerülnék az egész társadalommal és foglalkozhatnék a dolgozó tömegek egészségének megvédelmezésével.”

H. J., a 2. számú leány gimnázium XI. osztályos tanulója:
„Mezőgazdasági egyetemet akarok végezni. Gyermekkorom óta mindig vonzott a földművelés, kertészkedés, állattenyésztés. Gazdasági iskolába akartam járni. Szüleim megmagyarázták, hogy nincs földünk, az pedig, hogy egy embernek a vagyonát gyarapítsam nem lehetett célom. A földreform, majd a mintagazdaságok államosítása felébresztette régi vágyamat. Sokat olvastam a kolhozokról, azok berendezéséről, a gyönyörű mintagazdaságokról, a Szovjetunióban gyártott modern gépekről és elképzeltem, hogy milyen szép tevékenységet lehet kifejteni nálunk, a szocializmus építésének gyönyörű munkájában. Örömmel gondolok erre az építő munkára, amelyből én is ki fogom venni a részem. Érdemes lesz tanulni, mert látom magam előtt a célt, a dúsan termő földeket, gondosan és szakértelemmel kezelt gyümölcsösöket.”
(Ifjúmunkás, 1949. május)

6. Dögöljön meg a szomszéd kecskéje: Államosították az 1945. évi földreform során mentesített földesúri birtokrészeket

Az ország dolgozó népe határtalan lelkesedéssel és örömmel fogadta a Nagy Nemzetgyűlés március 2-án megjelent 83. számú rendelettörvényét, amelynek értelmében a dolgozó nép közös tulajdonába jutottak az 1945. évben kisajátított földesuraknak visszamaradt földek és a magánkézben levő mintagazdaságok.
A rendelettörvény gazdaságilag felszámolja a földesúri osztályt, a kizsákmányolók legvadabb osztályát és ezzel eltűnik falvainkból a sötét múltnak ez a lidércnyomása, a dolgozó nép évszázados kizsákmányolója. A Román Kommunista Párt által vezetett munkásosztály, szövetségben a dolgozó földművességgel, az 1945. évi földkisajátítási törvénnyel döntő csapást mért a földbirtokosokra, mégis sikerült bizonyos gazdasági pozíciókat megtartaniuk...
(Falvak Népe, 1949. március)

7. Élenjáró bányászok

A zsilvölgyi bányászok hatalmas munkalendülete jelentős eredményeket hoz nap mint nap. Vaideanu és Papp Lajos bányászcsoportja ma már a májusi szenet fejti, de a termelésben előretörnek azok a bányászcsoportok is, amelyek eddig kissé hátul kullogtak. A munka megszervezése újabb és újabb eredményeket hoz a szocialista munkaversenyben lévő bányászok állandóan fokozzák a termelési mennyiséget.
(Falvak Népe, 1949. március)

8. Kicsengetési kártyák mottóiból

„Állítsuk minden erőnket a szocializmus és a béke nemes ügye diadalának szolgálatába.”
Ghe. Gheorghiu-Dej (1962)

„Az értelmiségi ifjúság tanulással, a legfejlettebb tudomány elsajátításával, a társadalom érdekei megkívánta területen kifejtett munkával, hozzá fog járulni a szocialista építés kiteljesítési programjának valóraváltásához, az egész román nép jólétének emeléséhez.”
N. Ceausescu (1969)

„Egyetlen cél, szilárd akarat fogjon össze!
És sose panaszoljuk, hogy nehéz.
Közös munkával az új életért – előre!
Légy hát erős népem, te hősi nép!”
N. Ceausescu (1973)

„Ifjak ... mindabban, amit cselekedtek, bizonyuljatok a kommunizmus lánglelkű harcosainak, hogy hazánkat a haladás és civilizáció újabb csúcsaira emeljük!”
(Nicolae Ceaușescu, Jelentés az RKP XI. Kongresszusán, 1977)

9. A régi pénzeket is lecserélik...

A pénzügyminisztérium új váltópénzt hozott forgalomba. Az új 1 lejes váltópénz rézből készült, amelynek egyik oldalán értéke áll, a másik oldalán pedig előtérben petróleumszonda, a háttérben pedig két hegy közül a felkelő nap látszik. Az eddig forgalomban lévő váltópénzek párhuzamosan továbbra is forgalomban maradnak az új váltópénzzel és a régieket fokozatosan bevonják a forgalomból.

10. FRICSKA (építő kritika)

Нa a szalontai középiskola IMSZ-bizottságának kultúrfelelőse jelentést írna a Szeresd a könyvet irodalomolvasási versenyről, akkor az alábbiakat vethetné papírra: Hol volt, hol nem volt egyszer az iskolánkban egy mozgalom. Ha jól emlékszem jellegénél fogva irodalmi volt. (Mi Szeresd a könyvet mozgalomnak nevezgettük.)

Bizottságunknak „köszönhetően” méreténél fogva nem öltött tömegjelleget. Egyesek szerint a mozgalomnak „objektív” jellege is van. Ezt mi is tapasztaltuk: más helyeken eredményesen hat. Iskolánkban viszont most már se híre, se hamva. Hogy pontosabb legyek híre azért mégis van. Főleg ez irányú mulasztásunknak.
(Ifjúmunkás, 1962. január)

11. A kollektivista miatyánkja

Uram, bocsásd meg bűnünket, hogy lopunk, mert a kollektívben keveset kapunk.
Elnök, mérnök raktárban, mi pedig a határban...
Uram, bocsásd meg bűnünket, hogy lopunk, mert a kollektívben keveset kapunk.
Elnök, mérnök korcsmában, mi pedig a határban...
Uram, bocsásd meg bűnünket, hogy lopunk, mert a kollektívben nagyon keveset kapunk.
(Adatközlő Sz. T. Szilágysámson, 1985)

12. Egy régi hang…

Nem igaz, hogy a lehajtott főt nem vágják le. Lásd a német szociáldemokraták sorsát Hitler alatt. A hajbókolás, a behódolás csak növeli a támadó igényeit, szégyentelenségét és energiáit. A még fokozottabb behódoláshoz vezet. Attól, aki nem harcol, még többet követelnek, é sez törvényszerű. Akárcsak a drogomán, teljesen függő helyzetbe kerül, és nyomorult rabszolgaként végzi. Ha engedünk a zsarolásnak – akár mint nép, akár egyenként –, teljesen elveszítjük szabadságunkat. Tudni való, hogy a zsaroló legtöbbször csak fenyeget, de ha ellenállnak, visszavonul. A zsarolónak szüksége van a megzsarolt cinkosságára. Ők egy párt alkotnak. Az ellenállás teljesen felborítja a viszonyt, a zsaroló pedig tarthatatlan helyzetbe kerül…
(Gáll Ernő, Napló, I. 1988 II. 27.)

13. Veszteségeink…

Igen nagy veszteség Demeter János halála, aki szintén Pesten távozott az élők sorából. Vele csak az utóbbi években melegedtem össze. Furcsa ember volt…
Alapvetően azért tiszteltem-becsültem, mert ama kevesek közé tartozott, akik koncepciós perek vádlottaiként, nem önkritikáztak, nem vallottak és másokat sem vádoltak. Nem volt hősi jellem, inkább gátlásos, félő, óvatos emberként nyilvánult meg. Kimondottan alkotó értelmiséginek sem volt mondható, noha fiatal korában újságíróskodott is…
(Gáll Ernő, Napló, I. 1988.VII. 17.)

14. Jókai Mór irredentizmusa

1968-ban a székelykeresztúri líceum négy tizenkettedikes diákja együtt olvassa és beszéli meg Jókai egyik regényét, mely 1852-ben jelent meg: Erdély aranykora. A szemfüles szekuritáté lecsap a diákokra, megállapítja, hogy a regény tartalma nacionalista és irredenta. S hatására a diákok ellenséges módon beszélnek Erdély történelméről. Sőt a szekusok szerint a fiatalok titkos terveket is szőnek, emiatt rájuk szállnak alig pár nappal az olvasás és megbeszélések megkezdése után.

Következik a megtorlás, a szülőket felhívatják az iskolába, ahol a tanárok és szülők jelenlétében a szekusok figyelmeztetésben részesítik őket, iskolai és KISZ-megróvásban is részesülnek. Az esetről beszámoló őrnagy büszkén közli: „A maximális gyorsasággal végrehajtott közbelépésükkel, megelőzték a csoport növekedését, s ezzel elejét vették annak, hogy más fiatalokat is megfertőzzenek nacionalista-soviniszta és irredenta felfogással...”
(Ludovic Kiss örnagy cikke nyomán, Revista Securitatea, 1969. 3. sz.)

Korabeli vicc

Amikor a legnagyobb hidegek voltak Romániában, és hetekig nem működött a távhőszolgáltatás a tömbházakban, Ceaușescu rendeletben megtiltotta, hogy a lakások ablakait télen nehogy nyitva tartsák az emberek. Azért, mert a nyitott ablakokkal lehűtik az utcákat.

Tanári melléklet – kérdések, feladatok

Beszéljétek-vitassátok meg:
A 12-es szöveg alapján, amit a szerző a zsaroláshoz való viszonyulásról állít.

Hasonlítsátok össze:
A 3-as és a 6-os szövegek hangnemét, stílusát, hitelességét, kikeresve két hasonló és két különböző elemet, vonást.

Kérdezzétek meg idősebb ismerőseiteket, rokonaitokat:
Tudnak-e olyan eseteket, amikor a kicsengetési kártyán valaki kicserélte a diákok választotta mottót?

Magyarázzátok meg:
Véleményetek szerint az idézett szövegek harcias hangnemének mozgósító jellege lehet, hasonlóan annak is ha megnevezik az ellenséget?

Értelmezési-értékelési kísérlet:
Magyarázzátok meg a „Történelem alulnézetből” példáiból vagy más hasonló esetből kiindulva, hogy a kommunizmus idején az emberek miért tartották bocsánatos bűnnek az állam vagy a kollektív gazdaság megkárosítását?

Kreatív feladat (párokban):

Nézzetek utána, hogy milyen körülmények között dolgoztak a 2-es szöveg fiatal élmunkásai vagy a bányászok a 7-es szövegből. Hasonlítsátok össze a mai emberek életével.

Írjátok le napló-blog formában, hogy milyen volt egy élmunkástanuló egy munka- vagy ünnepnapja (az ünnep legyen május 1., felvonulással).

Vetélkedő és kiállítás:
Gyűjtsetek 1989 előtt pénzeket (érméket és bankjegyeket) fizikai és/vagy digitális formában. Majd rendezzetek belőle kiállítást.

Oknyomozás – rejtélyfejtés:
Próbáljátok meg kideríteni, hogy a pályaválasztásról szóló 5-ös szöveg interjúalanyai mennyire mondják a saját véleményüket.

Kvíz: Lehetett-e Jókai Mór irredenta?
a) Igen, mert ő is Erdélyt akarta.
b) Badarság, mert az irredentizmus a regénynél később született.
c) Egy szekus számára minden magyar potenciális-virtuális-latens irredenta, tehát még szép, hogy igen. (Ha esetleg nem látszik rajta, akkor titkolja.)
d) Mi az, hogy irredenta?